Tolna Megyei Népújság, 1961. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-03 / 181. szám

6 TOLVA MEGYEI VEPÜJSAG 1961. augusztus 3. SPORT A hét tizenegye Munkás-, paraszt-sportolók találkozása Kocsolán Az autóbuszból kiszálló budapesti sportolókat és azok vezetőit a községi tanács, a termelőszövetkezet vezetői és a helybeli peda­gógusok üdvözlik. Az elmúlt vasárnap kedves vendégei voltak a kocsolai ter­melőszövetkezetnek, valamint a termelőszövetkezeti sportkör­nek. A Budapesti Testnevelési és Sporttanács — mint a ko­csolai termelőszövetkezet pat- ronálója — látogatott Kocsolá- ra, hogy találkozzanak a kocso­lai termelőszövetkezet vezetői­vel, valamint a termelőszövet­kezeti sportkör vezetőségével és tagságával. A Budapesti TST-t már jól ismerik a kocsolaiak. Közel há­rom év óta patronálják a köz­séget és ezalatt igaz barátság fejlődött ki a szövetkezeti tag­ság és a Budapesti TST között. A budapesti vendégek 11 óra­kor érkeztek Kocsolára, ahol a községi tanács titkára, a ter­melőszövetkezet főkönyvelője és a helybeli nevelők üdvözöl­ték a budapesti vendégeket. A budapesti ifjúsági válogatott Béla és Flórián Károly vezeté­sével, a megérkezésük után sé­tát tettek a községben, majd a termelőszövetkezet ebédet ren­dezett tiszteletükre. A sportversenynek kettő óra­kor kellett volna kezdődni, azonban közbeszólt az időjárás. Mintegy fél órán át szakadt az eső, és így elhúzódott a kezdési időpont. A kényszerszünet alatt beszélgettünk Flórián Károly- lyal, a BTST tagjával, aki el­mondotta: „Örömmel jöttünk Kocsolára, hiszen régóta ismer­jük a községet és a termelőszö­vetkezetet. Ugyancsak régóta ismerjük a termelőszövetkezeti sportkört is, figyelemmel kísér­jük szerepléseiket, és amikor szükség van segítségadásra, mi megjelenünk. Az elmúlt két év alatt a tsz-sportkör több íz­ben kapott tőlünk snortfelsze­csak a sportra terjed ki, hanem a termelőszövetkezetnek is mindenkor segítségére va­gyunk. Mindig örömmel jöttünk és jövünk Kocsolára. látjuk a szövetkezet és a tagság gyara­podását. megerősödését — mon­dotta Flórián Károly. Az eső lassan alább hagyott és három óra körül mégiscsak megkezdődhetett a sportdél­után. A labdarúgó-pályán a vö­rösegyházi labdarúgó-csapat játszott a kocsolaiakkal (meg­lepetésre 2:0-ra legyőzték Ko- csolát), de a budapesti ökölví­vók már megkezdték bemutató mérkőzésüket. A budapesti fiúknak szokatlan volt először a 6:4-re a budapesti lányok győz­tek. Nagy érdeklődés előzte meg Budapest ifjúsági válogatott csapatának szereplését. A dom­bóvári járás vegyes csapata a következő összeállításban lépett pályára a budapesti ifik ellen: Csutorás — Berki. Arató, Mik­lós — Szabó, Mácsik, Sárközi — Éri, Horváth I.. Horváth II., Mérei. Haraszti. A budapesti ifjúsági válogatott az első fél­időben 2:0-ás vezetésre tett szert, majd a második félidőre feljavult dombóvári járás csa­pata Horváth II., Mérei és Sár­közi góljával 3:3 arányban vég­zett. A mérkőzést mintegy hat- százan nézték végig, többen jöttek a mérkőzésre Dombó­várról és a környező községek­ből, motoron és autón. Bár az időjárás közbeszólt, mégis jól sikerült a Budapesti TST által szervezett sportbe­mutató. A bemutató után a ko­csolai termelőszövetkezet, vala­mint a sportkör vezetői, tagsá­ga hosszasan elbeszélgettek a budapesti fiatalokkal, melynek során a budapestiek augusztus 20-ra meghívták a kocsmaia­kat: látogassanak el Budapest­re, ahol örömmel várják őket. L közlemény Ezzel a címmel jelentettük meg az I960—61. bajnoki évben a ta­vasz folyamán azt a cikkünket, amelyben az elmúlt forduló leg­jobb játékosteljesítményeiről igye keztünk beszámolni. Korántsem lépünk fel azzal az igénnyel, hogy e téren abszolút értékmé­réshez jutunk, de úgy véljük, amikor ezt a rovatunkat megin­dítottuk hogy sikerül bemutat­nunk a megye