Tolna Megyei Népújság, 1962. április (12. évfolyam, 77-99. szám)
1962-04-19 / 91. szám
1962. április 19. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG Próbál a tolnai munkás irodalmi színpad énekkara Minden hétfőn este énekszótól hangos a Tolnai Építők Művelődési Otthona. Az énekszó kiszűrődik a forgalmas térre, a járókelők megállnak egy pillanatra. Próbál a munkás irodalmi szín- ped énekkara. A múlt év szeptembere óta szép sikerek kísérik az irodalmi színpad útját. A szavalok, énekesek, a tolnai ipari üzemek és kisipari szövetkezet munkásai már bemutatkoztak Simontor- nyán, Dombóvárott, Szekszárdon Faddon és otthon Tolnán is. Az énekkar kiegészíti a szavalok műsorát, repertoárjában népdalok és nagy költőink megzenésített versei szerepelnek. A kórust Bodonyi Ferenc karmester, a szekszárdi zeneiskola tanára vezeti. A szervezési feladatokat Wolf Ferenc ktsz-dolgozó látja el. Négyszáz bárszék — exportra Több új gyártmány bevezetését tervezte erre az évre a Szekszárdi Faipari Vállalat. Ezek között szerepel néhány exportcikk is, köztük a ruhaakasztó, amiből az idén több, mint kétmilliót gyártanak. Az elmúlt hónapban azonban soronkívül futott be egy export-megrendelés az ARTEX Külkereskedelmi Vállalattól, mégpedig négyszáz bárszékre. A vállalatnál terven felül vállalták a bárszékek elkészítését. Márciusban kétszáz darabot készítettek — ez az első szállítmány az elmúlt napokban indult el rendeltetési helyére, minőségi kifogás nélkül vette át a külkereskedelmi vállalat —, ebben a hónapban pedig elkészül, a másik kétszáz darab. A virágos Bátassékért Megkésett az idei tavasz, de a sürgető mezőgazdasági munkák mellett másra is igyekeznek időt keríteni Bátaszéken. A tanács és a társadalmi szervek, valamint a község iskolái közös programot dolgoztak ki a község szépítésére. A Nőtanács és a Vöröskereszt aktívái a régi parkok felújításával és újak telepítésével igyekeznek kellemesebbé, szebbé tenni a község utcáit, tereit. A művelődési ház mellett új rózsakertet létesítenek, máshol pedig ezüsthár- sakkal, gömbakác-csemetékkel csinosítják Bátaszék külsejét. A Füzesabonyi Állami Gazdaság több ezer holdas vadrezervátumát el öntötte a tiszai árvíz. Százszámra rekedtek őzek és nyulak az ártérié let magasabb szigetein. A honvéd' ségi utász alakulatok rohamcsónakokkal siettek a vadak segítségére. Eddig több száz őzikét és nyulat mentettek ki a biztos pusztulásból. A képen: az árból kimentett, éhségtől kimerült őzikék békésen tűrik az emberek közelségét. Termelés és műnkévé delem (MTI Foto — Birgés Árpád felv.) nerék előtt, de még előttem sem többet. — Bocsáss meg, Rose! Dehát.. tényleg így van. Nekem már nem számított az életem, én már valahogy kiábrándultam mindenből, az öngyilkosság gondolatával foglalkoztam, amikor megismerkedtem vele. S azóta... minden másként van... azóta... élni akarok. Már teljesen besötétedett, Rose felkattintotta a villanyt. — Nem! Oltsd el! — kérte az orvos. — Jobb így. Bántja a szememet. Álmos vagyok. Rose a rekamiéra telepedett és elmélázott. — Szereted? — Azt hiszem... igen! Sóhajtott, mintha csalódást okozott volna neki ez a kijelentés, Horváth észrevette, megsajnálta egy kicsit. — Bocsáss meg, Rose. Téged is szeretlek. Mindig jóbarátod leszek, mert valahogy úgy érzem, hogy hozzád is húz valami, de ugye megérted?... — Megértelek — mondta halkan Rose —, és igazad is van. De azért azt, amit az imént mondtál, ne mond többet. Elza is alighanem... szeret téged... egyszer mesélt nekem rólad, s láttam a szemén, megéreztem a hangján, egyszóval: tudom én azt. Meg- érdemlitek, hogy egymásé legyetek; hát akkor... vigyázz magadra nagyon. Úgy kapaszkodott Rose szavaiba, mint a zuhanó embér a mentőkötélbe. — Mesélj róla, kérlek, mesélj róla, Rose. Hiszen most már tudod, hogy szeretem!... mondd el, hogy mit mondott neked. Rose sokáig gondolkodott. Nehezen kezdett hozzá, mintha fájnának neki ezek az emlékek. — Tudod, egy este nálam vacsorázott. Sűrűn meglátogatott, mert nincs más barátnője. S beszélgettünk... szerelemről, mindenféléről. Akkor mondta, hogy ismer egy Horváth Károly nevű magyar orvost. Elmondta, hogy. s mint éltél Nickelsdorfban, aztán Bécsben, ahol szintén találkoztatok. — Folyton terád gondol, és amikor karácsonykor csak éjfél utánra ért oda a megbeszélt randevúra, sírva keresett az utcákon és a lakásodon. — Ne mondd! — így van — mondta Rose —, nekem elmondta. Én tudom biztosan, hogy szeret. Horváth kimondhatatlanul boldog volt. (Folytatjuk) A dolgozók egészségének, testi épségének megóvása érdekében sokat tettünk a felszabadulás óta. Törvények, rendeletek egész sora gondoskodik arról, hogy biztonságos körülmények között végezzék munkájukat a dolgozók, $ok százmillió forintot fordított már eddig is államunk arra, hogy az ipari üzemekben a közlekedésben, a mezőgazdaságban érvényesüljön a jelszó: Nálunk a legfőbb érték az ember. Nagy apparátus ellenőrzi a munkavédelmi szabályok betartását szakszervezeti aktivisták tízezrei őrködnek a termelés biztonsága felett. Az eredmény évről évre megmutatkozik, állandóan csökken a balesetek száma. Mint az SZMT elnökségi ülésén nemrég megállapították, még egyetlen évben sem volt olyan alacsony a balesetek száma, mint 1961-ben. De mást is mutatnak az adatok. Ha a múlt évi statisztikát a Hor- thy-rendszer adataival hasonlítjuk össze, mind a százezer dolgozóra jutó halálos balesetek száma, mind az ezer dolgozóra jutó balesetek száma jóval alacsonyabb volt az elmúlt évben, mint a felszabadulás előtti időkben. Pedig akkor az ipari dolgozók többsége kisipari munkás volt, ahol korántsem olyan nagy a baleseti veszély, mint a gépi nagyüzemeltben. Ennek ellenére a helyzet nem megnyugtató. Még mindig igen sok balesetet okoz a szabályok be nem tartása, a nemtörődömség, gondatlanság. Bár az utóbbi években egyre jobban érvényesül a helyes szemlélet: Nálunk minden az emberért történik, ez nem érvényesül mindenütt következetesen. Ezért volt szükség arra, hogy a Szakszervezetek Megyei Tanácsa napirendre tűzze a kérdést, meghatározza a tennivalókat. Az alapos, mélyreható vita ismertetése meghaladná egy újságcikk szűk kereteit, ezért csak a legfontosabb kérdéseket vetjük fel. A mezőgazdaság „vezet" a baleseti statisztikában A jelenlegi helyzet egyik fő jellemzője, hogy aránytalanul sok baleset történik a mezőgazdaságban. A balesetek aránya nemcsak meghaladja az iparét, hanem — azonos számú dolgozóra viszonyítva — jóval több halálos, valamint „csak” rövidebb-hosszabb munkaképtelenséget okozó baleset fordul elő a mezőgazdaságban, mint a bányászatban. Ez már egymaga cáfolja azt a feltételezést, mintha az arány ilyen alakulásának objektív okai lennének. Sokan ugyanis úgy vélik, hogy a fokozott ütemű gépesítés következménye a balesetek számának növekedése. Ez azonban csak az egyik oldala a problémának. Az ipar, a közlekedés, a bányászat gépesítettsé- gi foka sokkal magasabb. A mezőgazdaságban azonban a termelés korszerűsítését, gépesítéséi nem követte megfelelő ütemben a dolgozók tudatának változása, a munkai egy elem erősödése. Míg az iparban ma már elképzelhetetlen, hogy valaki- ittasan gép mellé állhatna — a művezető első dolga hazaküldeni az illetőt — a mezőgazdaságban bizony nem ritka eset, hogy ittas embert ültetnek traktorra, vontatóra. Nem ritkán ittas ember vezet olyan vontatót, amely dolgozókat szállít a munkahelyre. Ittasság okozta a múlt évben a Gyönki Gépállomás egyik vontatóvezetőjének halálos balesetét is. A vontatón csak a vezető utazhat, ez szabály. Mégis egy esetben a Bonyhádi Gépállomáson a megyei munkavédelmi felügyelőnek kellett leszállítani két „utast” a vontatóról, amikor az kifordult a gépállomás kapuján. Bár az esetet a főgépész és több vezető látta, csak derültek a dolgon. Számos esetben fordul elő, hogy közutakon, a legnagyobb fokú köny- nyelműséggel, vasvilla és egyéb kézi szerszámok „társaságában” dolgozókat tömegesen szállítanak. A Dalmandi Állami Gazdaságban a megyei ellenőrző szervek állapították meg, hogy egyes vezetők a dolgozókat rákényszerítik a szabálytalan munkák végzésére, többek közt arra, hogy műszakilag meghibásodott járművel, fék nélkül, dolgozókat szállítsanak. A védekezés érve mindig ugyanaz: Első a termelés érdeke. A termelés ilyen „elsőbbsége” akadályozza azt, hogy a vezetők rendszeresen megtartsák a havi biztonsági szemléket, — nem érnek rá —, ma még ritka eset, hogy egy-egy állami gazdasági igazgató maga járná végig a munkahelyeket, megvizsgálni, betartják-e mindenütt a balesetelhárítási előírásokat, rendben vannak-e a védőberendezések. Mindenekelőtt tehát a szemlélet megváltozása szükséges ahhoz, hogy megszűnjék a mezőgazdaság „vezető szerepe” a baleseti statisztikában. Magas a fiatalok aránya is a balesetet szenvedettek között. Megdöbbentő a kép, amit e téren a statisztika mutat. A baleseti sérülteknek az elmúlt évben 50,4 százaléka volt 29 éven aluli. A fiatalok általában hajlamosabbak a felelőtlenségre, nemtörődömségre, különösen érvényesül ez, ha az idősebb dolgozók, vezetők elnézik ezt. Tapasztalatlanabbak is a fiatalok. Minden munkába lépő, új dolgozót ki kell oktatni a baleseti veszélyekről, a balesetelhárítási óvórendszabályokról. E téren azonban még igen sok a tennivaló. Érdekes példát mondott el az egyik állami gazdaság szb-tit- kára ezzel kapcsolatban. A módszer sajnos, nem csak ott található meg. A „kioktatás” sémája a következő: — Nős? — Igen. — Van gyermeke? — Igen, egy hónapos. — Szereti a családját? — Igen. — No, akkor vigyázzon magára, és írja alá gyorsan ezt a papirost. Donáth elvtárs, a SZOT munkavédelmi osztályának vezetője emlékeztette az ülés résztvevőit a régi időkre. Amikor ö üzemi munkás lett, — még a Horihy- világban — már az első napon megkereste a szakszervezeti bizalmi. Az idős szaktárs elmagyarázta, hogy mire kell különösen vigyázni az üzemben, milyen veszélyek leselkednek rá annál a gépnél, ahol dolgozik. Ma is erre, sőt ennél többre van szükség. Havonta meg kell tartani a munkavédelmi szemlét Az üzem balesetelhárítási és egészségvédelmi felkészültségét — mint azt az MT-SZOT határozat előírja — havonta egyszer ellenőrizni kell. Ezen, az egész üzemre kiterjedő szemlén részt kell vennie a vállalat