Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)
1962-03-04 / 53. szám
2 Wfiffl CTEGYEl BEPÜJSiRJ S95S- rrfircfe 3; Hétfőn vagy kedden folytatják a francia—algériai tárgyalásokat Párizs (MTI) A francia lapok Jelentése szerint a francia—algériai tárgyalásokat a jövő héten, hétfőn vagy kedden folytatják — egyesek szerint Evianban, mások szerint Lugrinben. Ahmed Bu- mendzsel és M. Bularuf. az FLN képviselői Genfben tartózkodnak, ahol a francia megbízottakkal a tárgyalás körülményeit beszélik meg. Az algériai és francia küldöttség összetételé a jelek szerint ugyanaz lesz, mint az eddigi tárgyalásokon. Ben Bella és társai részvételére legfeljebb a tárgyalás formális befejező szakaszában kerül sor. Rabati jelentés szerint Abdallah herceg, Hasszán király fivére rövidesen Párizsba érkezik, hogy a fegyverszüneti egyezmény aláírása után Marokkóba kísérje a fogvatartott algériai minisztereket. Algériában tovább folytatja terrortevékenységét az OAS Párizs (MTI). Az MTI tudósítója jelenti: Az OAS tovább folytatja gyilkos merényleteit. Algírból, Óránkéi, Bone-ból, Mers el-Kebirből pénteken 51 halottat és 81 sebesültet jelentettek. A fasiszták elevenen elégettek egy háromhónapos arab kisgyermeket. Algírban megölték Pierre Garri- gues ügyvédet, mert arabokat védett a bíróság előtt. Elődjét, Poppie ügyvédet egy évvel ezelőtt gyilkolták meg. Casbahban, Aigir egyik arab negyedében a »rendfenntartó közegek-« belelőttek az arab tüntetőkbe. Öten meghaltak, nyolcán megsebesültek. Az áldozatok között három kisgyermek és két 80 éven felüli aggastyán van. Oránban is sor- tüzet intéztek a tüntető algériaiak ellen, ......... P éldátlanul véres események játszódtak le Mers ei-Kebirben. Csütörtökön három merénylő megölte egy sportpálya európai gondnoknőjét és két kisgyermekét. A bestiális gyilkosság alkalmat adott rá, hogy az OAS az algériaiak -ellen uszítsa az európai lakosságot. A tömeg öt ártatlan embert meglincselt, felgyújtott több házat, kifosztotta az arab üzleteket Az FLN hivatalos sajtószolgálata közleményében rámutat: az európai asz- szony és gyermekeinek meggyilkolása az OAS tervszerű provokációja volt nem az FLN hívei, hanem az ultra fasiszták . szolgálatában. álló bérgyilkosok követték el. Ezt látszik igazolni az a ./"tény is, hogy a .merénylők Mers .el-Kebir európai negyedében rejtőztek el. .; ■ Az FLN falragaszokon, röplapokon fegyelmezettségre, nyugalomra inti a merényletek miatt felháborodottan tüntető arab lakosságot. Órán arab negyedének határán algériai önvédelmi őrségek ellenőrzik a polgári személyeket. A francia hatóságok mindeddig semmiféle hatásos intézkedést nem tettek az ultra fasiszták terrorszervezetének felszámolására. A francia közvélemény növekvő aggodalommal tekint az algériai helyzet további alakulása felé. A Libération felveti a kérdést, vajon a francia kormány valóban biztosítani akarja-e a rendet Algériában. Minden úgy történik — írja a lap —, mintha Párizsnak sem szava, sem tennivalója nem lenne, hogy legalább kísérletet tegyen a gyilkos őrület megfékezésére. Újabb plasztikbomba robbanások Párizsban Párizs (MTI). Pénteken este ismét négy plasztikbomba robbant Párizsban. A fasiszták kiszemelt áldozatai között szerepelt Pierre Juin, a L, Humanité munkatársa is, aki egy Párizs-környélii munkás bérkaszárnyában lakik. A robbanás több lakásban nagy anyagi kárt okozott, de emberáí- dozatot szerencsére nem követelt Merényletet követtek el a fasiszták a Combat egyik szerkesztője ellen is. Magyar kormányküldöttség utazott a lipcsei vásárra Szombaton délelőtt magyar kor mányküldöttség utazott a lipCsér vásárra. A küldöttséget Fock Jenő, a Minisztertanács elnökhelyet tese. az MSZMP Pofi£íka‘f Tíizol t- ságának tagja vezeti. A küldöttség tagjai: Tausz János belkeres- liedélmi 'rfiTliiásEter. dr. Ajtai Miklós, az Országos Tervhivatal elnöke és. dr. Horgos Gyula, a ko- ho-.es 'g4(flpari-miniszter első helyettese. A brit-guyanai kormány a legutóbbi zavargások vizsgáló bizottságot alakított ügyének kivizsgálására Georgetown (MTI). Dr. Cheddi Jagan, Brit-Guyana miniszterelnöke a nemzetgyűlés péntek esti ülésén közölte, hogy vizsgálóbizottságot küldött ki a február Glenn a New York-i ENSZ-palotában New York (MTI). U Thant, az ENSZ ügyvezető főtitkára pénteken az Egyesült Nemzetek Szervezetének New York-i palotájában fogadást adott Glenn ezredes és családja tiszteletére. A fogadáson megjelentek a diplomáciai testület tagjai, köztük Zolin, a Szovjetunió képviselője is 16-án kezdődött zavargások hátterének felderítésére. Mint ismeretes, a szakszervezetek jobboldali vezetői angol mesterkedésre a gazdasági intézkedések elleni tiltakozás ürügyén súlyos incidenst provokáltak ki a megtévesztett munkásság és a brit- guayanai kormány, között, amelynek során öt ;ember, vésztette életét, kétszáz pedig megsebesült. Azok a tőkések, akii tevékenyén részt vettek a zavargások előkészítésében; most többmillió dolláros kártérítési követelést támasztották a függetlenségi politikát követő kormány ellen, mert a tüntetők üzleteiket megrongálták. Egy hét múlva , békekölcsön-sorsolás Az Országos Takarékpénztár egy hét múlva, március 11-én és 12-én ' renáézi az idei első ál- lamkölcsgnsorsolásokat, az I., az V. , és a VI, békekölcsön 1962. első félévi húzását. A sorsolásokat mindkét napon Pesterzsébeten, a Vasas művelődési házban tartják. Vasárnap délelőtt fél 10 órai kezdettel az I. békekölcsönt sorsolják, amelyen 64 700 kötvényre 20 millió forint jut. Hétfőn délután három órakoi kezdődik a sorsolás, az V. és a VI. békekölcsön húzása. Az V. békekölcsönből 186 450 kötvényre 33 millió forint, a VI. békekölcsönből pedig 277 600 kötvényre 48 millió forint jut nyeremény és törlesztés formájában. A kétnapos húzáson a három békekölcsönből összesen 528 750 kötvényre 101 millió forintot fizet vissza államunk. As amerikai bejelentés a légköri atomfegyverkísérletek felújításáról, tulajdonképpen nem volt váratlan, mert washingtoni körökben már korábban beharangozták Kennedy várható bejelentését. A Ken- nedy-nyilatkozatoknak mintegy nyitánya volt a nevadai sivatagban csütörtökön végrehajtott angol-amerikai földalatti nukleáris kísérlet, amit az elnök televíziós beszéde követett: az Egyesült Államok április végén a Csendes-Óceán térségében légköri atomfegyverkísérleteket végez. Kennedy megpróbálta igazolni az amerikai elhatározást, érvei azonban nélkülözik a legcsekélyebb meggyőző erőt is. Az amerikai kísérlet-sorozatot ugyanis egyáltalán nem lehet megindokolni az Egyesült Államok nemzetbiztonsági érdekeivel, hisz Amerikát nem fenyegeti senki. Éppen ellenkezőleg, évek óta komoly erőfeszítéseket tesz a Szovjetunió, hogy valóra váltsa a népek nagy reménységét, az általános és teljes leszerelést. Mindezt csak alátámasztotta Hruscsov legutóbbi üzenete Kennedyhez, Macmillanhoz, valamint több nyugati kormányfőhöz, amelyben javasolta, hogy a rövidesen megkezdődő genfi tizennyolchatalmi leszerelési értekezletet kormányfői szinten tartsák meg. Hruscsov világosan és megcáfolhatatlanul bizonyította, hogy az évek óta húzódó és mindeddig eredménytelen leszerelési tárgyalásoknak csak a legmagasabb szintű tanácskozás adhat olyan irányt, amely eredménnyel is kecsegtet. Kennedy és Macmillan nemcsak elutasította a szovjet kormány javaslatát, hanem olyan lépéssel válaszolt, amely kiélezi a nemzetközi helyzetet, s kifejezetten a