Tolna Megyei Népújság, 1962. március (12. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-01 / 50. szám

TOLNA MEGYEI NEPÜJSAO 1962. március 1. Hruscsov és Ulbricht esasmecseréje a német kérdésről Moszkva (TASZSZ). Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke és Walter Ulbricht, a Német Demokratikus Köztár­saság Államtanácsának elnöke eszmecserét folytatott a német békeszerződés megkötéséről és a nyugat-berlini kérdésnek a szer­ződés alapján történő rendezésé­ről. Megvitatták a Szovjetunió és az NDK együttműködésének kér­déseit is. A Szovjetunió további áruhitelt nyújt a Német Demok­ratikus köztársaságnak. Az eszmecsere megmutatta, hogy a Szovjetunió és az NDK véleménye a megvitatott kérdé­sekre vonatkozólag teljesen meg­egyezik. Az eszmecsere Moszkvában zajlott le február 26-án és 27-én. A két államférfi találkozóiról az alábbi hivatalos közleményt ad­ták ki: „Február 26-tól 20-ig Moszkvá­ban tartózkodott Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első tit­kára, a Német Demokratikus Köztársaság Államtanácsának el­nöke. Február 26-án és 27-én találko­zó folyt le Hruscsov, az SZKF Központi Bizottságának első tit­A nyugati hatalmak megakadályozták a kubai panasz megvitatását a Biztonsági Tanácsban New York (MTI). Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden este négy és félórás ülésen vitatta meg, napirendre tűzze-e Kuba panaszát. Mint ismeretes, Kuba azért kérte a tanács összehívá­sát, hogy megvitassák a Kuba elleni agresszív amerikai lépé­seket, így a Punta del Este-i ér­tekezleten kikényszerített szank­ciókat és az Egyesült Államok­nak azt a törekvését, hogy rá­vegye NATO-szövetségeseit Ku­ba bojkottálására. A nyugati hatalmak képviselői mindent megtettek az ülésen, hogy megakadályozzák a kubai panasz megvitatását. Sir Patrick Dean angol küldött javaslatára ügyrendi vita kezdődött, azonban a nyugati hatalmak képviselői még azt is megakadályozták, hogy ezen Kuba képviselője szót kapjon. A panasz megvitatása mellett foglalt állást felszólalásá­ban Zorin szovjet küldött és Gha­na képviselője, aki kijelentette, hogy a tanács kötelessége meg­hallgatni Kuba előterjesztését Az Egyesült Arab Köztársaság küldötte hangsúlyozta, egyetlen tagállamtól sem lehet megtagad­ni azt a jogot, hogy a Biztonsági Tanácshoz forduljon. Ezután került sor a szavazásra. A kubai panasz megvitatása mel­lett szavazott a Szovjetunió, Ro­mánia, Ghana és az Egyesült Arab Köztársaság, a tanács má­sik hét tagja viszont tartózkodott a szavazástól, mivel az ügyrendi szabályok értelmében a kérdés megvitatásához hét szavazat szűk séges, az eredmény azt jelentet­te, hogy a Biztonsági Tanács nem vitatja meg a Kubai Köztársa­ság panaszát. Az angol gyarmatosítók mesterkedései a kenyai függetlenség* megadásának elhalasztására London (TASZSZ). Londonban harmadik hete tanácskozik a Kenya alkotmányos rendjéről tárgyaló értekezlet. Az Angol kormány negatív magatartása kö­vetkeztében az értekezlet ilymó- don gyakorlatilag zsákutcába Ju­tott. Az angol gyarmatosítók azzal akarják aláaknázni az értekez­letet, hogy a kenyai Afrikai Nemzeti Unió egységes közpon­ti kormányzat létrehozását elő­irányzó tervét szembe állítják a kenyai Afrikai Deprokratikus Unió tervével, amely Kenya szö­vetségi rendszerének tervezetét nyújtotta be. A gyarmatosítók meg akarják akadályozni a Kanu és a Kadu közötti nézeteltérések elsimítását, hogy ezzel elhalasz- szák Kenya függetlenségének megadását Miért utazott Welensky Londonba? London (TASZSZ). Az angol kormány hétfőn végleges határo­zatot hozott Észak-Rhodesia, — afrikai angol protektorátus —al­kotmányának kérdésében. Az an­gol sajtóközleményekből kitűnik, hogy az úgynevezett Maudling- tervnek — •* felelően hozott hatá­rozat í. í* Rhodesia afrikai la­kosságán^. formálisan biztosít­ja azt a rendkívül kétes értékű lehetőséget, hogy a jövendő tör­vényhozói tanácsban többséget érhessen el. E többségnek az a feltétele, hogy az európai tele­peseknek egy része is az afrikai jelöltekre szavazzon. De bármi­féle választási eredmény mellett is Észak-Rhodesiában a tényle­ges hatalom az angol kormányzó kezében összpontosul. A konzervatív pártnak a gyar­mati tőkével összefonódott jobb­szárnya, valamint Roy Welensky, Rhodesia és Nyaszaföld fajvédő miniszterelnöke azonban még ezt az afrikai lakosságnak nyújtott formális engedményt is felhábo­rodással fogadta. Welensky pél­dául a napokban kijelentette, „a végsőkig elmegy”, hogy fenntart­sa az államszövetségben a neki megfelelő rendet. Welensky szerdán Londonba érkezett. A Reuter iroda Salis­bury-! tudósítója szerint a rho- desiai miniszterelnök „újabb tá­madást akar intézni az angol kormány ellen az államszövetség kérdésében” és „határozottan fel kíván lépni minden olyan alkot­mány ellen, amely többséget biz­tosíthatna az afrikaiaknak az észak-rhodesiai törvényhozói gyűlésben.” Huszonöt nyugat-európai borkereskedelmi cég jelentkezett eddig a budapesti borversenyre kára, a szovjet Minisztertanács elnöke és Ulbricht, az NSZEP Központi Bizottságának első tit­kára, az NDK Államtanácsának elnöke között. E találkozókon be­ható esizmecsere folyt a német békeszerződés megkötésével ösz- szefüggő kérdésekről és a nyu­gat-berlini helyzet e szerződés alapján történő rendezéséről, va­lamint a két államot kölcsönösen érdeklő más nemzetközi kérdé­sekről. Megvitatták azt a kérdést is, hogyan lehetne tovább fejleszteni a Szovjetunió és a Német De­mokratikus Köztársaság szoros, -testvéri kapcsolatait, s ezen belül azt a kérdést, hogyan bővítsék a két ország gazdasági együtt­működését, tudományos, műsza­ki és kulturális kapcsolatait. Az eszmecsere során kiderült, hogy a Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság állás­pontja teljesen megegyezik a né­met békeszerződéssel összefüggő kérdésekre, valamint az egyéb időszerű nemzetközi problémák­ra és a két ország kölcsönös kap­csolatainak kérdéseire vonatko­zólag. Megegyezés jött létre arról is, hogy 1962-ben növelik a két or­szág kölcsönös áruszállításait és a Szovjetunió további áruhitelt bocsát a Német Demokratikus Köztársaság rendelkezésére. . A találkozók és a megbeszélé­sek meleg, szívélyes légkörben, a teljes kölcsönös megértés és egyöntetűség szellemében folytak le. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának első titkára, a szovjet Minisztertanács elnöke ebédet adott Walter Ulbriehtnak, az NSZEP Központi Bizottsága első titkárinak, az NDK Állam­tanácsa elnökének tiszteletére. Walter Ulbricht és a kíséreté­ben levő személyiségek, valamint Pervuhin, a Szovjetunió NDK- beii.. .nagykövete február 28-án, visszautaztak Berlinbe.” Augusztus 15 és 26-a között rendezik meg a városligeti Vaj- dahunyad várában a harmadik budapesti nemzetközi borver­senyt. A verseny iránt rendkí­vül nagy az érdeklődés Nyugat- Európában is. A meghívókat még el sem küldték a külföldi borter­melőknek és borkereskedőknek, így csupán négy külföldi szak­lapban megjelent hirdetés alap­ján eddig 25 nagy nyugat-európai borkereskedelmi cég jelentette be részvételi szándékát. Ülésezik a laoszi legfelső katonai tanács Peking (TASZSZ). Az Uj Kína hírügynökség tudósítójának je­lentése szerint Xieng Khouang- ban összeült a laoszi legfelső ka­tonai tanács, hogy megvitassa az időszerű politikai és katonai helyzetet. A hétfőn megtartott első ülésén Kong Le tábornok, a tanács elnöke és Phoun Sipasseut tábornok, a tanács elnökhelyet­tese tartott