Tolna Megyei Népújság, 1961. december (11. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-06 / 287. szám

1961. december 6. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÁG e Kommunista család A kis szoba megtelt a múlt emlékeivel. Sipos Mihály, vár­aljai veterán családja kö­rében. de másutt is, ha erre alkalom adódik — kü­lönösen a fiatalok előtt — gyak­ran felidézi a múlt harcait, em­lékeit, a régi bányászéletet, a munkanélküliséget. — A fiatalok sokszor talán ké­telkednek is szavaim igazságában. Talán hihetetlennek is tűnik előt­tük, hogy valaki jó munkás létére kikerülhetett az utcára. A fiata­lok általában a mai helyzetből indulnak ki, s ez nem is csoda, mert csak hírből, a mi elmondá­saink alapján ismerik a múltat. Az igaz, hogy ma aki dolgozni akar és tud is dolgozni, nem kell attól félnie, hogy munkanélkül marad. Ezárt van az, hogy egyik­másik oly gyakran és könnyen változtatja munkahelyét. Úgy gon­dolják, ha valami nem tetszik ne­kik, hát tovább állnak. Az ilye­nekből — úgy gondolom — hiány­zik az álhatatosság — mondotta. Sipos Mihály bácsi fiatalkorá­ban sokat vándorolt, de őt nem a kalandvágy, hanem a nincste- lenség, a kenyér utáni hajsza, a munkanélküliség kényszerítette a vándorlásra. Amikor Tatabányán menesztették a bányából — szak- szervezeti tevékenysége miatt —, summásnak szegődött. A váraljai bányából került Tatabányára és hét éves cselédeskedés után ide is jött vissza, 1937-ben. — Sohasem felejtem el — idézi a múltat —, amikor a bányamér­nök egy alkalommal a következő­ket mondta: „Sipos, maga ma­radjon nyugodtan és ne szervez­kedjen! Nem volt elég hét évig a cselédsorsból? Mert ha nem volt elég, tehetünk arról, hogy vissza­kerüljön oda, ahonnan jött”. — így beszéltek abban az idő­ben a munkással. Pedig jó mun­kás voltam, még a mérnök is an­nak tartott. De mit is számított akkor, hogy valaki jó munkás? Ha a vezetők közül valamelyik­nek nem tetszett, hát a fizetésnél egyszerűen közölték vele azt, hogy el van bocsátva. Időközben megérkezik a felesé­ge, Sipos néni is, akit még a nő­mozgalomból ismertem. Igazi bá­nyászasszony. Szókimondó, ami a szívén, az a száján is. — Sokat dolgozott szegény öre­gem, 1937-től 1948-ig itt a váraljai bányában, azután a földdel győz­ködött, velem együtt. 1945-ben mi is igényeltünk és kaptunk 7 hold földet, s ezen gazdálkodtunk egyé­nileg, egészen 1950-ig, a tsz meg­alakításáig. A faluban akkor 12- en voltunk, akik elkezdtük a tsz szervezését. Tizenegy évig vol­tunk termelőszövetkezeti tagok, s ezalatt az idő alatt nyugdíjaztatá­sáig egyetlen napot sem hiányzott a munkából. Dolgozott a férjem az állattenyésztésben, a fogato- soknál, gyalogmunkán, s volt olyan esztendő, amikor 400—500 munkaegységet teljesített. Tizen­egy évig volt tsz-tag, s mivel 1937-től nem volt munkakiesése, a nyugdíjmegállapításnál össze­vonták az eltöltött időt, Sipos bá­csinak az év elejétől — amióta nyugdíjba ment —, több mint 1000 forint nyugdíjat folyósítanak. — Most már van időm a pihe­nésre. bár még dolgozgatok, s szívesen elvégzem a pártmun­kát is. ahogy tőlem telik, de már ebben is lassan felváltanak a fia­talok — mondja. Az, hogy az osztrák paraszt, vagy városi ember szóba sem áll