Tolna Megyei Népújság, 1962. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-04 / 29. szám

2 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1962. február 41 Rusk újabb Kuba-ellenes megnyilatkozásai Csehszlovák—román határozati javaslóit az ENSZ-ben az Egyesült Államok Kába-ellenes akcióinak megszüntetésére v­".: l.-i ■. ' . v • v'f ■, Nyugati hírügynökségek közlik, hogy Rusk amerikai külügymi-' niszter pénteken este negyedóráé’ rádió- és televíziós beszédét rhon: dott és ebben ismét elemezte a Punta del Este-i" értekezlet „ered­ményeit” Rusk egyrészt megismételte ko­rábbi heves Kuba-ellenes szidal­mait, és másrészt megélégédessel nyilatkozott az AÁSZ külügymi­niszteri értekezletének arról a döntéséről, amely szerint a kubai., kormány politikája „összegyeztet- hetetlen” az AÁSZ elveivel. A külügyminiszter azonban azt; is beismerte, hogy a Punta de Es­te-i értekezleten az Egyesült Ál­lamoknak nem sikerült minden­kit megpuhítania. „Egyes kormá­nyok úgy vélekedtek, ■ mielőbb'* véglegesen dönteni lehetne Kuba kizárásáról, pótlólagos jogi és technikai intézkedéseket kell ten­ni” az Amerikai Államok Szerve­zetében — mondotta. Az AP hozzáfűzi,-hogy az ame­rikai államok külügyminiszteri értekezletén a Kuba tagságának kérdésében megtartott szavazás sokak szerint „ténylegesen1 feltár-* ta az amerikai földrész államai­nak körében támadt komoly.sza­kadékot.” - . Az AP jelenti, Csehszlovákia akkor felhívja az Egyesült Álla­mokat és Kubát, ho^-békés úton, •Yeridézie nézéfelféfésfeit. : V Ajavaslat elás&’r a ItöZgyű- - lés politikai bizottsága elíé' kerül. •Az ADNijarról^ tájékbeta,|, hogy Öiefenbaker’ kanadai miniszter- elnök péntekén’ ismét ' nyilatko­zott Táíz alsőházbáh a Kubával fenntartott kapcSöiá'fókVól. Visz--' szaütasítofta Rüsfc amerikai kül- ügvmirfi'sátéÁiek ^'azt a' követelé­sét, Hogy Kanádá csatlakozzék- Washington ' Kuba-ellenes politi­kájához és s'zanifci'ékát’ alkalmaz­zon Kubával szemben, Piefenba- kér hangoztatta; iiögy Kanada csak a saját érdekéit fögrja kö­vetni. " . ." ", Tiltakoznak Latin-Ameriká népei Az UjjKína hífüj*ynqkség hírül adja, hogy Braziuabah,' .Bolfyiá- bah, Urúguáybári'és Chilében la*, pok, 'szakszervezétfik 'és. névé? po-, litikaí széméiyék éjrély^sen elítél-. Iték a; Pypta.’dél 'Eísté-í''eH;ekézle--! téri' az Egyesült Älläinok 'njáqrhá.- sára elfogadott Kúba-pllenés har. táróba tót.'..' . ■ , , Harmincöt brazíliai,“szakszérve-. Izet, emlékiratban.'fördult/. Goplart elnökhöz és . a'Vminiszterelnok- höz, síkras^llt .a, jkubai , n4^ ön­Kádár János üdvözlő távirata Ceylon miniszterelnökéhez Kádár Jánós, a Miniszterta­nács elnöke Ceylon függetlenségi napja alkalmából táviratban üd­vözölte Szirimavo Bandaranaike asszonyt, Ceylon miniszterelnö­két. ______________________ M acmillan az atomfegyverkezés mellett Oxford (MTI). Macmillan angol miniszterelnök pénteken Oxford- ban beszédet mondott konzerva­tív párti főiskolai hallgatók gyű­lésén. Beszédében ismét állást foglalt az atomfegyverkezés mel­lett • és azt próbálta bizonygatni, hogy Nagy-Britanniának „feltét­lenül szüksége van saját elret­tentő erőre”. A miniszterelnök szerint, ha Anglia lemond a nuk­leáris