Tolna Megyei Népújság, 1963. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-05 / 3. szám
fOLVA OTFGYE1 NÉPÚJSÁG 1953. január 5. z isfazi érték M i szerint értékeljük az em- bereket? Megtaláltuk-e, alkalmazzuk-e azt a mindenki által elfogadható és igazságosnak tartott mércét, amellyel rangot adunk az embereknek? Elvileg nem volt sohasem vitatott ez a kérdés. A munka társadalma, a szocializmus, s a párt, amely a munkásosztályt és a dolgozó népet a szocializmus, majd a kommunizmus felé vezeti, egyetlen értékmérőt fogadhat el: a munkát. Minden egyéb értékmérő idegen tőlünk, s minden egyéb értékmérő ellen harcolunk. A dolog mégsem ennyire egyszerű. Volt idő saínos, amikor hangoztattuk ugyan, de mégis megsértettük ezt az elvet. A személyi kultusz időszakának volt egy olyan káros tendenciája is, hogy az ember értékét, rangját nem mindig a munkája, nem mindig a mindennapi tettei alapján ítéltük meg. Volt rá eset, hogy sokszor többet ért hangosan éltetni a vezetőket, szidni az imperialistákat, mint elkészíteni csendben, becsülettel egy jó munkadarabot, vagy kidolgozni egy hasznos újítást. A Magyar Szocialista Munkáspárt politikájában nemcsak elv, hanem mindennapi gyakorlat is az, hogy tettei, mindennapi munkája alapján ítéljük meg az embert. Nem várunk senkitől hangzatos szólamokat, szépen csengő frázisokat, nem várunk tapsot sem, éltetést sem, de azt Sem várjuk, hogy aki velünk érez, az naponta háromszor szórjon átkot az imperializmusra. Tettekét várunk, munkát várunk, azt várjuk, hogy aki ahol ténykedik, ott rendes munkával, hétköznapi tettekkel segítse a szocializmus diadalát. \7 an egy barátom — építész" mérnök —, aki' nagyöíí csendes ember. Munkásszülők gyermeke, valamikor együtt dolgoztunk a DISZ-ben. Egyetemi évei alatt, 1952-ben felvételét kérte a pártba. Nem vették fel, és az indokok között az is szerepelt, hogy nem igen szokott felszólalni a gyűléseken, s ha fel is szólalt, semmi lelkesedést nem árultak el szavai. Barátom tényleg nem szeret- sókat beszélni, de dolgozni annál inkább. Kitűnően végezte el az egyetemet, közben másokat is segített a tanulásban. Az ellen- forradalom alatt sem beszélt sokat, de fegyvert fogott a munkás- hatalom mellett, és az elsők között lépett be a munkásőrségbe. Mindezt nagyon csendesen tette, aztán csendesein nyert meg egy országos jelentőségű tervezői pályázatot és csendesen ismeri el ma mindenki az intézetben, ahol dolgozik, hogy ő az egyik legjobb mérnök. Azon a napon találkoztam vele Budapesten, amikor megjelent az újságban a Központi Bizottság kongresszusi beszámolója. Mosolyogva terítette elém a Népszabadságot, a nyolcadik oldalra lapozott, és rábökött a harmadik hasáb második bekezdésére. „A munkatermelékenység növelésére tett egyetlen intézkedés nálunk most többet ér az osztályharcban, mint az imperialistáikat szidalmazó száz radikális szólam”. S elmondta, hogy náluk az intézetben a mérnökök, párttagok és pártonkívüliek kézről kézre adták az újságot, és az egyik azt javasolta: fessék ezt a mondatot szalagra, és tegyék ki az előcsarnokba. Azóta már lehet, hogy ki is tették, és azt mondom, jól választottak. Sok mindent magába sürít Kádár elvtárs beszédének ez a mondata. Sok mindent kifejez pártunk politikájából, új munkastílusából, az emberek • megítélésében folytatott helyes gyakorlat;, ból, a párt és a tömegek kapcsolatának lényegéből. Kifejezi, hogy nem szólamok kellenek most nekünk, nem is csapkolódás, handa- bandázás, ellenségkeresés, meg az osztályharcnak más formális, vagy helytelen megnyilvánulása. Kifejezi, hogy nekünk tettek kellenek most, konkrét tettek, mert ezek erősítik nálunk a szocializmus pozícióit és gyengítik az ellenség frontját. Szabadjon még egy mondatot idézni Kádár elvtárs vitazáró beszédéből: „Minden cselekedet, ami a szocializmus teljes felépítését mozdítja elő, osztályharcos cselekedet”. A mérce ez, s ez az érték- mérő nagyon is elfogadható. A rendes, dolgos embernek, az alkotó embernek nincs és nem is lehet nagyobb boldogsága annál, mint amikor munkáját, tetteit értékelik, s ezután adják meg a rangját. De hát milyen tettekről van szó? Vajon milyen tetteket vár a párt, s milyen tettek adják meg az embernek a rangot? Erre is választ kapunk az idézetekből. Nem kellenek különleges tettek. Olyan tettek kellenek, amelyek a hétköznapok dolgos óráiban születnek. Jó minőségű termék kell, alacsony önköltség, a munkafolyamatok ész- szerűsítése, pontos kapálás, a gépek jó kihasználása, a kukorica időben történő betakarítása, a mélyszántás pontos elvégzése, stb. Ilyen tetteik kellenek. Mindenkitől olyan tetteket vár a mi társadalmunk, amelyeket lehetővétesz foglalkozása, munkaköre, beosztása, tehetsége. Ilyen tettek mozaikjából áll össze az ember értéke, rangja. Jó az, hogy ma már nemcsak elv nálunk, hanem eleven gyakorlat ez a szemlélet. Nézzünk csak körül ott, ahol vagyunk, s látjuk, hogy ez az elv gyakorlattá válik a mi életünkben is. Na- ívság lenne persze azt állítani, hogy ma már minden rendben van, s ma már nincsenek megtévesztők, akik tettek helvett arra fordítják energiájukat, hogy jól adminisztrálják magukat. Vannak még megtévesztők körülöttünk, és olyanok is vannak, akiket meg lehet téveszteni. A mi dolgunk azonban a becsületes, dolgos emberek feladata, hogy megvalósítsuk a kongresszus szellemét, a párt politikája nevében érvényt szerezzünk az igazi értékítéletnek. Adjon bátorságot az, hogy kezünkben van a párt kongresz- §zusának eszmei fegyvere. fl megyei választási elnökség letette az esküt Gyenis János A választási előkészületekben a pártszervezetekkel együtt dolgoznak a népfront-bizottságok A Hazafias Népfront-bizottságok a bonyhádi járás községeiben tevékenyen részt vettek az eddigi választási előkészületekben. Mindenütt üléseken tettek javaslatot, kik legyenek tagjai az öttagú községi választási elnökségnek és a 3—3 tagú választókerületi-bizottságoknak, és a javaslatokat eljuttatták a községi tanácsok végrehajtó bizottságaihoz. A népfront-bizottságok a választási agitációban együttműködnek a pártszervezetekkel. A községi pártszervezetek ugyanis tanácstagi körzetenként 2—3 főből álló agitációs csoportokat hoztak létre, amelyekben ottvanÖtszáz hektoliter pálinka l Szekszárdi Szesz- és Üdítőitalipari Vállalat pálinkafőzdéjében ■vente — Pesti István és Pesti Lajos finomítók munkájával — 00 hektoliter gyümölcs- és mintegy 300 hektoliter törköly pálin- át főznek. Jelenleg a vállalat a törkölypálinka főzését végzi. nak a népfront-bizottságok tagjai is. A községi agitációs csoportok vezetői Lengyelben négynapos tanfolyamon vettek részt, és január 7—8—9-én átadják a tanul takat a községi agitátoroknak. A Tolna megyei választási elnökség letette az esküt dr. Vígh Dezső vb-elnökhelyettes előtt. Az elnökség ülést tartott, amelyen elosztották a funkciókat. Eszerint az elnökség elnöke Szigeti János, az MSZMP Tolna megyei Bizottságának osztályvezetője, helyettes elnöke dr. Szily László, a Hazafias, Népfront megyei elnöke, a Megyei Bíróság elnöke, titkára dr. Lencsés Gyula, a Megyei Tanács VB igazgatási osztály vezetője. Az elnökség tagjai: dr. Szilcz Ákos, megyei főügyész, dr. Solymosi Mihály, a Megyei Kendőrfőkapitányság vezetője, László Antal, a Hazafias Népfront megyei irodájának munkatársa és Szendéi Imre, a Megyei Tanács előadója. Az elnökség rendszeresen ülésezik majd és fő feladata, hogy őrködjék a törvényesség felett, felügyeletet gyakoroljon a megyében működő különféle választási bizottságok munkája felett, és a választás értelmében döntsön a különféle vitás kérdésekben. Az elnökség teszi majd közzé a választásra jelöltek neveit. Az elnökség hivatalos helyiségét a Megyei Tanács épületében jelölték ki. Tolna megyében összesen 4008 választókerületi-bizottság kezdte meg munkáját, miután azok tagjai letették az esküt. A bizottságok tagjainak száma összesen 12—13 000 fő. Január tizedikétől kezdődően mindenütt jelölőgyü- lést szerveznek, hogy eldöntsék: kinek a neve kerüljön fel a választói névjegyzékbe. Hozzávetőlegesen négyezer jelölőgyűlés lesz a megye különböző helységeiben. A bizottságok mindenütt a Hazafias Népfront javaslata alapján alakultak meg, és a jelöltek személyére is a Hazafias Népfront tesz majd javaslatot. A jelölőgyűlés előtt sok helyen kis gyűlést, csoportos beszélgetést szerveznek. a Szerkesztőség postájából A tus-tagok társadalombiztosítási szolgáltatásainak bővítése Nagyjelentőségű szociális jellegű rendelkezések láttak napvilágot a közelmúltban. Ez szinte mindenkit érint ilyen, vagy olyan formában, ezért aztán sokan fordultak hozzánk, s érdeklődtek tőlünk a rendelkezésekkel kapcsolatban. Az alábbiakban az SZTK szekszárdi alközpontjától kapott tájékoztatást közöljük. A mezőgazdaság Szocialista átszervezése során pártppk és kormányunk hathatós segítséget nyújtott társadalombiztosítás vonalán is, ezt a segítséget szélesíti ki a most megjelent 47/1962./XII. 24./ Korm. sz. rendelet. Minden olyan termelőszövetkezet tagja és azok családtagjai, akik betegségi biztosítás feltételeivel rendelkeznek az eddigi szolgáltatások mellett 1963. január 1. napjától jogosultak „gyógyászati segédeszközre”. A gyógyászati segédeszköz (szemüveg, gumiharisnya, ortho- pédcipő, stb.) szükségességét az illetékes körzeti, vagy rendelőintézeti szakorvos állapítja meg. Kiszolgáltatására érvényes „be- teglap” felmutatása mellett az SZTK Alközpontja illetékes, szemüveget közvetlen az OFOTÉRT boltban lehet kiváltani. Gyógyászati segédeszközökért, vagy annak javításáért térítést kell fizetni, melynek mértéke a gyógyászati segédeszköz árának, illetőleg javításköltségének 15 százaléka. Az érvényben lévő jogszabályok szerint továbbra sem jogosultak: műfog, műfogsor, korona és foghid, valamint a szolgáltatások igénybevételével kapcsolatosan szállítási és útiköltségre. SIPOS GYULA: 13. HOVÁ LETT SÁRIKA? Delet harangoztak, mire az erdészházhoz ért. Nyáron a harangszó csak úgy ér ide, mint a sejtelem, fölfogják a lombok, elhalkítja az élő természet zsongása. A szőlőhegy csöndje, az erdőé még nyári éjszakákon se igazi csönd, hanem harmónia, ezernyi apró suhanás- ból és zümmögésből szövődik össze. Tavasztól őszig1 a szőlőtőkének is hangja van, néha suhog mint a madár szárnya, máskor meg zsong mint a méhkas, csak rejtettebben, finomabban. Télen hallgat, a szőlő és a csöndes tájon tisztán kondul át a harangszó. Föl a horhón, melyet kétoldalt teljesen benőtt a vadrózsa meg a földiszeder indája, aztán jobbra a rövid kapaszkodón és kifulladva megáll a nagy diófa alatt, érzi az elcsendesedni nem akaró szívdobogást. Itt van az ő pincéjük is, a Kati öröksége, szöllejük a far- mesgyén szomszédos Sárikáékkal. Sárira az uráról maradt, aki Vargha fiú volt, Kati unokatestvére. A kapaszkodó után ez volt az első természetes pihenő, megszűnt a domb hirtelen emelkedése, enyhe lejtésű teraszon állt a csinos présház, északi oldalánál az uralkodó óriási diófával. A ház két szintre tagolódott, alul volt a pincebejárat, a kis előtérrel, apró ablakokkal, ezt még az öregek építették, fölül egyetlen nagy szoba, napos ablakokkal, keleti és déli oldalán végigfutó keskeny erkéllyel. Itt az is megállt, akit nem fárasztott el a domboldal, a diófa alól látni lehetett az egész falut, az egész tájat. Három párhuzamos szalag osztotta ketté a képet kelet-nyugat irányban. A malomároké volt a legegyenesebb, szigorú vonalú a másik kettő, a vasúté és a betonúié mint a doromboló macska háta, hizelegve odapunn- sodott a község széléhez. Már messziről látni lehetett az apró játékvonatot, ahogy Nagyliget felől csigalassúsággal közeledik, közben erőlködve párafelhőket fúj, mint téli teherhordásnál a lovak. És lenn a házak rendje, a kertek téglalapjai, a szétszórt tanyák és a kanyargó dűlőutak a tanyák között ilyen lehet, ha repülőgépről nézi az ember a világot. És a színek! A szürke ezerféle árnyalatából, hogy kilobban egy-egy piros szoknya, kendő, vagy az udvaron száradó ruhák fehérje. Sokszor megállt a diófa alatt azelőtt is, ültek is fönn a nagy szobában, az erkélyen, mégis milyen más volt akkor ez a présház. Semmi. Egy ház a sok közül, rokoné, tehát mintha kicsit a sajátja is volna, de minden különösebb varázslat nélkül, élettelen tárgy mint a kikapcsolt rádió. Másnak most is csak eny- nyi volna? A tárgyak lelke bennünk él csak, a mi emlékeinkben, érzéseinkben. — Szervusz sógorka! Csakhogy idetaláltál — hajlik ki Tibor az erkélyen. — Nem kell itt árválkodnom. Gyere csak föl, rögtön visszajövök én is. És megy a bokor mögé. Ihatott már jócskán, akkor szokta meglepni Sárikát, amikor bolond napjai vannak, néha csak a harmadik napon, mikor minden pénzének fenekére1 vert már, akkor megváltja a vonatjegyet, kijön Nagyligetről, iszik még egy félnapig, kialussza magát és újra megjámborul egykét hónapra. Mert Szentha Tibor nem részeges. Hónapokig elvan ital nélkül és akkor ő a világ legszerényebb embere. Dolgozik három helyett is és megbízhatóan, fölényesen, aztán megjönnek a „napjai”. Most is, ahogy töltött a poharakba, bőven csurgott mellé, az asztal gyalult lapjára. — Na, nem tetszik »ógorka? — néz Jánosra nem rí kötekedőn, de árnyalatnyi gúnnyal. — Pénzt kaptam külön munkáért^