vele, amikor enni vagy innivalót kér tőle, hagyján; de hogy ebben a rohadt lágerben is így fogadják, az már felháborító. Hiszen ezek biztatgatták, hogy jöjjön, és ő jött! Hát akkor? Ez a mogorva őr ezt nem tudja?! Ej, csak el­kaphatná egyszer a nyakát! Hátralépett És most hová? Ki az, aki tárt karokkal fogadja, s eligazítja további sorsát? Ki az, aki a rádióban biztatott, buzdí­tott? Miért nincs most itt, miéri nem fogja meg a kezét ? ... Lógó arccal elindult az ország­út felé, de egyszer még visszané­zett. Az angol zászló méltóság- teljesen lobogott, s amikor egy kis szellő fellebbentette sarkát, csíkozása furcsán szelte keresz- tül-kasul a lobogó vásznát... Gazsó néhány perc múlva, aa út másik oldalán parkszerű er­dőrészt pillantott meg. Arrafelé tartott. Keserűen vonszolta fá­radt tagjait. Gyomra korgott, go­rombán követelte jogait, fittyet- hányva Gazsó érvelésének. Re­ménytelenül nyúlt a zsebébe. Tudta, hogy abban egy fél karéj kenyér s egy fillér sincs, de azért mégis! Hátha! De nem! Hiába kotorászott könyökig zsebeiben, semmit sem talált. Pedig sorra- vette valamennyit. Már csak a belső zsebe maradt hátra. Per­sze, abban sincs semmi! De még­is, valami! Izgatottan rántotta elő... Egy fénykép ... A IV.B osztály. Ni, a Feledi Karcsi hogy vigyorog! És a dagadt Füzes! Még fényképezés előtt fái perccel is zabáit. Alig tudták vele abba­hagyatni a fényképezés idejére. Utána újra nekiesett a sonkás zsömlének. Sonkás zsömle !... Oh !... Dü­hösen nézett Füzesre, majd bosz- szúsan zsebredugta a fényképet. Lépteit egy bokor felé irányí­totta, amelynek tövében eléggé eldugott padot pillantott meg. Nincs más hátra, itt kell tölteni az éjszakát. Óvatosan körülnézett. Miután senkit sem látott a közelben, gyorsan végigheveredett a pádon. Fölötte a fák ágain át néhány csillagot látott. Az utcai lámpa fény halványan szűrődött keresz­tül a bokrokon. Szeme csak' las­san szokta meg a félhomályt. S emiatt csak későbben vette észre, hogy a szemben lévő pad szintén foglalt, azon is alszik valaki. No, mindegy. Csak a rendőrök köze­ledtére kell vigyázni, mert azok nem nagyon szeretik a munka- és lakásnélkülieket. Kényelembe helyezte magát a kemény pádon. Olyan fáradt volt, azt hitte, pillanatok alatt elal­szik. De valahogy nem akart álom jönni a szemére. Újra é9 újra eszébe tolakodott az utóbbi néhány nap, s az ausztriai fogad­tatás ... És anyja ... Szegény, hogy meg lehet rémülve. Azt se tudja, hova tűnhetett fia ... S 6 még csak nem is írhatott neki. .. De hazatér még ő, s anyja büsz­ke lesz rá! Mintha kissé megkönnyebbült volna. Nem, nem szabad elszon­tyolodnia! Fiatal ő még, és erős! Az biztos, hogy a sült galamb nem repül a szájába, de nem is kell! Nyugaton már sok ember kikovácsolta a szerencséjét, hát ki fogja ő is! összeborzadt... Hűvös volt, áp­rilis. Mit terítsen magára? Sem­mije sincs. Oldalra fordult, ösz- szehúzódott. így talán nem érzi úgy a hideget. A fák koronája helyett most már a szemben lévő padot látta, no meg a vendéget. Aki ott al­szik, az bizonyára nem gondolko­zott annyit, mint ő: egyenletesen lélegzik, alussza az igazak álmát. Ö is behunyta szemét, próbált szundítani. Nem sikerült. Irigyelte szomszédját. Lám. mi­lyen nyugodtan