Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-04 / 53. szám
A TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG * RODALMI melléklete A BIZOTTSÁG N agy esemény készül most itt! Cinke a félemeleti korlát mellett guggol, Csúzli a földszinten lapul a kopott fal mellett, Eg ér a pincelépcső elején áll, integet nekik, hogy jöjjenek. Cinke felkapja harangba borult szoknyáját, perdül lefelé a lépcsőn, csikorog egy kicsit a cipője, pedig igyekszik zajtalanul mozogni. Csúzli int neki, sürgeti, aztán együtt futnak lefelé a pincébe. ' Kint van az udvaron! — súgja nekik Egér, amint odaérnek hozzá, és felrángatja hasa aljáról a melegítő-nadrágot. — Gyertek! Tudom, hová szokott elbújni! A sötét pincefolyosón, ahol nyáron elég gyakran bujócs- káztak, szénszagú hidegség csapja meg őket, Egér felszávogatja csöpögő orrát, és intézkedik. Ha megjelenik Firkás a túlsó ajtónál és befordul az oldal- folyosóra, Csúzli fölfut az udvarra, elállja az útat, ő, mármint az elnök és Cinke azonnal elindul ezen a folyosón és elkapják. • — Biztosan az apjától lopja a cigit — súgja Cinke izgatottan és lesnek kifelé a poros, pókhálós ablakon. Jól látják innen Firkást Kószál az udvaron, kavicsokat rugdal, nadrágzsebében tartja a kezét és folyton az ajtó felé sandít. — Csak jöjjön. — mondja Egér és megint szippant egyet az orrán. — Majd elkapjuk ... Firkás most a lakások ablakait nézegeti, aztán egyszercsak elindul az ajtó felé. — Figyeled? — löki oldalba Egér Cinkét, s a kislány int fejével: igen. — Ügyesen srácok — folytatja izgatottan Egér és megfogja hirtelen mind a kettőt, berántja a falhoz — Nehogy meglásson! Eközben Firkás belép az ajtón, begörbíti egy kicsit a hátát, aztán amikor biztos benne, hogy senki se látja, lefut a lépcsőn a pincébe. Emezek lapulnak a falnál, a fejüket is nekitámasztják a nyirkos, málló vakolatnak és lesnek arrafelé. — Bement — állapítja meg Egér, s már indítaná is Csúzlit, de a fiú odasúgja neki: — Várjunk, gyújtson rá ... Ez tetszik Egérnek, ő nem . olyan elnök, hogy a tagokat meg ne hallgatná. Vár is közei két percig, akkor oldalba löki Csúzlit. — Indulás ... A fiú lábújjhegyen fut a lépcső házig, onnan kimegy az udvarra és osonva szalad a másik bejáratig. Aztán lelépked lassan a pincébe. Tizenöt méternyire lehet Egéréktől, fél egy kicsit most egyedül, kiáll a középre és integet nekik, hogy jöjjenek. Nagyon óvatosan indul Egér, kevéssel mögötte Cinke, aki a bizottságban a titkári tisztséget tölti be, s két társával együtt ötödikes általános iskolai tanuló. Firkás. akit most le akarnak leplezni, hetedikes. Amint együtt vannak mind a hárman, Egér intézkedni próbál, de ez most sehogyan se sikerül. Nyitogatja a száját, hangot nem ad, csak integet és a szemével vagdal abba az irányba, ahol Firkás eltűnt. Elsőnek Cinke tér észhez. Félretolja a két fiút és elindul a folyosó sötét belseje felé. Akkor Egér elszégyelli magát és utána siet, sőt meg is előzi. Leghátul Csúzli szedi a lábait, nagyon izgatott, nemrégen csúnyán összekapott Firkással, eszébe jut, mekkorát sózott a fejére a fiú. r\ e azért nem marad le na- gyón. Léces pinceajtók mellett' mennek el, itt már nagyon büdös, penészes a levegő, de ismerik a nyirkos földet, tudják, hol kell vigyáaii. A sarkot Egér éri el elsőnek. Megáll, hátra tereli Cinkét: itt nagyon óvatosan kell kinézni, nehogy Firkás eldugja a cigit. Le is guggol, térdmagasságban les ki a sarkon, aztán feláll és odasúgja Cinkének: — Szívja!... Aztán kilép hirtelen és megszólal han gosan: — Gyertek) Firkás magas, vékony fiú, egy beugróban áll, ebben a pillanatban kapja ki szájából a cigarettát és befordítja a markába, hátnafogja a kezét. — Mit akartok?! — kiált rájuk ijedtében, de nem mozdul a helyéről. Egér odaáll eléje. — Cigiztél — mondja szemrehányó hangon, de elég bizonytalanul. — Nem igaz! — veti oda támadón. Most Cinke szólal meg; jóval bátrabban, mint az elnök. — De igenis cigiztél, érzem a szagát, ne is hazudj! Firkás hangja egyre támadóbb. — Mi közötök hozzá?! — kérdi és kidülleszti a mellét, nekilép Egérnek, aki legközelebb áll hozzá. A fiú meghátrál, de nem veszti el jobban a bátorságát. — Az, hogy te is közénk tartozol, és nem szabad cigizni, tudd meg! — Gyere, fölmegyünk véled az anyukádhoz — kottyant bele Cinke, és meg is akarja fogni Firkás karját, de a fiú elrántja előle. — Menj innen! — mordul rá — Spicliskedni akartok?! Szájon váglak, aztán elmehettek! Egér megfogja laza melegítőnadrágját a hasán, s elnökhöz illő komolysággal kezdi: — Idehallgass Firkás: Te is benne voltál, amikor összehoztuk a bizottságot, nem? Erre Firkás semmit se felel, de a cigarettát morzsolni kezdi a háta mögött, mutatóujja hegyét megégeti a parázs, de lepöccinti a földre. Erős füst árad a nyomott levegőben. Cinke átveszi Egértől a szót. — Mit gondolsz, ez becsület, ha valaki ilyeneket csinál, mi? Tudod, hogy ilyen fiúknak nem szabad cigizni, és leszöksz ide a pincébe, igazán szégyellhet- néd magadat. — A lányok hallgassanak — mordul rá Firkás. — Nem hallgatnak, ha tudni akarod! — nyelvel egyre bátrabban Cinke — Gyere föl innen és ne jöjj lé máskor, mert az nem becsületes dolog, tudhatod. Ebben a pillanatban megtorpan minden akció. Egér arra gondol, hogy ő megmondta a magáét. Cinke készül még valamire, de csak annyit mondogat: Igenis,.. igenis . .. ha tudni akarod... Csúzli az orrát piszkálja és arra gondol, hogy talán elég lenne ennyi, Firkás biztosan nem jön le többet cigizni. Firkás kilép közülük. — Hülyék — mondja és menni akar, de Egér megfogja a Írarját: — Ide hallgass, mi nem szólunk a te anyukádnak. Mit szólsz hozzá? Nem vagyunk olyan piszkos alakok. De a becsület, becsület, arra mi vigyázunk, hidd el nekem. — Vigyázzatok •— felel és nem megy tovább. — Azt hiszed az hülyeség, hogy nem szabad cigizni? — kérdi Egér egészen fölényes nyugalommal. — Azt hülyék találták ki, hogy az ilyen srácoknak árt,. ml? Te is tudhatod, hetedikes vagy. F irkás most maga elé sercint egyet, lehajtja a fejét, zsebrevágja a kezeit, és elindul a világosság felé. A másik három utána. Elő! Cinke, mögötte egymás mellett a két fiú. Egyetlen szó sem esik közöttük. Nem is tudják, mi lesz most: észhez tér-e Firkás, vagy megint lejön cigizni. A fiú fölmegy a szürke udvarra, összehúzza vékony vállait, lép néhányat, megint kavicsokat rugdal, aztán fölnéz az ajtókra és szembefordul a „bizottsággal”. — Nem spicliskedtek? — kérdi jobbra-balra lesegetve. — Nem! — mondja határozottan Egér — Csak mi beszélünk véled. Azért vagyunk. Igaz? — néz Cinkére. — Milyen nagyfiú lesz belőled? — kérdi szeszélyesen a kislány, á akkor Firkás odalép, előretolja a jobb vállát. — Én talán piszkos alak vagyok, mi? Erre felelj. Cinke annyit mond csak erre: — Az tőled függ. Firkás szeplős arcán remegnek a vonások, lenéz a kislányra, kiveszi kezét a zsebéből és odanyújtja Cinke elé. — Akkor kezet rá. Ha megláttok cigarettázni, adjatok három pofont. A másik két fiú nagyot lélegzik, mosoly terül, el az arcukon, Cinke is mosolyog, kezet fog Firkással, és azt mondja felszabadult csipogással: — De akkor tőlem kapod meg! Nekem elhiheted! Fogadjunk! E zen most kedélyes vita indulna, Firkás már készül is, hogy valami nagyot mond Cinkének, de akkor nyílik eg •• ajtó a második emeleten, kihajol Firkás anyja a korláton. — Mi az gyerekek?! Remélem, nem veszekedtek?! Cinke néz föl elsőnek, nagy haja hátraesik a vállára, éles a hangja: — Á! Csak beszélgetünk, néni ’ cm! Tetszik tudni a bizottság ... ORMOS GERO JEGYZET Közel háromezer ismeretterjesztő előadást tartottak egy év alatt az elmúlt esztendőben. Az előadásokat összesen százhúszezer ember hallgatta meg. Nehéz lenne lemérni, mennyivel lettek az előadások nyomán műveltebbek, mit jelentettek ezek az előadások világnézetűi, változásában, vagy megszilárdít - lásában. Általában nehéz lenne — ha nem. lehetetlen — közvetlenül lemérni az ismeret- anyag növelésének, a műveltségnek, a tudásnak, a tudatfor- málásra irányuló tevékenységnek közvetlen hatását. Lemérni nehéz lenne, számokba önteni w-éginkább, viszont nem lehet nem meglátni, hogy változik, mégpedig rendkívül gyorsan változik a tömegek gondolkodásmódja, formálódik az emberek tudata. Mégpedig ú- formálódik, hogy az a haladás, a fejlődés, a természettudományos világnézet irányába, mutat. A nagy kérdések mellett a különböző szokások változása is mutatja ezt. Alulról kezdeményezett, társadalmi igényből keletkezett a különféle családi ünnepségek, ha úgy tetszik szertartások, forrná jána' változása is. Az élet kiemelkedő eseményei, vagy fordul a születés, a házasságkötés és az elhalálozás. A túláradó öröm, boldogság, vagy bánat ünnepélyes külsőségekben is megnyilvánul. Az élet természetes velejárója, hogy a nevezetes családi eseményeket valamiféle szertartás keretében, a hétköznapoktól elkülönítve, úgy ünnepeljük, hogy az emlékezetes maradjon nagyon sokáig. A különféle vallások és egyházak felismervén azt, hogy a mítosz terjesztésének ez is egy módja, kialakították ezekhez az "------"légekhez a maguk s zertartásait. A ma er; aere új világnézetet tett magáévá és szükségét érzi annak is, hogy a régi szokásokat újak váltsák fel. Igen ám, de ezen a téren még sok a tennivaló. Az egyház az évszázadok során kialakította a szertartások formáit, csiszolták a századok, látványosság számba megy némely egyházi eseményhez kapcsolódó szokás. Az emberek mind nagyobb része szakít a vallásos világnézettel. Nem érzik már az egyházi szertartás szükségét, sőt kényelmetlen számukra, mert ellenkezik életszemléletükkel. Ugyanakkor kényszerítő erőként hat a megszokás, s különösen vonz, elsősorban a paraszti lakosság körébe az egyházi ceremóniák ünnepélyessége, a túláradó pompa, a misztikum. Az emberek jelentős részének meggyőződésétől, gondolkodásmódjától és érzésvilágától már idegen mindez és keresi, mit tegyünk helyébe, amely ha esetleg még nem is szebb, nem pompásába, de őszintébb, igazabb, jobban illik, a mai korhoz, a ma emberéhez. Alulról jövő kezdeményezésként — és ha esetleg először csak egyes, ritka esetekben került is rá sor —, a tömegek kezdeményezése, akarata szülte a családi ünnepek új formáit. Ezek az újfajta ünnepek elterjedtek és mind jobban terjednek, ma már a közvélemény is mellettük áll, s legfeljebb egyes, elmaradottabb személyek szájából hallani rosszallást latrukon. Az egyházi szertartás kiiktatása, különösen a temetéseknél, többéves hagyomány már, de éppen napjainkban válik elterjedtté, általánossá. Mi az, ami mégis visszahúzó erőt jelent, s akadályozza a. legszélesebb körű elterjedést? Egyrészt a.z egyházi hagyományokhoz, egyesek részéről még meglévő ragaszkodás, másrészt az egyházi szertartások üniíé- pélyessége, díszessége. Ezzel szemben áll a meggyőződés, a. világnézet változása, fejlődése. De mindebből következik a tennivaló, a feladat is. A névadó ünnepségek új formája, úgy mondhatni, már kialakult. Különösén városban, de a nagyobb községekben is méltó keretet kapott az ünnep, amelyen a társadalom tagjává, a haza polgárává fogadják, az újszülöttet. A hivatalos aktust lebonyolító tanácsi szervek, a munkatársak és az úttörőcsapatok közreműködése szép, igaz, és az eseményhez valóban méltó keretet teremt. Városokban a házasságkötések is ünnepélyes, szép keretek között zajlanak le, de a községekbe ■ még nem alakullak ki a végleges formák. A hagyomány továbbfejlesztése, a díszes keretek megteremtése még szá- ■ mos tennivalót kíván és lehetőséget kínál. Hasonló a helyzet a temetéseknél is, amelyek méltó lebonyolításához példát szolgáltatnak a mi munkásmozgalmunk e téren kialakult, hagyományai. Az újszülött a mi társadalmunkba érkezik, szocialista, majd kommunizmust építő ország állampolgára lesz; a két fiatal, amikor házasságot köt, a a mi társadalmunk keretei között szövetkezik hűséges együtU. élésre és együttmunkálkodásra; amikor temetünk olyan élet befejező állomásához jutottunk el, amely a mi társadalmunk építésén, jobbításán, erősítésén munkálkodott. Éppen ezért ezekhez az eseményekhez a mi tiszta, igaz, őszinte ünnepelnie, szertartásaink a méltóak. S as élet e nagy állomásai megérdemlik, hogy a legméltóbb keretek közt zajlód javak le. LETENYEI GYÖRGY MISZLAI ISTVÁN: Vigasztaló betegségben A csillagokig ér az ember, hogyha alkot, bárhol bármit csinál, kínáljon bár időnként kart s meresszen karmot a kétszínű halál. Mert vágyunk távolabbra villan, mint a tettünk — másként nem is lehet — de jó szernek elég az ellen, hogy öregszünk, egyetlen sejtnyi tett. Egyre több fámon is az évgyűrű. S tavasszal mennyi vad ága nő! De mi baj lenne, mfg kétféleképp vigasztal a megvádolt idő, CZEIDU ISTVÁN: Tavasz elején Ködök bomlanak, száll a pára. a folyót ölelő rét felett tisztul az ég is. ronggyá tépett felhőíoszlányok intenek. Még a napsugár itt-ott foltos takarót bont a réteken, csordul a hóié és felissza a tavaszra szomjas végtelen. Pacsirta szánt már. fönn magasan dalol és röpte víg. merész, szinte hívogat: — ébredj, ember, csináld utánam, nem nehéz. ^WWWVW'^VW'^^VVWWWWVW^ uVWVWW