Tolna Megyei Népújság, 1961. december (11. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-10 / 291. szám

4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1961. december 10. c// Négyen vagyunk, elvtárs, látja azt a kis esőköpenyes embert, meg ott, azt a piros arcút, és azt a harmadik, bekecsest? így va­gyunk négyen. Tavaly még tizen­három mezőőr végezte azt, amit mi csinálunk. Nekünk nemcsak az a dolgunk, hogy vigyázzunk a szövetkezet vagyonára, neveljük, tanítjuk is az embereket. Meg­előzni próbáljuk a lopást... Van, akad még sok ember, aki olyan, hogy amit a szeme meglát, azt a keze nem bírja otthagyni. De a tagok többsége, mondhatnám 99 százaléka, rendes ember, nem nyúlna semmihez. Higyje el, mi már tudjuk, kitapasztaltuk, kire kell vigyázni, ismerjük a ragadós kezűeket. Nem mondom, előfordul, hogy a rendes ember is megbotlik, el­emei egy zsák kukoricát, vagjj valamit. Egyszer nyakoncsíptünk egy ilyet. Azt mondja, ha be­mondjuk az elnöknek, felakassza magát. Állítom magának, hogy meg is csinálta volna. Szabály ide, szabály oda, nem jelentettük. Csak nagysokára mondtuk meg áz elnök elvtársnak, hogy ezzel az illetővel, ilyen, meg ilyen do­log történt. Mikor az elnök meg­hallotta, kiről van szó, nem akar­ta elhinni, még most se hiszi. Ott aztán nem vagyunk elnéző­ek, ahol gazemberséget látunk. Attól függ, milyen az ügy, ha ki­sebb, akkor elintézzük házon be­lül, ha nagyobb, akkor küldjük tavább. Szerencsére kevés az ilyen, idén talán kettő, vagy há­rom volt mindössze. Legemléke­zetesebb a szénalopás. Megfogtuk az ipsét, és feljelentettük. Csak nem tudjuk, mi történt vele. Bosszantó! Előfordul olyan is, hogy megtesszük a feljelentést, de nem történik semmi, nem sza­badna ennyire elnézőnek lenni. A múltkor az elnök elvtárs megdicsért bennünket. Azt mond­ta a közgyűlés előtt, hogy tavaly 13 mezőőr vigyázta a határt, de olyan rend nem volt, mint ami­lyen most van. Nem akarok di­csekedni, de így volt. Ha nem hi­szi, kérdezze meg a tagoktól. Most már megyek, mert lesz még egy kis megbeszélés. Minden este megtartjuk. Maga is elmegy? Hajtsa fel a gallérját, mert a szél nagyon rákezdett. Erőt, egészsé­get, elvtárs! fi posta felhívása a csomag- és levélfeladókhoz A csomagok időben történő kézbesítése érdekében a nem rom­landó csomagokat legkésőbb de­cember 15-ig, a romlandó tar­talmú csomagokat pedig legké­sőbb december 20-ig adják pos­tára. A várható torlódás miatt a Felhívjuk az 1962-ben építkezni szándékozók figyelmét, hogy az Építés- • --ügyi Minisztérium egyéni családi ház tervgyűjteménye hivatali helyiségünkben meg tekinthető. A gyűjtemény földszintes, egyszobástól, egyemeletes négyszobás lakóházig bősé­ges választékot tartalmaz. A tervek ára darabonkint mindössze három forint. A tervek OTP-kölcsönhöz is felhasználhatók. A hitelfeltételekről felvilá­gosítással készséggel szolgá­lunk. ORSZÁGOS TAKARÉK­PÉNZTÁR TOLNA MEGYEI i FIÓKJAI: Szekszárd, Bonyhád, Dombó­vár, Dunaföldvát, Gyönk, Hőgyész, Nagydorog, Paks, Simontornya, Tamási, Tolna. (9) posta csak e határidő betartása mellett tudja biztosítani a cso­magok karácsony előtti kézbesí­tését főként a budapesti, a Buda­pesten túl fekvő és az autóbusz járatok melletti rendeltetési he­lyekre. A csomagokat gondosan burkol­ják és a címiratot tartósan erő­sítsék a csomagokra. A csoma­gokban a cím másolatát helyez zék el. A csomagok tartalmát a szállítólevélen és a burkolaton részletesen tüntessék fel. A karácsonyi és újévi üdvöz­leteket az említett ünnepek előtt 5—6 nappal adják fel a zavarta­lan és időben történő kézbesítés biztosítása céljából. Darvas József tart előadást a szekszárdi irodalmi esten A megyei könyvtár december 14-én este a városi művelődési házban irodalmi estet rendez, me­lyen Darvas József Kossuth-díjas író, a Magyar írók Szövetségé­nek elnöke tart előadást „A ma­gyar irodalom helyzete és problé­mái” címmel. Az irodalmi esten részt vesz Illyés Gyula Kossuth- díjas és Juhász Ferenc Kossuth- díjas költő, Földeák János. József Attila-díjas és Váci Mihály József Attila-díjas költő, Berkesi And­rás József Attila-díjas író és Ta- bák András SZOT-díjas író. Az est műsorában közreműködik Hu- sek Rezső zongoraművész és Bog­dán Edit hegedűművész, IG umibócipö - bocsiam a... Gyermek hócipők 22—25 számig 93,20 Ft 29—35 számig 108,— Ft ; Női hócipő, 2 gombos 106,— Ft ■ ■ Wellington csizma (női) 35—42 számig 239,50 Ft (48) Üdülő Tolna megyei termelőszövetkezeti tagok között Szatmári Nagy Imre, a Hazafias Népfront titkára a biztosítási és önsegélyző csoportokról — Országos ankét Harkányban — Az őszi-téli idény beköszön­Moszkva ege alatt... Sebestyén István és Szili János paksi járási termelőszövetkezeti elnökök Moszkvában az önsegélyző csoporttal. Jelenleg Báli Zoltán és Horváth Lajos szekszárdi járási tsz-elnö- kök és Szabó János szakcsi főkönyvelő tartózkodik Moszkvában megyénkből az önsegélyző csoport keretében. Szőke József, Samai József fad­tésével országosan megindult a termelőszövetkezeti tagok üdül­tetése. Sok száz termelőszövetkezeti tag ildiil ezekben a hetekben a harká­nyi Baranya Szállóban, Hévízen a Napsugár, Jósvafőn áz agg­teleki barlang szomszédságá­ban a Tengerszem és Párádon a VABE-üdülőben. A termelő­szövetkezeti tagok beszélgető csoportjai népesítik be az üdü­lők kultúrtermeit, folyosóit és a több órára időnként előbúió télies verőfényben a parkok sé­tányait. A harkányi. Baranya Szálló termeit ma több idegen arc színesíti a mintegy százöt üdü­lő termelőszövetkezeti tagon kívül. Közvetlen beszélgetés, tanácskozás folyik a mozgalom időszerű kérdéseiről. Jelen van­nak az országos sajtó képvise­lői is, hogy a napilapok hasáb­jain keresztül szétvigyék a hírt a falvakba, tanyákba, termelő- szövetkezetekbe, hogyan élnek a termelőszövetkezeti biztosítá­si és önsegélyző csoportok tag­jai a meleg gyógyvizek szom­szédságában, az üdülés és pi­henés gondtalan napjaiban, hi­szen minden költség gondját leveszi a vállukról az önsegély­ző csoport. Az ankéton Szatmári Nagy Imre, a Haza­fias Népfront országos titkára beszél a biztosítási és önsegély­ző csoportok jövő feladatairól, hiszen a termelőszövetkezel i mozgalom kiszélesedésével köz ponti kérdéssé vált a termelő­szövetkezeti tagok kulturális színvonalának az ipari munka sokéhoz hasonló szintre emelé­se. A társadalombiztosítás és r szakszervezetek által nyújtói szociális kedvezményeket égé szíti a termelőszövetkezeti ta gok felé a biztosítási és önse­gélyző csoport. Jelen van az MSZMP Bara nya megyei bizottsága részé­ről Novics János titkár, a Pénz­ügyminisztérium Biztosítási Fő- igazgatósága részéről Ormai Olivér igazgató és Erős Rezső osztályigazgató. közül természetesen képvisel­ve vannak Tolna megyeiek is, ugyanis a Tolna megyei önse­gélyző csoport tagjait nagy részben Harkányban és Héví­zen üdülteti. Csöndes András, di tsz-tagok ragyogóan érzik magukat. Találkoztunk Szalók Györggyel, Nyúl Ferenccel, akik a szekszárdi járási Fácánkert­ről jöttek, — Gyógyulást és pihenést keresni jöttünk és találtunk is< Szívélyes a légkör. A meleg-für dőzéseket gondos orvosi vizs­gálat előzi meg — közli Kő­műves Dezső fürgedi tsz-tag. Kőműves Dezső fürgedi tsz- tag háború előtti élményeire emlékszik vissza, amikor, mint munkásember, kívülről csodál­hatta csak meg a fényes üdü­lőket, annyi pénzt sohasem tu­dott volna előteremteni, hogy lalehatott volna is bennük. 'Ak­kor még gondolni sem mert ar­ra, hogy mér akkor bujkáló reumáját gyógyfürdőben kezel­tesse majd egyszer, sőt a gyógy fürdőn kívül még rendszeres masszázsban is részesül. A megbeszéléseket, a közös ebédet színes bűvészműsor kö­veti. Rodolfó, a világszerte is­mert híres bűvész szórakoztat­ja az üdülő közönséget nagy sikerrel. 1 Tolna megyei termelőszövetkezeti tagok biztosítási és önsegély­ző csoportja több mint száz tagot részesített már folyamatos üdültetésben. A képen látható csoportban megyénket a tamási já­rásból tíz önsegélyző csoport-tag képviseli.

Next

/
Oldalképek
Tartalom