beszámolót. Kong Le rámutatott,' hogy az amerikai imperializmus és a sa- vannakheti csoport továbbra is akadályokat gördít a laoszi koa­líciós kormány megalakításának útjába. Az amerikaiak újabb ka­tonai személyeket és további ha­dianyagszállítmányokat juttatnak Laoszba, s folytatódnak a táma­dások Laosz felszabadított terü­letei ellen. lovgorodban folytatódik a háborús bűnös Gurevics pere Novgorod (TASZSZ). Grigorij Gurevics és Nyikolaj Ivanov há­borús bűnösök perében a bíróság kedden újabb tanúkat hallgatott ki. Andrej Bojkov tanú elmon­dotta, hogy 1943, augusztus 17-én Gurevics a pszkovi terület több falujában mintegy húsz embert tartóztatott le. Zimnyik faluban, áhol a büntetőzászlóalj parancs­noksága működött, Gurevics 4 émbert lőtt agyon géppisztollyal. 1943 őszén Heusinger rendelke­zésére a 667-es büntetőzászló­aljat Dániába tették át. Ivan Avgusztovszkij tanú, a zászlóalj egykori írnoka elmondotta, hogy Gurevics személyesen agyonlőtt két katonát, akik nem akartak engedelmeskedni neki. Egy har­madik tanú arról számolt be, hogy látta, amint Gurevics meg­ölte a dániai ellenállási mozga­lom egyik résztvevőjét, A Diem palotája elleni repülőtámadás 1954 .óta a harmadik kísérlet volt a diktátor uralmának meg­döntésére. Ezúttal dél-vietna­mi repülőgépek intéztek bom­batámadást a gyűlölt zsarnok palotája ellen, s az épület jobbszárnyát teljesen lerombol­ták. A támadás során, amelyet amerikai gyártmányú repülőgé­pekkel 'hajtottak végre, négy személy életét vesztette, har­mincain pedig, köztük Diem sógornője, megsebesültek. A támadás' óta páncélkocsik vet­ték körül a diktátor reziden­ciáját, Saigonban pedig zúgnak a harangok, hirdetve, hogy Ngo Dinh Diem ezúttal is megme­nekült. A támadó gépek legénységét természetesen nem a diktátor palotája elleni támadásra vetet­ték be, haném az lett volna a feladatuk, hogy bombázzák az ország nyugati részének felke­lő lakosságát. A pilóták azon­ban saját népük helyett az amerikai zsoldban álló diktátor ellen fordították fegyverüket, s ez a tény fényt vet nemcsak a súlyos dél-vietnami helyzetre, hanem árrá a bűnös politikára is, amit az Egyesült Államok itt is épp úgy, mint egész Dél­kelet- Ázsiában folytát. Ä saigoni harangzúgás nem tudja elhallgáttatni a dél-viet­nami nép elégedetlenségét és felháborodását, amely csak nö­vekszik a fokozódó amerikai beavatkozás következtében.. S bár Diem röviddel a támadás után mondott rádióbeszédében arról beszélt) hogy a hadsereg „teljesen ura a helyzetnek”, ma már senki előtt sem két­séges, hogy a diémista dikta­túra a dél-vietnami nép ellen irányul, s kizárólag a fegyve­rek, még pedig az amerikai fegyverek erejével tudják fenn­tartani. , A. dél-vietnami nép elégedét- ... lenségének.. legfőbb 'jtorása., az,, amit az Eastern World című angol folyóirat egyik cikke úgy fejez ki, hogy „Amerika új háborút akar kirobbantani, amelyet részvételével, vagy részvétele nélkül vívnak meg majd.” A lap utal arra, hogy az Egyesült Államok dél-viet­nami hadműveletei „szakadat­lanul szélesednek és a tényle­ges háború jellegét öltik”. 1955-től az Egyesült Államok kétmilliárd dollárt költött Ngo Dinh Diem uralmának fenntar­tására. Ezzel kapcsolatban a Pravda cikke rámutat arra, hogy a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapategységek szá­mának növelése és a hadműve­letekben való felhasználása olyan méreteket öltött, ho- már az Egyesült Államok leg- reakciósabb sajtószervei is ér­telmetlennek tartják a tények tagadását. Beismerik, hogy hogy amerikai tisztek szemé­lyesen vezetik a diemista csa­patok hadműveleteit, amerikai repülőgépek pedig napalm­bombákat szórnak a vietnami parasztok kunyhóira és mérge­ző anyaggal árasztják el föld­jeiket. A Pravda utal arra, hogy az újabb amerikai be­avatkozás közvetlenül veszé­lyezteti a Vietnami Demokra­tikus Köztársaságot és vala­mennyi délkelet-ázsiai népet. Dél-Vietnam már régóta a Pen­tagon stratégiájának egyik leg­fontosabb tényezője. Ez a politika természetesen elkeserdést, és ellenszenvet vált ki a dél-vietnami népből, s mint a TASZSZ szemleírója a Diam-palota elleni repülőtá­madást kommentálva rámutat, nem irigylésreméltó az Egye­sült Államok helyzete. Még azok is, akikben legjobban megbízotti akiknek kezébe fegyvert adott a dél-vietnami népi erők elnyomására, a sai- v^fiHÍ„,pnkény:pp. ellen fordítják fegyverüket. Végei kel! vetni az Egyesült Államok dél-vietnami beavatkozásának Hanoi (TASZSZ). A Vietnami Demokratikus Köztársaság kül­ügyminisztériuma szerdán sajtó- értekezletet tartott helyi és kül­földi újságírók előtt, .amelyen felolvasták a külügyminisztérium emlékiratát. Az emlékirat számos példával bizonyítja, hogy az Egyesült Ál­lamok kormánya durván megsér­ti az Indoklnára Vonatkozó genfi egyezményeket. Az egyezmények megsértése az. utóbbi időben az amerikai imperialisták leplezet­len dél-vietnami katonai ágresz- sziójává fajult. A Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya — han­goztatja az emlékirat — köteles­ségének tartja, hogy az egész világ előtt lerántsa a leplet a Vietnam szuverénitása, függet­lensége és egysége ellen irányuló bármely merényletről, és arról, hogy az amerikai imperialisták j megsértik a genfi egyezményeket. EJSSZ-bizotiság foglalkozik a gyarmati országok függetlenségének problémáival New York (TASZSZ). Kedden hozzálátott munkaprogramjának megvitatásához az a különleges ENSZ-bizóttság, amely a közgyű­lés 16. ülésszakának határozata alapján a gyarmáti országok és népek függetlefiségénék megadá­sáról szóló nyilatkozat végre­hajtási módózatait' hiyatótt meg­tárgyalni. A tizenhét tagú bizott­ság a Szovjetunió, Lengyelország, Jugoszlávia, India, az Egyesült Államok, Angliá, Olaszország és más, -országok képviselőiből te­vődik össze. A keddi ülésen a gyarmattartó hatalmak képviselői felszólalá­saikban azt hangoztatták, hogy „fokozatosan és óvatosan” kell függetlenséget adni; a gyarmati országoknak és pépeknek. Az Egyesült Államok, képviselője, aki. „jó egyetértésre” szólította a bizottság tagjait, • lényegében azt indítványozta, hogy a bizottság csak valamiféle tájékoztató szerv legyen. Anglia képviselője arról próbálta meggyőzni a bi­zottság tagjait, hogy, országa to­vábbra is ^.felelősséggel” tarto­zik gyarmatai sorsának alakulá­sáért. . t ■: ­Mali küldötte hangsúlyozta, hogy, a tizenhetek bizottságnak konkrét határozatokat kell elfogad nia a nyilatkozat megvalósításá­ról. Javasolta, hogy a bizottság először is Olyan önkormányzattal nem rendelkező területek sorsá­val foglalkozzék, mint Angola, Mocambique és Kenya. Zorin, a Szovjetunió képviselő­je javasolta, hogy a bizottság el­sősorban az afrikai kontinenssel foglalkozzék, amelyen még 27 gyarmat és gyámsági terület van, több mint ötven millió lakossal. A Szovjetunió képviselője sür­gette a szóbanforgó területeken lévő, támaszpontok megszünteté­sét, az ott állomásozó idegen ka- tonai erők kivonását. ________. A z amerikai hatóságok befejezték Powers kihallgatását Washington (MTI). Az ame­rikai hírszerző hivatal különle­ges vizsgálóbizottsága befejezte Francis Gary Powers kihallgatá­sát. Az U—2-es kémrepülőgép pilótája — egy magasrangú kor­mánytisztviselő szerint----hét v égén valószínűleg sajtóértekez­leten ismerteti vallomását. A vizsgálóbizottság előtt elhangzott nyilatkozatot feltétélezhetően szi­gorúan cenzúrázva és rövidítve —• pénteken közzéteszik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom