Tolna Megyei Népújság, 1961. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-06 / 184. szám

Liszt Ferencre emlékezünk

halála 75. évfordulóján

Tolna megye művészeti emlékei

A grábóei görögkeleti templom

Ha életrajzi adataival kezdeném, könnyen a szokványos életút-ismertetők sablonos formáiba igazodna a toliam, a szabály azonban mégiscsak kötelez és e1e"e( ír kell tennem néki... Közölje azonban ezeket az adatokat a legilletékesebb: maga Liszt Ferenc. Egy Chamonix-i szálló vendégkönyvébe 1815 nyarán, amikor feleségével, Mariéval és barátaival oda érkezik, ezeket írta: Neve Liszt Ferenc, foglalkozása zenész-filozófus. született a Parnasszuson. érkezik a Kétségből és úton van a* Ignz.ság felé. George Sand így toldotta meg a humorosnak szánt, de ugyanakkor megrendílően komoly beiegvzést: lakóhelyük a Természet, születésük helye Euróba, foglalkozásuk vllág- esnvnrgók .., Kiállította: a közvélemény.

... Több egy évszázadnál, hogy Liszt Ferenc kezevonása nyomán pabírra vetődött ez a néhány szó, és pontosan 75 esztendeje annak, hogy a világ egyik legnagyobb pianistája és zeneszerzője örökre lezárta szemét Bayreuthban. 1886. július 31-én.

Élete, művészete üstökösök ragyogásához hasonlítható. Már gyermekkorában meglepően tükröződtek zenei tehetségének jelei, és miután apja. Liszt Ádám. zongoratanulásra fogta, kilenc éves korában már Pozsonyban hangversenyezett. 1823-ban Párizsba készült, hogy tanulmányait folytassa. de előbb Pestre jött, ahol 1823. május elsején adott nagy. bemutatkozó hangversenyt. Ekkor jelentek meg Pest-Buda házainak falain a falragaszok, melyeken így köszöntötte a kis Liszt a Nagyérdemű Közönséget:

„Magyar vagyok, s nem ismerek nagyobb szerencsét, mintha nevelésem és kénes^é- gem zsengéjével kedves hazám iránti legbensőbb hajlandóságom és hálám zálogául Franciaországba és Angliába utazásom előtt, szolgálok, ha mi éretlenség mutatkozik még ké- peztetésemen, fáradhatatlan szorgalmam által nagyobb tökéletességre juthat, s egykor tán olly igen szerencsés lehetek, hogy kedves hazám díszének egy ágacskájává válhas- sak.”

A „7 választó fejedelmek” termében rendezett hangversenyen Liszt óriást sikert aratott. A hallgatóság felejthetetlen élményét híven bizonyítja eav nanlótöredék (Bártfai László naplója): ..Én hallám őt 1823- ban ugyan Itt Pesten, mielőtt kiutazott (Párizsba), talán 12, legfeljebb 14 éves korában, (Liszt 12 éves volt akkor — S. E.) s még akkor kénytelen va- lék hinni, hogy lehetetlen már haladnia.”

Pedig pályája kezdetén állt! És hogy hová, milyen mérhetetlen magasságokba jutott, azt felmérni és hasonlítani csak olyan zsenikhez, zenei lángelmékhez lehet, amilyen Liszt volt. Párizsi tanulmányai után

bejárta Európát, sikere, hírneve- hömpölygő áradatként fokozódik. 1833-ban újra hazakészülődik. és a nagy pesti árvíz károsultjainak segélyezésére már Becsben megkezdi iótékdnyeélú hangversenysorozatát. A hatást, melyet hallgatóira gyakorolt, nehéz leírni. Schuman egyik barátja mégis megkísérelte és Liszt bécsi hangversenyeiről ezeket írta:

„Benyomásaink sokkal frissebbek. sokkal hatalmasabbak s mondhatnám, váratlanabbak, semhogy meggondoltan ítélhetnénk. Az általános mértéket itt nem alkalmazhatjuk: mert a gigászi egyéniség, ha nehezen is. de megmegynrázható; magát a szellemet, a zseni leheletét érezni lehet csalt, de leírni nem. Képzeljen el egy keskenv- Ví’dlú. sovány fiatalembert, kinek hosszú fürtéi szemébe és nyakába omlanak. Arca szellemes. élénk, halvány, végtelenül érdekes: szeme elárulja minden érzését: társalgás közben villogó vagy telve melegséggel: beszédmodora fanyar, szaggatott. Ilyen ő a mindennapi életben. Ha zongorához ül, először végigsimítja kezével a haját, tekintete megmerevedik, felsőteste meghajlik, s csupán a homlok s az arc kifejezése árulja el érzelmeit. Játékát lehetetlen elképzelni, azt hallani kell.”

Becsből Pestre diadalmenet volt az útja. Mindenütt ünnepük és Liszt honfitársai között boldog napokat talált. Azután újra európai körútra indul és — mindenütt — legtöbbször jótékony céloknak javára adja hangversenyeinek óriási jövedelmét. Bárhol, bármerre is járt. mindig hangsúlyozta magyar származását és azt. hogy mennyire szereti „messzi hazáját”. ..ismeretlen békítőit”, „nagy, szomorú családját” melynek féidalmas ..panasza visszahív”. Végtelenül szerette az embereket, és a nép egyszerű fiai megértették őt. Mondják — és ez a történet igaz —, hogv egyszer Zichy Géza gróf vendége volt Tetétlen- ben. ahol a zsellérek annyira szívükbe zárták, hogy amikor utoljára járt ott. valóságos ünnepléssel fogadták. Szeretettik viszonzásául kedvükre zongorázott nekik és megvendégelte őket. Antikor elbúcsúzott tőlük. eav galambnsz öreg zsellér így szólt a világhíres muzsikushoz: „Hogv hogyan hínnk. uram. azt megmondta a méltó- ságos grófunk, hogv mit tudsz, azt megmutattad, de hogy ki vagy. uram. azt csak mi szegény népek tudjuk!” Hozzáfűzik a történethez, hogy Liszt ott, akkor könnvezve csókolta meg a varkocsos. öreg parasztot .. . Barátai mindig hangsúlyozták. hogy bár Liszt császárokkal. királyokkal és fejedelmekkel „narolázott”. szíve szerint azonban a legalacsonyabb sorban lévőket szerette. Ez az érzés átívelt egész életén, ezt nyomatékkai hangsúlyozzák életrajzírói is. bárkik is voltak azok.

Égi madár »

Nem rettegek már. hogyha berregése Idegfájdítón az eget hasítja.

Nem hagy ki — mint egykor — szívem verése, bombáit már — mint régen — nem hajítja.

Csillagot játszik fönn az ég mezőjén, s szikrázó fénnyel száguld éjjelente.

Hajtja, fizi emberész-szabta törvény, és eltűnik a roppant végtelenbe...

Tűzijáték az égi színpadon, elnézegetem őt álmatagon, amint útját az éjszakába rója.

Többé nem emberpusztító gyilok, tűzesőjétől nem nyílnak sírok, ő már az ég megszelídült lakója.

MISZLAI GYÖRGY

És itt térjünk ki Bartók Béla soraira, idézzünk néhány mondatot a Magyar Tudományos Akadémián elmondott székfoglalójából: „Liszt egész gondolkodásának, világnézetének legpontosabb tükrét magéban műveiben találhatjuk. Optimizmusát legjobban azok a „Verklárung”-szerű zárórészek fejezik ki. amelyek annyi nagyobb szabású művében vannak meg. Hogy korát, a romantikus XIX. századot, minden javával, minden túlzásával nem tagadta meg. az emberileg nagyon Is érthető ... Kötelességünk ennek a nagy művésznek egész működésére hálásan visszaemlékezni ...”

Nem lehet elégszer ismételnünk Bartók Béla szavait: kötelességünk ennek a nagy művésznek egész működésére, teljes életművére hálásan visszaemlékezni!

,.s£ha nem törődtem azzal, hogy elterjednek-e műveim, vagy nem” — mondotta egyszer pályája csúcsén Liszt Ferenc. Nem is kellett törődnie! Nem, mert művészete nem ismert semmiféle korlátot, áttört mindenen és diadalmas áradással hódította meg az egész világot. És ez a hódítás ma, amikor egyre több alkalom nyílik arra, hogy mind többen és többen megismerjék — ez a hódítás csak erősödni fog, s betölti a szíveket muzsikája csodálatos varázslatával.

Sass Ervin

A falun kívül áll a pravoszláv templom, hajdan híres búcsújáróhelye az országban élő görögkeleti vallásúaknak. A XVIII. században épült, érdekes építészeti jellemzője a szentély előtti kupola, belül freskókkal gazdagon díszítve.

Első jegyességem

(Folytatás az 5. oldalról.)

— Mondd meg n borbély bácsinak. rendesen nyírjon meg; én küldtelek. Nem akaróm, hogy ez a, szép Lidiké megszóljon itt az udvaron. Van ám itt egy szép kis Lidiké, ha nem tudnád! — tette hozzá, és megparancsolta, hogy siessek vissza.

Amikor megérkeztem kopaszra nyírva, ez a Lidiké ott volt Kata néninél a műhelyben.

Alacsony, pufók, barna leányka. két-három évvel fiatalabb nálam.

Megijedt, amikor beléptem, beletúrkált zavarában az orrába, mezítláb volt, jobb lábfejét jól behajlítva rátette a balra és bámult rám vizsgálódva.

— Ne piszkáld az orrodat! — szólt rá Kata néni. Lidiké leengedte szégyenkezve a kezét és a kis kötényét fogdosta fokozódó zavarában. Kata néni pedig ránk parancsolt mosolyogva: — Fogjatok kezet! No gyerünk, gyerünk. szépen!

Lidiké nem mozdult, csak a hasai" emelte föl a kezét, én odaléptem. kezet fogtunk.

— Teremtette! — játszott velünk Kata nőném. — Ez lesz a vőlegényed, aztán te az orrodat piszkálod előtte! Nézze meg az ember!

Talán öt percig , álldogáltunk előtte, mereven, olykor mosolyogva. ő beszélt, dolgozott, aztán. amikor látta, hogy mind a ketten felszabadultunk valamennyire, azt mondta:

— Menjetek ki szépen az udvarra! Játsszatok. Egy-kettő! Jó gyerekek legyetek!

Az udvaron egy darabig csak álltunk, bámészkodtunk, ránéztünk olykor egymásra, aztán lesütöttük a szemünket. Elég nehezen indult a barátkozás. Lidiké odament a leánderes hordókhoz, kis kavicsot sodorgatott meztelen lábéval a földön, én az ezüstösen fénylő eget néztem. Legyek csillogtak a levegőben, virágok illata nyomta a mellemet. Jólesett kopasz fejemnek a napfény, fel is nyúltam zavaromban, megsimogattam a hegyes sörtéket és figyeltem lopva Lidikét. Nagyon tetszett, ű is rámnézett olykor.

aztán elkapta gyorsan a fejét és mosolygott. ,

.....«'>■,

K

ésőbb egy szürke, macska sodort közelebb bennünket egymáshoz. Lidiké fölvette a karjára, én megkérdeztem, nem kar-” mol-e, és ő egyszerre megbátorodott, arról kezdett beszélni, milyen ügyes ez a macska.

Aztán megismertetett az egész udvarral. Mutogatta a kis virágágyakat. elvezetett a mohás kerekes kúthoz, s mire delet fújtak a gyárak, egészen összebarátkoztunk.

Ez a barátság aztán annyira fokozódott a következő napokon, hogy Lidiké betöltötte az egész világomat. Nappal mindig együtt voltunk, éjjel róla álmodtam, össze is koccantunk olykor, aztán kibékültünk, szóval pontosan úgv történt minden, mint a nagyok életében.

Bennem már a harmadik napon

igen nagy elhatározások támadtak. S mivel akkor még nem forrt ki lelkemben a képmutatás tudománya. közöltem is Lidikével megmásíthatatlan szándékomat.

Ez hátul, az orgonabokrok mellett történt.

Lidiké egy lehajló ágat húzogatott, én szemben álltam vele, de a túlsó ház tetejét néztem.

— Majd egyszer elveszlek tégedet feleségül — mondtam elég határozottan.

Lidiké megint félkört sodort a meztelen lábával és annyit mondott csak nagyon halkan:

— Az jó lesz.

Ettől kezdve aztán megváltozott közöttünk a viszony, ö feltűnően kedves, figyelmes volt hozzám, én elkezdtem neki parancsolgatni.

Magam se tudom, mi hajtott rá. de nem tudtam magamban tartani életbevágó megállapodásunkat.

Egy délben, amikor feltűnően jókedvűnek találtam Kata néné- met. közöltem vele szándékomat.

Előttem gőzölgött a leves, a kanalat is fogtam már. s egyszer- csak kimondtam:

— Kata néni, én elveszem feleségül Lidikét.

Kiegyenesedett, hosszú arca még hosszabbra nyúlt, kimeresztette a szemét, s annyit mondott csak:

— No!

Aztán'összecsukta a szál áj, láttam. hogy remeg a vékony, ajka, s mintha ráragadt volna nagy fogaira. Elfordult, a tűzhelyhez lépett éS' äzt mondta közben: ,

— Nagyon helyes. Éppen ideje. Benne vagy a korban.

Ez az első pillanatban nagyon tetszett nekem, tovább akartam beszélni, de sehogyan se tudtam elkezdeni. Kata néni pedig hozta a főtt sárgarépát, zöldséget egy mázas bádogtányéron, s mintha minden gondomban együttérezne velem, megkérdezte:

— Aztán hol fogtok lakni?

Erre én felhúztam a vállamat

és annyit tudtam csak mondani:

— Hát...

— No jó — vágott bele. — Ezt majd elintézzük valahogyan. Csak a mamájának kell szólni. Hogy számítson rá. Nem lehet az ilyent akárhogyan összecsapni.

— Az biztos — hagytam rá. és néztem a jószagú. gőzölgő zöldséget.

— Nem bizony! — helyeselt. — Me" kell gondolni alaposan. Remélem. te meggondoltad.

— Meg hát — mondtam önérzetesen.

— Akkor rendben van — és leült. levest mert a tányéromba. — Csak az fontos, hogy szólj majd nekem. Mert ott akarok lenni a lakodalomban.

— Szólok én! — ígértem meg.

Enni kezdtünk. Az első kanál

leves után valami megszortyant az orromban, erre Kata néni rám- szólt játékos eréllyel:

— Ejnye te! Nem törölöd meg azonnal az orrodat? Nézze meg az ember! Miféle vőlegény vagy te. hallod?

Előkotortam gyorsan a zsebkendőmet.

— ügy! — mondta Kata néni, amint végeztem. — Ki a fene látott ilyen vőlegényt?

Lidiké megjelent a nyitott ajtóban. de nem lépte át a küszöböt. csak jó étvágyat kívánt és bámészkodott.

Ennek az első jegyességemnek nem volt semmi komoly eredménye. annál inkább a másodiknak, amelynek súlyos következményeit még ma is nyögöm.

Ormos Qmat