Tolna Megyei Népújság, 1962. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-09 / 33. szám

W62. február 9. fOLNÄ MtGYEÍ NCPŰJSÁG avMád — Hozd a „samut”, meg a szög­letes lécet. Sanyi, a kovács, szalad a nagy­kalapácsért, a lécet nem találja. — Marci, nem találom. — Ott van az orrod előtt, fel­buksz benne, hé, rálépsz. Sanyi hozza a lécet is. Palkó Márton veszi át, Sanyi a kalapá­csot fogja két marokra. A lécet a tengelyvéghez illesztik. — Na, üsd. Óvatosan. Meglendül a „samu”. Marci eldobja a lécet, károm­kodik egy rövidet, de cifrát. — Nem jó, üsd egyedül, úgy jobban rá lehet tartani. A láncos emelőnél a „minde­nes” áll. Nézi a két ember vias- kodását, közbeszól: — Megemelem egy kicsit, ta­lán könnyebben megy. — Emeld! Nyikorog a lánc, emelkedik a tonnányi súlyú szíj tárcsa-pár. Közben Sanyi hoz egy létrát a pincéből, hogy jobban ráálljon a kezére az ütés. Palkó vezényel. Sanyi üti, a „mindenes” meg ott fönn eme­letnyi magasban figyeli a tengely csúszását. Percekig kopogtatják az acéltengelyt, míg a csapágy- gyal együtt helyére csúszik. Leszerelik a láncos emelőt, nem lesz rá már többé szükség. Kész a gép meghajtórésze, csak a motorok javítása van még visz- Sza, meg hat csillét kell össze­szerelni, s akkor már indulhat is a téglagyártás. ■—- Hát még egészen nem — mondja az időközben a gépjaví­tókhoz érkező Faragó József gyár­vezető. — Ezzel terv szerint vég­zünk, vissza van még a báger javítása. Sajnos, anyaghiány mi­att azzal kicsit elúszunk. Nekitámaszkodunk a sok vihart látott satupadnak. Palkó Márton gépész, a javítók mestere veszi át a szót. — Sok volt tavaly az állásidő, háromszázhúsz óra. Másfélmillió tégla gyártási ideje. — Az idén másként lesz — szól közbe Faragó József. — Másként, mert előre tartunk tartalék-alkatrésszel, ha végzünk a javítással, akkor a szezonkez­désig csak tartalék-alkatrészt ké­szítünk. Meg talán több és jobb csapágyat kapunk, és akkor... szóval egy kis szerencse is kell, s akkor nem lesz annyi állásidő, mint 1961-ben volt. Harmincas lemez fekszik az egyik bakon. Ebből készítik a csiga-pofát. Kettő van még visz- sza, s akkor ebből is lesz tarta­lék. S hogy az időt ne veszteges­sük a présjavítás részleteinek történetével, Palkó Márton be­állítja a villanyhegesztőt 250 am­perre, és nekiül a munkának. Bokáig érő sarat taposunk Fa­ragó Józseffel. Kerülgetjük az ol­vadó havat. A mázai téglagyári­ak munkájáról beszélgetünk, búcsúzunk, amikor még utánam szól: — Tavaly nem sikerült, az idén meg túlteljesítjük a tervet, arra készülünk... — p.i — Mezőgazdasági gépszerelő-képzés a Dunaföidvári Magyar Lászlé Gimnáziumban A Dunaföidvári Magyar László Gimnázium 111. osztályának fiú- hallgatói a politechnikai oktatás keretében a mezőgazdasági gép­szerelő szakmát tanulják. Az eredményes oktatás előse­gítése végett a gimnázium meg- áillapodást kötött a bölcskei gép­állomással. amely szerint a me­zőgazdasági gépszerelő szakmát tanuló fiatalok a gépállomáson töltik gyakorlati tanulmányaikat. A diákok a gépszerelésen kí­vül a traktorvezetés szakmáját is elsajátítják. A tervek szerint nyáron a szerelőkkel együtt jár­ják a határt, s az elromlott gé­pek javításánál segédkeznek. Az érettségi bizonyítvány meg­szerzése után a mezőgazdasági gép szerelési szakmunkássá képzett fiatalok egy része a környező termelőszövetkezetekben és a gépállomásokon helyezkedik majd I el a gépszerelő szakmában. Németkéri Haladás «« Ot termelő sxővetkexet egyesült — Ha nem jönnék vissza, ké­rem, értesítse feleségemet... A cí­met megtalálja a zubbonyomban. A negyedik páncélautót kell el­hallgattatnunk, amely ontja a tüzet a mieinkre. — De hadnagy úr... majd én... higgye el, pontosan a közepébe találok a kézigránáttal... — Elhiszem, őrmester... no... indulok... — megszorította az őr­mester kezét, két kézigránátot vett elő és elindult Sziklától szik­láig kúszott előre, mind közelebb és közelebb az úthoz. Egy kicsit balra is kellett húzódnia, mert a negyedik páncélautó a kanyar vízmosás felőli oldalán állt. Mintegy 20 méterre a páncél­autótól megállt, s a távolságot méregette. Innen is eltalálná a célt, de ennek a dobásnak pontos­nak kell lennie. Még közelebb kúszott néhány méterrel. 14—15 méterre a kocsitól egy jókor? szikla mögött húzódott meg. Még egyszer megnézte a páncélautó fekvését, aztán kirántotta a ké­zigránát biztosítékát, felugrott és dobott A szikla mögül kiemelkedő testet három golyó is eltalálta. A hadnagy előreesett, szája szélén keskeny vércsík jelent meg... A következő pillanatban tom­pa dörrenés hallatszott és a ne­gyedik páncélautón elhallgattak a fegyverek... Nan Liu őrmester tenyerébe te­mette arcát és felzokogott... A kocsisort bezáró páncélautó még mindig dühösen köpködte a lövedékeket Zwara alhadnagy egysége felé. Az egységnek már két halottja is volt. A lengyel fiú káromkodott. — Az úristenit neki, nem bí­runk ezzel a kocsival. Tiu Fan, a 17 éves fiú kúszott az alhadnagy mellé. — Én megpróbálok ezen segí­teni, alhadnagy úr... Oldalt kú- szok, esetleg megkerülöm a ko­csit... — Nagyon veszélyes ez, Tiu Fan... — Nem baj... Az alhadnagy nehéz szívvel engedte el a fiatal fiút. Az óva­tosan kilépett a bokor mögül és hasoncsúszva, jobbra igyekezett Az őserdő előtti sziklás hegyol­dal nagyszerű terep volt arra, hogy észrevétlenül kússzon... Tiu Fan jobbra kanyarodott, de nem távolodott el túlságosan. Ál­landóan szemmel tartotta a pán­célautót, amely vadul tüzelt az őserdő felé. Leért a hegy aljá­ba és körülbelül 10 méterre tá­volodott el a páncélautótól. To­vább a sziklák védelmében már nem kúszhat. Egy 10 méteres út­szakasz volt hátra. Ezt kell meg­tennie, és akkor a kocsi mögött van. Két megoldás kínálkozott Vagy kúszik tovább az úton, min den fedezék nélkül a kocsi hátá­hoz, vagy kiugrik a szikla mögül és rohamoz. Futva hamarabb te­heti meg az utat és talán nem is veszik észre, hiszen eléggé ol­dalt van, a páncélkocsikban lé­vők pedig előre, az őserdő felé figyelnek... Tiu Fan az utóbbi megoldás mellett döntött. Rohamoz. Elő­készítette géppisztolyát... Egyről azonban megfeledkezett. Zwara alhadnagy katonái ugyanis abbahagyták a tüzelést, nehogy a fiút találják el. A páncélkocsi­Sok mindenről beszélnek most Németkéren. A zárszámadások­ról. a jól sikerült bálokról, far­sangi mulatságokról, egy elszö­kött és megvadult bikáról — szó­val van téma bőven a faluban. A legtöbb szó azonban a legfon­tosabb eseményről esik: az öt termelőszövetkezet egyesüléséről. Bárkivel is beszéljen az ember, a második percben már erre te­relődik a szó. öt termelőszövetkezet egyesült egy faluban! Nagy és bonyolult dolog. Az ősszel még nem gon­dolta senki, hogy a németkériek egyesülésre szánják el magukat. Sok minden választotta el egy­mástól a falu népét akkor, ami­kor szövetkezetbe tömörültek. Az elkülönülés, hogy öt termelőszö­vetkezet alakult, tükrözte a vá­laszfalakat. A Ságvári Tsz-ben a falu minden rétege megtalálható, de az endrődiek voltak több­ségben. Az Alkotmányban már inkább az ősle kők, a volt sze­gények, zsellérek, a helybeli földhözjuttatottak szövetkeztek. A Kossuthban és az Uj Életben a felvidékiek játszották a prímet. Külön tsz alakult Hardon. a fel­ső falu végen. A szövetkezetek versengtek. A főkérdés az volt. ki tud adni többet a népnek. Sokszor a ver­seny nem is volt egészen helyén­való, mert az öt közül olyan tsz is akadt, amelyik csak a mát nézte. Azzal már kevesebbet tö­rődött. hogy holnap is tudjon osztani. így aztán nem fejlesz­tette eléggé a közös gazdaságot. Hardon a Békében pedig nem szerették a nyilvánosságot. Ezért amit már megtermeltek, azt in­kább titokban osztották el. Vit­ték. amit mozdítani lehetett... A mérce nem a munka volt. nem is lehetett, mert mire a zárszám­adásra került a sor. kiderült, már nincs is mit elosztani. A mérce az ügyesség volt, a leg­ügyesebb. a legélelmesebb jutott a legtöbbhöz. A hardiak tehát így versengtek... A szövetkezeti élet sok min­denről meggyőzte a németkéri gazdákat. Mindenekelőtt arról, hogy jó a szövetkezetben élni és gazdálkodni. Jó. mert idén is a Ságvári 37,13. az Uj Élet 30.70. a Kossuth 33.28. az Alkotmány ban lévő légionisták az általános fegyverropogás közepette is ész­revették, hogy kocsi j kot nem lövik. Figyelni kezdtek, mi ennek az oka. Tiu Fan kiugrott a sziki * mö­gül, géppisztolyát lövésre készen maga elé tartotta. Alig tett néhány lépést az úton, géppisztolysorozat hangzott. Tiu Fan előrezuhant, ke .éből kiesett a fegyver... A fiú mintha pa­rancsnokát, Nao Tinget látta vol­na még maga előtt, sói hallani vélte hangját is ......Ne félj, min­k et nem győzhetnek le'... .Mind­addig élünk, amíg él ez a szó: szabadság!” „Ez pedig örökké él­ni fog”. Aztán elsötétült előtte minden Zwara dühösen rántotta le ma­gasba tartott kezét. — Tűz! A géppuskák, golyószórók újra felugattak. Az alhadnagy maga is odahasalt a2 egyik elárvult golyószóró mellé és tüzelt. A páncélautó három fegyveréből az egyik elhallgatott A fegyver csö­ve először megbillent, majd az égnek meredt mozdulatlanul... Ke zelője elnyúlt a kocsi aljában, éppen ráesett az egyik jajgató, nyöszörgő sebesültre. A páncél­autóból már csak Schwehrnach őrmester és egy tizedes tüzelt... A karaván elején, ' a második páncélkocsi megmozdult és óva­tosan előrecsúszott a kilőtt első kocsi és a tank mellett. Nagy ne­hezen el tudott mellettük menni. Amikor kiért a kanyarból, fel­gyorsított és teljes sebesség«”’ vágtatott Bá Vén felé. (Folytatjuk) 35,80 forintot fizetett minden munkaegységre. (A Békében még bizonytalan a zárszámadás ered­ménye). Az öt szövetkezet együttesen összesen több mint 15 millió forint vagyont hozott össze. Meggyőzte a szövetkezeti élet a németkérieket a nagyüzemi gaz­dálkodás előnyeiről és arról is, hogy az összefogás megsokszo­rozza az erőt így aztán eljutot­tak addig a gondolatig, hogy a megosztottság, az, hogy öt felé osztották a falu 5000 holdas ha­tárát. nem a legszerencsésebb megoldás. Milyen nehézségek támadtak? A sok közül ismerjük meg a leg­fontosabbakat. Egyik az volt, hogy nem tudtak igazságosan megosztozni a falu határán. Volt tsz, amelyik jól, s volt olyan is. amelyik rosszul járt a földek el­osztásával. Aztán egyik tsz-ben munkaerő-felesleg, a másikban munkaerő-hiány mutatkozott. Nem tudták célszerűen elren­dezni a beruházásokat. Nem tudták így, megosztott erő­vel, kihasználni a község adottságait, sajátosságait. A nehézségekből sok vita, a vitákból azonban a megegye­zés nehezen született. A tél elején mégis felvetődött egy gondolat: egyesíteni kellene a hard! Editét, az Alkotmánnyal! Ez a gondolat tovább terjedt. — Mi lenne, ha mind az öt tsz egyesülne? — vetette fel mind több ember Németkéren, s ez a felvetés az ismertetett előzmé­nyek után kedvező talajra talált. A gondolat felkarolása, szerve­zés. jó politikai munka és a helytelen nézetek, kétségek le­küzdése kellett ahhoz, hogy el­jussanak a németkériek a múlt hét közepéhez, amikor is falugyűlésen mondták ki az öt szövetkezet egyesülését. Ezen a gvűlésen vezetőket választottak, a Haladás nevet adták az egyesülésből létre­jött 5000 holdas szövetkezeti gazdaságnak. A név, a Haladás fejezi ki a lényegét az egyesülésnek. A németkériek azért egyesültek, mert haladni akarnak. Jobban akarnak előre menni és gyorsab­ban. mint eddig. Máris olyan tervekről beszélnek, amelyeket külön-külön nem, csak így. együttesen tudnak megvalósítani. 100 hold csemege-szőlőt, 100 hold gyümölcsöst telepítenek a homokra. Baromfitenyésztéshez fognak, 5000 tojótyúkot tartanak, s évi 30 000 csirkét, 10 000 kacsát, sok ezer tojást adnak az országnak. 200 holdas kertészetet művel­nek. Szakosítják az állatte­nyésztést, külön tejtermelő, marhahizlaló, sertéstenyésztő farmokat szerveznek a meg­lévő majorokból. Különválasztják a tenyésztést, a nevelést, a hizlalást. A terme­lési ágak élére szak-agronómu- sokat állítanak: specialistákat! Külön szakember irányítja a gépek munkáját. Tehát az öt kis tsz-ből, az öt kis vegyeskereske- désből korszerű, szakosított nagy­üzem válik Németkéren. Az emberek ennek örülnek. Van még azonban kétség is. Er­ről is beszélnek, erről is kell hát írni! Félnek a németkériek a har- diaktól. Attól félnek, hogy a hardiak folytatják, amit abba­hagytak. A felelőtlen életet, a közös vagyon herdálását. Ez a félelem alaptalan. Alaptalan azért, mert a hardiak többsége becsületes ember. A szövetkeze­tükben uralkodott állapotok­nak az az oka, hogy a dologke­rülő, Izgága kisebbség befolyása és hangja nagyobb volt. mint a becsületes többségé. Ez pedig ab­ból eredt, hogy rossz volt a ve­zetés, személy szerint a volt elnök is. Havel István, akit tréfásan Haver Pistának neveztek, mert mindenkivel barátságot akart, még azzal is. aki lopott. így nem 'ehetett ott rend. Most viszont megváltozott a helyzet: az új vezetés, az új környezet kedvez majd a hardi többségnek is, : az egész falu nagy többsége maid csak lefogja annak a né­hány hardi szarkának a kezét. Ez igazán a németkérieken mú­lik... A másik, amitől félnek: úgy 'ondol.iék, jövőre kevesebb lesz az osztás, mert azt hiszik, hogy a nagy tsz-ek kevesebbet oszta­nak. Ez nem igaz. Sok nagy tsz oszt sókat: a döbröközl Zöld Mez« pél­dául 7060 holdas, a faddi I.enin 9000 holdas, mégis többet osztanak, mint bár­melyik kis tsz Németkéren. Az osztás nem a tsz nagyságától függ csak. A törvényszerű in­kább az, hogy a nagy tsz többet óSSZon. mint a kicsi, mert több a lehetősége erre. A gazdálkodás a fő. a vezetés, meg a tagok munkája. Németkéren ez eddig jó volt. Az egyesülésre minden feltétel megérett, tehát lehet osztani jövőre is. Jó vezetéssel, jó munkával még többet lehet osztani, mint amennyit idén osz­tottak. Ez is a németkérieken múlik. Haladás a tsz neve most Né­metkéren. Ezen az új úton. melyen elindultak, tényleg lehet haladni. Csodákat is lehet művelni! Raj­ta hát. most ne csak a kis tsz- ek mutassák meg egymásnak, mit tudnak, hanem a2 egész falu mutassa meg az országnak. Vi­lágnak. mire képes a németké­riek egyesült ereje. Gyenis János p.' ,« >V >?' ' o -v IMH9MI "•Ví * < m Nagy az érdeklődés a február 5—17-lg tartó téli idényvégi kiárusítás iránt. Különösen a környékbeli termelőszövetkezetek tagjai vásárolnak nagy mennyiségben különböző ruházati cikke­ket, hiszen a zárszámadó közgyűlés után számos tag rendelkezik igen nagy összeggel. bj

Next

/
Oldalképek
Tartalom