igazgatójának (vagy megbízásából a főmérnöknek), a biztonsági megbízottnak, az üzemi szakszervezet megbízottjának, az üzemrész vezetőjének, és ahol van, az üzemorvosnak. Ipari üzemeink nagy részében az igazgató rendszeresen részt vesz a havi szemléken. A Paksi Konzervgyár biztonsági megbízottja például elmondta, hogy náluk minden hónap ötödikére van kitűzve a havi szemle. Ha az igazgató nem ér rá, el kell utaznia, átteszik más napra a szemlét, de az igazgató nem maradhat ki belőle. Többen rámutattak, hogy igen jótékony hatása van .annak, ha az igazgató személyesen vizsgálja felül az egyes üzemrészek, műhelyek'balesetelhárítási félkészültségét. Az üzemrész vezetői, dolgozói ebből is látják, milyen fontosságot tulajdonít ennek a kérdésnek a vállalat első embere. Sok helyütt azonban az igazgató albérletbe adja ezt a munkát a biztonsági megbízottnak. Ugyanez a vezető, ha a termeléssel, a minőséggel van probléma, haladéktalanul ott terem az illető üzemrészben, csak a munkavédelemnek nem tulajdonít ilyen nagy jelentőséget. Egyik szb-titkár mondta el, hogy amikor a biztonsági szemlére hívta a gyár vezetőjét, az tréfásan azt felelte, hogy „úgy látszik, fogyni akar az elvtársnő”. Következetesebb felelősségrevonást A dolgozók egészségének, testi ritka az olyan eset sem, amikor épségének védelméről jó törve- már megtörtént balesetet akar- nj'eink, rendeleteink vannak, nak eltitkolni, a sérült dolgozót Több üzemben ezek szankcióit — j könnyebb munkára állítják be, az óvórendszabályok megsértése hogy ne legyen kiesése, mivel esetén — alkalmazzák is. Mind , »vállalati érdek«, hogy a baleset gyakoribb az olyan eset, amikor 1 no jusson az illetékes szervek nemcsak a baleset bekövetkezé- tudomására. A baleset ugyanis se után vizsgálják, ki a felelős! — főként, ha a vállalat egyik- — meg kell mondani, ez is szűk- másik vezetőjének hibájából k;i- séges, de az ilyen felelősségre- | vetkezett be —, veszélyezteti az vonás a halottat nem támasztja egyébként elérhető élüzem-címet fel, az elveszett kart, vagy lábat prémiumot, stb. Fel kell szá- nem adja vissza —, hanem mi- , . , kor a. szabálytalanság még nem , mo nl ezt az elnezo jóindulatot, okozott balesetet. Azonban ez Azonban, mint mindenütt, itt is még nem általános. Sőt, nem | a legfontosabb a felvilágosító/ nevelő munka Társadalmi üggyé kell tenni a dolgozók életének, egészségének, testi épségének védelmét. Tudatosítani mindenekelőtt a vezetőkben, hogy nemcsak termelő eszközök vannak rájuk bízva, hanem a legfontosabb termelőerő, társadalmunk legfőbb értéke, az ember is. Ahol a vezetők helyesen foglalnak állást, részt vesznek a munkában, megnő a dogozók érdeklődése is. A For- nádi Állami Gazdaságban nemrégiben filmbemutatóval egybekötött munkavédelmi ankétot tartottak. Háromszáz dolgozó vett részt ezen, maca az igazgató osztotta szét a jutalmakat a legjobb munkavédelmi aktivistáknak. Nagy szerep vár a munka- védelmi őrségekre is. A munka- védelmi őrök — társadalmi megbízatásként vállalják és végzik e szép feladatot — sokat segíthetnek a balesetelhárításban. Nem törvényszerű a balesetek számának növelésében, és nem utópia, a teljesen balesetmentes munka sem. Az óvórendszabá- lyok jók, egyre nagyobb anyagi eszközök állnak rendelkezésre a különböző védőberendezésekhez is. Az embereken, a vezetőkön és a dolgozókon múlik, hogy sikerül-e megakadályozni a baleseteket. Jantner János