hidegháború szítására alkalmas. A nevadai sivatagban végrehajtott földalatti atomrobbantás világszerte megdöbbenést és tiltakozást váltott ki. Az angol békebizottság nyilatkozatában „őrült cselekedetnek” minősítette a nevadai kísérletet, s hangsúlyozta: „Más országok joggal kételkednek majd kormányunk őszinteségében, ha mindössze két héttel az ENSZ fontos genfi leszerelési tárgyalásai előtt úgy dönt, hogy folytatja a kísérleteket. ‘ Minden szempontból ez a hidegháború egyik legértelmetlenebb cselekedete.” A nevadai robbantás után most — éppen akkor, amikor Genfben a leszerelés kérdéséről tanácskoznak majd tizennyolc hatalom képviselői — az Egyesült Államok légköri kísérletsorozatba kezd. Ez nemcsak azzal a felelősséggel jár. hogy a levegő szennyezésével súlyos veszélyt okoznak, hanem azzal is, hogy megnehezítik a leszereléshez vezető utat. Rusk amerikai külügyminiszter hiába próbált azzal mentegetőzni, hogy „az atomfegyverek kipróbálása és a márciusra tervezett genfi leszerelési tárgyalások jól megférnek egymással” — mindebből egy szó sem igaz. Az sem sokat segít, hogy az Egyesült Államokkal szövetséges kormányok siettek bejelenteni egyetértésüket, mert néhány órával Kennedy bejelentése elhangzása után világszerte tiltakozó megmozdulásokra került sor. Jellemző, hogy Tokióban az amerikai nagykövetség épületét még Kennedy beszéde előtt erős rendőri készültség vette körül, így is hatalmas tüntetés zajlott le a követség előtt és a japán tömegek erőteljes és határozott tiltakozásának nyomására Ike- da miniszterelnök kénytelen volt levélben tiltakozni az amerikai elhatározás ellen. Nyugodt a helyzet Rangúiban Rangun (MTI). Hírügynökségi jelentések szerint Rangunban a katonai államcsínyt követő napon a helyzet továbbra is nyugodt. A város fő stratégiai pontjait katonaság őrzi. A pénteki események során a hadsereg mint egy ötven személyt tartóztatott le. A kormánynak csak két tagja nem jutott erre a sorsra: Bök Hmu Aung hadügyminiszter és Sama Duwa Kachin államminiszter, akinek mintegy tíz nap múlva kellett volna átvennie az államelnöki tisztséget U Win Ma- ungtól, akinek ötéves megbízatása lejárt. A szombat reggeli jelentések szerint a kormány négy miniszterét szabadon bocsátották, viszont U Nu miniszterelnök és kilenc minisztere továbbra is őrizetben van. Szabadon bocsátották a parlament két házának elnökét is, de a parlament munkáját továbbra is felfüggesztették. Az AFP jelentése szerint Saw Myint ezredes, az új katonai kormány tájékoztatási minisztere kijelentette, hogy Burma külpolitikája változatlan marad, a semlegesség, az ENSZ alapokmányának tiszteletbentartása és az összes országokkal való baráti kapcsolatok elvei vezérlik. Rnasztasz Mifíejan Lipcsébe utazott Moszkva (MTI). Anasztasz. Mi- kojan, a Szovjetunió Miniszter- tanácsának első elnökhelyettese szombaton repülőgépen Lipcsébe utazott, hogy mint a szovjet kormányküldöttség vezetője, részt vegyen a hagyományos lipcsei vásár megnyitásán. 4WWWÜII-'4MM!W!-'«MH»» «WWMI!» «MŰI!»' «mmm» «wnnuiiii* «mwimii* ' iminni» «m» ' wimrasi' «hm» <iuiiiiniiiiii» «iiiimm» . Megkezdődött a kubai nép önfeledt, vidám karneválja, amely március 18-ig tart. A forradalom harcai által szabaddá vált kubaiak dallal és tánccal köszöntik új életüket. Egyik képünk azt mutatja be, miként teszik nevetségessé a jenki-sajtó hazug állításait Kubáról. A másik kép a forradalmi úttörők egy bájos csoportját ábrázolja, (MTI Külföldi Képszolgálat) Kiállítás a Néphadsereg Központi Tiszti Házában A Német Nemzeti Néphadsereg mega-.•-.'.c . C. ( '.fordulóján kiállítás nyílt a Néphadsereg Központi Tiszti Házában. A képem a kiállítás megnyitója. (MTI Foto — Kényes Tamás felv.)