fegyverekről, ezzel „meg­szegi a szövetségeseivel szemben vállalt kötelezettségeket, egyedül Amerika védelmére hagyatkozik és eljátssza azt a befolyását, amellyel a világban rendelkezik”. Áz antifasiszta tüntetések hete kezdődik vasárnap Franciaor­szágban. válaszul a francia békemozgalomnak arra a felhí­vására, hogy az OAS ellen és az algériai béke megteremté­séért mindenütt rendezzenek gyűléseket, tüntetéseket. A hírügynökségi jelentések arról számolnak be, hogy szerte Franciaországban nagyszabású megmozdulásokra készülnek, s a jelek azt mutatják, hogy az elkövetkező hét a francia de­mokratikus erők demonstrá­ciója lesz. A francia kormány az el­múlt napokban a tömegek nyo­mására kénytelen volt erélye­sebben fellépni az OAS terro­rista bandái ellen, s néhány fasiszta főkolompost le is tar­tóztattak. A francia közvéle­mény azonban nem elégedett, s nem is lehet elégedett az ed­digi ellenintézkedésekkel. A tessék-lássék intézkedések ugyanis szemmel láthatóan nem zavarják a terroristákat: az elmúlt napokban tovább folytatták a robbantásokat, sőt Az idén már február 20-án lehet ipari tanulónak jelentkezni j Az Országos Tervhivatal elnö- A tervjavaslatokat az intézetek, ke és a munkaügyi miniszter illetve a munkaügyi minisztérium > együttes utasítást adott ki az ipa- illetékes szervei a múltbani já­rt, a mezőgazdasági és a keres- niusi időpont helyett az idén már kédelmi tanulók 1962—63. tanévi május 16-ig jóváhagyják. A jóvá- fetvételénék tervezéséről. A mun- hagyott tervek alapján nyomban, kaügyi minisztériumban tájékoz- tehát május 15-én megkezdik a tdtták az MTI munkatársát a fon tanulók felvételét a munkaügy: fos intézkedésről: minisztérium intézeteibe. A je­és Románia pénteken határozati j rejvdel&ezgsi, jpgae^t. , javaslatot terjesztett az ENSZr A chilei szakszervezetek üze- közgyűlés elé. amelyben felszól-j neíet .'küldtek Portier •> Ijubai el- lítia az Egyesült Államokat, hoévi nőknek,* szolidaritást-. vállaltak a szüntesse be Kuba-ellenes ak- j kubai..kormánnyal, mqleg együtt- eióit. A határozati javaslat ugyan érzésüket fejezték---------- niaiilTO— ----í— -k-f-A >..j . , Át;.,- ... ... y­-'i v'l .••>? 'vf-S? •• ....... - - - ­................„ i.i-v.. - > ... < „,',y j, I V .dődgtt a jelentkezés, most a vál- helyiipari vállalatok elfogadják, ‘ Netá’"York (MTI). CitttiHí Áétóú- dfbiil Rdo- ‘látaiolc mar február 20-tól elfő- meg kell azonban ismételten je­la kongói miniszterelnök péhte-Jkptelez.ettségüket, sót, a légteyé-; — -•• .... • - ...... ken este beszédet mondott azjseb’p mértékben.... ^éáyatkpzpak;- A miniszterelnök a kongói kor­mány elsőrendű feladatát abban ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülé- Kongó bplügyeipe. Is ennek. vé- sén. j get kell. vetni. A katangai Union Bevezetőben Hammarskjöld né- Miniere belga bányatársaság te- hai ENSZ-főtitkár emlékének adó , vékenységére tett célzás után zott elismeréssel, majd a függőt- Adoula hangsúlyozta, .hogy aköz- lenné vált Kongó nehézségeivel . ponti, „kongói kopfpány, úgymond, foglalkozott. E nehézségeket a, a jövőben sem. szándékozik rnpg- miniszterelnök abban látta, hogyfosztani.,a külföldi é.rdekejtsége- a gyarmati uralom . megszűnése \ két hasznuktól, illetőleg, termelő után a fiatal Kongó, adminisztrá-. eszjcözüktpl. . ; tív gépezete, akadozott, termelési, f. Adoula miniszterelnök ■felhí- rendszere pedig zilált volt. vasi., intézett ,az.:.lEhí$Z-;hez, hogy nyújtson segítséget a,kongói nem­zeti hadsereg megerősítéséhez. , A kormány politikai célkitűzé- jelölte meg, hogy helyre kell állí- seiről. szólva Adopla miniszter-' tani Kongó egységét. Azt mon- ' elnök kijelentette, hogy .’Kongó' dotta, hogy Katanga tartomány ! az el. nem kötelezettig, politikai visszacsatolásának kérdésében a I irányvonalát .--választotta, baráti kormány nem hajlandó kompro- : kapcsolatokat kiváp fenntartani misszumot elfogadni, de hozzátet- minden ország népével”, s kiáll te, hogy ezt a problémát „békés a gyarmati uralom alatt élő af- tárgyalások útján” kell rendezni.-' rikai népek felszabadítása mel- Katanga szakadár helyzetének, legfőbb okát Adoula „egy marok­nyi zsoldos” tevékenységében lát­ta, akiket, mint mondotta, kül­földről irányítanak. A miniszter­elnök ezt az alkalmat használta fel arra, hogy nagyobb katonai segítséget kérjen a világszerve­zettől. ... Érintette Kongó jelenleg fenn­álló súlyos pénzügyi nehézségeit és kijelentette, ez annak tudható be, hogy „bizonyos külföldi bá­nyatársaságok” elmulasztják, le- i követik. — A jó előkészítés érdekében lenlkezés azonban ezzel nem zá- dz idén a múlt évieknél sokkal rul le, a még betöltetlen helyek- korábban megkezdődik a vállala- re ezután is elfogadnak jelentke- toknál az általános iskola nyol- zéseket. A felvételek összesítésé- cadik osztályát elvégzett és az nek végeztével hirdetik meg az ugyancsak iparí pályára készülő esetleges augusztusi próbafelvéte- érettségizett fiatalok jelentkezése, leket. s hamarabb kerül sor az iparita- — Az előzetes jelentkezéseket nuló intézeti felvitelekre is. Más február 20-tól kezdve mind az esztendőkben június elsején kéz- állami nagyipari, mind pedig a lett. Beszédének elhangzása után Ado>yJa .zárt.ajtók mögött tanács-; ; kqzast kezdett.,' néhány afrikai -és., ázsiai ország ENSZ-képyíselőjé- vel. .... . ,' .1 . . New york-ba, való, megérjíezé-• se .után ...egyébként, .másfél ■ órák rnegbeszéiést folytáioí'.t U Tháni ügyvezető. ENSZ-f^tiJkárral -és a nyugati hir.ügynöksßgpk, úgy tud­ják.. , hogy ezt ' t^pgy^áfit IU Thanttal további’ ..t.§hácskq7^ispk Országos szolidaritási bizottság íSakult a függetlenségükért küzdő népek megsegítésére egyéb ilyen '• jellegű' tévékéhység gél fogfálkoZÓ hatóöó''hétHzét!tözi,, vagy nemzeti ^szér vezetek kél; A magyar társadalmi szervezeJ ték képviselőinek részvételével szolidaritási bizottság alakult a függetlenségükért küzdő népek megsegítésére. . A bizottság elsődleges felada- . iának tekinti, hogy kapcsolatot teremtsen az afro-ázsiai szolida­ritási tanáccsal, ennek bizottsá­gaival (nemzetközi bizottság Al- , . gériá és Kongó megsegítésére, azjíis és külturális 'segítséget- nvűjt- afro-ázsiai szolidaritási alap) és I son. gadják az előzetes jelentkezése- gyezni, hogy a tanulók felvétele két tanulófelvételi tervük alap- csak az álami nagyiparban, azaz ján, amelyet eddig az időpontig a munkaügyi minisztérium ipari­ki keli dolgozniok. Nagy és fele lősségteljes feladat ez, mert a most felvételre kerülő iparita­nulók túlnyomó többsége a má- felvétel. sodik ötéves terv utolsó évében A földművelésügyi nyeri ej, szakmunkás-képesítését, rium május 1-ig fogadja el az ál­lényegében tehát a mostani felvé- ialános iskolai tanulók jelentke- téli terv összeállításával már a zését a mezőgazdasági szakmák- harmadik ötéves terv szakrnun- ra, a felvételeket pedig május 1­tahuló intézetében kezdődik meg, május 15-én. A helyiiparban jú­nius 20-tól augusztus 10-ig tart a miniszté­kás-szükségleiéről gondoskodnak. tői június 15-ig bonyolítja le. IZ 57I8H! ISlifíÉii Sírta: GUZI MIHÄLY — BECZE KAROLY 50. Néhány nap múlva kapitány dühösen sétált fel. s alá irodájában. A délceg tiszt miért arca most piros volt a haragtól, múlt s lábával türelmetlenül bántott. — Mi van a tiszt urakkal? Orleansban támadást követted el a Francia Kommunista Párt Loire-megyei székháza ellen isi A haladó erők elleni terror­akciók betetőzése volt az a kí­sérlet, amellyel Maurice Tho- rezt akarták meggyilkolni az OAS banditái. „A Szovjetunió Kommunista Pártja, a szovjet ország egész népe, forró test­véri szolidaritásáról biztosítja Franciaország dolgozóit, vala­mennyi demokratikus erőt, a fasizmus veszélye ellen bátran harcoló franciákat” — írja táviratában az SZKP Központi Bizottsága a Thorez ellen meg­kísérelt merénylettel kapcso­latban, s hozzáteszi: „Az SZKP Központi Bizottsága szi­lárdan hisz abban, hogy Fran­ciaország proletariátusa és dol­gozó népe. amelyet a szabad­ságért és a demokráciáért foly­tatott harcának dicsőséges ha­gyományai lelkesítenek, tömö­ríti sorait és egyesített erejé­vel vereséget mér a reakciós és fasiszta erőkre”. Az elmúlt hónapok tapaszta­latai azt mutatják, hogy a francia kormány nem tud s nem is akar teljes erővel fel­lépni az OAS terroristái ellen, s ma is hisz abban az ál-egy­ségben, amit de Gaulle elnök többször hangoztatott. A fran­cia nép egysége azonban egé­szen más formában nyilatko­zik meg napjainkban, mint ahogy a de Gaulle-rezsim sze­retné. A francia nép megbont­hatatlan egységbe sorakozott fel a napról napra erősödő fa­siszta veszéllyel szemben, s minden demokratikus ember egyre világosabban látja, hogy a fasizmus elhárításának igazi erejét a kommunista párt je­lenti. Különösen megmutatko­zik ez akkor, amikor a szocia­listák jobboldali vezetői min­den erejükkel arra töreksze­nek, . hogy. megbontsák .ezt az egységet, s megakadályozzák a kommunistákkal való együtt­működést. A jobboldali szocia- -listák', akciói - azonban teljesen eredménytélenek. Az üzemek­ben, a városnegyedekben kom­munisták és szocialisták, a többi demokratikus szervezet­tel akcióegységbe tömörülnek, hogy így vegyék fel a. harcot a fenyegető fasiszta veszéllyel. A vasárnap kezdődő antifa­sisztatüntetések hetére a fran­cia dolgozók hatalmas egysége lesz a jellemző, amely félre­érthetetlenül fogja megmutat­ni. hogy milyen irányba akar haladni a francia nép. őket bárhol... A faluban senki sem tud róluk semmit, S vége­zetül az éjszaka hárman tűntek el. úgy, hogy a negyven egyné­hány őr közül senki sem vette észre. Mit szól ehhez Yonni- hadnagy, mint