Tolna Megyei Népújság, 1961. november (11. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-19 / 273. szám
A TOLNA megyei népújság JRODALMI MELLÉKLETE ¥ ---------------------------------------------R száműzött Perczel Mór Megemlékezés születésének 150. 'T'olna megye egyik legna- gyobb történeti nagysága, Perczel Mór 150 évvel ezelőtt: 1811 november 11-én született Bonyhádon. Az 1830-as években megyénk vezető szerepet játszó, a reformokért lelkesedő egyéni' sége. A 40-es években már országos hírnevű politikus, 1848- ban élenjáró politikus, majd a szabadságharc egyik híves honvédtábornoka. Megemlékezésünkben életének mégsem erről a haladó szakaszáról kívánunk szólni, hanem arról a közel két évtizedről, amelyet politikai-katonai pályafutásának következményeként kellett elviselnie. Perczel már 1849 augusztusának első napjaiban eltávozott a magyar honvédsereg kötelékéből. A hadvezetés az egyre reménytelenebb helyzetben felbomlóban volt. Perczol a meg nem becsült ember érzelme; tel eltelve a teljes félreállást, az eseményekből való kikapcsolódást tartotta helyesnek, sőt, felismerve a kikerülhetetlen katasztrófát, az ország elhagyására szánta rá magát. Augusztus 5-én Aradon búcsút vett feleségétől és Miklós öccsével, valamint 25 főnyi kíséretével elindult Törökország felé. Augusztus 9-én még részt vett Bem oldalán a szabadságharc bukását megpecsételő temesvári csatában. A harctérről való menekülés útja most már egybeolvadt az ország elhagyásával. Lúgoson, Orsován át 14-én tépett török földre. Ezekben a napokban mintegy ötezer menekülő hagyta el az országot. A török hatóságok a Duna** menti Viddinbe terelték a száműzötteket, ahol 1849 november elejéig tartózkodóit Perczel Mór. A tétlenül töltött napok reménytelen és szenvedélyes vitákra adtak alkalmat. A tábornok a politikusokat vádolta a bukásért, Kossuth el len izgatott. A szintén Viddin- ben tartózkodó Kossuth viszont a magyar sereg vezéreit okozta, így Perezelt hóbortos indulatosságáért. Az utolsó idők lázas idegállapota itt a keserűség, gyanakvás és kölcsönös vád szellemébe ment át. Novemberben a menekültek csoportját átirányították a bulgáriai Sumlába. A török hatóságok itt Kossuth helyett Per- czelt bízták meg az emigráció parancsnokságával, ami a két vezető között további súrlódásra adott alkalmat. Ez nem szolgálta az emigráció egységét, bár a lobbanékony Perczel egyre inkább egyedül maradt. A török kormánv közben Perczel Mórnak tisztséget ajánlott fel a török hadseregben, de ő ezt nem fogadta el, mert anvaei érdek soha sem vezette. Inkább vállalta most is a nehezebb útat, a megpróbáltatást, a szám- űzöttek keserű kenyerét! "I 850 februárjában az Ausz- triára nézve veszedelmes emigránsokat a kisázsiai Kiuta- hiába internálták. A százfőnyi csoport gyalog, hajón, lóháton kéthónapig volt vándorúton. Egyhangú, szomorú időszak volt ez. amit a Kossuth—Perczel féltékenység még keserűbbé tett. Perczel csak néhánv hívével tartott fenn kancsolatot és levelezést folytatott az otthoniakkal. Látva a hazatérés reménytelenséget, feleségét Törökországba hívta. A hitvesi hűségről tett bizonyságot Perez.-»! Mérné. Sárközi .Túli.?, amikor 1850 szentemberében két «vermekével megérkezett Kiutahiába. A viszontlátás öröme gyógyító írként hatott a száműzött érzékeny lelkére. Perczel nyugodt pillanataiban belátta természetének hibáit és felindult- sága elhamarkodott cselekedeteit nem egyszer maga is elítélte. 1851 májusában a menekültek nagy részének ütött a szabadulás órája. Kossuthnak, a két Perczelnek, összesen nyolc vezetőnek még Kiutahiában kellett maradnia szeptemberig. Ekkor Perczel öccse hajón Amerikába ment, Perczel Mór Angliába készült, de a hajóutat várandós felesége miatt egyelőre nem vállalhatta. A Brus- sában töltött télen megszületett fia. Tavasszal végre elindulhattak, Konstantinápoly—Málta— Gi braltár — Southampton —London volt az útirány. Közben itthon az osztrák abszolutizmus tombolt. 1851 szeptemberében a császári haditörvényszék Perczel Mórt 35 társával együtt halálra ítélte. Pesten az Újépületnél lebonyolították a kivégzést: Perczel Mórt „in effigie” felakasztották. A vesztőhelyen 36 bitófa állt és a hóhér az elítéltek nevével ékesített fekete táblákat szegezte a bitófákra. rezei angliai tartózkodásáról keveset tudunk. Félrevonultan él, a magyar menekültekkel kevés összeköttetést tart fenn. A megélhetés gondjai gyötrik (újabb gyerek születik). Nem bírja a nagyvárosi élet. költségeit, kisebb helyre költözik. (Chlapham. Norwood), majd 1853-ban Jersey szigetén telepedik le, ahol kilenc évig él. Miklós öccse Amerikából visszatérve szintén itt telepedik meg. Perczel Mór gazdálkodással foglalkozik, bérelt földjét maga munkálja. A szinte évről évre szaporodó család ellátása sok gondot és nehézséget okoz (gyermekeinek összes száma 14 volt). Jersey szigetén megbecsülésben van része. A nagv francia író, Victor Hugó, aki a reakció elől szintén e szigeten talált menedéket. Perczel iránt a legnagyobb tisztelettel viseltetett. Perczelnek a magyar emigráns-csoportokkal gyér összeköttetése volt. Csak néha fordultak hozzá tanácsért. A krimi háború idején, amikor a magyar emigráció habsburg- ellenes akcióba kezdett, megkérték Perezelt, hogy a magyar ügy támogatása érdekében tárgyaljon az angol kormánnyal. Londonban szívesen fogadták, több fontos megbeszélésen vett részt. De ezekből a tárgyalásokból hazánk szabadságát érintő komoly támogatás soha nem vált! így volt ez 1859-ben is, amikor az olasz—osztrák háború újra reménnyel töltötte el a magyar emigrációt. Ekkor a száműzöttek központja Itália lett. Perczel Mór Kossuth hívására Genovába ment.. Itt a piemonti magyar légiók megszervezésében főfelügyelői tisztséggel bízták meg. Perczel és Klapka aláírásával röpcédulát bocsátottak ki, amelyben felszólították az osztrák seregben szolgáló magyar katonákat, hogy „mielőbb a honmentő magyar zászló alá szegődjenek'’. Perczel személyesen tárgyalt a piemonti miniszterelnökkel. Cavourral. Egyébként itáliai működése és szereplése elég homályos. Hamarosan összeveszett majdnem mindenkivel. mert e tárgyalások feltépték a régi sebeket és hiúévfor dúló) jóin saga, nyakassága, önbálványozása összeférhetetlenné tette. Látta, hogy az ígért olasz— francia segítségből nem lesz semmi, felháborodva otthagyta az olaszországi vállalkozást és visszautazott Jersey szigetére. Az itáliai út felélesztette a régi Kossuth—Perczel barátságot. Legutóbbi együttlétük alkalmával Törökországban kíméletlen személyes harcot vívtak egymással, most ú.ira barátságot kötöttek. Több levélváltás bizonyítja ezt, Perczel- ben felcsillant a régi lelkesedés. „Egy kis kedv, s tudod, mint régen: tűznek-víznek indulok: s lesz siker, győzelem... hazánk java parancsolja, hogy minél közelebb, s belsőbben legyek veled ’. Többször elismeri hibáit: „Én a hazát megváltani törekvő hóbortosok sorába tartozom — mi hiú, pici ember vagyok: s mégis nagyot szeretnék eszközölni" — írja. T ersey szigetén visszazök" kent a régi életmódba, ami több bánatot, mint örömet okozott. Nehéz fizikai munkát végzett, felesége gyakran gyengélkedett. otthonról rossz hír jött: meghalt édesapja. A sok gond. családjának eltartási nehézségei, a reménytelenség megtörték testét, lelkét. 1361. végén súlyosan megbetegedett. Ekkor határozta el, hogy Jerseyt elhagyja. 1862. őszén Brüsszelbe költözött, ahol öt évig lakott családjával, teljesen visszavonultan. Amikor az 1866-os osztrák- porosz háború újra megmozgatta a magyar emigrációt, Perczel Mór Párizsba ment, majd Torinóba utazott, hogy Kossuthtal tanácskozzék. Kezdetben a legszebb összhang ural kodott közöttük, de Perczel hiúsága újra vakvágányra vitte a politikai tárgyalásokat. Felzaklatott idegrendszere visszazuhant az önimádat mélységébe: Itáliai útja után Perczel Mór újra visszavonult. Megtört érzékeny lelkének túlkapásai lehetetlenné tettek az emigráció ügyeiben való közreműködését, újra visszazökkent a mindennapi létért folytatott idegőrlő küzdelembe. Letörve, kudarccal, sikertelenséggel eltelve, elszomorodott szívvel és csüggedten élt Brüsszelben. Már csak egy vágya maradt: még egyszer megcsókolni szülőföldjét. Amikor 1867-ben létrejött a kiegyezés. Perczel Mór haza jött. A nyomorúságos élettől akart szabadulni. Tizennyolc év nélkülözése, szenvedése, megpróbáltatása. a magyar szabadság megmentése ügyében tett erőfeszítések eredménytelensége váltotta ki benne ezt az elhatározást. Haza vágyott, mert tudta, hogy nagyobb darab kenyeret adhat gyerekeinek, jobb megélhetést biztosíthat családjának. Azt remélte, hogy itthon többet használhat, fel- rázhatja a nemzetet és nagyobb erővel küzdhet és dolgozhat a hazáért. , volt célunk Perczel Mór életművét bemutatni, hiszen közéleti szereplése ismert a történelemből. Életének olyan korszakát kívántuk feltárni, amely elég homályos a közvélemény előtt. Az embert, a száműzött Perczel Mórt akartuk az olvasóhoz közelebb hozni, mert úgy érezzük, hogy az emiwrem tizennyolc éve is tisztjeire késztet. I)r. Kolta László JANI BÁCSI H ét óra előtt néhány perccel, amikor együtt voltak már az emberek. Jani bácsit kereste a munkavezető. Szép sorban, egymás mögött hat kocsi állt lovakkal a kapu felé, csörgött a szerszám, az emberek azt hitték, valami új eligazítást, vagy szidást kapnak, de most, hogy Jani bácsi nevét kiáltja a vezető, közülük is elkezdenek kiáltozni néhányon, hogy Jani bácsi, hé, öreg csont! — Nem kell akkora zajt csapni! — mondja erre a vezető és sétálgat, nézi a lovak szerszámát, lábát, a kocsikat, szeret ilyenkor beleakadni valamibe, hogy rendben tartsa a népet. Jani bácsi a szalmakazal mögül kerül elő, sánta a jobb lábára. de siet, tudja, hogy fontos dologban hivatja a vezető. — Gyerünk öreg. gyerünk! — szól neki oda Pereces, aki mindig leghangosabb a hajtők közül, de a vezető leinti. — Mondtam, hogy nem kell kiabálni! Majd ideér. Az öreg nézi az embereket, ijedt a szőrös képe, morog is valamit és odasiet a vezetőhöz. Köszön, megpöccinti mutatóujja hegyével a kalapját. A vezető kezet nyújt neki. — Azt akarom csak magának megmondani, Jani bácsi — kezdi és ránéz az emberekre, hogy most már csend legyen — hogy eleget dolgozott, rászolgált a pihenésre, elmehet szó pen nyugdíjba. Áz öreg megint a kalapjához nyúl, de csak igazít rajta egyet nagy zavarában és körülnéz gyorsan, mintha valami rossz tréfát szimatolna. — Hogy-hogy? — kérdi akadozva, s ennél többet nem is tud mondani. Komoly már mindenki, csak Pereces vigyorog ostoba ábró- zattal és az mondja: — öreg csataló, mi? —Csend legyen! — mordul rá a vezető — Szabad ilyen öregről így beszélni?! — Csataló... — méri végig Jani bácsi is Perecest, aztán húz egyet a nedves orrán és a vezetőhöz fordul — Már csak azért mondom — kezdi és lenéz a földre — nem akartam én még. Bírnám. Senki se mondhatja. — Elhiszem, hogy bírná — mondja a vezető és odaáll az öreg elé. megfogja kopott kabátján a legfelső gombot — Bírná maga, nem arról van szó. De leszolgálta rendesen az idejét, benne van jól a korban, most menjen el, hogy valami haszna legyen még a nyugdíjából. — No jó, jó — motyorog az öreg és lenéz a vezető duzzadt kezére, mintha félne, hogy lecsavarja a gombját — Hasznom lenne, az biztos, de mégiscsak ... nem gondolta volna az ember... — Más kérné már a maga helyében — mondja a vezető és elengedi a gombot — Maga iszen igazán úgy megy el. hogy mindenki meg volt elégedve magával. Végignéz az embereken, tisztán látják az arcán, hogy nem ezért, tartotta vissza őket, de azért bólogatnak. Pereces meg is jegyzi most már komolyan: — Annyi biztos. — Hát elsején lelépünk, öreg — szól a vezető és nézi Jani bácsi remegő fejét, a zsíros lapját. Most megszólal az öreg: — Iszen én még... beszel n is tudtam az állatokkal. Senki se szól, az öreg is végignéz az embereken, a lovakon, melyek most háttal allnaS neki. Azt mondja rövid szipogáa után. — Ha én azt mondom Szekfű. ez a Szekfű hátrafordít- ja a fejét. Azt meg lehet nézni. Szekfű tényleg hátranéz <» negyedik kocsitól, ezt -eö mindenki. — Meg a csillag is, amott — folytatja az öreg — Beszélni tudok velük, elhiheti. — Elhiszem én — felel halkan a vezető, Jani bácsi pedig megtörli az orrát kézfejével és azt mondja aggódva. — Meg aztán itt vannak a tyúkjaim, azt senki se mondhatja, hogy én nem kértem meg a tartást. — Tudom — hagyja rá a vezető. Ezeket is igen nagyon szeretem én, vezető kar társ. — No jól van, nézze csak .; — kezdené, de Jani bácsi egészen belemelegszik már. Olyan hangon beszél, mintha az életét fenyegetné valami roppant nagyságú veszedelem, — Ezeket én annyira szeretem, hogy ezekkel is beszélni tudok, akár hiszi, akár nem. — Élhiszem — mondja és m# gint megfogja az öreg kabát)» gombját — Nem kell azért any- nyira kétségbeesni, öreg. — Nemhogy kétségbeesni! —« árad Jani bácsiból a keserűség — De nézze csak meg, ha éa azt mondom, Miska, az egyszerre idefut hozzám! — Tudom én. Jani bácsid nem arról van most szó ... —- Nohát itt van e! — fordul el tőle az öreg — Csak nzi kellett mondanom, hogy Miska! Aztán már fut is ez a Miska! Ez aztán a kakas ám! Néa- ze csak! A tyúkok is utána.! Az emberek közül egy-kettő melegen mosolyog. Pereces belenyúl a zsebébe, kenyérdarabot csíp ki, odadobja Miskának, aki ott legénykedik már Jani bácsi csizmája mellett. Jönnek a tyúkok is, tizennégy orping- ion. és körülveszik az örege*. — Itt vannak — remeg Jani bácsi torka — Julcsa e! Amint hallja a nevét, mindjárt kotyog. Gyere Julcsa, gyere, hailed, hogy el akarnak zavarni innen bennünket? Lehajol, simogatja a kakast, a tyúkokat, aztán fölnéz a vezetőre. — Hová vigyem én ezeket, vezető kartárs? — kérdi kétségbeesetten. — Nem kell azért annyira begyulladni — mondja kicsit zavartan a vezető. — Biztos, hogy magának otthon nincs helye, tudom én. De mindig volt valahogyan. Eltűrhetik itt az emberek. Meg maga is maradhat, ha nagyon akar. — Nincs akadálya — felel fölényesen Pereces — Persze, hogy maradhat. Mi van abban ? — No, jó — mondja a vezető — Csak ezt akartam. Indulás! — Az igaz — kezdi Pereces, — hogy beszélni is tud velük. Meg nem is olyan öreg még — azzal felül a kocsira, fogja a gyeplőt, s előbb füttvent egyet, aztán nagyot kiált — Gyia. teee! Jani bácsi az orrát piszkálja, nézi a kocsikat, a tyúkok ott kotyognak körülötte, lehaiol. megsimogatja Julcsa fényes szárnyát és azt mondja: nem leszek én útjába senkinek, anv- nvi biztos... A vezető nézi egv darabig a kocsikat, amint kifordulnak a téglaoszlopos kapun, aztán fü- työrészni kezd és azt mondja Jani bácsinak: — Meg is ültetheti, ha akarja — és elindul a szobája felé. Ormos Gerő
