Tolna Megyei Népújság, 1962. október (12. évfolyam, 230-255. szám)

1962-10-02 / 230. szám

4 töcws nreetPi képújság 1962. október 2. INCSELKEDŐ SZERETET Feri bácsi vállán átvetve még ott fi­tyeg az „antantszij”. — Pedig már szí­vásén megválnék tő­le, de nem lehet. Az orvos azt mondja, ne legyek türelmetlen. Az ilyen vállsérülés lassan gyógyul, s kí­mélni kell a karo­mat — mondja. A tsz-tagtársak ad­ták ezt a nevet, s né­ha tréfásan azt mond ják, amikor meglát­ják a közeledő Feri bácsit: „Ni csak, jön a tábornok az antant szíjjal.” Ezt mondják, de azért félreértés ne essék. Nem gúnyoló­dásból, inkább szere- tetböl mondják. A tsz-tagok még ma is meghatottan beszél­nek Kalocsa Ferenc sertésgondozóról, akit hónapokkal ezelőtt baleset ért. Az esti etetéshez igyekezett kerékpárján. Az elég­gé meredek úton el­szakadt a kerékpár lánca. Az egyre fo­kozódó sebességtől megijedt, felbukott és a vállán megsérült. A porcleválás nehe­zen gyógyul, Feri bá­csi hónapokon kérész tül nem tudott dol­gozni a sertéstenyész­tésben. Amikor már egy kicsit jobban érezte magát, bár az orvos még nem írta ki munkaképesnek, jelentkezett munkára. — Elnök elvtárs, holnaptól kezdve nem kell helyettesről gon­doskodni. Jobban ér­zem magam ós dol­gozni szeretnék a ré­gi munkahelyemen. — Nem lehet, Feri bácsi. Az orvos még mindig csak könnyű munka végzésére tart­ja alkalmasnak. Ma­radjon nyugodtan. Addig, amíg teljesen meg nem gyógyul, dolgozzon az éjjeli­őröknél. — Tudok én már dolgozni, elnök elv­társ! Nézze, gondos­kodtam magamnak segítségről — erőltet­te a magáét. Zsebé­ből előhúzott egy vállon átvethető szí­jat és egy vasból ko­vácsolt kampót. — Tegnap csinálták a kovácsok — majd nevetve hozzáteszi —■ ajándékba. A szíjat átcsatolom a válla­mon, s ráakasztom a kampót. Ezen viszem a vödröt. Már otthon ki is próbáltam, jól bevált. Ne féljen, nem kell helyettem más­nak dolgozni — mond ta önérzetesen. Az elnök úgy érez­te, mintha valami fojtogatná a torkát. Elérzékenyült. Időbe került, amíg válaszol­ni tudott. Eszébe ju­tott az átszervezés ideje, amikor Kalocsa Ferenc a maga né­hány holdjával így kötötte az ebet a ka­róihoz: — Márpedig' nekem jobb így, egyé­nileg. Úgy gondol-' tam, ameddig csak lehet, kívül maradok! a közösből — han­goztatta nem egyszer. Az elnök elgondolko­dott. Mennyire meg-! változtak az emberek az értényi Búzakalász I Tsz-ben! Itt van Fe­ri bácsi, aki annak I idején nehezen vá­lasztotta a közösség | útját, ma pedig any- nyira magáénak érzi I a közöst, hogy bár még nem teljesen ( munkaképes, dolgoz­ni akar. — Hát nem bánom, Feri bácsi. Ha gon-1 dolja, hogy bírja a munkát, a vödörhor-1 dást, mi csak ürül­nénk, de legjobban I örül az a két asszony, aki betegsége alatt I magát helyettesítette. Azóta is minden nap dolgozik Kalocsa, Ferenc sertésgondo-' zó, s a vállán ott fi-, tyeg az .antantszíj”. Maga is jóízüetcet ne- . vet, amikor tagtársai' tréfásan így fogad­ják: „Vigyázz az' egész! Jön a tábor­nok, az antantszijjal.”' Nevet, mert látja, nem gúnyolódva mondják, hanem in-1 cselkedő szeretettel. Pozsonyi Ignácné. Értékes és érdekes kiállításon mutatja be a levéltár Szekszárd történetét az 1800-as évek közepéig Másfél ezer óra társadalmi munka Nagykónyi községben régóta hiányoltak már egy korszerű vendéglátóipari létesítményt. De nemcsak hiányolták, hanem igyekeztek segíteni is, hogy le­gyen. Mintegy két évvel ezelőtt vásárolt a földművesszövetkezet házat azzal a céllal, hogy átala­kításával a hiányt pótolni tud­ják. Mostanában érkezett el annak az ideje — az anyagiak most állnak rendelkezésre —. hogy meg is valósíthatják. És látszik, hogy mennyire szívükön viselik a nagykónyi földművesszövetkezeti tagok közös ügyüket- társadalmi munkát vállaltak az építkezéshez. A vállalást tett követte, s a bontási, törmelékhordási mun­kákban közel 1500 órát dolgoz­tak a lelkes szövetkezeti tagok. De még ez nem végleges szám, hi­szen mire a presszós büfé és falatom, végeredményben egy kis vendéglátóipari kombinát felépül, a társadalmi hozzájárulás az egész beruházásnak mintegy 20— 25 százaléka lesz. Elmondhatjuk, hogy már szin­te hagyománya van itt a föld­művesszövetkezeti tagok közt a társadalmi munkának. Nem vé­letlen tehát, hogy ilyen „nagy fába” merték vágni a fejszéjü­ket. Építettek egy raktárt is. Egy régi fészert szétbontottak, s an­nak anyagából építették a nél­külözhetetlen épületet. Ugyan­csak társadalmi munka segítsé­gével nyitották meg Medgyes- pusztán az italboltot és létesítet­tek mellé tekepályát. A z Országos Múzeumi Hónap rendezvényei szeptember 30-án kezdődtek meg Szekszár- don, a Béri Balogh Ac&ni Mú­zeumban. A szekszárdi Állami Levéltár bőséges és rendkívül ér­tékes anyagával kiállítás kereté­ben mutatja be Szekszárd törté­netét az 1850-es évekig. A kiállítást és a Múzeumi Hó­napot Módos István, a városi ta­nács népművelési csoportvezető­je nyitotta meg, majd dr. Had­nagy Albert, a levéltár igazgatója mondott ismertetőt a kiállítás elő­készületeiről, arról a munkáról, amelynek eredményeként a láto­gatók megismerkedhetnek a me­gyeszékhely történetével a múlt század közepéig. A kiállítás olyan anyagokat mutat be, amelyek túlnyomó több­sége ismeretlen a látogató előtt. Oklevelek, hajdani jelentések, ira­tok, kimutatások, adományleve­lek teszik ismertté a néző előtt eleink életét. Ezeknek a régi ira­toknak birtokában ismerszik meg a ma embere előtt a múlt, s ezek­nek az adatoknak a birtokában lehet következtetni olyan viszo­nyokra, amelyekről nem maradt fenn írásos emlék. Mint a levél­tár igazgatójának, dr. Hadnagy Albertnek a kiállítás elé írt be­vezetője is rámutat, a tatárdúlás, a török megszállás és az újabb kori háborúk felmérhetetlen ká­rokat okoztak a történelmi em­lékekben. A második világhábo­rú pusztításait is majd két év­tizedes munkával tudták csak helyreállítani a levéltár dolgozói. A több mint tízéves munka ered­ményeként születhetett meg ez a kiállítás is, amellyel adósai vol­tunk ősi városunk múltjának. Egy kiállítási asztal a levéltár értékeiből mutat be szemelvénye­ket. Némelyik nemesi oklevél pá­ratlan művészi kivitele miatt rendkívül értékes. Szekszárd ala­pításával kapcsolatban csak na­gyon kevés adat maradt fenn, a kiállítás mégis igyekszik rámutat­ni a városalapítás körülményei­re. 1061-ben apátságot létesített a király Szekszárdon. s ettől az időponttól számítjuk városunk történetét. Természetesen jóval előbb, már a rómaiak korában, sőt azt megelőzően is lakott te­rület volt a mai Szekszárd he­lyén, s erre is találni utalásokat a kiállítás anyagában. Dőséges az az anyag, amit u a Garay-emlékekDől mu­tatnak be. Ez annál is inkább időszerű, mert közeledik Garay (Folytatás a 3. oldalról.) fiák kalapot emeltek, az asszo­nyok huncut tekintetet küldtek az elszálló „jónapot” után és amikor elhaladtak mellettük, a hátukon érezték a sok bíráló, kí­váncsi tekintetet. Miklós hátán át is izzadt az ing, mire a kis­kapu kilincsét lenyomták. Erzsi büszke volt és csodálko­zott magán. Mintha egész eddigi életét hagyta volna ott a kőrös­parti fűzfa zöldlombú csendjében. Ez már az új élet, ami búcsú is és felkészülés valamire, amit még nem élt át. de aminek a gondola­tába is beleborzong. A borzongás a halántékán kezdődik, hogy visz­ketni kezd tőle a haja és egy vil­lanás alatt végiglopódzik testén, meg sem áll a lába ujjáig, ott is érzi. Nem is gondoltak arra, hogy hiszen nem volt ez szokásban errefelé. Lánnyal fiú, fiúval leány kettesben nemigen mutatkozott itt sose. Még azt se lehet mondani, hogy talán titkolódzásból, hiszen régtől tudott, hogy a falu figyel­mét nem kerüli el a legkisebb rezdülés sem, akár a tájon, akár az emberben megy végbe. A falu megtud mindent és ítél. Lehet, hogy túloz, tódít, hozzátesz valamit a meglévő dolgokhoz s ha úgy tartja kedve, valótlanságot is kitalál. Még nem tudták, biztosak lehetnek-e önmagukban. Ezért együtt csak akkor mentek vilá­gos nappal, amikor iratkozni mentek. Ezzel a felismeréssel játszott magában Erzsi és olyan jól érezte magát, hogy erre rájött, mert arra gondolt, hogy hiszen ez azt jelenti: Miklós őt soha nem szán­dékozik elhagyni. Soha? Hát le­het, hogy nem olyan végtelen méretekben gondolkodott, egy azonban biztos: ebben az órában párjának vállalta. Vajon meddig tart az állhatatossága? Megújul­nak-e majd ezek az órák? Lesz-e belőlük nap, hó, év, évtized, hol­tomiglan? Amikor beléptek a kapun, Er­zsinek szembetűnt, hogy apja fent áll a vihartól szétdúlt szal­makazal tetején, azt igazgatja, tetejezi, nagy szorgalommal s bár hallania kellett a kapu nyikorgá­sát, fel sem néz, végzi a munká­ját, tovább. Egyenesen felé in­dultak. Miklós nagyot köszönt: „Jónapot kívánok!” Csendes Bá­lint alighogy megpöccintette a kalapja szélét és semmi hajlan­dóságot nem mutatott arra, hogy félbehagyja dolgát, ők pedig mit tehettek? Álldogáltak csendben a kazal mellett. Miklós tanács­talan volt: ilyenkor mit illik csi­nálni? Kezdjen talán beszélgetést lentről, a földről telefonálgasson felfelé, olyasmit, hogy rossz az időjárás, lehetne jobb is? Itt az­tán igazán nem lehetett semmit tenni, várni kellett. Maid csak bevégzi az öreg, amit elkezdett. Erzsi alig tudta visszafojtani idegességét. Szólni azonban nem mert, a világért sem. Tudta, hogy úgysem ér el vele semmit. És jól tette, hogy nem szólt, mert tíz perc múltán egyszer csak leszólt az apja: — Támaszd már oda a létrát, kislányom. — Ketten ugrottak, csakhogy minél hamarabb leér­jen. Amikor aztán szemtől szem­be álltak, Csendes Bálint a kezét nyújtotta: — Hozta isten minálunk, Hor­váth elvtárs. Kerüljön beljebb. Mentek befelé a lefüggönyözött, hűvös szobába, amelybe széles pásztákban ömlött a világosság a függöny résein keresztül. — Tessék, itt a szék, foglaljon helyet. Te meg kislányom, szólj édesanyádnak, odaát van Maris­ka nénédnél. — Köszönöm szépen, Csendes bátyám, már csak jobb szeretek én a karoslócán. Odahaza is min­dig azon ülök legszívesebben. — Nono. Jó ülés esik azon, az igaz. Aztán maeuknál is ilyeh karoslóca van odahaza? (Folytatjuk) János születésének évfordulója (1812. október 10.). Számos Ga- ray-vers kéziratban látható. Itt van a költő első versgyűjtemé­nye 1828-ból, diákkorából és a harmadik osztályos pécsi gimna­zista első, nyomtatásban megje­lent verse. A Garay Jánosra vo­natkozó irodalmi és történelmi emlékek között rendkívül becses Arany János 1850 november 26- án és Vörösmarty Mihály 1846 február 1-én kelt levele Szekszárd nagy szülöttéhez. Jól érzékelteti a kiállított anyag azt a küzdelmet, amelyet Mérey apát halála után a szekszárdi jobbágyok folytattak a földesúri kizsákmányolás ellen. A szekszár­di nagy tűzvészről tanúskodnak más iratok. 1794 augusztus 8-án hatalmas tűzvész pusztította el a város nagyobbik részét, a kár szinte hihetetlen nagy összegű volt, 459 ezer forint. 1825 június 20-án ismét pusztított a tűz, a város református negyede (Felső­város) égett le. A levéltár igazgatója felkutat­ta és a kiállításon bemutatja az 1794-i tűzvész áldozatául esett ró­mai katolikus templom alapraj­zát és keresztmetszeti rajzát. A lelet azért is különösen értékes, mert a szakemberek szerint fel­tűnően pontos és a jövőbeni ása­tások alapját képezheti. A szekszárdi oktatásügy és is­kolaügy fejlődésének nagy teret szentel a kiállítás s külön érde­kes az a három tabló, ameiy a város küzdelmét mutatja be 1793 —1812 között gimnázium létesí­téséért. 1845—46-ból való Tormay Károly tiszti főorvos jelentése, a megye egészségügyi állapotá­ról, s benne talán egyedülálló az a grafikonos ábrázolás, amelyben egy egész esztendő időjárását be­mutatja. Nemcsak a várostörté­net kulturális vonatkozásai iránt kíváncsiak, hanem sokkal széle­sebb körök érdeklődését válthat­ja ki Liszt Ferenc szekszárdi vo­natkozású leveleinek és Liszt szekszárdi emlékeinek kiállítása. ^zekszárd művelődéstörténe- ti emlékeiből érdekéssége miatt megemlítendő, hogy az el­ső színtársulat 1774 szeptemberé­ben szerepelt a városban Sandaire Antal özvegye négy színésztársá­val. írásos emléket mutat be a kiállítás a szekszárdi nyomda ala­pításáról és a szekszárdi Sorvidék történetéről. A kiállítást jól egészíti ki Szek­szárd 1958-ban készített dombor­zati térképe, Szabiár Béla és Szab­iár Károly mérnökök munkája. A szekszárdi levéltár jó mun­kát végzett a kiállítás megrende­zésével, s egy kicsit törlesztett abból, amivel más szervek adósak maradtak tavaly, a városalapítás kilencszázadik évfordulóján. L. Oy. Két kép a Nászutazás-bél Az Állami Déryné Színház nagy sikerrel mutatta be a Tolna megyei községekben Dihovicsnij: Nászutazás című zenés vigjátékát. Alább két képet mutatunk be a Déryné Színház forró sikert ara­tott előadásából.

Next

/
Oldalképek
Tartalom