őrparancsnok?... — Yonni felállt és bátortala­génél. Nem ült le, csak úgy áll- nul jelentette. Panteier va fordult beosztottjai felé. — Kapitány úr .......ez valami — Uraim, bizonyára sejtik, tévedés... Az éjszaka folyamán kérettem önöket. Az el- senki sem távozott az erődből... napokban tizen szöktek — Nem? — nézett, rá gúnyo- dob- meg. Tizenketten akartak, de san a kapitány. — Hát akkor kettőnek nem sikerült... Tehát hol vannak? Este még leíeküd- lizen átmentek. Uraim, ez szé- tek szobájukban és reggelre hült ordította hirtelen az előszoba "yen!... Négy nap alatt tizenkét helyük maradt. Nekem 7 órakor felé fordulva, ahol írnoka, a ember próbálkozott átmenni a jelentették és most 8 óra. Szö- francia Moríeau szorongva, kissé bennszülöttekhez. Az olasz Bel- kcsíik hírével tele van az erőd, lőni és a magyar Török kezdte de az őrparancsnok és az őrség meg a sort. A 36 580-as és a nem tudja! Üljön le, kérem! A kapitány szavára felugrott 41 045-ös!... Ugye Mozel hadnagy Yonni kelletlenül leült, be­nyugtalanul rendezgette az ira­tokat, a dossziékat. és a főnöke elé vágódott. úr, így volt?... Az ön körzetében húzta nyakát és hallgatott. — Már itt is vannak kapitány kezdődött. A következő napon — Uraim! — folviatta a pa­az az őrült lengyel Sawa meht rancsnok —. azért hívattam önö­át kettős őrhelyről, fegyverestől, két. hogy megbeszéljük, mit te­mindenestől... A következő na- evünk! Mert ez így nem mehet pon már csak a legrnegbízhatób- tovább! Elhatároztam, hogv pa­rancsba adom: a mai naptól kezdve tiszten és tisztbe’vc+'zsen ezen az estén négyen próbálkoz- kívül, bizonytalan ideig, senki lak... Kettőt őreink leterítettek, nem mehet ki az erődből. To­de a másik kettőnek sikerült... vábbá parancsba adom azt is. ezeknek a bizottságoknak munká- i töl a legmegbízhatóbb őrmester, önök is tudják, hogy a felhívás hogy az őrséget éjszakára ötszö­óta a légiósok háromnegyed ré- főzzék meg! A falak mentén Helyet'foglalták a különböző szó- sze nem mehetett ki az erődből, minden három méterre fegyve­bákból összehordott székeken. Csak a megbízhatói: mehettek ros őr álljon! De ez csak- az in­úr. valamennyien. — Kéretem őket! Egymás után bevonultak a •tisztek: elöl az orvoskápitány, '■mint a kórház vezetője, utána bakat osztottuk őrségbe és meg- hégy hadnagy, a mégy szárny háromszoroztuk számukat... Nos parancsnoka. Ugyanis minden rerődszárnvn-'k WWJr oarenes- nöka volt.' Végül minden egység­ját támogatja és abban eseten- •;Vagyis az, aki a legkegyetlenebb, ként részt vesz. *'/'’ A ’bizottság' ’f^ladáta, hogy a magyar társadaimü'sserVezétefcre támaszkodva a ffi^é'éflénSégllkéf't küzdlo .népeknek étrol'csí^ szö'ctá­azt’án szótlanul figyelték a még be a faluba, napok óta. Nos, az tézkedések egyik oldala. A má- mindigi’fel. s alá járkáló kapi- általunk ..megbízhatóknak” el- sik része Önökre vár. uraim... lányt. könyveltek közül kettő tegnap C’-őzzék meg a katonákat hogy Pantenier mélyen gondolko- délelőtt nem tért vissza, s mon- rd"át halál vár rájuk:.. Mesélje- zott, aztán megállt az asztal vé- dánom sem kell, hiába kerestük nek nekik élményeikről, tapasz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom