Tolna Megyei Népújság, 1961. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-13 / 190. szám
IRODALOM NÉPMŰVELÉS * KONYAK és RUM A hirtelen szél felkavarta az út porát, megforgatta a földön heverő sok apró levelet, maid végigörvénylett a tálon, és a gyanútlan emberekre szórta a szemetet. Boda Márton a kerítésnek dőlt, és káromkodott. Istent szidta, hogy fújni engedi a szelet, s a rossebbel etette a homokot. A szürke, szúrós szemcsetengert, mely a torkába mar, és megvakítja a szemét. A büdös életet, melyben szenvedni kell. Tipródott egy darabot, aztán összehúzta magát, s a földre huppant a kerítés tövén. így jó, hogy a fejét elrejti térdei közé. Nem lát, nem hall, nem érez. Csak fújjon a szél, mi köze hozzá? Semmi! Öt nem érdekli az egész. Néha léptek jönnek, de elmennek. Emberek lehetnek, mindegy, hogy kicsodák ... Átmenet nélkül zúdult le az eső. Milliárd kemény csepp kopogott kalapján, jéghideg erecs- kék csorogtak a kajla karimán, ütötték-verték. bújócskáztak az. ing nyakán, csiklandozták Öreg testét, rongyokba csavarták a kopott ruhát, ülni se hagyták, ->»nadrágja átázott? teljesen,.... Feltápászkodott. Ösztöne vitte hazafelé. — Akár egy disznó — nyögött az asszony, hogy a hajlott hátú alacsony ember berúgta a szoba ajtaját, s szétfröccskölve a magával hozott mocskot, a székre zuhant. — Pofa be! — köszöntött Boda Márton, s hogy nem kapott választ, kifejezéstelen szemekkel bámulta maga körül a semmit. Aztán megunta, és az asztalra borult. A háttérben a fiú borotválkozott. Csend lett... nagy csend .., csak a nehéz szuszogás hallott ... s az alkoholszag keveredett a babfőzelék illatával. Az asszony a férjére nézett, és behunyta a szemét. — Vacsorát! Megkapta a mély tányér füstölgő babot. — Nem ezt! Húst! — Nincsen. Bodáné összerezzent. Abbahagyta a matatást. Megtörülte a kezét, és szembe fordult férjével. így kezdi máskor is. — Nem volt a boltban. A tányér a földön darabokra tört. — Minek csinálja ezt? — hallatszott hátulról a villogó tükör mögül. — Pofa be! A fiú nem válaszolt. Bodáné fellélegzett, és vizes ronggyal feltörölte a babot. Jó, hogy a Feri közbeszólt. — Adjak szalonnát? — kezdte az engesztelési. Ezt a hangot szokta meg. Ezt szereti. Az alázatos kérlelést. A fiú az más. Mintha nem is lenne az övé. Fejjel magasabb, többet tanult, hideg ész. Nősülne meg, és menne a fenébe. Az asszony az övé. Huszonnégy éve már. Megmutatja ennek a kölyöknek is. — Pénzt! — Minek? Csak nem menne el? Eddig eszében sem volt. Örült, hogy hazaért. Most tiltják, menni kell. Mindegy, hogy merre. Akárhová. —: Béart, te r*agyó, vagy széthasítalak! — emelkedik az asztal mellől, villan szemében a fenyegetés, beidegzettek mozdulatai, az asszony sikoltása is, így kell annak lenni. így. Hogy üssön az ököl. és rúgjon a láb. Hogy vinnyogjon az áldozat, és folyjon a vér. Hogy az élét az erőst szolgálja, ha gazember is. — Megálljon! Férfi hangja ez. A fiúé, ki remegve hallgatott húsz éven át, ha sárgát lobbant a fény, s az éjszakából imbolyogva apja lépett elő. Szemében most új tüzek lángja ég. — Eressze él! Eressze? Nem ereszti. Hogy megmutassa az erejét. A lármába belehasít a csend. A fiú leteszi a borotvát, előrelép. Boda Márton lassan fordul. A tűzhelyen pattogó szikrák, csapott ernyője alól a sápadt, lámpakörte, az ablakon kocogó szél, minden, még a halottak röntgenszeme is a föld alól most rájuk figyel. A szörnyűség órája ez, melyen ölre megy apa és fiú. • A bányában mindent szénfátyol takar; a tehertartó gerendák horpadt ívét és szálkás törzseit, a csikorgó csillék kanyargó sínét, s a fejtőkalapács hideg vasát, és az azt markoló durva tenyeret is, mely most ernyedt mozdulatokkal a szalonnához vág kenyeret. A többiek lemossák magukról az izzadt szennyet, és üde testtel. lépik át a fürdő kapuját, s _ ha egy pillanatra el is káprázza szemüket a kék ég és a ragyogó napsugár, oxigéndús, friss levegőt szívnak a tüdőbe, úgy nyeli el őket az eleven forgatag. Boda Márton csak a testét mossa le. lelkére rászámít húsz s egynéhány évvel ezelőtt a sötét fátyol. A vágat aljában hever. Eszik. Rák magába unott falatot, fáradt a gép. A karbidlámpa fénye karikát rajzol a feje köré. A szürke félhomályban csupán a mélyben ülő indulatos szemek világítanak az alacsony homlok, a széles pofacsont és a lapos orr mögül. Balczó János figyeli. Nyugodtan teheti, rá se hederít. Mos- tonában ilyen elgondolkozó. — Nem láttalak tegnap a meccsen. Mi köze hozzá? Magában gondolja, de nem szól. Nincs kedve menni emberek közé. — A fiam olyan gólt lőtt, hogy rezgeti a háló. Az enyém is, kavarodik fel benne az emlékezés. Balczó mérgelődik, ebből így nem lesz soha beszélgetés. Pedig át fogja adni az üzenetet. _Ha így folytatod, kidöntöd a bánya falát. — Az isten rohassza beled a szót! — tör ki Boda Mártonból az elkeseredés —, a föld alatt sem lehet nyugtom? — Jó. jó — csillapodik Balczó _ nem akar bántani senki. .. Hazudik! Mióta eljött hazulról, üldözik a sunyi tekintetek. Hova megy. mit csinál, hol lakik, iszik-e? összesúgnak a háta mögött, örvendeznek a baján. A tekintetekből lehet olvasni a kósza híreket: az öreg Boda otthagyta a családfát: Fia verte el! Részegen üti az asz- szonyt! Nincs egy ép bordája sem! Hogy jönnek hozzá? Kire tartozik az ő élete? Senkire. Bal- ezóra se. Biztosan a szomszédból hallgatták az ordítozást. A felesége mindig átfigyel. Törődne inkább a lányával. Balczó János eddig barát volt, most ő is bemutatkozott. — Minek ütöd más dolgába az orrod? — Én? Kiébe? Szóltam rólad egy szót is? — Rosseb a pofádba, nem a fiamat emlegeted? — Ide figyelj, Boda Márton! Balczó János eldobja a fúrót, szembe fordul, csípőre teszi a kezét, arcába sápad az indulat. — Én a te fiadról nem szóltam egy szót sem. Tudom, hogy elvert, azt is. hogy miért. Nem érdekel. Nem vetlek meg. sajnállak. Eliszod az életed. A többiek gyarapodnak, te egyre lejjebb süllyedsz. Jöjjön meg az eszed vénségedre. Az asszony velem üzeni, hogy haza vár. Most pedig, ha úgy érzed, hogy rosszat akarok, vágd belém a bicskád! * Bodáné a sültet lehúzta a tűzről Szakértő szemekkel vizsgálta rozsdába árnyalt piros színét, és nem tolta vissza karimára. Krumpliszeleteket szórt a forró zsírba. Utána az ablakhoz lépett, és félrelibbentette az áttetsző muszlinfátyolt. Az utca üres volt. Az asztalon nem talált semmi igazítanivalót. Ki tudja, hányadszor rendezte el. A fehér abroszon vigyázban sorakoztak az evőeszközök. Mellettük kis kosárban nagy halom kenyér, s kancsóban aranysárga bor. A fiú is ünneplőbe öltözött. Csak jönne már. — Azt mondta Balczó, hogy a bányában sírt apád. A fiú messze néz. — Nehéz élete volt... Hamisan cseng a szó, nyomasztó a hallgatás. — Keress a rádióban zenét. A fiú forgatja a gombokat. (Folytatás a ö. oldalon) Qsraf féltés és a Balesten A „magyar tenger” környéke századokon át a magyarság művelődésének gócpontja volt. Itt volt a honalapító Árpádnemzetség szállásbirtoka: Az I. Endre király által alapított tihanyi monostorról szóló adománylevél a legrégibb magyar nyelvemlék, és a déli parton a Szekszárd városát kilencszáz éve megalapító Béla király fia, I. László gazdag monostort alapít Somogyváron. és franciás műveltségű kulturális központot teremtett Somogy megye akkori székvárosában. Ez a bájos vidék minden korokban ide vonzotta a magyarság szent ügyének harcosait: Keszthely egykori gavallér földesura, Festetits György a ..Balaton fővárosát” a művészet és tudomány egyik központjává tette, amikor a „magyar Weimar”- ként emlegetett Keszthelyen 1797-ben létrehozta az első magyar mezőgazdasági felsőfokú tanintézetet, az ún. Georgikont, majd 1819-ben a helikoni ünnepségek alkalmával vendégül látta korának neves dunántúli íróit: Berzsenyi Dánielt, Páló- czi Horváth Adamot, Kisfaludy Sándort, s a magyar bieder- meyer egyik legrokonszenvesebb alakját, a „magyar Sappho”-nak tisztelt Dukai Ta- kách Juditot. A helikoni ünnepségek folytatóiként „költők keltek versenyre dicsőíteni e vidék természeti szépségeit, s nincs is szép hazánknak még egy ilyen tájéka, amely a szép- irodalomban elragadhatná előle a pálmát”. Kis cikkünkben nem kívánunk minden egyes jelentős költővel foglalkozni a Balatonnal kapcsolatban, most egyes-egyedül Szekszárd szülöttjével. a rendkívül népszerű Háry János alakjának halhatatlan alkotójával, a jövőre — 1962-ben — százötvenedik születési évfordulójához érkező Garay Jánossal „járjuk körbe” a „magyar tenger”-! Az első magyar nyelvemlékben már szereplő „Feheru vá- ru” — a mai Székesfehérvár — felől érkező utasnak már Ke- nese is Garay Jánost juttatja eszébe: »Kénesétől Keszthelyig Terjed a Balaton, Ott az éden kapuja, Itt az édenkert vagyon« — emlékezik Kenéséről a költő egyik szép versében. BALATONFÜREDEN — ahol a népszerű költő gyakran vendégeskedett — a SZOT-szana- tórium kultúrtermének fedett sétányán márvány emléktábla hirdeti Garay János nem halványuló emlékét. Talán a balatonfüredi parti sétányról elénk táruló csodálatos körkép szépsége ihlethette TÉNAGY SÁNDOR: Kettéváltunk a% egy-szerelemken Megrettent piros sikollyal kéredzkedik nyugalmam, öledbe kúszik a rettegés, rádomlik ez a dallam. Megfulladsz te is, mint bennem- a némaságba fordult lendület, vak leszel formákra, színekre, és zenékre, szavakra süket. Megfulladsz te is, mert nem voltál szíved szerint bölcs, belétompulsz a bizonytalanba, csókod is fájdalmas szívgörcs. Nehezebb lesz a bűnbocsánat, mert a nevetést