Tolna Megyei Népújság, 1962. október (12. évfolyam, 230-255. szám)
1962-10-07 / 235. szám
1962. október 7. TOLNÁ MEGYEI NÉPŰJSÁÖ ' 1 1200 kilométer olasz földön DISSZIDEHSEK Találkoztam velük Ausztriában és Franciaországban is néhány évvel ezelőtt. Akkor még tapasztalható volt magatartásukban némi erőltetett pökhendiség és fenn- héjázás. Volt, aki arról álmodozott, hogy amerikai tankok hátán visszatér majd az országba, akadtak, akik hittek rendszerünk ingatagságában, készpénznek véve az amerikaiak által pénzelt propagandagépezet hazugságait. Akikkel Olaszországban találkoztam, csüggedtnek látszottak, arcukról reménytelenség tükröződött. A mesék, a nagyhangú ígérgetések nem váltak valóra. Hazavágyódtak. Nem szívesen szálltak vitába velünk. Bánatos képpel bólogattak, ha hazai sikerekről beszéltünk nekik. Az egyik napon, amikor az amerikai gyártmányú autóbusz kigördült Rómából és rátért a hírhedt Appiái útra, melynek két oldalán a római impériumot alapjaiban megrázó Spartacus-felkelés leverése után több mint hatezer lázadót feszítettek keresztre, fiatal disszidens asszony ült mellettem a bőrülésen. Beszélgetésünk során kiderült, hogy férjével együtt; aki jónevű sebészorvos volt Magyarországon, Franciaországban él és néhány napra utaztak csak Olaszországba. Panaszkodott, őszintén beszélt. Elmondta, hogy a nyugat semmi újat, semmi különöset, semmi jót nem adott nekik. Barátnői leveleiből megtudta, hogy Magyar- országon ma már nem újdonság a frizsider, a porszívó, a televízió és a személygépkocsi. Férje egykori kollégái biztonságosabb, nyu- godtabb, szabadabb, boldogabb életet élnek Budapesten. Amikor megkérdeztem, miért nem jönnek haza, elhallgatott. Nem firtattam tovább a dolgot. Talán vétkeztek szocialista rendszerünk ellen és most már nem szívesen beszélnek róla. liehet, hogy öt évvel ezelőtt még kérkedtek vele itt a szülőhazától távoli NATO-országban. — Talán Amerikában jobb lesz —- vigasztalta magát a fiatalasz- szony. Amerika az utolsó mentsváruk. Amerikával kapcsolatban még vannak illúzióik. Férje tárgyalásokat folytatott a közelmúltban egy amerikai kórházzal. Ott szeretne sebész lenni. Arra nem is gondol, hogy újból főorvosi állást kap. Főorvos csak Budapesten lehetett. Örül, ha se- [ gédorvosnak alkalmazzák. Nem ’ egyenrangú partner. Biz szerinte természetes is. Ahogy a természetes szót kiejti, ideges rángatózás jelenik meg az arcán. Nem vagyok rosszmájú, de az asszonyt igyekszem kiábrándítani. Biztosan állítom, hogy amerikai földön az utolsó illúzió iá szertefoszlik. Az asszony mindezt nem szívesen hallja. Gyorsan másra tereli a szót. Menekülni szeretne a fel- rémlő igazság elől. A magyar konyha kerül szóba. Napok óta délben, este spagettit és makarónit raktak elém. Áradozva beszélek a magyaros ételekről, melyekből jóllakom alaposan, mihelyt hazaérkezem. Az asszonyka hallgat. Majd megnyugtat, hogy amíg él, mindig kívánni fogja a magyar konyha ízét, s nagyot nyel az emlékek hatásától. Magas kvalifikáltságú értelmiség felesége. Az orvost mindenhol megfizetik. A sebész mindenütt sebész, bárhova is veti a sors. És panaszkodik! De mi történt azzal, aki szakma nélkül vágott a nagyvilágnak? Egy apró kis külvárosi utcácskában, a Via Camillában van az a kicsiny, piszkos falú kis Trattoria, ahol az egyik sarokasztalnál megpillantottam Dénes Istvánt, miközben a „Nem tudom, az életemet hol rontottam én el” közismert sorait ordította bele a mérhetetlen nagy olasz zsivajba, s a szeméből potyogtak a köny- nyek. Vasárnap volt. Egyetlen foltos ruhájában ült a széken és utolsó líráit eresztette le a torkán. A legolcsóbb lőrét itta. Nem volt lakása. A legközelebbi park padján szokott aludni. Alkalmi munkákon tengődött, ötvenhat előtt építkezésen dolgozott Újpesten. Októberben hőbörgött. A zűrzavart kihasználva fölpofozta régi haragosát, a vállalat bérelszámolóját. Sokan látták a jelenetet. Az irodahelyiségben történt. Novemberben, a felelősségre vonások megkezdésekor megrettent. Barátai biztatták, tartson velük. Átlépte a határt. Még most is fél. ötvennyolc óta nem olvasott újságot. Amit ötvenhétben-ötven- nyolcban olvasott: tömény hazugság volt. Amint mondja, az idegeire mentek a rémtörténetek, amik Magyarországról szóltak. Mutasd meg mit tudsz, megmondom ki vagy — Októberben indul az új „Ki mit tud ?" — A Vitt. Vílágifjúsúgi Találkozó tiszte* letére rendezett „Ki mit tud?” műsor igen nagy elismerésre és visszhangra talált a televízió-nézők napról napra szélesedő táborában. A jó tapasztalatokból kiindulva a KISZ Központi Intéző Bizottsága és a Magyar Rádió és Televízió vezetősége úgy határozott, hogy tovább folytatja és szélesíti a közkedvelt műsorszámot. A korábbinál nagyobb jelentkezési lehetőséget biztosit a fiatalok számára oly módon, hogy az kapcsolatban legyen az Ifjúság a szocializmusért mozgalom célkitűzéseivel. A műsort még októberben elkezdik, s keretében három műsortípusban versenyezhetnek a fiatalok. Az első, a korábbról már ismert „Ki mit tud?”. Erre 26 éves korig lehet jelentkezni amatőröknek, akik még nem szerepeitek a VIT előtti műsorban. A műfajokat figyelembe véve 5 kategóriát állítottak fel. Zenére jelentkezhetnek kamaraegyüttesek, tánczenekarok, szólisták; énekre magánénekesek és vokálegyütte- sek; a vers- és próza-csoportba versek és rövidebb elbeszélések előadói; tánc- és mozgásmüvészet bemutatására társastánc, balett, népi tánc, művészi torna ifjú szakértői jelentkezhetnek, míg az egyéb csoportban minden olyan produkció szerepelhet, amely az előadóművészet körébe tartozik, s az előző négy csoportban nem soroltuk fel. Egy-egy műsortípusban való szereplés az Ifjúság a szocializmusért mozgalom művelődési követelményeinek teljesítését is jelenti, kivéve a művészi tornát és az akrobatikát* Valamely tudományágban kiemelkedő jártasságra szert tett fiatalok számára „Ki miben tudós?” című műsort rendeznek, 4 tudományágban, úgy mint történelem, földrajz, fizika és biológia. A vetélkedőkre jelentkezőknek feladatuk, hogy a felsoroltakhoz kapcsolódó más tudományágban is jártasak legyenek. E versenytípusra november 15-ig lehet jelentkezni a járási KlSZ-bizottságok- nál. Jelentkezési korhatár 21 év, s a szereplés az ISZM tanulási követelményének teljesítését jelenti. Művészettel foglalkozó fiatalok, továbbá ifjú szakmunkások, technikusok, mérnökök, feltalálók és újítók számára pályázatot hirdetnek. A népművészettel foglalkozók saját alkotásaikkal vehetnek részt a pályázaton, a fiatal szakmunkások, technikusok és mérnökök a Szakma Ifjú Mestere, vagy a Kiváló Ifjú Mérnök, illetve technikus mozgalom keretében, vagy azon kívül készített mestermunkáikkal, modelljeikkel, terveikkel pályázhatnak. Fiatal feltalálók és újítók népgazdasági- lag hasznosítható találmányaikkal, újításaikkal, azok műszaki leírásával, modelljeik bemutatásával pályázhatnak 1963 február 1-ig a megyei KISZ-bizottságok- nál. A pályázatokat a megye legjobb szakembereiből alakult zsűri vizsgálja felül, s tesz javaslatot a díjazásra, vagy a TV-ben történő bemutatásra. Az ebben a műsortípusban való részvétel a munka- követelmény teljesítését jelenti. Jelentkezési korhatár 39 év. Itthon menyasszonya volt. Magyarországon még megvoltaik az álmai. Feleségről, családi házról, pufók kisgyermekekről ábrándozott. Most már nem tervezget. Kesereg! Ha pénzhez jut, leereszti a torkán. Fásult, mindenből kiábrándult, életunt ember lett. Ha felidézem emlékezetemben, mindig csak az arcát látom, mosdattam, poros arcát, amelyen fényes foltokat hagytak az elmázolt kony nyék. Aki a disszidens-lágerben szerződtette az olasz bányához, amelyben legelőször dolgozott, ügyes ügynök volt. Csak arról beszélt neki, ami szép Itáliában. Az azúrkék égről, a csodálatosan csillogó tengerről, a pálmafákról, a kellemes éghajlatról és az olasz nők világszerte közismert szépségéről. Sztrájktörőnek használták. Akkor undorodott meg a piszkos, erkölcstelen feladattól, amikor megtanult olaszul. Nem vállalta tovább és kikerült az utcára. Következik: Kossuth — Garibaldi. Haypál Tibor Fulton gőzösétől — a szárnyashajóig Ma, október 7-én 155 éve annak, hogy Robert Fulton gőzhajója első próbaútjára indult a Hudson folyón. Ez az a dátum, 1807, amitől kezdve számolják világszerte a hajóközlekedés »forradalmát«. Az első pöfögő, vízen úszó vashajót ezután rohamosan követték az újabbak. Egyre merészebb lépéseket tett a gőzhajózás. kimerészkedett a tengerre, majd egy nagy vállalkozás során átszelte az Atlanti-óceánt. A siker minden várakozást felülmúlt, az eddigi vitorlás hajóknál rövidebb idő alatt és biztonságosan tette meg az utat. Európában is gyorsan terjedt a híre és a csak folyamokkal bíró államokban is sorra alakították meg a gőzhajózási társaságokat. A magyarországi vállalkozás a nagy magyar reformét, Széchenyi István nevéhez fűződik. A Dunahajózási Társaság megalakítása után Magyarországon is megjelent az első gőzhajó. Bizalmatlankodással vegyes érdeklődés fogadta ezt az új vízimasinát, de a gőzhajó hamaroAz idén 72, jövőre 105 fiatal utazik külföldre a paksi járásból A paksi járásban az ifjúsági szervezetek és a járási KISZ-bi- zottság már szervezi a fiatalok jövő évi külföldi kirándulásait az Express ifjúsági utazási irodán keresztül. A fiatalok körében nagy az érdeklődés a külföldi utak iránt. 1961-ben harmincket- ten voltak külföldön, az idén már hetvenkettőre emelkedett a létszám. Jövőre a paksi járásból három csoportot indítanak a szom szédos népi demokráciákba. A három csoport összlétszáma 105 fő. san meghódította a Dunát is. Ezután már egyenes vonalú volt a fejlődés és a századforduló után a csavargőzösök mellett megjelentek a Diesel-motor meghajtású hajók is. Ugrásszerű fejlődés jóidéig nem következett be a folyami hajózásban, bár egyre tökéletesedtek a vízijárművek, növekedett a befogadóképességük és a gyorsaságuk is. A közelmúltban új személy- szállító jármű jelent meg a Dunán, a hamarosan közkedveltté vált szárnyas hajó. Napokig szenzációja volt a fővárosnak a sétahajózásra beállított, 60 kilométeres sebességgel száguldó hajó. A múlt hét szombatján pedig megérkezett a Sirály II. is Budapestre, amely a rövidesen meginduló menetrendszerű hajóforgalomba lesz beállítva. A tervek szerint Budapest—Mohács és Budapest—Esztergom között indui meg a szárnyashajó először. Az 1200 lóerős hajó az eddigi Mohács—Budapest, tizenhatórás ha- jóutat három és fél órára csökkenti majd. A Szovjetuniótól vásárolt új hajó a tervezett menetrend szerint a két végállomás között csak Dunaújvároson, Pakson és Baján köt ki. A menettérti jegy ára még egyelőre elég magas lesz, 225 forintba kerül majd a szárnyashajóval történő utazás. A MAHART úgy alakítja ki a menetrendet, hogy a reggel indulók még aznap vissza is térhetnek a fővárosból. A Tolna megyei hajóállomások közül a paksiak hamarosan találkozhatnak az új szárnyas hajóval. Hogy ne legyenek árdrágítók! Egy ellenőrzés tapasztalatai — Fizetnénk! Volt három halászlé, egy sertéssült salátával, két pohár sör, és kétszer három cent unikum! A pincér ceruzája gyors, be- idegzett mozdulatokkal száguld a papíron, és máris kikerekedik a számla. Fizetés után az üzletvezetőt kérjük. Nincs idehaza, szabadnapos, Pestre utazott. Helyettese a minket kiszolgáló pincér. A bemutatkozás rövid, az egységet ellenőrizni fogjuk. Az asztalunknál ülők a Kereskedelmi Felügyelőséget, a BM Rendőrfőkapitányságot és a Megyei Tanács kereskedelmi osztályát képviselik. A kávékönyv hamarosan előkerül, de az ugyancsak kötelezően előírt csapolási könyvről nem is hallottak ebben a kisvendéglőben. Előbb a konyhában nézünk körül, majd a raktár kerül sorra. Lejárt szavatosságú paprika az első, amit ellenőrünk „kiszúr” a raktárban. A kávékönyv szerint hét kiló 25 deka kávé van raktáron, ezzel szemben a lemért készlet kétszerese a bejegyzettnek. Vajon honnan származik? A söntésben kibontott palackok sorakoznak. A bort tégelybe öntötték, ami palackozott italoknál szigorúan tilos, alkalmat ad a felhígításra, vagy másfajta borokkal való összekeverésre. Mintát veszünk, majd a vegyelemző vizsgálat dönti el a végeredményt. Ezeknél a hiányosságoknál sokkal szomorúbb az a tapasztalat, amelyet az ételféleségek árkalkulációjánál nyertünk. Az ételek többségéről, a kalkuláció tavaly történt, azóta olcsóbb lett több fűszerféleség, arról nem is beszélve, hogy különböző zöldségfélék ára, azóta hányszor ingadozott a piaci kereslet és kínálat szerint. A halászlé árába a tészta is belel van kalkulálva, ugyanakkor nem szolgálják fel. A rizsköretnél is eltérés volt a tényleges ár és a felszámított között. Átlagukban 20—30 filléres eltérések ezek csupán, de ha azt vegz- szük figyelembe, hogy az ételek többségénél ezt már több mint egy éve így csinálják, jelentős összeget tesz ki ez a kis elszámolás. A felvett jegyzőkönyv több ol dalas. Valakinek felelni kell a szabálytalanságokért. Érdekes, hogy mindez egy igen kedves, hangulatos kisvendéglőben történt, az iregszemcsei Fehér Galambban. A fogyasztók érdekvédelmét az árak betartását, a minőséget, az áruellátást, a társadalmi tulajdon védelmét, a higiéniát vizsgálta egy nagyszabású ellenőrzés során a Belkereskedelmi Minisztérium Állami Kereskedelmi Felügyelősége a közelmúltban megy es zerte. A brigádok kétnapos ellenőrzése 27 vendéglátóipari, földművesszövetkezeti egységre terjedt ki. A végeredmény sajnos nem valami rózsás. Tizenhét esetben kellett szabálytalanságok miatt'jegyzőkönyvet felvenni a két nap alatt. A megvizsgált egységek 63 százalékánál voltak kisebb-na- gyobb hiányosságok. A kiszolgálás gyorsítására hivatkoztak például a Tolnai FMSZ vasúti italboltjában, ahol nyitás előtt 12 féldeci pálinkát előre kimértek. Az ellenőrző mérés 23,5 százalékos szűkmérést állapított meg! A szekszárdi Kispipában bő a választék és a felszolgálás nívója megfelelő, a jövőben nem szabad előfordulni olyan esetnek, amely ezt a jó hírnevet rontaná. Az egyik pincér, Cselik Ferenc „véletlenül” bonbonmeggylikőr árát számította fel, holott kommersz meggyet szolgált fel. Az eltérés két féldecinél öt forintot tett ki, és még csak nem is tévedhetett, mert bonbonmeggy nem is volt raktáron a söntésben. A Kispipában és a kölesdi FMSZ kisvendéglőjében is ta- pasztalható volt, hogy nem tartják be azt a rendelkezést, hogy ittas embert kiszolgálni tilos. A jövőben a Kereskedelmi Felügyelőség és a BM felelősségre vonja az őket kiszolgálókat. A szekszárdi Kiskulacsban és az iregszemcsei Fehér Galambban, de több más vendéglőben is előfordult, hogy harmadosztályú halat másodosztályú áron kalkuláltak be a halászlé árába. A mözsi italboltban komoly szeszfok-eltérést tapasztal az ellenőrzés a rövid italoknál. A folyamatban lévő vizsgálat tesz pontot ennek az ügynek a végére is. A pincérek és az üzletvezetők védekezése sokféle, de említhetünk oly példát is, amely rácáfol az olyanféle elvre, hogy „kérem a vendéglátásban filléres pontossággal nem lehet dolgozni”. Jó példának szolgálhat a ma- gyarkeszi 2. számú italbolt példás rendje, ahol pedig egyetlen idősebb asszony látja el az ösz- szes tennivalókat. A Tolnai Földművesszövetkezet Béke-étterme, vagy a Bátaszéki FMSZ Aranykalász kisvendéglője is példa lehet valamennyi vendéglátóegységnek. Hatékonyabb ellenőrzést! Állapította meg a kétnapos vizsgálat. A Kereskedelmi Felügyelőség a jövőben egyre több ellenőrzést fog végezni, de ez a kívánság a Vendéglátóipari Vállalat és a Földművesszövetkezetek belső ellenőreihez is szól. Ireg- szemcsén például a most lefolytatott vizsgálat előtt pár héttel végzett ellenőrzést az FMSZ, és a most megállapított hiányosságok felett átsiklott a figyelme. A felügyelőség megbírságolja azokat az egységeket, ahol hiányosságokat állapított meg a vizsgálat, illetve a súlyosabb esetekben bűnvádi eljárást indíttat, mert a szocialista vendéglátóipart minden eszközzel meg kell tisztítani az árdrágítóktól, a szűkmérőktől és a korrupciótól. MONOSTORI MIKLÓS