alszik. De nini! Mocorog! Félálomban morog is valamit. Mi leli? Bizonyára fá­zik ... A másik oldalára fordul... De így sem találja helyét. .. Egy kicsit odébb gurul... No, még a végén ... Vigyázz! Késő. Szomszédja nagyot hup­panva leesett a pádról. — A fejem! A betyár hétszent­ségit annak a fűzfán fütyülő ... — morogta dühösen s fejéhez ka­pott. Gazsó hirtelen felült. Ezt jól megcifrázta! és magyarul! Hozzásietett. Az még mindig a földön ült, s a fejét tapogatta. — Cimbora, magyar vagy? — kérdezte. (Folytatjuk.) Vannak még hibák... A szekszárdi irodalmi színpad műsora A szekszárdi Garay János gim­názium KISZ-szervezetének iro­dalmi színpada új műsorral mu­tatkozott be a város közönsége előtt. Kellér Dezső, Tabi László, Gádor Béla és Darvas Szilárd szatirikus műveiből mutattak be egy estére valót. A bemutató elé várakozással tekintett az irodalmi színpad minden barátja, de kíváncsiak voltak rá más együttesek vezetői, tagjai is, hiszen a szekszárdi iro­dalmi színpad minden előadása — ha nem is egyértelműen magas valamennyinek a színvonala — jelentős kultúrális esemény Szek- szárdon, a nem hivatásos együt­tesek körében. Az előadás, ha nem is tudott jelentős mérföldkővé válni az együttes életében, működésében, szórakoztató volt, kellemes estét jelentett közönségnek és szerep­lőknek, egyaránt. Néhány szép teljesítménynek is tanúi lehet­tünk. Noha az irodalmi színpad tagsága, szereplőgárdája nagy részben kicserélődött, és ha az új tagok még nem is tudtak a tava­lyi együttes tagjainak színvonalá­ra emelkedni, máris számos te­hetséges fiatal mutatkozott be. A további próbák és bemutatók során az előadás minden bizony­nyal csiszolódik majd, s még számosán tapsolnak a szekszárdi gimnazisták teljesítményének. Siposék családjában öt párttag van, felesége, két lánya és veje. A családtagok — a fiatalok is — az öreg veterán harcos nyomdo­kain járnak. Menyecske lányát, Martin Józsefnét, az októberben megtartott pártvezetőség-választó taggyűlésen beválasztották a párt­vezetőségbe. gazdasági felelősnek. — Mint fiatalt, a KISZ javasla­tára vettek fel a pártba. Eddig tizes bizalmi voltam és igen meg­lepett, amikor a taggyűlésen en­gem is javasoltak a pártvezető­ségbe. Kicsit drukkoltam is, hogy fiatal létemre megkapom-e a szükséges szavazatot — mondja Martinná, majd így folytatja. — Nagyon örülök annak, hogy az elvtársak a gazdaságfelelősi reszortot bízták rám. Van egy igen szép kis párthelyiségünk, amelynek rendbehozására 15 000 forintot költöttünk. Az asszonyok­kal összefogva elhatároztuk, ki­csinosítjuk, megszépítjük és ott­honossá tesszük, hogy mindenki úsy érezze magát és úgy jöijön a nárthelyiségbe. mint második ott­honába. Ezt szeretnénk megvaló­sítani, s ezért szívesen dolgozom. Pozsonyiné Msnnvflt a hu!tör»‘i!»k-*<iáUítás Szekszárdim Nagy sikere van Szekszárdon a kultúrcikk-kiállításnak, amely a belvárosi pártszervezet emeleli nagytermében nyílt meg. A láto­gatók egymásnak adják a kilin­cset. Különösen nagy közönsége van a díszműáru részlegnek. A többszáz féle üveg, porcelán és kerámia áru ízléses kiállításban várja a látogatókat és a vásárló­kat. A játékkiállításnak ugyan­csak nagy közönsége van. EGY ELMARADT RIPORT... j z egyik falu lakói egyéni gazda korukban híres ál­lattenyésztők hírében áll­tak. Hírüket megalapozta az, hogy több gazda sikerrel szere­pelt megyei, körzeti, sőt orszá­gos mezőgazdasági kiállításokon. Egyik-másik akár kitapétázhatta volna a szobája falát a nyert oklevelekkel. A törzskönyvezett tehenek, lovak, sertések nevelé­se, értékesítése kiemelte őket az átlagosan gazdálkodó parasztok közül, azoknál nagyobb jövede­lemhez is juttatta őket a kitűnő jószágállomány. Ezek a gazdák egy ötezer hol­das határt felölelő szövetkezetei alakítottak két évvel ezelőtt. El lehet mondani róluk, hogy jól gazdálkodnak. Ezt igazolja a hat oklevél is, amelyet a szövetkezet az 1960-as körzeti mezőgazdasági kiállításról hazavitt. Arról akartam írni, hogy ezek a hajdani, kitűnő állattenyésztő munkakedvvel nincs baj. összes jószágaink olyan kondícióban vannak, hogy bárkinek nyugod­tan megmutathatjuk. Csak arról van szó, hogy mások lettek az emberek, mint voltak. — Nincs például mozielőadás, amely ne telt ház előtt menne. Akárhány tsz-tagunk fogja ma­gát, és felutazik Pestre, színház­ba. A televíziónak ugyancsak megvan a közönsége. Ez így ma­gában véve helyes is. Viszont most hajszolunk lakást egy csa­ládnak, az állami gazdaságból átjön hozzánk a tsz-be egy fejő- gulyás. A kettő között látszólag nincs összefüggés, és vártam, hova lyu­kad ki mondanivalójával az el­nök. — Amint mondottam, jó az ál­latállományunk. De mi haszna, ha nem tudunk belőle profitálni? A tejtermelés jelentőségét nem kell bővebben magyarázni. Vi­eoyéni gazdák hogyan hasznosít- szont ba egy huszonnégy literre ják gazdaságukban szerzett ta­pasztalataikat. Megtudtam azt, hogy az egyik elismert gazda a szövetkezet ál­lattenyésztője. Egy másik viszont visszavonult, idős, beteges ember. Viszont a fia már nem követte apja nyomdokait; a jószágot gép­pel cserélte fel. Elment trakto­rosnak. Amikor eljutottam a szövetke­zet elnökéhez és elmondottam szándékomat, kissé elborult a te­kintete. — Erről ne írjon, mert sajnos, nem szolgálhatunk megfelelő té­mával .. . Csodálkozva néztem rá. — No, nem azt akarom mon­dani, hogy nem dolgoznának az emberek. Mert a szorgalommal, a Megváltozott a vágómarha-szabvány December közepétől az állat­forgalmi vállalatok az átvételre kerülő vágómarháknál nem köve­telik meg az egyes minőségi osztályokban eddig előírt külön faggyúmennyiséget. A faggyúkövetelmény eltörlése és a húskitermelés egyidejű 1—2 százalékkal való felemelése több okból szükségessé vált. Az erősen faggyús húst ma már sem a belföldi, sem a külföldi fo­gyasztók nem kedvelik, a régi szabvány viszont arra ösztönöz­te a termelőket, hogy marháikat elzsírosítsák. A szabvány megváltoztatását indokolja az is, hogy az ez évi gyengébb takarmánytermés mel­lett kerülni kell az abraktakar­mányok indokolatlan és célsze­rűtlen felhasználását. A módosítás lehetővé teszi, hogy a szarvasmarhahizlalók ok­szerű takarmányozással — és el­sősorban kevesebb abraktakar­mány felhasználásával — a fo­gyasztói igényeknek és a népgaz­daság érdekeinek egyaránt meg­felelőbb minőségű vágómarhát . ugyanúgy jutna idő állítsanak elő, ugyanakkor elér- mozira, televízióra is. hessék a korábbi eladási árat. ' befejt tehéntől nyolc liter tejet fejnek, az elmond mindent. Saj­nos, nálunk a tejtermelés és a mozi összefügg. Mert oda jutunk, hogy itt, annyi jó állattenyésztő gazda közt nem találunk olyat, aki a fejést elvállalná. A fejés le­kötöttséget jelent. Ha valaki fél órával később megy ki a határba kukoricát kapálni, azt még nem ér­zi meg senki, semmi. De ha fél órá­val később megy fejni, azt meg­érzi a tehén, de a szövetkezet is. Ezért mondtam azt, hogy a jó állattenyésztő gazdák nem gyü- mölcsöztetik úgy tudásukat, hogy arról érdemes legyen írni. Leszö­gezem még egyszer, hogy a mun­kakedvvel nincs baj. Csupán az a bizonyos plussz hiányzik az emberekből... Igen, a község sok hírnevet szerzett állattenyésztő gazdáiból hiányzik az a plussz, ami akkor a többi gazda közül kiemelte őket. Most viszont visszasüly- lyedtek az átlagos gazdák szín­vonalára, mondván, hogu ha már a szövetkezetben vannak, jobban élnek, mint azelőtt. Ezt senki sem vitatja el tőlük, sőt, az mindenképpen helyes, hogy érdekli őket — sokkalta jobban, mint bármikor — a film, a színház, a televízió. Ám, ha munkájukhoz hozzáadnák most is azt a bizonyos plusszt, akkor szövetkezetük nem az átlagosok közt lenne, hanem a megye leg­jobbja. Akkor tíz—húsz forinttal többet érne a munkaegység, de színházra. B. I. Is 57081-13 léoionisla írta: GUZI MIHÁLY — BECZE KÁROLYI 1. Gazsó Mihály holtfáradtan állt meg a hottendorfi láger kapuja előtt. Alig vánszorgott már, (íz utóbbi napok eseményei erősen megviselték. Szinte búcsú nélkül hagyta el övéit, aztán nekivágott az útnak. A határon torkában dobogott a szíve... de sikerült! Felélénkül. Szabad Földön van! Azon a földön, ahol az ember akarata szent, lehetősége korlát­lan! Ahol semmi sem áll az érvé­nyesülés útjába, ahol a legtöbb munkásnak saját kocsija van! Azon vette magát észre, hogy a sokszor hallott érveket szaj­kózza, azokat, amelyeket fel-fel- csillanó szemekkel hallgatott tit­kon odahaza, midőn vágyakozva csavarintott egyet a rádió gomb­ján. Szabad Föld! Eljutott hát ide, miután hónapokig dédelgette, ba­busgatta a gondolatot. Igaz, az el­ső nap nem úgy sikerült, mint ahogy ő elképzelte. De mindegy! Bizonyára lesz még ez másként is, és a szerencse kamatostól érin­ti majd ezt az egy napot. Ah! De most már valóban jó lenne egy kis meleg étel, hogy éhét, és egy pohár víz, hogy szomját csitíthat- ná. No meg egy ágy, egy jó, pu­ha ágy... Az előtte magasodó vaskapura tekintett. Itt bizonyára befogadják. A be­járat felett angol lobogót lenge­tett a szél. Igen, itt befogadják, hiszen Anglia felől is kedves, biz­tató szavak érkeztek hozzá az été ren át. Magabiztosan bezörgetett. Kisvártatva kinyílt az ajtó, £ nyílásában megjelent egy férfi. — Mit akarsz? — tudakolta a2 őr, többnyelvű kérdezősködés után tört magyarsággal. Gazsó felkapta a fejét az is­mert hangra. — Bebocsátást kérek — vála­szolta kissé élénkebben. — Milyen nemzetiségű vagy? — Magyar. — Akkor menj a fenébe! A Iá* gerbe csak jugoszlávok, csehek és főleg németek jöhetnek. Becsapta a kaput. Gazsó ijedten ugrott hátra, így is majdnem elsodorta a nehéz vasajtó. De hát mi ez, a kutya úristenit neki?! így bánnak vele? Ez a híres angol vendégszeretet?)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom