Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-04 / 53. szám

1962. március 4. fOLNS MEGYEI KÉPÚJSÁG A párt összeforrottsága a tömegekkel ESKÜ S.XO ■ ii A történelmi fejlődés során a Szovjetunió Kommunis­ta Pártja a munkásosztály párt­jából az egész nép pártjává vált. A párt „korunknak a hatalmas forradalmi átalakulásokat meg­valósító szovjet népnek az esze, becsülete, lelki ismerete” — hang­zik az SZKP XXII. kongresszusá­nak egyik igen fontos megállapí­tása. A nép esze, becsülete, lelki­ismerete a párt, amelynek esz­méi behatoltak a tömegekbe és a kommunizmus építésében anya­gi erővé váltak. A kommunista párt születése pillanatától kezdve gazdasági, eszmei, politikai harcban vezette az elnyomott proletariátus fel­szabadító mozgalmát.' Az orosz munkásosztály forradalmi pártja a dolgozó nép érdekeit képvisel­te, amikor a munkásosztály harcát egyesítette a parasz­tok földért folytatott küzdel­mével. A nép érdekeit képvisel­te akkor is, amikor megdöntve a cári önkényuralmat, kivívta a proletariátus diktatúráját, a mun­kásosztály hatalmát. Az orosz munkásosztály pártja vezetésével megvívta harcát a külső és belső ellenséggel szemben. Ugyanakkor eszmei és politikai harcot folyta­tott saját sorain belül a kapitu- lánsokkal, kishitűekkel, a jobb- és baloldali elhajlókkal. Harcban kovácsolódott, ötvöző­dött a pórt és a nép kapcsolata. A párt, a munkásosztály élcsapa­ta a proletariátus vezető ereje, a fejlődés motorja. A párt vezette szovjet nép végrehajtotta a szo­cialista iparosítást, a mezőgazda­ságban megteremtette a szocialis­ta termelési viszonyokat, lerakta a szocializmus alapjait. A társa­dalom osztályszerkezetében alap­vető változás ment Végbe. A pa­rasztság, mely korábban rétegező- dött, szocialista kolhozparasztság­gá vált. Ezáltal a munkás-paraszt szövetség magasabb fokon érvé­nyesült. Kialakult az új, szocia­lista értelmiség. Megteremtődött a szocialista tulajdon és az alap­vető osztályérdekeken alapuló né­pi egység, amely a szocializmus építése közben egyre jobban meg­szilárdult. A szovjet nép és ve­zető pártja a súlyos megpróbálta­tások idején is kiállta a próbát. Tengernyi áldozat árán győzel­met . aratott a fasizmus felett. A közös harc, a megpróbáltatás még szorosabbra fűzte a párt és a nép közötti összetartozás szálait. A Szovjetunió Kommunista ** Pártja a XX. kongresszus után új szakaszt nyitott a kom­munista mozgalom fejlődésében. Őszintén feltárta a marxizmus- leninizmus szellemétől idegen sze­mélyi kultuszt. A párt a lenini útmutatást tartotta szem" előtt: „A hibát nyíltan beismerni, okait feltárni, elemezni a helyzetet, amely a hibát szülte, gondosan megvitatni, hogy milyen eszkö­zökkel lehet a hibákat kijavíta­ni — ez jellemzi a komoly pár­tot, így teljesíti a párt köteles­ségét, így neveli, tanítja az osz­tályt, ezután pedig a tömegeket is.” A párt nyíltan feltárta a hi­bákat, leszámolt velük, s ezzel megnyitotta az egészségesebb és gyorsabb fejlődés útját, nemcsak a Szovjetunió, hanem az egész kommunista világmozgalom előtt. Az SZKP XX., majd XXII. kongresszusa érvényt szerzett a lenini normák helyreállításának, a pártdemokrácia teljes kibonta­koztatásának. A párt politikájá­ban a szilárd elvi politikai egy­ség érvényesül, amely növelte a párttagok és pártonkívüliek kez­deményező erejét. Olyan légkört teremtett, amelyben szabadon ér­vényesül a bátor, őszinte véle­ménynyilvánítás. Az SZKP harca a lenini nor­mák helyreállításáért, a szocialis­ta törvényesség betartásáért, óriá­si erőt jelent az ipari, mezőgaz­dasági termelés növelésében, a kulturális fejlődés, a népi egység további erősítésében. Felszabadul- tabbak az emberek, szilárd elvi, politikai egység, bátor vélemény- nyilvánítás érvényesül a párt­tagok és pártonkívüliek körében egyaránt. A párt, amely a nép esze és becsülete, minden tetté­vel a népet szolgálja. E politiká következtében a munkások, pa­rasztok, értelmiségiek a munka, az életviszony és a kulturálódás tekintetében mind közelebb ke­rülnek egymáshoz. Erősödik a baráti osztályok szövetsége és mindjobban kibontakozik a tár­sadalom politikai, ideológiai egy­sége. A kommunizmus építésének USA — Japán — Dunaföldvár szakaszában az állam szerepe is megváltozott, magásabb fokra lé­pett. A proletárdiktatúra össz­népi hatalommá vált, amely az egész szovjet nép akaratát és ér­dekeit képviseli. Ez az össznépi állam biztosítja a társadalmi ön- kormányzat fejlődését és bevon­ja a lakosságot az állami szervek, a tanácsok munkájába. Az a vál­tozás, amely az osztályviszonyok­ban és az államhatalomban vég­bement, változást hozott az SZKP jellegében is. A párt, a munkás- osztály élcsapatából az egész szovjet nép élcsapatává lett. A marxizmus-leninizmus, amely a munkásosztály ideológiája volt, ma már az egész szovjet nép vi­lágnézetének alapjává vált. A nép mind szélesebb körben teszi magáévá a társadalom történel­mi fejlődésének tudományos fel­ismerését. A forradalmi világ­nézet birtokában megérti, el­fogadja és tevőlegesen segíti a párt politikáját és mind céltuda­tosabban vesz részt e politika megvalósításában. Az SZKP az egész szovjet nép élcsapata. EZ kifejezésre jut abban is, hogy tagja lehet minden állampolgár, aki a kommunizmus építéséből kiveszi a részét. A nép pártja az SZKP, és ” politikája az egész szovjet nép eszét és szívét meghódította. A kommunizmust építő szovjet emberek elfogadják és követik a párt útmutatását és részt kérnek a kitűzött célok megvalósításá­ból. A párt hasznosítja a nép egyre gazdagodó kollektív ta­pasztalatait a kommunizmus épí­tésében. Az SZKP, harcok tüzé- ben edzett párt, és a közös har­cokban forrt össze a tömegekkel. A párt vezetésével léptek a szov­jet emberek a szocializmus útjá­ra és a párt irányításával való­sul meg a kommunizmus. Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt is minden tettével a népet szolgálja. Tanítja a töme­geket, ugyanakkor tanul a töme­gektől. A mi pártunk útja is ab- 1 ba az irányba vezet, amelyen most az SZKP halad. Nagyszerű korban élünk és dolgozunk. Min­den feltételünk megvan ahhoz, hogy a párt vezetésével, amely a népet szolgálja, hazánkban is -győzedelmeskedjen a szocializ­mus, majd a kommunizmus. P. M. Kéhii Ferenc honvéd a csapatzászló előtt újonctársai nevében leteszi az esküt. ...... " ,;«■#<**• LÁ­' ’ivei. J Péterfai János esküszik, hogy hűséges katonája lesz a Magyar Népköztársaságnak. Szülei és testvérei hallgatják a katonafiú fogadalmát. (Foto: Maloványi) Pbb min! négymillió forintér! vásároltak könyvet egy év alatt a föfdmüvesszövetkezeti bonokban A