elfeledtük, négy szemünk négyfelé bámul, már csak önmagunkat szeretjük. Megrettent, piros sikollyal kéredzkedik nyugalmam, öledbe kúszik a rettegés, rádomlik ez o dallam, Mégsem tudom létezésedet meg- tn&íicl 7ii9 pillád alatt pihenne gyenge arcom; valami, ami egyértékű a gyűlölettel, valami kell, hogy a dolgok fölébe tartson. Mégsem tudsz te sem másként ítélni, mert közös volt egyszer szemünkben a válasz; valami kell, ami a lelkedet összegyűrje, valami kell, hogy innen kitalálhass. És szeretni tovább, változatlanul mégsem lehet, megértjük mind a ketten; négy szemünk négyfelé bámul, kettéváltunk az egy-szerelemben. öledbe kúszik a rettegés, rádomlik ez a dallam, megrettent, piros sikollyal kéredekedik nyy.gaiy)aiu. meg Garay Jánost, amidőn „A Balaton” című versében isten könnyének nevezte a „magyar tengert”: "Tükre lön az égnek S szép Magyarországnak ... Nevezik e könnyet Balaton tavának.-« TIHANY a bizonyság, hogy a tóvidéken legtöbbet idézett költő a mi Garaynk. A kecskekörömnek nevezett tengeri- kagy ló-maradvány t kínál ó-áru - sítgató tihanyi gyermekek száz éve is már. meg napjainkban is a Garay-rege talán milliomodszor elhangzó soraival fogadják a félsziget látogatóit: "A régi szép időkben egy szép királyleány Aranyszerű kecskéket őrzött Tihany fokán ...« „SZÓZAT A VISSZHANGHOZ” című költeményében a költő imigyen szól: »Mit kiáltsak én neked, Ös Tihany tündére? Nem maradsz-e szótlan Költőd énekére? Azt mondják, hogy bármi szót Adnak riadóra, Azt tovább kiáltod el Híven, szóról-szóra ...« A költő életében még „Híven, szóról szóra” felelgető „echo” egy időre elhallgatott, de mint hírlik, a visszhangot elnémító épűletoromzatot Veszprém megye Idegenforgalmi Hivatala napjainkban eltávolíttatta, s most már a szép királyleány visszafelel, ha „bármi szót adnak riadóra”. A BALATON SZÉPSÉGE nem egy vers írására ihlette Garaynkat: Másik versében így ír szeretett Balatonjáról: »Szép Balaton tavában Megfürdött az ég. Azóta lett vizének Hullámjátéka kék. A föld haragra lobbant E vakmerény miatt S epéje zöldre festé A kék hullámokat. A víz mindkét hívének Megtartá emlékét: Az égnek tiszta kékjét, A földnek zöld. színét. Csendes, szelíd időben Azúrszínben ragyog; A föld haragos zöldében, Ha keble háborog.« Másik versében így ír szeretett Balatonjáról: "Játék ez, avagy jelenség A Balatonnak partjain? A tó bosszant fehér, veres, zöld, A változékony parti szín. Somogy szélén fehér a tópart,, Veszprém megyében vér színű. Zalának partja mint egy éden Zöld bársonyával gyönyörű!-« A BALATON MAGASZTA- LÄSÄBAN rendkívülien találékony és fáradhatatlan, népszerű költőnk kis tanulmár nyunk elején idézett verse zárósoraiban mondja: »Akik eddig jöttetek, Keszthelynél kiszálljatok; Szent a föld, amelyet itt Be fog járni lábatok..;« Hiszem, hogy a Háry Jánosáért — amelyből egyik legnépszerűbb Kodály-dalmű született — méltán híres szekszárdi születésű költő elkövetkezendő százötvenedik születésnapi évfordulójának ünnepén nem csupán szülővárosa — Szekszárd — de a sokszor megénekelt Balaton-vidék. s vele együtt az ország is megemlékezik majd Garay Jánosról. Borsi, Baráss 4csa«l