hétről hétre jó teljesítményt nyújtó játékosait, no meg aztán az örök emberi hiúságon keresztül sikerül játé­kosainkat jó teljesítményre sár kallni, amely közvetve mégis­csak a megye labdarúgó sport­jának fejlődését segíti majd elő. Nem volt könnyű ez a (mun­ka, hiszen sokszor nem kaptunk tudósítást a játékosok teljesítmé­nyéről, ami miatt aztán nem is sikerült minden alkalommal ösz- szeállítani a legjobb teljesítményt nyújtó játékosokból álló tizen­egyet; Azt sem mondjuk, hogy tökéletes munkát végeztünk. Hi­szen hétről hétre más és más szemüvegen keresztül néztük a játékosok teljesítményét, nem egyforma felkészültségű tudósí­tóinktól természetesen azt sem lehetett megkövetelni, hogy hét­ről hétre azonos értékmérés tör­ténjék és egészen természetszerű, hogy tudósítóink elsősorban az otthon játszó hazai csapat játé­kosainak teljesítményét helyezték előtérbe. Sok fogyatékossága volt és lesz a jövőben is ennek a munkának. Mégis — úgy véljük — helyes volt a kezdeményezés és a jövőben folytatnunk kell a megkezdett munkát. Meg kell ta-! lálnunk értékeinket, hogy ne tör­ténjék meg az, hogy elengedjünk játékosokat, hogy nem megfelelő és aztán az a játékos az NB I- ben is hétről hétre megállja a helyét. Természetesen az is helytelen volna, ha azért folynék ez a munka, hogy mások figyelme irá­nyuljon játékosaink teljesítmé­nyére és aztán elvigyék tőlünk. Az egyébként elítélendő sportso­vinizmus mellett most elsősor­ban arra gondolunk, hogy min­den valamirevaló játékosunkra mások igyekeznek rátenni a ke­züket Pl: Tallósit, Fládingot, Pa­dost és a többieket nem tudnánk vajon használni mi is? Szerintünk NB IH-as csapata­inknak a megyében kell megta­lálni az utánpótlást és ha azt akarjuk, hogy NB III-as csapata­ink méltón szerepeljenek, akkor egy megyebajnokságbeli csapat­nak sem szabad megsértődnie azon, ha NB III-as csapatunk tőle kér utánpótlást. Ugyanez áll arra az esetre is, ha megyei bajnokságban játszó együttesünk a járási bajnokságban keres ma­gának játékost. A tavasz folyamán megjelent cikkek alapján feldolgoztuk a ta­vaszi legjobb játékosteljesítmé­nyeket és most igyekszünk össze­foglaló képet adni a megye lab­darúgásának az élvonaláról Ismé­teljük, ez az összeállítás nem ab­szolút értékmérést jelent, azon­ban azt sem állítjuk, hogy sok vonatkozásban a „papíron kiho­zott” eredmény hűen nem tük­rözi a valódi erőviszonyokat. Érdekességként megemlítjük, hogy az is megnehezítette dolgun­kat, hogy egyes játékosok egy idény folyamán is a legkülön­bözőbb posztokon kaptak helyet és kerültek be a hét tizenegyé­be. Ilyen esetben a játékost azon a poszton szerepeltettük, ahol a legtöbbször helyet kapott, de a többi poszton nyújtott teljesítmé­nyét is figyelembevettük. Ezek- után lássuk, hogy mit mutatnak feljegyzéseink: KAPUSOK: 1. Fekete (Gerjen) 10 pont, 2. Lickert (Gyönk) 7 pont, 3. Khiesz (Nagymányok) 6 pont, 4, Gyara- ki (Dunaföldvár), Ráksi (Ireg- szemcse, Nagy (Simontornya) 5— 5 pont. A felsoroltakon kívül a dombóvári Egyed a szekszárdi Bencze és a kisdorogi Csányi tel­jesítménye dicsérhető. A dombó­vári Csutorás, a faddi Márkus annak ellenére, hogy kitűnő ka­puvédő hírében állnak, megle­petésre nem kerültek az első 10 közé; JOBBHÁTVÉDEK: 1; Szépvölgyi (Tolna) 13 pont; 2. Szigeti II. (Dunaföldvár) 8 pont, 3, Tamási (Sz. Dózsa) 5 pont, 4. Szabó (Simontornya) 4 pont. Rajtuk kívül 1—1 alka­lommal szerepelt még a hét ti­zenegyében: Hauzmann (Paks), Kocsis (Iregszemcse), Beke (Dom­bóvári VSE), Horváth (Dunaföld­vár), Csanádi (Iregszemcse) és Csató (Gerjen); KÖZÉPHÁTVÉDEK: 1—2. Steitz (Gyönk) és Czirá- ky (Iregszemcse) 10—10 pont, 3— 4. Hermann (Paks) és Korpádi (D. Szpartakusz) 6—6 pont, 5—6. Haáz (Gerjen) és Kiss (Bátaszék) 5—5 pont. A mór felsoroltakon kivid Kóka (Kisdorog), Tárnok (Sz; Dózsa) és Tamás (D. Szpar­takusz) hívta fel magára a fi­gyelmet. Meglepetésre Halmosi, (Dombóvári VSE) csak egyszer került be a hét tizenegyébe és a faddi Schusztert is hiába keres­sük a legjobbak között. BALHÁTVÉDEK: 1. Potó (DVSE) 7 pont. 2—4. Pé­ter (Bátaszék), Bencze II. (Sz. Dó zsa) és Farnek (Gerjen) 5—5 pont. A felsoroltakon kívül a tolnai Kláb, a döbröközi Farkas, a kis­dorogi Gscheidt, a gyönki Har- kai és a döbröközi Szekeres ne­vével találkozunk az egyes cik­kekben. (Folytatjuk.) HHiiiniimiiiim Hilf» SPORTÉRDEKESSÉGEK Nagy sikert aratott a budapesti fiúk ökölvívó-bemutatója. Igaz, hogy nem volt ring, de mindez nem zavarta őket abban, hogy bemutató mérkőzésükkel megismertessék az ökölvívást a kocsolai fiatalokkal. relést, és a mai nap is azt cé­lozza, hogy a sportéletet bemu­tatónkkal fellendítsük. Patro- nálásunk természetesen nem­TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspáll Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivatalok'' 1 és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 fi verseny színhelye, mivel sem ring, sem egyéb felszerelés nem volt, de később úgy belelendül­tek, hogy nemcsak a nézők, ha­nem még ők is sajnálták, hogy a bemutató véget ért. Sokan állták körül az ökölvívókat és egy-egy jól eltalált ütésnél még a taps is felcsattant. A kocsolai férfi kézilabda­csapat a Budapesti Vasas ifjú­sági csapata ellen állt ki. ahol a nagyobb technikával rendel­kező budapestiek 23:6 (12:1) arányban győztek. A kocsolai lányok a Budapesti Postás ifjú­sági csapata ellen játszottak. A mély talajon Kocsola hamar elkészült erejével és hiába ve- 1 zettek 3:0-ra. 3:3-as félidő után ÓRIÁSI SPORTCSARNOK ÉPÜL TOKIÓBAN Az 1964. évi olimpiai játékok­ra tervezik »a világ legnagyobb sportcsarnokának« megnyitását. A csarnok építése az előirányzat szerint 7 millió dollárba fog ke­rülni, központi helyiségében 25 ezer ülőhely lesz, a mellékter­mekben pedig 4 ezer. A sport- csarnok központi termében há­rom úszómedencét építenek: az egyik 9 pályás medencében tart­ják majd a versenyeket, a máso­dik edzésre szolgál, a harmadik pedig műugrásra és toronyugrás­ra. A három medence mindegyi­ke 50 méter hosszú. A meden­cék letakarásával a csarnokban más sportágak is versenyezhet­nek. KABALA A KÖNNYŰ ATLÉTIKÁBAN Luigi Conti olasz hosszútáv­futó a tízezer méteres verseny­ben szinte hihetetlen véletlen folytán 33,33 perc alatt győzött egy 333 méter hosszú pályán, a versenyen 33 futó indult, a le­látón pedig pontosan 333 néző jelent meg. De ez még nem min­den. A klub, melynek Conti tag­ja, a bevétel 33,3 százalékát kap­ta meg. Mindezek után érthető, hogy Luigi Conti hajlik a babo­nára és a lottóban megjátssza a 3-as szám különböző kombiná­cióit. A KÖZTÁRSASÁG LEGYŐZTE A MONARCHIÁT V. Olaf, Norvégia királya hiva­talos látogatást tett az Izlandi Köztársaságban. Miután lebonyo­lították az előírásos programot, a norvég király Asgeir Asgeirsson izlandi köztársasági elnökkel »legmagasabb szinten« horgászati versenyt rendezett. A monarchia és a köztársaság közötti békés verseny a »köztársaság győzel­mével« végződött: Asgeir Asgeir­sson fogott egy háromkilós laza­cot, míg Olaf király minden ered mény nélkül fejezte be a ver­senyt. ÉLJEN AZ AMATÖR SPORT! Fausto Gardini, volt olasz te­niszbajnokot annak idején fel­függesztették, mert a Davis kupa mérkőzések alkalmával követel­te, hogy térítsék meg készpénz­költségeit. Most viszont Pietranglei és Sirola teniszjátékosok hasonló kérelmét minden további nélkül teljesítették. Gardini némi kese­rűséggel jegyezte meg: »A hely­zet alaposan megváltozott. Az én időmben négy hónapra felfüg­gesztették az embert ugyanolyan követelésért, melynek fejében most símán kifizetnek 4 millió lírát. Igazán öröm lett amatőr játékosnak lenni!« 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom