Tolna Megyei Népújság, 1962. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-02 / 179. szám
2 ÍOLNÁ MEGYEI NÉPÚJSÁG 1962. augusztus 2.' Előzetes megállapodás jött létre Nyugat-lrián kérdésében New York (MTI). Nyugati hír- ügynökségek korábbi jelentései — mint már közöltük — arról számoltak be, hogy a Nyugat- lrián kérdéséről folyó indonéz— holland tárgyalásokon „minden lényeges pontban” megállapodás jött létre. Ezeket a híreket erősítette meg az ENSZ egyik szóvivőjének kedden este felolvasott nyilatkozata, amelyben U Thant ügyvezető főtitkár megelégedését fejezte ki amiatt, hogy „a nyugat-iriáni kérdésben előzetes megállapodás született.” A nyilatkozatot a szóvivő Subandrio indonéz külügyminiszter és U Thant keddi megbeszélésének befejeztével olvasta fel. Az ügyvezető főtitkár — hangsúlyozta a szóvivő — derűlátó a tárgyalások végső kimenetelét illetően. Az indonéz külügyminiszter az ENSZ székházából való távozása Buenos Aires (MTI). Az Argentínában szerdára és csütörtökre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a dolgozók bérköveteléseik alátámasztására határoztak el, hírügynökségi vélemények szerint igen nagyméretű és megbénítja Argentína iparának és közlekedésének nagy részét A kormány biztonsági intézkedéseket hozott, Buenos Aires kerületében a rendőrségen kívül mintegy 8000 katona áll bevetésre készen és tíz repülőgépet, 16 helikoptert bocsátottak a rend- fenntartók rendelkezésére. Néhány közlekedési magánvállalat alkalmazottai bejelentették, után újságírókkal közölte, érzése szerint a lehető legnagyobb egyez ségre jutottak a hollandokkal. Subandrio ezután nem sokkal repülőgépen jelentéstételre utazott haza Djakartába. A Reuter jelentése szerint van Roijen holland nagykövet kedden 30 perces megbeszélést folytatott Dean Rusk amerikai külügyminiszterrel. A megbeszélés után kijelentette, reméli, hogy augusztus közepére végleges egyezmény születhet Nyugat-Iri- ánról. Bár a lényeges pontokban egyetértenek, fűzte hozzá, néhány részletkérdés még megvitatásra vár. A mostani kompromisszumos egyezménynek a lényege, hogy Indonézia Nyugat-Iriánt jelképesen augusztus 17-én, végérvényesen pedig 1963 május 1-én venné át az ENSZ-től. hogy nem hajlandók részt venni a sztrájkban. E vállalatok autóbuszait a munkások egyes csoportjai megrongálták. Megfigyelők egybehangzó véleménye szerint ez a sztrájk az eddigi legnehezebb erőpróbát jelenti Guido kormánya részére. Al- sogaray gazdaságügyi miniszter kedd esti rádió- és televíziós beszédében közölte, hogy a kormány egy 1950. évi törvényt szándékozik alkalmazni, amelynek alapján a sztrájkőrségek tagjait 25'évi börtönre ítélhetik, ha azok az állam biztonsága ellen cselekszenek”. Hruscsov látogatása a herszoni terület két kolhozában Genicseszk (TASZSZ). Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a szovjet Minisztertanács elnöke kedden látogatást tett az ukrajnai her- szoni terület »Volna Revoljucii« és »Grúzija« nevű kolhozaiban. Elbeszélgetett a kolhozok vezetőivel, a földművelésügyi és állattenyésztési termékek termelésének növeléséről. A dolgozók meleg szívélyességgel üdvözölték a szovjet kormányfőt. Nyugati titkosszolgálatok emberei Helsinkiben Moszkva (TASZSZ). A Kom- szomolszkaja Pravda szerdai számában újabb adatokkal hívja fel a figyelmet arra, hogy a Világifjúsági Találkozó alkalmából a nyugati államok hírszerző szervei elküldték ügynökeiket Helsinkibe. A finn főváros utcáin — írja a lap — gyakran találkozni a K—Je—183 jendszámú személy- gépkocsival. A kocsit Heinz Lippmann vezeti. Lippmann hamis okmányokkal akkreditáltatta magát a VIT sajtóközpontjánál, mint a Klarer Kurs, a Vorwärts és más nyugatnémet kiadványok tudósítója. A valóságban Lippmann az egykori hitlerista tábornok, Gehlen embere. Tevékenységét a VIT-en részt vevő NDK küldöttség leplezte le: közönséges bűnöző és a titkosrendőrség ügynöke. Lippmann 1953-ban kétmillió márkát lopott az NDK-ban. A VIT-ellenes munka megszervezésére Helsinkibe érkeztek az amerikai és a nyugatnémet titkosszolgálat más ügynökei is, például Wolfgang Leonhard, aki szintén a Gehlen-hiva- tal embere. Helsinkiben tevékenykedik Warren. Harshman is, akit az FBI ’telclhtélyés valutafnenríyi- séggel látott el. Szeptember 3-án kezdődik az új tanév A Művelődésügyi Minisztérium- ban kapott tájékoztatás szerint az 1962—63-as tanév kezdésének eredetileg tervezett szeptember 1-i időpontja megváltozik. A legújabb miniszteri rendelkezés ér- telpfiében a tanévnyitó ünnepségeket mind az általános, mind a középiskolákban szeptember 3- án, hétfőn kell megtartani. Az első tanítási nap szeptember 4-e, (kedd). Souvanna Phoiima sajtóértekezlete New Yorkban New York (Reuter). Souvanna Phouma laoszi miniszterelnök New Yorkban sajtóértekezletet tartott. Hangsúlyozta: a kínai államférfiakkal, Mao Ce-tunggal és Csou En-lajjal több ízben folytatott tárgyalásain meggyőződött arról, hogy a Kínai Népköztársaság mindenekelőtt békét kíván Délkelet-Ázsiában és tiszteletben fogja tartani a genfi egyezmény aláírásából reá háruló kötelezettségeket. A laoszi miniszterelnök a továbbiakban rámutatott: a genfi megállapodás egyik leglényegesebb biztosítéka az, hogy a laoszi nép 80 százaléka semlegességet akar. A külpolitikai kérdésekről szólva a koalíciós kormány vezetője hangsúlyozta: „A nagyhatalmaknak hagyniok kell, hogy szokásaink és hagyományaink szerint éljünk.” Végül kérdést intéztek Souvanna Phoumához a laoszi fegyveres erőkről. Válaszában közölte, hogy jelenleg százezer laoszi áll fegyverben. Ez — fűzte hozzá — megengedhetetlen egy négymilliós ország számára, s így a hadsereg létszámát kb. 20 000 főre kell csökkenteni. Hz argentin kormány szigorú rendszabályokat hozott a bejelentett sztrájkok miatt Országos gyümölcsös szőlőtermelési értekezlet kezdődött A Hazafias Népfront Országos Tanácsa rendezésében kétnapos gyümölcs- és szőlőtermelési tanácskozás kezdődött Nyíregyházán, amelyen a legkiválóbb kutatók és gyakorlati szakemberek vitatják meg az ötéves tervben előírt feladatokat. Dr. Porpáczy Aladár Kossuth- díjas akadémiai levelező tag, a fertődi növénynemesítési és növénytermesztési kutató intézet igazgatója vitaindító előadásában kiemelte, hogy a távlati tervek megvalósítása után a gyümölcsös szőlőtermelés a mezőgazdaság összjövedelmének mintegy 50 szá zalékát adja majd, az exportban való részesedése pedig ennél is nagyobb lesz. Az egy főre jutó gyümölcsfogyasztás évi 100 kilóra emelkedik. A gyümölcstermelő nagyüzemek kialakulásával újra megkell vizsgálni több olyan nézetet, elméleti és gyakorlati tételt, amely ma már az előrehaladást, a jó minőségű gyümölcstermelést gátolja. Fel kell számolni sok olyan általánosítást, amely a régi francia gyümölcstermelő iskola hagyatékából maradt meg. A telepítési rendszer, a metszés, a talaj termékenységének fenntartása, illetve fokozása, a gyümölcsös talajművelése és más kérdésekben elfoglalt álláspontot meg kell változtatni. Az új tudományos eredmények mielőbbi elterjesztése. azért rendkívül fontos, mert a gyümölcsök telepítésénél évtizedekre előre meghatározzuk a művelési módot, s az itt elkö^ vetett hibák olykor évtizedekre kihatnak. A termelés technológiájának állandó javítása ma már biztosított. A legnagyobb feladat a tömegesen szüretelésre kerülő áru helyes kezelése. Ennek elmulasztása sokmilliós kárt okozhat. A téli almáknál például el kell érni, hogy a szedés után azonnal, de legkésőbb két-három napon belül lehűtésre kerüljön a gyümölcs. Porpáczy Aladár végül megállapította: ma már rendelkezünk az intenzívebb termeléshez szükséges, a külföldi és a belföldi piacokon egyaránt jól értékesíthető gyümölcsfajtákkal. A szőlőtermelés és telepítés feladatait dr. Kozma Pál egyetemi tanár ismertette. Elmondotta, hogy a 80 000 holdas telepítési program megvalósításához évi 160 millió oltvány és gyökeres vesz- sző szükséges. Országosan el kell terjeszteni a vesszők parafinos kezelését, hogy gyorsabban, több és jobb minőségű gyökeres oltvány kerüljön a nagyüzemi gazdaságokba. Fontos feladat termőtájanként kialakítani a fajtaarányokat. Többet kell foglalkozni az új művelési módok elterjesztésével. Sok helyen, még a síkvidéki nagyüzemi szőlőkben is, megmaradtak a bakhátas művelésnél. Meg kell