Tolna Megyei Népújság, 1962. november (12. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-04 / 259. szám
A rOlNA MEGYEI NÉPÚJSÁG RODALMI MELLÉKLETE ír a könyv is házhoz jár — NAPLÓ — í Tímár Máté, a fiatal prózaíró-nemzedék egyik tehetséges kép? viselője. Rövid idő alatt több műve jelent meg. Ezek: Majoros 1 Adám krónikája I.—II. rész, Karcsi, a csicskás, Jövő tavaszán és 2 Száz tű hossza. Regényeinek és novelláinak hősei a parasztság életét és munkáját elevenítik meg. Mélységesen hisz figurái igazában, hisz a kollektivizálás útjára lépő parasztság boldogabb életében. Ezt bizonyítják műveinek főhősei is; Majoros Adám, Hanga Imre és Vincellér István. Először 1960 őszén, majd 1961 évben járt megyénkben, amikor Öcsétiy, Tengelic, Bátaszék, Bonj hád és Dombóvár községben találkozott az olvasókkal. E községek lakói első találkozásukkor már szeretettel fogadták Timár Máté írót, s kérték, hogy maradjon közöttük hosszabb ideig, vagy sűrűbben látogassa községüket. Ez évben is találkozik megyénk két községében (Hőgyészen, Nagydoro- gon) az. olvasókkal. VI érges puszta lehe- tett az a Puszta- mérges, mielőtt a szőlőgyökerek s az almafák rá nem parancsoltak vándortermészetű homokjára: Maradj! S mennyi emberi verejték, mérlegelő gazda-számadás és vállalkozó kedv előzhette meg ezt a parancsot, míg foganatja lett. Mesét lehetne erről írni, ha nem lenne igaz... Felépültek az első házak, a leigázott homok a szőlőfürtök levelébe haragudta mérgét s íme most itt változás útján... Milyen szájíz- tőke túléli pusztulását, ha egy- a déli országgyepün szépkedik ez zel fogadnak? két évvel hamarabb bekövetkezik) a szabályos kicsi község, a bor- Megyünk, lóbáljuk a kosarat, s félelmemben, hogy önmagámra, szeretők fülének kedves muzsika Előttem Papp Laci verset mond az írószövetségre, erre a nagy- a neve: Pusztamérges, és mind- egy széplánynak, mögöttem má- igazságra szégyent ne hozzak, cse- erre olyan büszke Szeged, akár sodszor kondul nagymisére a ha- les-titokban boros-rocskába öntö- a nagykort ért fiát szárnyára bo- rang... zöm a nedűt, amivel nem bírok, csótó édesanya. Nem fűzi már Te vagy ma könyv, a kultúra — Talán a könyvre is — této- semmi más hozzá, csak a szere- járőre itten. Az elmúlt tizenöt vázom újra az utolsó hordó előtt, tét, s az azonos zöngésű ő-zós. év szellemi forradalma leküldött — Az ilyenekre — hagyja rám Tartósabb kapocs, mint a köz- a könyvtárakig, a járási könyves- s felemeli az ászokfáról Brózik igazgatás, higgye el bárki... • boltokig, földművesszövetkezetek Sándor Az almatermésűek c. ábA gépkocsi ívben kanyarodik bizományba a csicsócérnával, ku- rás szakkönyvét, melyet íróinas- a rozsdásodó levelű szőlöpászták limásszal együtt árusítottak, szem- ságom legelején én lektoráltam között. Megkésett eső szomorkod- füles utazók zsonglőrködtek (em- a Mezőgazdasági Kiadónak. — ja állhatatosan hasztalan várt béri dolgok, százalékra dolgoz- Okos könyv, bár az asszony szid- öccseit s a levelek úgy peregnek tak), de most a Szövkönyv min- ja a starking alma leszólása miatt. a nedves homokra, mintha eső- den falusi házat külön rohamoz De ő regényolvasó... cseppek lennének maguk is. Kés- veled. Együtt vizsgázik az író, az Válogatnak a Mózes-kosárban. kény parcellán szálai az őszi ve- írás, a könyvterjesztés. A válla- tés ... lat igazgatója markolja MózesA tanácsházán olyan örömmel kosaram másik fülét... s annyi pohár borral örül az elnök, mintha élő bizonyságok len- D iroscserepes, villaszerű ház o -fAii + rtón Tí-t- "lolrilr TVT Kó_ Egy. kettő, három, négy, öt... Viccet űznek belőlünk? Dehogy, az oldalbordái szó nélkül fizet. p’shetsz már eső, levelesedik a szándék ... A Szövkönyv igazgatója zsebrenénk arra, hogy soha többé nem a főutcán. Itt lakik N. hátaiéi ide az aszály. Szinte mene- esi, aki mérges borairól és sze- külnünk kell a Szövkönyv könyv- relmi kalandjairól híres. Azzal gyűri a három piroshasú százast terjesztő brigádjával, nehogy népszerűsítették, hogy a rendszer- s a barátság vaskosodásáért N. csődbe jusson a nemes szándék, fordulás idején házigazdához il- bátyám is elkísér további járőrö- mely ér annyit, akár a mérgesi lendő figyelmességgel betakarga- zésünkre. homok leve, tisztesség illesse érte tott nyolc Erdéiyországból mene- Az. egyik közeli ház előtt gyö- a Földművesszövetkezeti Könyv- kült apácát, csak a kilencediknél keret ereszt, a lába... terjesztő Vállalatot. Varga elv- maradt tétlen a... keze. A húga — Én ide nem, tizenöt éve ha- társ, az igazgatója fogja a másik ’-olt. Usv vélte, érezze magát ott- ragosom. fülét annak az önkiszolgáló üz- hon, s takarózzon be, ahogy akar... Éppen akkor lóbálja kifelé meglétből kölcsönzött Mózes-kosár- Nyilván legenda ez, bár akinek ürült kosarát a másik brigád... nak, aminek új kicsi könyvem, ilyen bora terem, sok minden ki- N. bátyámhoz csatlakozom. Karcsi, a csicskás zöldködik a te- telik attól. Középtermetű, jótar- — Elég egy kosár könyv egy tején... tású, 'ötvenes ember. Olyan piros portára. Minek lábatlankodnánk? az arca, mintha borának tüze Beráncigálnak. Az ajtóban J. J ó útlevéllel indulunk. A ta- nem férne az ereibe, külön cser- néni is segít, de én nem enge- nácselnök hittel hi teli: melyeket törne magának a bőre dem N. bácsit. Fűt a mérgesi mér- Mérgesen mindenki szereti a alatt. A pincéje — borpalota. Elő- ges, bevonszolom őt is. könyvet. A könyvsátor előtt tu- csarnokában sok mázsa alma il- J. néni a szeme közepébe néz... catjával állnak az iskolás gyere- latozik... — Ha jöttél, isten hozott, te kék, s valaki azt is megsúgja jó- — Könyvet... — kezdeném bi- piacszívű ... hiszeműen: A plébános úrnak zonytalanul. A két haragos — a borvirágos szakkönyveket vigyenek a két mi- — Bort előbb! — visszhangoz- bácsi és hervadozva is takaros se között, mert civilben mező gaz- zák kedvét a boltívek. — Ahhoz néni — nézi egymást s én pohár- dász! De' mi lesz, ha csalódunk is hangulat szükségöltetik. — És köszöntőt mondok rájuk, aminek mégis? Esküszünk az új falura, sorolja, ilyen fajta, ennyi mali- szervusz a vége. És kétszáz forin- válíaljuk minden gondját, baját gános, végig az öt-hathektós hor- tos könyvvásárlás... . s legalább akkora öngyötréssel dók során-tucatján s közben igyekezünk igazat, szépen írni ne- mindből inni dukál. Még a XXII. A többi olyan ködös, akár a ki, róla, mint amekkora vergő- kongresszusra is iszunk (N.bátyám disznóvágások hajnala. A dósáéi lépeget előre az életforma- szavaival: Néhány millióm szőlő- tsz-elnökék, úgy emlékszem, még--------------------------------------------------------------------------------------------- vettek