Tolna Megyei Népújság, 1962. július (12. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-08 / 158. szám
A IQINA MEGYEI NÉPÚJSÁG »■ JEGYZET RODALMI MELLÉKLETE Jleqhuj a qátűu Az idei tavasz kevés nap- ^ sugarat és csendes vizeket hozott a Dunán. A jég még idején elvonult s a gátakon békésen sarjad az új fű. Ki gondol ilyenkor a gátőrre? - Kinek fontos ilyenkor a gát? Tele van az élet egy sereg előbbrevaló dologgal, egyik túlharsogja a másikat, s régen voll már árvíz. A gátak embere pedig éh mindennapjait, melyek úgy tetszenek: szürkék, egyhangúak és egybefolynak, ahogy a fák, füvek és vizek élete egybefolyik. A gátőr szemmel tartja a fák, a füvek és vizek életét és közben lepereg a magáé. észrevétlenül, látványosság nélkül — a látványosság: egy-egy árvíz csak az évgyűrűket húzza'meg, az emlékezetnek van mihez igazítani. S mégis a gyűrűk mögül felmagasodik az ember alakja. E gyűrűknél csomósodnak össze az erények, mint a só, amikor kiütközik. Az örök készenlét itt nő helytállássá, a vérré vált kötelességtudat hősiességgé. A sok-sok hallgatag, szürke hétköznap itt minőségbe sűrűsödik: férfimunka lesz. Tavasz van hát és csendesek a vizek s a gátőr napjai a szürke mederben folynak száz és egy szürke tennivaló között, melyeket a reggeli ima nyit meg a szeliden alvó víznél: a mérceolvasás. Keselyűsön vagyunk, a ge- menci erdők szögletében. Ifjú Szőnyi József gátőr már vár bennünket. Hosszú, egykéből faragott alakját mintha a környező természet testéből szakította volna a szobrász. Szögletes arcán az ismerős mosoly. Tavalyról ismerem még, mikor anyagot gyűjteni jártam erre egy írásomhoz. Most nézem a virágos gyümölcsfák keretében a megiíjo- dott gátőrházat, a húsvéti meszelést, a frissen festett világos ajtókat, fényes minden a rendtől és tisztaságtól; s itt kezdődik a gátőr, mint a katona is ott kezdődik, hogy ragyog a csizmája, kifogástalan a zubbonya, sehol egy gomb nem hiányzik. Bent, a vendégszobában, a véletlen kinyitott naplóban ott olvasható az új igazgató véleménye: „Szép, gondozott szertárt, gátőrtelepet találtam. Dicséret érte.” A fal egy sötét sarkában berámázott kitüntetések és bizonyítványok, korántsem hivalkodásból, hanem a rend kedvéért, kimondott vagy ki nem mondott előírás szerint, mert másutt is így látni. Ott függ a kormány kitüntetéséről szóló oklevél, az ötvenhatos árvíz idején szolgált rá. Egy másik okmány azt hirdeti, hogy kiváló dolgozó lett. Ez ötVWWWWVVVWWWW BÄRDOSI NÉMETH JÁNOS: DÚDOLÓ i; Legyen könnyű az álmod, , > akár a felleg, a hó. 1j Nem kell az estét várnod, álmodni nappal is jó. ' > Fák sűrű sátora véd, ' > levelük jó legyező. [> Violát küld rád a rét ]» hull a langy szirom-eső. Aludj már, tente, tente, i| mintha csak szél ringatná i, hintád és tücsök zengne '[ zümmögve álmod alá. * vennyolcas keltezésű. Hogy miért kapta? Hát azt ő nemigen tudná megmondani. — Nem tettem érte semmi különöset — mondja. Akkortájt végeztek a gát helyreállításával, úgy gondolja. ezért. Bár ö csak azt csinálta, mint máskor, ami a kötelessége. Ötvenhatban is azt csinálta, november negyedikén. S vajon ki tartja számon? A naplóban ott a szűkszavú bejegyzés: vasárnap gázolajszállítás Bankóéról Keselyűsbe. De íorgat.ja-e valaki odáig a naplót? IÁ oromláson még teljesen nyitva volt a gát az árvíz után, s félni lehetett, hogy a téllel jön egy újabb víz. A kordélyosok a pesti fölfordulás hírére otthagytak csapot-papot, lovat, taligát. Két kubikos-brigád maradt a helyén, azok etették a lovakat a falusiaktól ké- rencsélt takarmánnyal. hogy éhen ne pusztuljanak. Aztán a kotrógépek is leálltak, mert elfogyott a gázolaj. És utánpótlás se jött, mert sztrájkoltak a szekszárdi tefusok. Akkor fogta Szőnyi Jóska kocsiba a lovát, s napokig hordta a gázolajat a lankóci szivattyúteleptől a keselyűsi révig, ahonnan pontonok szállították a helyszínre. A kotrógépek folytathatták a munkát s december végére állt a gát A nagy jeges ár idején se tett semmi különöset, csak ami kötelessége volt: végig a helyén maradt s nem vesztette el a fejét. Pedig voltak nehéz pillanatok és hej, de mennyi intézkedő volt. A végén ott maradt néhány diákkal, mert míg a főmérnökkel az átereszeket vizsgálta, betanított embereit az intézkedők szélnek eresztették. Ki-ki sietett haza a víztől fenyegetett falujába, míg a gátak tetejére felrakott homokzsákokat már lebegtette a víz. S ekkor azt hitte, elsírja magát, nem, nem a félelemtől — önnön tehetetlensége és az emberi fegyelmezetlenség miatt. Aztán egyszer csak húzódni kezdett vissza a víz: egy centit, majd kettőt, s megmenekültek. Sokat tud mesélni e forró napokról ez a máskülönben hallgatag ember, szinte minden emléke ide sűrűsödik. Bár a múltról is kérdezheted. Aligha van a vonalon még egy gátőr, aki úgy ápolná a hagyományokat, mint ő. Régi, az enyészettől megmentett naplókat őriz. Büszkén mutat ása- tag jegyzőkönyveket, árvédelemre felhívó plakátokat. S kibontakoznak előttünk a hajdani gátőrök életkörülményei, szolgálati és kereseti viszonyai. Ifj. Szőnyi Józsefnek már az édesapja is gátőr volt. Éppen itt, Keselyűsön töltött le harminc esztendőt, s bár ő Szek- szárdon járt iskolába, a nagyszülőknél lakott, a negyven és negyvenegyes árvizeknél itt állt már a gáton, mint apjának jobbkeze. De nemcsak az apja, apósa is keselyűsi gátőr volt s im most, miután végigpróbálta a környék őrhelyeit, ő is az. Zoli fiának látszólag nincsenek oly jó iskolázási körülményei. Ózsákra jár biciklivel, ide négy kilométer s csak újabban visz oda jó út. De vele már messzebb néző tervei vannak a szülőknek. Ö már aligha lesz a természet fia. S a magasabb iskolák mennyivel könnyebben elérhetők neki Ózsákról, mint az apjának voltak Szekszárd- ról. Ma már merőben más világ van. A hajdani gátőrök egyi- kének-másikának még kézjegye leírása is nehezére esett, könyvhöz tán sose jutott, hogy olvasson. Ma már, még ide a távoli erdő távoli tisztásaira is eljut hébe-hóba a színház, s Szőnyi Jóska petróleumfény mellett böngészi a vízügyi tanfolyamok anyagát. Időjárási és vízrajzi ismereteket, földmérési alapismereteket tanul. S könyveiből megismerkedik a íolyamszabályozással, hírszolgálati berendezésekkel, adminisztrációs és szervezési tudnivalókkal, a vízépítésben használatos gépekkel és még sok egyéb hasznos dologgal. Nemrég szakszervezeti tanfolyamot is végzett, mert ő a bizalmi. Míg mi idebent beszélgetünk, kívül, a verőfényes udvaron sürögnek a betonozok. Telefonoszlopokat csinálnak. Most már végig a gáton kicserélik a korszerűtlen faoszlopokat betonra. Van hát. munka e csendes napokon is. Még töltéshelyreállítás is akad. Most az egyszer nem a víz, hanem a vaddisznók túrják fel itt is, ott is a gátat, van úgy. hogy szobányi területen. Kivált őszszel vittek végbe nagy garázdálkodást dühükben, mert a védőkerítések miatt nem tudtak rárontani a kukoricásokra. No, aztán a szokásos tavaszi munkák is folynak: a töltésfo- gasolás, fűmagvetés a gáton, a szertár körül is akad munka, amennyit csak akar magának a gátőr, egy rámpát is szét kell dobni. Mindig-mindig tenni kell valamit, hogy rend legyen és szó ne érje a ház elejét. És persze nincs úgy, hogy nyolc órát dolgoztam és vége; a gátőrnek nincs munkaideje, csak szolgálata, csak elvégeznivalő- ja, s minthogy inkább önmagának ellenőre, fontos, hogy hivatásának érezze a foglalkozását. Bizony, ez az, ami mostanában nem könnyű. Valahogy a. gátőrökkel mostoha a bánás. S ők ezt különösen érzik, midőn összehasonlítják a maguk viszonyait a szomszédságukban élő és hasonló munkát végző erdészekével és vadőrökével. Ezeknek fizetésük is magasabb néhány száz forinttal, s míg a gátőröktől csaknem minden természetbeni járandóságot megvontak (fizetésüket ugyanakkor nem emelték), az erdészek és vadőrök továbbra is élvezik az illetményföldeket, s más kedvezményeket. TJedig az ország termő- földjeinek egyharmada van őrzésükre bízva; ekkora területet fenyeget nálunk a víz. ha megbokrosodik. Nincsenek is sokan; 860 a számuk, hozzá a 240 csatornaőr. S bizony nem megy gátőrnek, aki a kényelmet és összkomfortot keresi. Bár sok helyütt ott van már a villany, átlépte a küszöböt a civilizáció, az újabb őrházak modernek, tágasak, egészségesek és biztonságosak, ellenállók az árnak, mégiscsak kell valami, ami ide vonzza az embert a kultúrvilág szélére, < hol szűkösebb a kereset, kemé- * nyebbek az élet feltételei, s oly kicsiny az érvényesülési lehetőség. S ez a valami legtöbbször a hivatás szeretete. Szeberényi Lehel s ha valami felhőt vél látni, amint az előóvakodik a jobbpa- rászta mögül, elégedetten jegyzi meg: — Talán ma esik. Érthető, hiszen az időjárástól, s ilyen száraz tavasz után az esőtől függ egész évi jövedelme. A szekszárdi polgár, hivatalnok, földje egy kapa se, a mezőgazdasághoz csupán annyi köze. hogy terményeit fogyasztja, de hogy mi a különbség a lóhere és a lucerna között, meg nem tudná mondani, reggel szintén kinéz az ablakon, s keresgéli, mutatkozik-e valamelyes felhő északnyugat felöl. Ha lát, elégedetten jegyzi meg: — Talán ma esik. Pedig, mondom, a mezőgazdasághoz semmi köze, könyvel valahol, számoszlopok közt úli életét, s fizetését hiánytalanul megkapja akkor is, ha történetesen nem esik az eső. Üdülni készülő ismerősöm mondta egy borús délelőtt, mikor vigasztalni akartam, hogy ne keseredjék el, talán a Balaton környékén napfényesebb az idő, meg különben is, az eső legfeljebb, ha két napig esik, jut még strandolásra bőségesen idő, s olyanra feketedhet a napon, hogy hazajőve legalábbis beduinnak nézik. — Nem, nem baj ha esik. Kell most az eső. Üdülni meg strand nélkül is lehet, végszükségben. Olyan emberektől hallom, akikről el se hinném, ha nem ez lenne legfőbb beszédtémájuk: — Most aztán majd fejlődhetnek a kapások. — Vagy: — A krumplin sajnos már kevesebbet segít, de bab lehet jócskán. És a k'u Icorica — mintha szakértő lenne, aki mondja, pedig nem agronómus, jogász, ha jól tudom — kiheveri a tavaszt szárazságot. A takarmánnyal se lesz talán baj. És így tovább. Közügy lett az időjárás. Mert közügy a termés. Persze, azért is aggódunk valamennyien, legyen jobb termés, mert akkor olcsóbbak a piaci árak, meg az állami kereskedelem is olcsóbban hozhatja forgalomba a zöldségféléket. És legyen takarmány, mert kell a hús. De az aggódás, úgy hiszem, nem csak ilyen leegyszerűsített. Nem kötődik már közvetlenül és csak az érdekhez. Hogy lessük az esőt, amikor az kellene-, vagy napsütésre vágyunk, ha arra van szükség, immáron nem csak pénztárca-kérdés. Az alapja persze feltétlenül az, de már gondolkodásunkban megnemesedett. És nemcsak a mezőgazdaságról van szó, noha napjaink fő- témája, s figyelmünk elsősorban afelé fordul. Kevés dolog vált annyira közüggyé az utóbbi években Szekszárdon, mint a műszergyár ügye. S olyan emberek is aggódva lesték az érkező híreket, akiknek a gyárhoz a múltban sem volt, a jövőben sem lesz közvetlenül köze. Akik meg voltak a gyár nélkül, meg is lesznek. Da Szekszárd már nem tudna meglenni. Sőt, megnőtt az étvágy, mert lépten, nyomon hallani, ilyen üzem is jó lenne, amolyan gyár is elkelne. Mostanában nem divat, mint az ötvenes években volt, hogy faliújságok, plakátok hirdessék, ez a termelőszövetkezet ilyen eredményt ért el, az az üzem úgy teljesítette tervét. De tessék próbát tenni. Akármelyik szekszárdi, legfeljebb filléres eltéréssel meg tudja mondani, mennyit osztottak tavaly a termelőszövetkezetek, hány munkása lesz majd a műszergyárnak, milyen üzemek vannak Szekszárdon, mit gyártanak ott, s hogyan, mi módon illeszkednek ezek a gazdasági életbe. De ugyanez megtalálható minden városban és minden községben. Mutatja. hogy mindenütt megerősödőben van az a bizonyos helyi szellem. De ez a helyi szellem, ez az egészséges helyi patriotizmus többet is mutat. A „helységen" túl azt. hogy minden, ami ebben az országban történik, és minden, ami ennek az országnak az életét így, vagy úgy befolyásolja, valamennyiünk , ügye, közügy. Az eső is, amelynek nyomán jobb lesz a termés, a műszer- gyár is, amely a népgazdaság számára ad majd értékes készítményeket, a baktai szőlők, amelyek a hozzáértő és lelki- ismeretes gondozás nyomán soha nem látott széppé lettek, a szőlőkombinát, amely a szekszárdi bor hírnevét hivatott xiisszaszerezni. A köz ügye így válik az egyén ügyévé, s így lesz az egyéniből közügy. LETENYEÍ GYÖRGY ÉBLI KATALIN; Találkozás az éjszakával ...Akkor még nem tudtam, hogy ő az. Szembe jött az úton velem. Nem köszönt előre, csak nézett, s csodálkozott, hogy nem ismerem. Szalag helyett a kalapján, azt hiszem, a Tejút futott körbe: az égig érő éjszakát látva, úgy éreztem magam, mint egy törpe. Nehéz léptekkel, lassan cammogott, mint aki nagy terhet cipel: amikor elhaladt mellettem, egy percre visszatekintett rám csillag-szemeivel. CZEIDLI ISTVÁN: Korai kánikula Szénaillat, vonatfütty, s finom por száll, szivarrá porként ek a nagy levelek s a hirtelen-szók ült nagy búzatáblán a túlérett élet gyöngye kipereg. Az ég kupoláján széttört sugarak táncát rezegteti a rengő meleg, zenitre ér a nap, lobbotvet a fény és a szomjúságnak rőt lángja lebeg. Támadj fel te jó szél, s hozz veled felhőt amely majd esőt ád: csöndest, szelídet jutalmul a zsenge, címerét bontó kis tengeri első tánca a tied.
