Tolna Megyei Népújság, 1963. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-20 / 16. szám
4 frÖLNA MEGYÉI NÉPÜJ9AÖ 1963. január 20. Q&zu Negyvenhárom év. Egész emberöltő — mondottuk ezelőtt két évtizede. Negyvenhárom év egy gyárban, egyhuzamban! Hatalmas idő! Szinte meg kell állni az embernek egy pillanatra, és gondolkodni, mi minden történt ez alatt az idő alatt. Milyen változás volt az országban, az emberben, aki negyvenhárom évet töltött a Bonyhádi Cipőgyárban. Kovács József. Középtermetű, fehér hajú ember. Józsi bácsi ő a járási párt titkárnak, az igazgatónak, s a kifutó fiúnak egyaránt... Szereti, becsüli mindenki. Fiatalodott a gyár, eljárt az idő Kovács bácsi felett. Látása még most is kitűnő, emlékező tehetsége pedig szinte a csodával határos. Égy alkalommal tudós-féle ember járt a gyárban. A bonyhádi járás történetét nyomozta, arról szándékozott könyvet írni. Bemutatták neki is Józsi bácsit. Beszélgessen vele, sokat megtud tőle — biztatták. Akkor még dolgozott Józsi bácsi, és a raktárirodát ajánlotta az eszmecsere helyéül. Órákig beszélgettek. Ez hogy volt, amaz miként, mikor volt ez, mikor az? Kérdések, válaszok. Egy ilyen kérdés is volt: „Mikor kapták az első gépet, amely a kézi munkát váltotta fel itt a gyárban?” Józsi bácsi mondja, pontosan, dátum szerint. Még a napra is emlékezik: csütörtök volt. A tudós-ember hitetlenkefiik. Ez mégsem lehet teljesen igaz, mert hogy az ördögbe tud három évtizedre ilyen pontosan Hagyomány már megyénkben, hogy a termelőszövetkezetek zárszámadása idején a földművesszövetkezetek alkalmi iparcikk- és ruházati-vásárt rendeznek. Az idén is mintegy hatvan termelőszövetkezeti községben rendezik meg a téli alkalmi vásárt. Ennek lebonyolítására valamennyi körzeti földművesszövetkezet felkészült. A raktáron lévő áruk értéluieii visszaemlékezni egy hatvanéves ember. Józsi bácsi megmagyarázta, így: — Először: pontosan azon a napon született a Péterman úr (a gyártulajdonos. Szerk.) fia, én szaladtam a bábáért. Másodszor; aznap délután én toltam be az állomásról tragacson az első gépet, Higyje el az úr, így volt. Elhitte, el még azt is, mit előtte, s utána mondott. (Kár, hogy nem ül le valami íróféle ember Józsi bácsival egy-két napra, s megírná a gyár, a gyári munkásmozgalom történetét. Sok hasznát látnánk még annak.) Csak úgy mellékesen, a több, mint négy évtized alatt a fél gyárat megtanította a cipészmesterségre. Ott volt minden gép beállításánál. Ha veszekedni kellett, Józsi bácsit küldték, mert akkora tekintélye volt a bőriparban, hogy meghajoltak nyomós érvei előtt. Néki nem kell veszekedni, szavának súlya van. Most is, pedig három esztendeje már nyugdíjas. Nyugdíjas, de még most is gyárinak vallja magát. Nem múlik el nap, hogy ne menne be, s ne kérdezné az igazgatót, vagy a főmérnököt: Mi újság? Hogyan megy az üzem? S ha baj van? Tanácsot ad. Segít. De nemcsak a gyárban. A faluban is. Hány, de hány tanácsülésen állt fel, hogy valami érdekeset, újat, megvalósításra érdemeset javasoljon. És a megyénél is, mert ott volt négy évig tanácstag. Most ismét jelölték munkatársai, a cipőgyáriak. (pálkovács) ke ugyanis meghaladja a százötven millió forintot. Többek között van elegendő mennyiségű és választékú rádió, televízió, motorkerékpár, háztartási gép és bútor. Úgyszintén konfekció, divat- és cipőáru. A nagyobb községekben az alkalmi vásár idején a földművesszövetkezetek műsoros divatbemutatót is tartanak. R. É. XIII. Csapj be a táborban bárkit, akit akarsz, csak Andrej Prokofjevics- csel ne ravaszkodj. Akkor élni fogsz. Suhov szeretné megkérdezni a brigadérostól, hogy ott dolgoznak-e ma is, ahol tegnap, vagy pedig más helyre mennek, de nem meri megzavarni gondolataiban. Nemrégen sikerült leráznia a Szocvároskát, s most talán éppen a százalékon töri a fejét, mert a százaléktól függ az élelmezés a következő öt napon át. A brigadéros arca himlőhelyes. A széllel szemben áll, de egy arcizma sem rándul, — olyan az arcán a bőr, akár a tölgyfa kérge. A metsző szélben fázósan toporognak, tenyerükkel combjukat csapkodják a sorban. Az őrök a hat toronyban csak állnak, mint a papagájok. Még most sem engedik be őket a zónába. Fő az éberség! No, végre! A parancsnok az ellenőrrel kilép az őrszobából. A kapu két oldalára állnak. Kinyílik a kapu. — Ötösével felállni! E-egy! Ke- ettő! A zekek szinte díszlépésben masíroznak be. Csak már egyszer a zónában legyenek. Majd tudja mindegyik, mit tegyen. Az őrszobától nem messze van az iroda. Ott áll a munkavezető. Hívja a brigadérosokat. De mennek ők maguktól is, és velük Der, zek-esoportvezető. Utolsó • gazember. Rosszabb a vérebnél, úgy hajtja társait. ■ Nyolc óra múlt öt perccel! (Imént sípolt az áramszolgáltató mozdony. A vezetőség ideges. A zekek még elvesztegetik a drága időt, szétszélednek melegedni: hosszú a nap, mindenre jut idő. Amelyik belép a zónába, tüstént kapirgál. Itt egy forgács, ott egy forgács. Jó lesz tüzelőnek. A zek minden lyukba belebújik. Tyurin helyettesét, Pavelt magával vitte az irodába. Cézár is bement. Cézár gazdag zek. Havonta kétszer kap csomagot. Mindenkinek dug valamit, akinek érdemes. Urat csináltak belőle az irodában. Segédnormás. A 104-es brigád usgyi, el. Köd van. A kelő nap, derengő vörös fénnyel vonja be a zónát. Az épületek kerítését behordta a hó. Mindenfelé összevisszaság. Itt egy megkezdett kőfal, csak az alapja van meg, ott egy törött exkavátor-fogantyú, amott egy markoló, távolabb ócskavas-halom, árkok, gödrök. Az autójavító műhely már tető alatt van. A dombon megkezdett hőerőmű. Már az első emeletnél tartanak. Mindenki elbújt. Csak a hat toronyban állnak kint az őrök, s az iroda körül van mozgás. Minden zek tudja, hogy ez az ő ideje. Mondják, hogy a főmunkavezető már fenyegetőzve követelte, adják le a brigadérosok este a jelentést. De ez sehogyserh megy. Hát hogyne, hiszen estétől reggelig forgatnak ki mindent. Ez a pillanat a zeké! A vezetők csak rendezkedjenek! Addig be lehet húzódni a melegre, és ülni, ülni. Van idő görnyedni még naphosszat, Legjobb a kályha mellett. Ki lehet teríteni a kapcát. Kicsit mag is szárad. Akkor egész nap nem fázik a lába az embernek. S ha nincs kályha, az se baj. Fedél alatt lenni mindenképpen jó dolog, A 104-es brigád bevette magát az autójavító-üzem nagy csarnokába. A csarnokot ősszel beüvegezték. A 38-as brigád betonlapokat önt ott. Néhány betonlap még formában van, a többit felállították. Amott a vasváz. Magas a csarnok, földes a^ padlója. Nem éppéri meleg, és nein is- lesz. Még-', is fűtik. Nem sajnálják a: szenet: Nem azért fűtenek, hogy az emberek: melegedjenek, hanem, hogy jobban száradjanak a betonlapok Még hőmérő is van a falon. Vasárnap is rendületlenül fűt az ügyeletes. Nem számít, véletlenül nem mennek munkába a zekek. A 38-as brigád persze senki mást nem enged a kályhához. A brigádtagok megszállták a kályha környékét. Kapcát szárítanak. Sebaj. Jó a sarokban is. Suhov kiült vattanadrágjában egy faforma szélén helyezkedett el. Hátát a falnak támasztotta. Ahogy fordult, s megfeszült rajta a buslát és a vattakabát, bal mellén, a szíve tájékán kemény tárgy nyomását érezte. Kenyérvég. volt a belső zsebében. Az nyomta. Meghagyta, és ebédre magával vitte a reggeli adagja felét. Ez volt a szokása, s ebédig hozzá nem nyúlt volna a kenyérhez. Máskor azonban adagja egyik felét megette reggelire. Most nem. S megértette, hogy semmit sem takarított meg. Ehetnéke támadt a melegben. Hosszú még az idő ebédig, öt óra. Nehéz kivárni. A szaggatás a hátából áthúzódott a lábába, végtagjai elgyengültek. De jó lenne a kályha mellett!... Térdére tette kesztyűjét, kigom-* bolkozott, az úton eljegesedett szájvédőjét kioldotta a nyakán, összehajtogatta és zsebre tette. Elővette a fehér rongyba göngyölt kenyérdarabot, a rongyot szétterítette az ölében, nehogy egy morzsa is elvesszen, s komótosan maj- szolgatrii kezdett. A kenyér a ruhája alatt volt, s megmelegedett testén. Egy cseppet sem volt fagyos. Amikor Suhov táborlakó lett, gyakran eszébe jutott i van ettek azelőtt falun. Krump — egész serpenyővel, kását — egy fazékkal, s még előbb húst — vastag szeletekben. Pukkanásig ittak tejet. A táborokban megértette, hogy nem így kellett volna. Úgy kell enni, hogy az ember csak az evésre gondoljon. Lám, most, hogy aprókat harap a kenyérből, minden falatot jól. megforgat és hosszan szopogat a nyelvével, jóízű *ez a fekete ragacs is. Mit eszik immár kilencedik éve? Semmit. S él és mozog. Ha-ha-. ha! De még hogy! A kétszáz gramm kenyér egészen lefoglalta Suhovot. Azon az oldalon, a közelében ült az egész 104-es brigád is. A két észt, mint két ikertestvér ült egy alacsony betonlapon. Szipkából, közösen szívott fél cigarettát, felváltva egy slukkot az egyik, egyet a másik. Szőke, nyurga, ösztövér mind a kettő. Nagyszeműek, hosszú az orruk. (Folytatjuk) Hatvan községben lesz a tsz-zárszámadások idején iparcikk- és ruházati vásár Befagyott a Karasica. s ráesett a hó. Nagy Jankó Tóth Ferivel egész délelőtt lapátolta a havat. Geresdi öcsi pedig vizet öntött a jégre. Csúszkának való pályát csináltak a befagyott patakon. Gyurka barátom délfelé lenézett a Karasicára. s elégedetten állapította meg, hogy elő lehet szedni a fatalpakat. Smirglit csent a konyhaszekrényből és kifényesítette a drótot. Egy karó végébe szöget erősített, ez lesz majd a rúd. Ezzel hajtja magát á kisember a jégen. A falusi gyerek akkor még nem ismerte a korcsolyát. Csak a bérlő gyerekének volt »vas- csúszkája«. s mi nagyon csodálkoztunk, hogyan is lehet ezzel csúszni? Török Jóska egyszer megpróbálta és úgy hanyattesett, hogy majd betört a koponyája. A bérlő gyereke nevetett, mi meg attól fogva még jobban tiszteltük. Ez igen! Aki ezzel a bűvös szerszámmal csúszkál, az biztosan különb nálunk... Nekem akkor még fatalpam sem volt. Délután ott álltam bánatosan. irigykedve a pálya mellett, hol ettől, hol attól kértem egy-egy percre a csúszkát. Csudajó volt az, hogy fatalpon végighajtotta magát az ember fia a pályán. Geresdi öcsi még bravu- roskodott is, mert nekifutott, meglódította magát, s hajtorrd nélkül is majdnem az egí'j. P'v Ivát VégíÉCiúszta. Este sötétben, úgy zavartak bennünket haza a Karasicáról. Otthon előadtam apámnak a nagy kérést, kellene nekem is egy jó fatalp. Apám nem örült ennek, mert ha csinál egyet a bognár, azt megbánja egy fél zsák csöves kukorica. Véleménye azonban az volt, hogy tényleg kellene a gyereknek egy jó fatalp. — Talán a Jancsi sógor csinálna egyet — ötlött eszébe anyámnak, mire apám megígérte, hogy reggel kiballag a pusztára és rábeszéli Jancsi sógort a műveletre. — Van is itthon egy darab tölgyfadeszka, abból kikerülne a csúszka — toldotta meg öregapám. Apám azonnal kiment' a fészerbe gyertyával, s megkeresvén behozta a deszkát. Kopogtatta, méricskélte, s így döntött: tényleg lesz ebból egy pár kitűnő fatalp. Reggel előbb ébredtem, mint apám. Kimentem vele az istállóba, még szalmát is segítettem bevinni a pajtából a tehén alá, még a szárt is odakészítettem a keze ügyébe, hogy minél előbb végezzen és indulhassunk. Én is elmentem vele a pusztára a fatalp- ügyben. Jancsi sógor éppen akkor ballagott haza az istállóból, amikor cd aértünk. Komótosan megregge. lizett, minket is megkínált, héjában sütött krumplit ettünk • vöröshagymával, s .a nagyok, néha. bort ittak. Reggeli után szemügyre vette Jancsi sógor a deszkát. Jónak találta. Átmentünk a bognárműhelybe, s az ezermester keze alatt formálódott a fatalp. Még szívókéssel is megsimította őket. csak azt sajnálta, hogy nem hoztunk szíjat, mert ha hoztunk volna, még azt is rászögezné. Apám azonban váltig hangoztatta, hogy FATALP 15 azt már otthon szépen elintézi, fő az, hogy kiszabta, megsimította. — A drótot meg a gyereknek kell a fa talpra tenni, ez ennek a rendje — így határozott Jancsi sógor, apám meg ezzel teljesen egyetértett. Pedig a drótozás a legkényesebb művelete a fatalp-készítés- nek. A drótnak nem szabad se vastagnak lennie, se vékonynak. Aztán pontosan a fatalp közepére kell tenni, úgy, hogy jól feküdjön a fán. mert különben nem ér semmit se az égész. A drótot tűzbe kell tenni, megttize- :síteni, úgy ráilleszteni a fára. A tüzes dróttal lehet kilyukasztani a fát, majd a drótot át kell dugni, visszahajlítani, odakalapálni. Ez a drótozás rendje... Mihelyt hazaértünk elrohantam a Gyurkához. Apám is mondta, csináljuk csak ott. s majd ha megdrótoztuk, hozzam haza a fatalpakat, ő rájuk veri a szíjat. Gyurka bátyja, a Józsi, már ötödikes, ő jól értett a drótozáshoz, hajlandóságot mutatott a segítéshez. A Gyurka meg drótot szerzett, éppen olyat, amilyet kellett. Úgy lopta igaz, de ezt meg lehetett neki bocsátani. A pap kertjében ugyanis volt egy hatalmas lugas, és ott éppen ilyen fatalpak, hoz való drót tartotta a szőlővesszőt. A Gyurka egyszerre jó hosszút is lophatott volna, de nem tette mindig csak annyi drótot hozott, amennyi kellett. S minden egyes alkalommal külön-külön kockára tette a bőrét. Szerencsénk volt mert a sütőkonyhában éppen lúgot főzött a Gyurka mamája. így ott kényelmesen tüzesíthettük a drótot. Ment is minden, mint a karika- csapás, eltaláltuk a legjobb helyet. szalmaszállal mértük ki a fatalp kellős közepét. — Jó kis csúszka lesz ez — mondta Józsi, a Gvurka bátyja. — Délután majd kipróbáljuk a pályán. Én pedig türelmetlenül vártam, hogy minél élőbb készen legyen. Gyurkáékhoz felhallott a zsivaj a Karasicáról. A gyerekek már csúszkáltak... — Ebéd után megyünk mi is — vigasztalt Gyurka, s megígérte, segít bejáratni, bekoptatni a csúszkát. Sőt van még egy kis darab smirgli, majd azzal is fényesíthetem a drótot. Már készen lettünk volna, de a drót visszahajlított része kihűlt, s nem feküdt rá elég simán a fára. — így nem lesz jó, elégedetlen, kedett Józsi — meg kell kalapálni Egyiket ő, másikat én kalapáltam, egy járomszeggel. Türelmet, lenségemben nagyokat ütöttem a drótra, s amint egyet ráhúztam, a járomszeg lepattant és a fát érte. A fa elrepedt, a talp kettévált... Megállt a kezemben félúton a járomszeg és úgy álltam a kettérepedt csúszka felett, mintha a föld hasadt volna meg előttem... A szemeim megteltek könnyel, torkomat tehetetlen keserűség szorongatta oda lett a csúszka... Apám jól összeszidott, ilyen deszkát már nemigen lehet ta-, lálni... Meg azt is mondta, hogy a Jancsi sógor dühös lesz ügyetlenségem miatt'. Mit tehettem? Délután megtömtem a zsebemet dióval. Egy- egy dióért kaptam kölcsön, rövid időre a mások csúszkáját a Karasicán. . Gycnis János