földvári ktsz ugyanis hozzá­kezdett a hőálló kohászbakancsok gyártásához. A világon jelenleg csak két államban, az USA-ban és Japánban készítenek hőálló kohászbakancsot. Tehát a duna- földvári ktsz egy cikk termelé­sében világranglistára emelkedett. A bakancsok készítéséhez szük­séges a nvágok egy részét a Szov­jetunióból biztosították, másik je­lentéktelen részét tőkés országok­ból, de a bakancsok anyagszük­ségletének nagy része hazai ere­detű. Szovjet, csehszlovák és né­met szakemberek élénken érdek­lődnek a szövetkezet új terméke iránt és várható, hogy nagyobb rendelést is adnak. A felelősségvállalásról Nem könnyű egy emberért vállalni a felelősséget. P.edig vannak esetek, ami­kor szükség van erre. Amikor a hely­zet megköveteli. Amikor politikából vizsgázom az élet vizsgabizottsága előtt, ha állástfoglalok, fe­lelősséget vállalok Vizsgázom elsősor­ban is emberisme- , rétből. A Bonyhádi Cipő­gyárban érdekes tör- ténetkét hallottam a napokban. Egy apa Nyugat-Németorszáq- ba akart utazni lá­nyával együtt, rokon­látogatásra. A. párt- titkár javaslatot in az útlevélkérelemhez. Az útlevél megérke­zett, de csak az apa részére. A 18 éves kislány, aki szintén a gyár ban dolgozik, nagyon elkeseredett. Apjával együtt felkereste a párttitkárt, és kérte, még tegyen valamit érdekében. A párttitkár elv tán a KISZ-titkárfal együtt levelei írt még aznap az útlevél ősz- . tálynak. Személyes felelősséget vállaltak a lányért, akinek evő- legénye van itthon . Bonyhádon, és alci becsületszavát adta,' hogy visszajön. Honnan volt ekko- . ra bizalom a párton- kívüli Füredi József és lánya iránt? Miéri ■ mert személyes fele­lősséget vállalni a pártszervezet és a KISZ-szervezet titká­ra? ■A Füredi család régóta él Bonyhádon. A családfő 25 éve dolgozik a gyárban, "vereti munkáját, munkatársait. A cse­léd belső élete mindig kiegyensúlyo­zott volt. A szobai^ forgó kislány lelkes tagja a KISZ nek. A levél nem ma­radt eredm.énytelen. Apa -és lánya együtt utazhattak a nyugati rokonokhoz. ; . Egy Hónap múlva jöttek , vissza. És so­kat beszélnek a„Nyu­gati csodáról”, amely csak papíron csoda. A valóságban nem az, A valóság. a miénknél sokkal ne­hezebb életet és lét­bizonytalanságot mu­tat. Az eset azt mutat­ja. Jiogy emberisme­retből 'kitűnőre vizs­gáztak • azok, akik merték vállalni a személyes felelőssé­get, 'pedig nem. - kö­zeli rokonukról, jó; barátjukról volt szó, hnnem egy családról, akiről tudták, haj ■ becsületes. (») A szekszárdi könyvesbolt ki­vételével megyéidben a föld- in űvesszövetkezeti könyvesboltok és vegyesboltok foglalkoznak könyvárusítással. Ezenkívül a könyvbizományosok és a házról házra árusítás során a szövet­kezeti aktivisták juttatják el a könyveket a vásárlóközönséghez s léiiüfllsla Irta: GTJZI MIHÄLY — EECZE KAROLYI A három orvos összesúgott. — Mégis mi a panasza? — kér­dezte néhány perc múlva a fő­orvos. Gazsó. tarkójára mutatott. — Itt fáj nagyon. Az orvosok félrevonultak né­hány percig, ismét tanácskoztak, aztán. az egyik, aki még eddig nemigen szólt, hirtelen a légiós felé fordult. — Legjren szíves idehozni az itatósmappát az asztalról. A beteg villámgyorsan ugrott és hozta a ' kért tárgyat, majd­nem felborította az orvosokat. Azok óvatosan, vették ki a map­pát. a légiós reszkető kezéből, utána összenéztek, végül a fő­orvos mondta ki a határozatot. — Rendben van, a szabad osz­tályra kerül.:. Sőt, külön szobát is fog kapni. Kérem, nyugodjék meg. Egy ápoló visszavezette a légi őst a megfigyelőbe. Ebéd végeztével Gazsó az ágya szélén üldögélt és az járt eszé­ben,: hogy a . délelőtti viziten ta­lán már el is dőlt a sorsa. Az orvosok már tudják, hogy le­szerel-e, vagy továbbra is a légir kötelékében marad... Sokáig töp­rengett várható sorsáról, . egész szieszta alatt jóformán semmit sem aludt. Gondolatait az szakította meg hogy egy kéz végigsimított hom­lokán. Ijedten nézett fel, de megnyugodott, amikor meglátta azt a kedves ápolónőt, akit még a sebészeten ismert meg. — No, csomagoljunk — mon­dotta lágyan, mosolyogva — és megyünk az új helyre... Meg­kapta az áthelyezését a szabad osztályra... Gazsó örömmel ugrott fel fek­helyéről és. pillanatok alatt ösz- szekapkodta holmiját. A nővér pedig vidáman belekarolt - a légiósba és végigvezette a zárt folyosón, majd az épületnek egy másik szárnyába mentek. Itt a fiú egy kétágyas szobában ka­pott helyet, A szoba tiszta volt. világos, ablakából szép kilátás nyílt Marseillere. Az új lakó szinte.. ugrált örömében. A leg­jobban talán annak , örült, hogy levethette magáról az idegosztály ruháját. Helyette szép, tiszta, fris­sen yasalt kórházi ruhát kapott. Végignyúlt ágyán, s hamarosan el. is aludt. Arra ébredt,' hogy a folyosón nagy a sürgés-forgás. Megkezdő­dött a vacsoraosztás. Hamarosan nyílt a szoba ajtaja és belépett a kedves, csinos nő­vé:-. A vacsorát hozta. — No, hogy tetszik az új he­lye? — kérdezte mosolyogva. A Könyvbarát mozgalom nag; fellendülést hozott a könyvforga lomban. Az elmúlt esztendőbei több mint négymillió forint ér tékben vásároltak könyvet me gyénk lakói a földművesszövet kezeti boltokban és a bizományos soktól. Ilyen magas számra méj egyetlen esztendőben sem vol példa. — Ndgyon tetszik,.... kitűnőéi éizem itt magam. — Örülök neki... Tessék, itt . vacsorája... Jó étvágyat... Gazsó az asztalhoz ült. A nő vér mosolyogva, melegen nézet a fiúra. Néhányszor megsimo gáttá a légiós homlokát, áztál hirtelen lehajolt és megcsókolts Fülig pirult, s szinte- futva ki sietett a szobából. Gazsó csak ámult. Mi volt eZ Nem értette. Hiszen egy franci, hölgy szóba sem áll egy légiós sál. Valósággal gyűlöli, még ,ak kor i/, ha a kezét, vagy labá vesztette el valamelyik gyarma ton. Vajon kalandot keijes ; .hölgy? És pont .ővele? Nem tud ta megérteni... A .'nővér nagvp: csinos, de megfontoltnak, Vén desnek látszik, nem ValósZíúr hogy kalandot keres.... Hát ak kor?... Nem töprengett sokát', jó Í£űen megvacsorázótt. Dé írzí'p] újból előjöttek korábbi gon do latai. És... igenis várta, hogy : nővér visszajöjjön... Nem kellett sokáig várnia::.'? .hölgy jött, hogy. elvigye .az edé nyékét... Gazsó némán Rézéit rá. ' 1 hölgy arcáról eltűnt a' jellegze tes, kedves mosoly, s , kissé''sió morúan tekintett a fiúra: Míélőt összeszedte volna az edényekéi megállt a légiós előtt, 'és csal nézte, • nézte. - közben gondolata messze szálltak. A fiú mozdulat lanul figyelt. A nővér ekko gyorsan odalépett hozzá és meg csókolta homlokát... Aztán ismé és- ismét, miközben megered tel könnyei... (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom