Tolna Megyei Népújság, 1963. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-02 / 27. szám
€ TOLNA MEGVET NÜPÜJSÄÖ 1963. február 8. TOLNA MEGYEI Nyílt levél a Medvéhez — Tavasz-ügyben Igen tisztelt Medve Vr! Távol áll tőlem a szándék, hogy tetteiben befolyásolni akarjam, de bízom benne, hogy itt következő pár sorom felkelti jóindulatát irántunk. Ma fontos és nagy horderejű kötelesség vár önre. Amikor összkomfortos barlangja elé lép, döntenie kell, vissza- térjen-e folytatni téli álmát, vagy mindennapi sétáival szerencséltesse didergő világunkat. Azért írom hát levelemet, hogy könnyebben tudjon határozni e fontos kérdésben. Évtizede nem dideregtünk annyit, mint november óta. Nem tudom, hallott-e már a Meteorológiai Intézetről. Nálunk ma ennek az intézetnek a jelentései a rádió leghallgatottabb műsorszámai. Innen tudjuk, hogy minden nap újabb hideghullám tesz látogatást vidékünkön. Jön a hideghullám, mindig újabb, anélkül, hogy az előbbi eltávozott volna. Bundája melegíti önt, de számunkra ugyancsak ke vés a télikabát. Ekkora hideget az sem tud felfogni. Barlangja körül csattog az erdő. Nem mintha haragudnánk azokra a szép fákra, de kénytelenek vagyunk terven felül is irtani, mert még a fánál is jobban szeretjük a jó meleget. Mert fázunk. S most csak önben van minden bizodalmunk. Didergő embertársaim, s a magam nevében azzal a tiszteletteljes , kéréssel fordulok önhöz, mint az időjárás csalhatat- lan ismerőjéhez, ma reggel, elolvasván szerény soraimat, ha esik, ha fúj, süssön akár hétrét a nap, kerítse nyakába legmelegebb bundáját, hagyja a barlangot összkomfortjával, s induljon ki a havas világba, ha a hideget elűzni nem is tudja, legalább keltegesse bennünk a melengető reményt. Hogy eljön majd a tavasz is a farkasordító tél után. Hőn óhajtott találkozásunkig a sarki presszóban, maradtam tisztelő híve: CSATÁRY GYÖRGY ^ Az ígéret ellenére sem lesz benzinkút Bonybádon? Válaszolt az A FOR. de mi a tűzoltóság véleménye ? Tengeri kígyóhoz kezd mindinkább hasonlítani a bonyhádi benzinkút ügye. 1958-ban készült az első feljegyzés arról, hogy a kút üzemben tartása tűzrendészen, egészségügyi és még egész sornyi okból kifolj'ólag veszélyes. Nyomon követni is nehéz, mennyi akta született a benzinkút ügyében. Az .ÁFOR ígérgetett, a tűzrendészet! hatóságok pedig a kút megszüntetését sürgették. Közben néhányszor beszüntették a benzinkiszolgálást, újból megnyitották, meg bezárták a kutat. Számos határidőt szabtak a vállalatnak, helyezzék át a kutat, mert a járási székhely nagy körzete igényli egy kút üzemben tartását. Lapunkban többször szóvá tettük a bonyhádi benzinkút ügyét. Ez év elején — ki tudja már azt megmondani, hányadik határidő-hosszabbítás után —. arról írtunk, hogy végleg bezárták a kutat. Legutóbb azt írtuk, az ÁFOR válasza szerint megfelle- bezték a tűzrendészed elsőfokú hatóság döntését, és a másodfokú hatóság még választ sem küldött fellebbezésükre. szóról is egyetértünk —, hogy a kút üzemeltetése veszélyes, és a vállalat múlt év november 27- én kelt fellebbezésére a határozatot december 6-án postázták. Tehát a vállalat megkapta a fellebbezésre az elutasító választ: a kutat azon a helyen többet megnyitni nem lehet. Tehát, enyhén szólva, nem igaz, amit az ÁFOR lapunkban közölt: »A határozatot megfellebbeztük, beadványunkra azonban még mindig nem érkezett válasz«. A választ megkapta a vállalat, esetleg az lehet ott a baj, hogy a jobbkéz nem tudja, mit csinál a hal. A bonyhádi benzinkutat bezárták. A járási székhely több ezer motor- kerékpárosa, gépjármű-tulajdonosa most jobb híján Szekszárdon vesz üzemanyagot. A tűzrendészed hatóság határozata jogerős. Benzinkút azonban kell Bonyhádra! Az ígérgetés mit sem ér! A lottó nyerőszámai Tegnap a másodfokú tűzrendészed hatóság kereste fel szerkesztőségünket. és okmányokkal bizonyították — amivel magunk ré4, 29, 31, 35, 90 Disznóölések idején — Az elvtárs már a tizedik instruktor, aki ma kiszállt hozzánk! (Rndrődi Mváa misa) Hás a nézetünk... Ismét van ötös találat a lottón A Sportfogadási és Lottó- Igazgatóság közlése szexint az 5. heti lottószelvények kiértékelésénél öttalálatos szelvényt találtak. A nyertes szelvény száma: 8 182 495. A szelvények értékelése még tart. Már február 3-án megkezdik a fűtést az iskolákban A rendkívüli iskolai szénszünet február 3-án véget ér. Az MTI munkatársa ezzel kapcsolatban tájékoztatást kért a Művelődés- ügyi Minisztériumban. A tanügyigazgatási főosztályon elmondották, hogy a megyei (megyei jogú városi) tanácsok művelődésügyi osztályainak megküldött rendelkezés értelmében az iskolákban már február 3-án meg kell kezdeni a fűtést, hogy az osztálytermek hétfőre, 4-ére kellően át melegedhessenek. — Ügyeletes orvos: február 3-án, dr. Aracs József, Szekszárd, Kossuth L. u. 22. Megjelent a Béke és szocializmus idei első száma, mely többek között közli Todor Zsivkov- nak a szocialista országok egységéről szóló cikkét. A lap foglalkozik a franciaországi ideológiai harc kérdéseivel, Japán és az észak-amerikai monopóliumok kapcsolatával, a nyugatnémet parasztság helyzetével, Csuhraj, a neves szovjet filmrendező pedig „Az egyén problémája a művészetben’’ címmel írt érdekes cikket. — Újvári Lajos festőművészet hőgyészi kiállításának csaknem ezer látogatója volt. — A Tolna megyei Tanácsi Építőipari Vállalat az idén több mint 80 millió forint értékű munkát végez, háromszáznál több munkahelyen. A megnövekedett feladatok zavartalan lebonyolításá ra megalakították a vállalat III. sz. építésvezetőségét. — Ki tud többet megyénkről? — címmel vasárnap délután 6 órai kezdettel vetélkedőt rendezÓpiumcsempészés a leve gyomrában A keleti sivatagokon áthaladó karavánok az utóbbi időben új módszert alkalmaznak az ópiumcsempészésnél. Az ópiumot speciálisan preparált kapszulákba helyezik, amelyeket a takarmánynyal együtt lenyeletnek a tevékkel. Amikor a karaván rendeltetési helyére ér, felmetszik, a tevék hasát és az ópiumot kiveszik a gyomrukból. A „Die Tat” ezzel kapcsolatban azt írta, hogy amíg a sivatagi rendőrségnek nem lesz röntgenkészüléke, addig nem vethet véget a kábítószer- csempészésnek. _________ T OLNA MEGYEI NEPOJSAO A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség1 20—11 Kiadóhivatal: 20-10 KészQI a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utco 4ő. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a, helyi postahivatalokéi és kézbesitőkné1 Előfizetési díj egy hónapra 12 Ft Index-számi 2$ 069. Szerkesztő Elvtársi Ne haragudjon, hogy megbíráljuk január 25-én megjelent Péntek: „össztűz” című cikkét. Engedje meg, hogy Szekszárddal kapcsolatban beszéljünk erről. • Egyetértünk, sőt legmesszebbmenőkig támogatjuk az alkoholizmus ellen küzdő bizottság és egyéb hasonló társadalmi szervek munkáját, mert ha nem ezt tennénk, fejlődésünk kerékkötőinek nevezhetnének bennünket. Igen rosszul tetszik gondolni, Szerkesztő Elvtárs, hogy - a vendéglátó az alkoholisták érdekvédelmi szerve. A cikkből az érződik, ha nem lesz alkoholista, nem lesz vendéglátóegység sem. ön azt állítja, ha csökken az alkoholisták száma, akkor csökken a vendéglátó forgalma és esetleges vállalati tervünket nem tudjuk teljesíteni. így harc folyik a vendéglátó és az alkoholizmus ellen küzdők között. Ez nagy tévedés, Szerkesztő Elvtárs! A szocialista kereskedelem* véleményünk szerint, nem azért üzemelteti és tartja fenn a vendéglátóipart, hogy minél nek a Simontorhyai Bőrgyár művelődési otthonának klubtermében. A vetélkedőt tánc-est zárja be. — A szekszárdi járási KISZ- bizottság televízió-készüléket adott a decsalföldszállási fiataloknak. A Decs melletti pusztán ez az első televíziós készülék s ezért nemcsak a fiatalok fogadták nagy örömmel, hanem az idösebtjek i& — A televízió műsora: 10.00: Ne hagyd magad emberke (Kisfiún). 10.20: Tiszta ügy (Egészségügyi kisíilm). 10.40: A csend világa (Francia film). 17.50: Hírek. 17.55: Afrika, Afrika! A Csád-tó. 18.20: Ma esti vendégünk... 18.35: TV-híradó 18.50: Hétről hétre... 19.00: A TV mesekönyve. 19.05: Közvetítés a Vígszínházból, (Molnár Ferenc: Játék a kastélyban. 16 éven felülieknek!) A közvetítés szünetében: a Magyar Hirdető műsora. 21.30: Székely Mihály, (a Magyar Televízió kisiülmje) 22.00: Hírek. TV-híradó (ism.) Tovább tart a hideg A hideg idő tovább tart. Újabb havazások, megélénkülő szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton mínusz 5 mínusz 10 fok között. csatka folyó torkolatától a partok mentén észak-nyugatnak. 1 hónapi út után áthajózott a szoroson, majd amikor a partokat elvesztette szemelő!, visszafordult. Ez óljával bizonyosodott be a BERING-SZO- ROS létezése. * 125 évvel ezelőtt, 183S. február 2-ón született KONSZTANYTYIN KALINOVSZ- KIJ belorusz 'forradalmár, aki 1862-ben Bialystokban illegális nyomdát szervezett és kiadta a parasztság részére az IGAZSÁG című forradalmi-demokrata újságot, majd Vilnában fegyveres felkelést készítöbb embert és családot tegyen tönkre, döntsön nyomorba. Még nem fordult elő, hogy a pincér az utcára is kifusson egy vendég után, hogy halló kolléga, jöjjön vissza, mert tervünk teljesítéséhez még egy nagyfröccs elfogyasztása szükséges. Ez nem célunk, és úgy gondolom nemcsak városunkban, hanem az egész országban más a szerepünk. Kevés és mind kevesebb helyen látni manapság azt a feliratot, hogy kocsma, bor, sör, pálinka, meg „becsali csárda”. Ezt mindinkább felváltotta és felváltja az étterem^ presszó, italbolt, büfé tábla. Nem azért térek ki erre, mintha ez utóbbi helyeken talán ricinussal, meg Kalmopirin eladásával foglalkoznának, de jellegénél fogva is más a célja egy étteremnek, mint az egykori füstös kocsmának: Nem igen hiszem, ha megkérdeznénk az alkoholistát, hogy manapság olyan könnyű-e a helyzete, bőven tudja-e magát töményezni, azt mondaná, mindenütt alig várják. Nem hiszem, mert minden egységben a dolgozók tudják, hogy ittas embert nem szabad kiszolgálni és itt is téved a Szerkesztő Elvtárs, amikor azt állítja, hogy ez csak névleges. Egységeinkben ittas embert nem szolgálunk ki. Ez nem reklámtábla, ehhez a törvény ad jogot és parancsot is. Gyümölcslevek eladásával is foglalkoznak egységeink, de sokkal nagyobb eredményeket érhetnénk el, ha a gyümölcslevek minősége jobb volna és olcsóbbak lennének. Minden megvetés nélkül szolgáljuk ki azokat a dolgozókat, kedves vendégeinket is, akik csak kis málnát, üres teát, vagy szódavizet kérnek és azt sem várjuk tőlük, sem a nagyfroccs-ivóktól, hogy parancsszerűen amolyan kötelességből borravalót adjanak. Ezt nem várjuk, de ha adja legtöbb esetben elfogadjuk. (Volt már visszautasításra példa? Szerk.) Ha nem fogadnánk el, jóllehet, hogy éppen vérig sértenénk vendégünket. Higyje el, Szerkesztő Elvtárs nem teszünk kivételt borravalós és másik vendég között. Én úgy gondolom, hogy minden vendéglátóipari dolgozó egész városunkban részt vállal az alkoholizmus elleni küzdelemből és azt elő is segíti. De persze nem úgy, hogy az étterem ajtajában állva a belövőnek azt mondjuk: a Bajcsy Zsilinszky utcában tessék talán felkeresni a tejivót, épp most volt a* szállítás és teljesen „vízmentes” tejet szolgálnak ki. Ha ott „tele itta” magát, szíveskedjen majd bennünket is meglátogatni. Itt Csorba Géza és népi zenekara játszik. Mit hozhatok? Híröst-e, vagy kis málnát, de van citromos teánk is. 105 évvel ezelőtt, 1858-ban e napon született KOMJÁTHY JENŐ költő. Korának irodalmi ellenzékéhez tartozott a társa-' dalmi igazságtalanságokat feltáró körüli, ményei révén. A szimbólizmushoz közelálló stílusával Ady előfutárának tekintjük. A HOMÁLYBÓL című kötete 1895-ben jelent meg. • 70 évvel ezelőtt, 1893-ban, e napon született SZUHE-BATOR mongol politikus és államférfi, o Népi Forradalmi Pártmegalapítója és a forradalom egyik vezető egyénisége, ö volt a polgárháború idején a mongol hadsereg főparancsnoka, amely 1921-ben a szovjet-orosz csapatoktett elő és 18ó3-ban a parasztfelkelés ; hal együtt szétverte Ungern fehérgárdista élére átH. J seregét. Farkas János Eseménynaptár i = 235 évvel ezelőtt, 172ő-bcm fedezte fel VITUS BERING orosz tengerészkapitány a róla elnevezett szorost Ázsió és Amerika között. Bering kapitány I. Péter cártól kapta azt parancsot, hogy térképezze le, hol találkozik a két kontinens. A „Szvatoj Gavril" 1 ár- ócos hajóval indult el Ohotszk~ bál Kamcsatkára, majd innen,