valamit s a Borforgalmi V állalat pincészetében közel száz- hektós hordók vannak, de hogy Varga elvtárs, a Szövkönyv igazgatója mikor szökött el, azt már Papp Laci sem tudja. Mi azonnal a kultúrműsor után, melyen éppen a saját írásom hallgatva aludtam el. Az Egy falu — egy nóta ajándékműsorából értesültem, hogy pusztamérgesi könyvparádénk érdemelt sikerrel járt... Megdűlt a kalendáriumok egyeduralma. Nagy és jellemző dolog, dicsérendő vállalkozás, hogy ma már a könyv is házról házra jár. Csak a fejem ne fájna annyira! Éppen ezért azt ajánlom jövendő sorstársaimnak, aki Pusztamérgesre indul, rejtsen a Mózes-kosár fenekére egy üveg szódavizet.. Tímár Máté LUKÁCS MIKLÓS: Mozdulatod rajzolja az ág így maradtam — csak most tudom, mosolyod nélkül gyámoltalan, mint a béna, akit emelgetnek, úgy hiszi, szivárvány-szárnya van. A mandulaízű szélben mozdulatod rajzolja az ág, szívemhez hajló lucbokrok mintha szavaid suttognák. Állok mézálmú szirmok alatt, befordulsz majd az úton, de lám, este lett. Csillagküllőkön visz a göncöi, aranypora lebeg a táj felett. A történet első hallásra hétköznapi. Tulajdonképpen arról szól, hogy a szülők műveltségben hozzájuk illő vöt szeretnének a családba, olyat, akivel egy egész életen keresztül lenne közös, s megjelelő intelligenciájú kapcsolata a lányuknak. Mégis furcsa, paradox és régmúltat idéző, mert mesterségesen próbál olyan válaszfalat építeni, amelyik nagyjából már ledőlt, s jobbadán csak azok igyekeznek létét fenntartani, akik még nem tudtak megszabadulni neveltetésük, szokásaik terheitől, s görcsösen ragaszkodnak konzervatív felfogásukhoz, tudomásul. sem véve, hogy az idő már eljárt az ilyen elképzelések felett, s így fölöttük is. Mindamellett még realitást is nélkülöző a történet következménye, mert magva csak annyi, hogy néhányszor beszélgettek a sofőr és az értelmiségi foglalkozású szülők lánya. S most nézzük a históriát. A fiú annál a vállalatnál gépkocsivezető, ahol az apa vezető beosztásban dolgozik, a lány pedig alkalmazott. A fiú rokonszenves. szimpatikus egyéniség, akinek mindenkihez van kedves szava, szívesen segít társain, még akkor is, ha számára ebből többlet-munka, a megszokottnál fokozottabb fáradtság származik. Ez ösztönözte a lányt is arra, hogy szívességet kérjen tőle, minden mellék- gondolat nélkül. A kérés csak ennyi volt: egy alkalmi út esetén vinné el őt a Balaton mellett üdülő édesapjához, akit szeretne meglátogatni. A választ, ismerve a fiút, nem szükséges elismételni, csak talán annyit megjegyezni, hogy megígérte: mielőtt elindulna, szól majd. Itt kezdődött az első baj, a szólásnál. Mert a fiú, mint kötelességtudó ember, indulás előtt beállított. Nem várt köszönetét a szívességért, azt azonban még kevésbé, amit a lány édesanyjától kapott. Volt abban több olyan kitétel, amit magát intelligensnek tartó ember nem hangoztat. A kihámozható magva azonban ez: hova gondol, mire véli a világot, hogy csak úgy, egyszerűen be mer állítani, A szülőknek sokkal magasabb az igénye, semhogy egyetlen lányukat sofőrhöz adják feleségül. Más tart igényt a kezére, nálánál magasgbbrendű, műveltebb ember. Különben is, nem azért nevelték, hogy egy ilyen mellett húzza az igát... Mindenki képzelje el a fiatalember lelkiállapotát. Ártatlanul megvádolták, vétlenül betolakodónak könyvelték el, mint olyat, aki be akar furakodni valahova anélkül, hogy hívnák. Az útból nem lett semmi, a folytatás azonban nem maradt el. Egyszer a fővárosba utaztak gépkocsival. Az apa.. legszívesebben be sem szállt volna a kocsiba. Megsértett méltósága sehogy sem tudott helyreállni, s megcsorbított tekintélyének romjait védelmezve, most már ő esett a fiúnak. Elismételte ugyanazokat, amiket egyszer már v. felesége elmondott, de tett is hozzá. Ha nem is szavalhat, de bántó élt, s azt a pluszt, hogy most több ember előtt hurcolta meg a fiú becsületét. A kocsiban ülők között volt, aki csak hallgatott, de olyan, is került, aki egyetértőén bólogatott. S hogy a sor teljes legyen, olyan is ült a hátsó ülésen, akinek megkeseredett az íz a szájában. De nem szólt. Úgy volt vele: mindenkinek magánügye, kihez akarja feleségül adni a lányát, s az Is, hogy az allcalmatlannak ítélt udvarlót, vagy udvarlókat elhessegesse a társaságból. Igen ám, csakhogy a mi emberünknek még csak szándékában sem állt az udvarlás. Ö csak szívességet akart tenni, teljesíteni azt, amire megkérték. Csak. munlcatársának tekintette a történetben szereplő lányt, akit a kötelező munkatársi tisztelet mellett úgy is becsült, mint nőt. S ennél a pontnál a szorosan vett magánügy már inkább Jeesyl társadalmi méretűvé válni, s néhány kérdést is felvet. Többek között ezt: ki volt az intelligensebb, az-e, aki foglalkozásától függetlenül, jó modorra val- lóan teljesíteni akart egy kérést, vagy az, aki ugyan rendelkezik az intelligenciát megalapozó műveltséggel, mégis parlagibb módon jár el a tanulatlanabbnál? A válasz úgy hiszem, egyértelmű. Azután arról is szó esik a kérdések között, hogy jelen esetben az anya, vagy az apa, vajon nem lettek volna-e kötelesek meggyőződni a valóságról, mielőtt bármit is szóltak volna a fiúnak? Itt sem szükséges a válasz, mert tiszta sor: emberről ítéletet mondani addig, amíg nem ismerjük cselekedeteinek indítékait, a legnagyobb, s a legvétloesebb könnyelműség. És végül még egy dolog. Az említettek itt élnek közöttünk. Azok között, akiket kisebb-na- gyobb arányban megváltoztatt- tak az emberformáló, világot alakító esztendők. S vajon nem érzik, hogy idejétmúlt az olyan kategorizálás, ahogyan ők besorolták a fiút? Valószínű, érzik, csak valahogy úgy vannak vele, hogy teljes szabadságukban áll, miként Ítéljék meg az embereket, aszerint, amit tesznek, illetve aszerint, mit tüntettek fel foglalkozásként a munkalapjukon. Arról viszont elfeledkeznek, hogy tetteik a világ előtt történnek, s a szerintük helyes magatartást a környezetükben élő emberek inkább elítélik, de semmiként sem követik. SZOLNOKI ISTVÁN JOSE MARTY (Kuba): Az én fiam Eljött a festő s hívta fiamat, egy ifjú istent róla festene meg. Nem, arra nem való e pillanat, mikor hazánk hív s várja fiamat. . Állna, a vásznon s nézne istenin az én áldott, az én drága fiam; s hát még az erdők tépett mellein ha ellenséggel vív az én fiam! Sejtjeiben hordozza a holnapot az én drága hős fiam, a merész: • , Fel hát, hazánk egére új Napot! Fiam, mindig csak a zászlóra nézz! Menjünk hát, menjünk, én vitéz fiam ha elesnék, emelj föl, légy velem, de halj meg inkább, mint annyian — meghalni jobb, mint élni becstelen! Ferencz Lajos fordítása