keresni a helyi adottságoknak legjobban megfelelő művelési módot. U Thant nem tartja szükségesnek a Biztonsági Tanács öszehíyását Kongó ügyében New York (MTI). Az ENSZ főtitkárságának szóvivője kedden este kijelentette, hogy II * Thant ügyvezető főtitkár a 19-tagú kongói tanácsadó bizottsággal közölte: nem tartja szükségesnek a Biztonsági Tanács összehívását az ENSZ kongói ■ műveleteire adandó újabb megbízás, vagy a jelenleg érvényben lévő megbízások jóváhagyása céljából. U Thant előreláthatólag augusztus közepére készíti el kongói összefoglaló jelentését a Biztonsági Tanács számára. Addig nem látja célszerűnek a tanács öszehívását. New York-i politikai körökben U Thant mostani állásfoglalását a kongói központi kormány újabb döntésével hozzák összefüggésbe. Ennek értelmében ugyanis az ENSZ segítségével olyan alkotmányt adnának Kongónak, amely nagyobb önkormányzatot biztosítana az egyes tartományoknak és Kongót szövetségi állammá tenné. ENSZ-körökből nyert értesülés szerint U Thant a kongói kormány kérésére válaszolva közölte, sogy négy jogászt küldenek a kongói alkotmány megszövegezé- si munkálataiban való részvételre: egy nigériait, egy kanadait, egy svájcit, és egy amerikait. A négy jogász nevét csak azután hozzák nyilvánosságra, amikor a kongói kormány már megadta a hozzájárulást kiküldetésükhöz. Az ENSZ székhelyén kedden közölték, hogy U Thant ügyvezető főtitkár üzenetet intézett az ENSZ valamennyi tagállamához, kérve, minden eszközzel mozdítsák elő az ENSZ kongói céljainak megvalósítását. Az üzenet szövegét a szerdai nap folyamán tették közzé. Szovjet és német fiatalok találkozója Helsinkiben Helsinkiben az egyik baráti találkozó alkalmából az NDK küldöttsége üdvözli a szovjet delegáció tagjait. (MTI Külföldi Képszolgálat) A Német Kommunista Párt v tovább erősödik Max Reimann cikke Ismét Norodom Sziltanuk Kambodzsa miniszterelnöke Phom Penh (MTI). A kambodzsai fővárosban szerdán bejelentették, hogy megalakult az új kormány. Ismeretes, hogy Szihanuk herceg, miniszterelnök, kormányával együtt szombaton formáli- I san lemondott, mivel ekkor ala- ' kult újjá a nemzetgyűlés. A kambodzsai nemzetgyűlés ismét a herceget nevezte ki a miniszterelnöki posztra. Düsseldorf (MTI). Max Reimann, a Német Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára a párt központi lapjának, a Freies Volks-nak augusztusi számában írott cikkében megállapítja, hogy a törvénytelenül betiltott Német Kommunista Párt törvényen kívül helyezésének hatodik évében tovább erősödött. A párt Központi Bizottságának 20. ülésszakán hozott határozatok az ideológiai, politikai és szervezési tevékenység jelentős fokozódásához vezettek. Számos fiatalnak a pártba lépésével a Német Kommunista Párt még erősebbé vált, és kiszélesítette szervezési alapját. »A Német Kommunista Párt betiltása a hidegháború egyik mozzanata volt. Most, hogy az adenáeuerx erőpolitika csődje egyre nyilvánvalóbbá válik, még elszántadban folytatjuk a harcot pártunk törvényes _ jogainak helyreállításáért. Az adenaueri korszak végéhez közeledik, pártunk azonban él és erősödik. A béke biztosításáról, a leszerelésről és a nemzetközi feszültség enyhítéséről, Nyugat-Német- ország demokratikus átalakításáról, a gazdasági és társadalmi biztonságról vallott felfogásunk egyre több támogatóra talál a munkásosztály és az egész nép között« — állapítja meg cikkében a Max Reimann, Új délkelet-ázsiai államszövetség: MÄLÄYSS& London (MTI). Abdul Rahman malájföldi miniszterelnök kedden Londonban bejelentette, hogy Nagy-Britannia és Maláj- föld megállapodásra jutott az új délkelet-ázsiai államszövetség: Malaysia megalakításában. Az új állam Malájfold, Singapore, Brunei, Sarawak és Észak-Bór- neo területét egyesíti' majd. A megegyezést háromhetes angol— maláji tárgyalás előzte meg, amelynek eredményeként végül elsimultak a kezdeti ellentétek a brit és maláj elgondolás között, A megállapodásról a sajtóval egyelőre közelebbi részleteket nem közöltek, Londonban valószínűnek tartják, hogy az alsó- ház.ban jelentik majd be a megegyezés . létrejöttét és Malaysia megalakításának pontos dátumát.