Tolna Megyei Népújság, 1963. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-09 / 57. szám

1963. március 9. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Kilián Testnevelési Mozgalom eddigi tapasztalatai megyénkben Tizennégyezer jelentkezőből, kilencezer az általános iskolás — Mit állapítottak meg az MTST ellenőrzései ? Ahol az qsszes jelentkező már megszerezte a jelvényt Hosszú vita előzte meg a Kilián mozga­lom bevezeté­sét. A Magyar Testnevelési Sporttanács szé­les körű vitára bocsátotta a ter­vezetet és ennek alapján szak­emberek, vala­mint sportvezetők tettek javasla­tokat, észrevételeket. Egyben mindnyájan egyetértettek: a ma­gyar sportnak szüksége van olyan sportmozgalomra, ahol a dolgozók •— fiatalok és idősek egyaránt — megtalálják a szórakozást, fel­üdülést adó sportot. Egyetértettek abban is: kell olyan sportmozga­lom, mely erős, edzett embereket nevel szocialista társadalmunk­nak. A különböző javaslatok fi­gyelembevétele után kezdődött a Kilián testnevelési mozgalomra a jelentkezés. Megyénkben éppen úgy, mint az egész országban rövid idő alatt kitűnt, hogy a sportkörök, sport- csoportok megelégedtek a jelent­kezésekkel, ugyanakkor nem gon­doskodtak pontszerző versenyek rendezéséről. De megyénkben volt néhány egészen jó kezdeményezés is. Például Simontornyán a szak- szervezet segítségével üzemek közötti bajnokságot szervez­tek. Tolnán a Szakmaközi Bizottság a község üzemei, vállalatai, hivatalai között rendezett pontszerző verse­nyeket. A jelentkezettek száma örven­detesen nőtt, és az első év végén Tolna megyében túlhaladta a nyolcezret. Ez a szám — a moz­galom bevezetése után 22 hónap­pal — már túlhaladta a 14 ezret. Ezek a számadatok még országos viszonylatban is egészen jónak mondhatók. Szerencsére megyénk sportvezetőit nem tévesztik meg SPORTHÍREK — * A Dombóvári VSE felújított sporttelepén április végére elké­szül és átadják rendeltetésének az új atlétikai pályát. A vezető­ség erre az időpontra megalakítja az atlétikai szakosztályt is, amely a sportkör tizedik szakosztálya lesz. * A megyei Labdarúgó Szövetség a Gerjeni MEDOSZ Sportkör já­tékjogát felfüggesztette, mivel az ősszel elmaradt Gerjen—Cikó mérkőzés útiköltségét — 803» fo­rintot — nem fizette ki Cikónak. * Rochi Károly, a Szekszárdi Petőfi labdarúgó játékosa beje­lentette, hogy a jövőben nem kí­ván a Petőfi színeiben versenyez­ni. * * A megyei kosárlabda-bajnok­ság második fordulójában vasár­nap a következő mérkőzésekre kerül sor: Baján. 9 óra: Bajai Bácska II.—Bátaszéki VSK (férfi), 10.00: Bajai Ruhagyár—Bajai Épí­tők II. (női). Dombóváron. 11.00: Gőgös Gimnázium—Bonyhádi Ci­pőgyár (női), 12.10: Dombóvári VSK—Bonyhádi Vasas (férfi). Szekszárdon: 15.00: Szekszárdi Gimnázium—Paksi Gimnázium (férfi). » A Tolna megyei Röplabda Szö­vetség a megyebajnokságban sze­replő csapatok vezetői részére a számok nagysága, hanem rész­leteiben is vizsgálják a mozgalom helyzetét. Nézzük közelebbről, ho­gyan oszlik meg a jelentkezettek száma: A 14 ezerből 9 ezer az általá­nos iskolás. A középiskolások és az ipari tanulók száma 2 ezer, a mezőgazdasági üze­mek, kisipari termelőszövet­kezetek, ipari üzemek, vala­mint egyéb intézmények dol­gozóiból tevődik össze a to­vábbi 3 ezer Mi a helyzet a jelvények meg­szerzése terén? Általános iskolá­sok 2800-an kaptak jelvényt, kö­zépiskolások és ipari tanulók 620- an, mezőgazdasági üzemek, üze­mek, ktsz-k és egyéb intézmények — ideértve a sportköröket is —, mindössze 900 jelvényt kapták. Legnagyobb hiba, hogy a jelent­kezetteknél túlsúlyban az általá­nos és középiskolások vannak, akik egyébként is részt vesznek testnevelési órákon, úttörőfoglal­kozásokon. A Kilián testnevelési mozgalom elsődleges célkitűzése és feladata, hogy azoknak a szá­mára biztosítsa a rendszeres sportolást, akik eddig semmiféle sportot nem űztek versenyszerű­en. Tehát lényegében, ha 14 ezer­ből levonjuk az általános és a középiskolások, valamint az ipari tanulók számát, nem marad több, mint háromezer jelentkező. De nézzük tovább: A megyei TST többszörös ellenőrzései megállapí­tották, hogy például Tolnán, Báta- széken, Bonyhádon, vagy Pakson, az üzemek, hivatalok dolgozói rendszeresen versenyeznek egy­mással, de ugyanakkor a meglévő Kilián könyvecskéjüket nem vi­szik magukkal, és az elért pont­számot nem íratják be. Igaz vi­szont, hogy a hitelesítés terén is vannak hibák, mert a kijelölt hi­telesítők nem mindig viszik ma­gukkal a bélyegzőt, és így nem Érdekességek március 17-én délelőtt 9 órakor Szekszárdon a sportszékházban kibővített ülést tart. A szövetség ekkor beszéli meg a szakosztály- vezetőkkel a tavaszi bajnokság­gal kapcsolatos elgondolásokat, feladatokat. * A Szekszárdi Járási TST már­cius I7-én Szekszárdon az I. sz. általános iskola tornatermében az asztalitenisz, míg a járási ta­nács Béla téren lévő tanácster­mében rendezi a szpartakiád sakk járási döntőt. A szparta- kiádra a nevezéseket március 13-ig fogad el a JTST. * A Dombóvári Járási TST eddig Felsőleperden, Kocsolán, Dal- mandon, Dombóváron, Kurdon, Mucsiban és Várongon rendezett sportestet. Az elkövetkező két hétben még Szakoson, Nakon, Gyulajon, Dúzson, Döbröközön és Csibrákon rendeznek sportestet. » A Megyei Labdarúgó Szövet­ség Fegyelmi Bizottsága a hiva­talos lapban közölte, hogy Bandi Józsefet II. (Sz. Építők), valamint Bencsik Vilmost (Dunaföldvár) két soron következő bajnoki mér­kőzésről eltiltották. * Az őszről elmaradt Simontor- nya—Dombóvári Szpartakusz if­júsági labdarúgó-mérkőzést ‘ már­cius 17-én kell lejátszani a két csapatnak Simontornyán. tudják igazolni az elért pontszá­mot. Ott, ahol a sportköri vezetőség a jelentkeztetés, és a versenyszer­vezés biztosítása mellett gondos­kodik minden feltételről, a részt­vevők könnyen megszerezhetik az elegendő pontot és ezzel párhuza- mosan a Kilián jelvényt. Szekszárdon a Gépjavító Vál­lalat Sportköre az elmúlt év tavaszán kezdte a jelentkezte­tést a mozgalomra. A dolgo­zóknak megmagyarázták, hogy a befizetett 10 forintból 8 fo­rint a sportkörnek marad, eb­ből vásárolnak felszerelést, melyet majd ők használnak, így is történt, és a jelentkezett 68 dolgozó egész éven át sportolt. A sportvezetők minden versenyen ott voltak, gondoskodtak, hogy az elért pontszámot a dolgozók köny­vecskéjébe beírják. A jelentkezet­tek valamennyien még az elmúlt év novemberében megkapták a Kilián jelvényt. Az említett példa bizonyítja, hogy megfelelő agitáció után szí­vesen vesznek részt a mozgalom­ban. Ez egyúttal megmutatja az egyetlen járható utat, mely a Ki­lián mozgalom további fejlődésé­hez és népszerűsítéséhez vezet. A sportkörök, üzemek, sportcso­portok vizsgálják felül, hogy a mozgalomra jelentkezettek hány pontot szereztek eddig, és beszél­jék meg velük, milyen versenyen vennének részt legszívesebben, hogy a még hiányzó pontokat megszerezhessék. Rendezzenek sportköri, üzemi, hivatali, vagy községf' versenyeket különböző sportágakban, vegyenek részt kör­zeti, valamint a szpartakiád-ver- senyeken, de gondoskodjanak ar­ról is, hogy a sportolóik köny­vecskéjébe az elért pontszámokat bejegyezzék. Csak lelkiismeretes munkával, a dolgozó tömegek széles bevoná­sával emelhetjük a Kilián Test- nevelési Mozgalmat a megillető helyre. A Dunaújvárosi Kohász Dunaföidváron játssza mérkőzését A Dunaújvárosi Kohász NB Il-es labdarúgó-csapata a Buda­pesti Szpartakusszal kötött le elő­készületi mérkőzést. Mivel jelen­leg a dunaújvárosi pálya használ­hatatlan, ezért a teljesen száraz dunaföldvári pályán rendezik a mérkőzést. A két NB Il-es talál­kozója vasárnap délelőtt 11 óra­kor kezdődik. * Délután fél 2 órakor a Kossuth művelődési ház nagytermében Dunaföldvári Vörös Lobogó— Dombóvári VSE ökölvívó-mérkő­zésre kerül sor. • A dunaföldvári labdarúgó-csa­pat délután fél 4 órai kezdettel a Fejér megyei bajnokságban szereplő Dunaújvárosi Kinizsi labdarúgó-csapatával játszik ed­zőmérkőzést. Ezt megelőzően fél 3 órakor a két ifjúsági csapat méri össze tudását. A Várdombi Gépállomás szakképzett, vizsgával ren­delkező gáz- és rillanyhegesztöt vesz fel azonnalra. Fizetés megegyezés szerint. (34) — Ügyeletes orvos vasárnap: dr. Ferenczy József, Szekszárd, Rákóczi u. 19. Telefon: 25—50. — A tolnai Aranykalász Tsz- ben először ünnepelték az asszo­nyokat és lányokat a nemzetközi nőnap alkalmából. A szövetkezet férfitagjai ajándékkal és műsoros teaesttel kedveskedtek a női szö­vetkezeti tagoknak. — Négytantermes iskola épül Felsőnánán. Az épület helyét már kijelölték, s rövidesen hozzá­fognak az építkezéshez is. — Korszerű éttermet épít a Paksi Halászati Termelőszövetke­zet a járási székhelyen. Az új vendéglátóipari üzem részére a Lenin utcában vásároltak telket. — Ilét népi ellenőri csoport dolgozik a dombóvári járásban, s ezek tavaly 20 témából tartottak vizsgálatot, melyekbe 176 népi ellenőrt vontak be. — Százezer forintot költöttek Hőgyészen tavaly járdaépítésre, a községfejlesztés keretében. Az építést a lakosság társadalmi munkával segítette. — Az USA 250 legnagyobb részvénytársaságának nyeresége az 1961. évi 7,5 milliárd dollárról 8,8 milliárd dollárra emelkedett tavaly. Az egyik legnagyobb mo­nopólium, a General Motors egy év alatt 893 millióról 1459 millió dollárra emelte nyereségét. — A Televízió műsora: 17.40: Hírek. 17.45: Lámpafénynél. 18.35: Falusi jelentés. 18.45: »Isten őszi csillaga«. Komlós János kritikája az új magyar filmről. 19.00: Lányok, asszonyok. 19.30: TV- híradó. 19.45: Hétről hétre. 19.55: A TV mesekönyve. 20.00: Köz­beteg. TV-vígjáték. 14 éven fe­lülieknek. 21.00: A kisfilmek kedvelőinek. 21.25: Ábrahám Pál és Fényes Szabolcs műveiből. 22.50: Hírek. TV-híradó. (Ism,). Tovább tart az enyhe idő Várható időjárás ma estig: Az enyhe idő tovább tart. Élénkülő nyugati, délnyugati szél. Felhő­átvonulósok, az ország egyes részein futó esővel. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet 11—14 fok között. TTTYTTTTTVTTyTTTTTTVVTTTTTTVTTTTS A lottó nyerőszámai 18, 47,‘65, 75, 89, 4AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA ........A próhirdetések....... A z apróhirdetés díja: szavanként hétköznap 1.— Ft, vasárnap és ünnepnap 2,— Ft. Az első és minden további vastagon sze­dett szó két szónak számít. 15 000 kilométert futott Trabant Combi eladó. Si­mon Istvánné, Dunaszent- györgy. (40) Kőműveseket, építőipari se­gédmunkásokat, azonnalra felveszünk. Munkásszállás van. Tanácsi igazolás szük­séges. Budapest, V.-ker., Bástya u. 35. Fővárosi 4-es Építőipari Vállalat. (32) Kölesden, Dózsa György u. 131. sz. 3 szobás, összkom­fortos családi ház eladó. Érdeklődni: Nedves János­nál, Kölesden. (59) 7000-ret futott 125-ös szür- ketankos Csepel eladó. Tolna, Bocskay 10. (48) Egy szép, fekete íróasztal sürgősen eladó. Cím: Pa­taki Imréné, Dunaföldvár, Templom u. 15. (67) 350-es Jawa oldalkocsival, vagy külön eladó. Cím: Szekszárd, Békeház, II. em. 10. (66) Főmezőgazdászt keresünk azonnali belépésre. Fize­tés megegyezés szerint. Útiköltséget megegyezés esetén térítünk: Jelentkezés a helyszínen, Új Korszak Tsz, Decs. (64) Egy szoba, konyhás ház eladó. Szekszárd, Batthyány u. 26. (65) Szoba-konyhás, pincés ház­rész eladó. — Beköltözhető. Szekszárd, Tavasz u. 20. (58) Szekszárd-Palánki hegyen, a Fehér csárdával szemben 640 öles szőlő lakható ta­nyával eladó. Érdeklődni: Szekszárd, Rózsa u. 24 b. (39) ,Eladó Szekszárdon, Fuksz völgyben 1288 öles szőlő, tanyával. Érdeklődni: Bo- gyiszló, Kossuth L, u. 27. alatt. (41) Dombóvár-Felsőn, Fő utca 50. sz. , kétszobás, kertes családi ház beköltözhetően eladó. (33) Skoda Octavia $uper - 45 000 kilométert futott — eladó. Szabó Lajos aszta­los, Dunaszentgyörgy. (27) Tamásiban, Kinizsi u. 5. sz. családi ház 1300 négy­szögöl telekkel, OTP-köl­csönnel eladó. (43) Eladó kétszobás utcai ház­rész. — Azonnal beköltöz­hető. Szekszárd, Alkotmány u. 50. (52) Gyalupad aszta losszer- számmai, permetezőgép, benzines-kanna eladó. Szek­szárd. Kadarka u. 108. (51) Állást változtatna tsz-fő- könyvelő többéves gyakor­lattal, más tsz-be is, vagy vállalathoz. ,,Szakember" jeligére, Szekszárdi Hirde­tőbe. (50) A Jóreménység Tsz bognár­mestert keres szekszárdi üzemébe azonnali felvétel­re. Fizetés megegyezés szerint. (42) Számológépek mezőgazda- sági termelőszövetkezetek­nek készpénzért, garanciá­val eladók. Telefon: Buda­pest, 336-845. (13) Monsiera deliciosa (fiic- dendron) közel 3 méter magas, eladó. (Közület ré­szére is) Mártha, Kísérleti Gazdaság, Alsótengelic. (60) Azonnal beköltözhető egy szoba, konyha, mellékhe­lyiségekből álló házrész eladó Szekszárd központjá­ban. Érdeklődni: Szekszárdi Hirdetőben. (49) Vételre keresek a közelben nagyobb méretű tanyás pincét, (lehet nagy tanyá­val kisebb pince). Aján­latokat ,,4711" jeligére; Szekszárdi Hirdetőbe. (23) Eladó hat szoba, konyhás ház, ezer ölön, gyümölcs­fákkal, ,, Dunántúl” jel­igére. (57) Az É.M. 44. sz. Állami Épí­tőipari Vállalat (Budapest, V., Kossuth Lajos tér 13—15) azonnal felvesz ács- és állványozó kemüves- szakmunkásokal, valamint segéd- j munkásokat és kubikosokat Szállást és napi kétszeri ét­kezést biztosítunk. Munka- I ruhát 6 hónapig nem adunk, j Szerszám szükséges. — Ta­nácsigazolást kérünk. Mun­kahelyek: csak Budapesten ______________________ (11) N E DOBJA EL szakadt ingét! Javíttassa ruháit, ' ágyneműit szövetkezetünkkel. Vállalunk: bőrkabát, műbőrkabát javítását, vasalást, stoppolást, fordítást, közületek részére minden­nemű ruhajavítást. Keresse fel megrendelésével részlegeinket. Szekszárd, Széchenyi u. 3. Tel.: 25—01. Tolna, Árpád u. 7. (62)

Next

/
Oldalképek
Tartalom