Tolna Megyei Népújság, 1961. augusztus (11. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-04 / 182. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! FOL augusztus 4. XI. évfolyam 182. szám * ARA: 50 FILLER A mucsfai Űj Élet Tsz is csatlakozik a mözsi Űj Élet Tsz kezdeményezéséhez A mucsfai Uj Élet Tsz tagsága, vezetősége, pártszervezete a mözsi Uj Élet Tsz kezdeménye­zését megtárgyalta, s ahhoz az alábbi pontok szerint csatlakozik. 1. Tsz-ünkben kombájncséplés nem volt. Ennek ellenére vállal­juk, hogy összes gabonánk ki- cséplését augusztus 15-ig befe-, jezzük. I 2. Vállaljuk, hogy augusztus 15-ig kenyérgabona-értékesítési tervünket teljesítjük, sőt 30 szá­zalékkal túlteljesítjük. 3. Vállaljuk, hogy augusztus 20-ig a tarlóhántást teljesen be­fejezzük, s ugyanezen időpontig 250 holdon, az összes tarló 43 százalékán, nyár; mélyszántást végzünk. Megyeszerte nagy érdeklődéssel tanulmányozzák az SZKP programtervezetét Akinek otthon van rádiója, az már hallotta a ü kizségfejtesztési tervnek már több mini íSJK’ K: letét teljesítették Tolna megyében Az idei községfejlesztési terv­nek már több mint a felét tel­jesítették Tolna megyében. Eddig több mint 15 millió forintot fi­zettek ki a tanácsok a különböző közérdekű feladatok megoldásá­ra. A legjobb eredményt a dom­bóvári járásban érték el. Itt a tervteljesítés 65 százalékos. A tamási járásban 60,5, Szekszárd városban 58,5, a paksi járásban 54,4, a gyönki járásban 47,6, a bonyhádi járásban 41 és a szek­szárdi járásban 36 százalékra tel­jesítették a községfejlesztési ter­vet a legutóbbi értékelés szerint. Megyeszerte nagy gondot for­dítanak az újonnan épült lakó­negyedek fejlesztésére. Az eddig felépült 25 kilométer hosszú jár­da nagy része új lakóházak men­tén húzódik. Elkészült a simon­tornyai óvoda mintegy 700 000 forintos költséggel, amely első­sorban az újtelepi lakosok ké­nyelmét szolgálja. A megye vil­lanyhálózata községfejlesztési alapból az idén eddig közel 8 kilométerrel bővült. Elkészült a bátaszéki strandfürdő. Bölcskén, Bátaszéken, Szedresen nagy ösz- szeget fordítottak orvoslakás épí­tésére, Bogyiszlón pedig egészség­ház létesítésére. Befejezés előtt áll a dunaszent- györgyi négytantermes iskola épí­tése. A tanítási év kezdetére, szeptember elejére már használ­hatóvá válik. A tanács hozzáve­tőlegesen 1 200 000 forintot for­dít erre a célra. Ugyancsak be­fejezéshez közeledik a decsi kö­vesútépítés is. Tíz év alatt majdnem hatszorosára nőtt a művelődési otthonok száma flz év végéig előreláthatólag újabb 180-at avatnak Az elmúlt tíz év alatt sokat fejlődött a művelődésiotthon-há- lózat. Az első ötéves terv ide­jén falvakban és városokban egyaránt a dolgozók tízezrei se­gítették társadalmi munkával is a művelődési házák építését: en­nek köszönhető, hogy tíz év alatt 5—7-szeresére nőtt a számuk. Az országban ez idő szerint több mint 2500 területi művelődési ott hon működik, s az év végére elő­reláthatólag újabb 180-at adnak át rendeltetésének. A művelődési otthonok széles­körű hálózata kedvező feltétele­ket teremtett az ismeretterjesz­tő előadások számára is. Az el­múlt évben 50 400 előadást tar­tottak, s a hallgatók száma el­érte a három és félmilliót. Ide­gennyelvű tan folysimokon az el­múlt évben 75 500 hallgató volt. A művelődési otthonokban je­lentős szerepet töltenek be a szakkörök: tavaly országosan 2521 szakkör működött, mintegy 56 000 taggal. Készülődés a vadászévadra A nagydorogi vadásztársaság 15 000 holdas vadászterületéről az elmúlt vadászévadban 1200 nyu- lat szállítottak és értékesítettek a MAVAD-on keresztül. Ebből 800 nyulat exportra szállítottak. A vadásztársaság az idei va­dászévadra készül. A vadászok részére szombat délutánonként előadásokat tartanak, amelyet is­meretterjesztéssel kötnek egybe. Foglalkoznak a hasznos vadállo­mány védelmével, a dúvad irtá­sával, de felkészítik a vadászokat a téli vadetetéssel kapcsolatos tennivalókra is. Elkészítették a vadásztársaság tervét, mely szerint augusztus hónapban ötszáz foglyot fognak be. Ezeket olyan vadásztársasá­goknak adják majd át, ahol fo­golyban szegény a vadászterület Az idei vadászévadban ötszáz nyúl exportálását tervezik. Ennek nemzetgazdasági szempontból is jelentősége van, mert egy ex­portra szállított nyúl értéke felér négyszáz tojás, vagy tizenkét ki­ló vaj értékével. ták az SZKP prog­ramtervezetét, aki nek rádiója nincs, az a nagyfon­tosságú esemény­ről ni.'-- ■ ­lőgépnél dolgozó munkatársaitól ér­tesült; A reggeli szünetben már ez képezte a be­szélgetés tárgyát, ebéd idő alatt pedig megérke­zett az újság is, amelyet a gyorsan elfogyasztott ebéd után gondosan ta­nulmányoznak a magyarkeszi Hu­nyadi Termelő- szövetkezet csép­lőcsapatának tagjai. Ott van az újságolvasók között Orbán János, a cséplőcsapat vezetője, aki ép­pen egy nagyjelentőségű monda­tot olvas fel a mellette álló idős néninek, aki a szemüvegét ott­hon felejtette, így nem tudja el­olvasni az újságot. Csősz Ferenc, Nagy József, Smatrola Ferenc és Orbán István gépész ugyancsak az SZKP programtervezetéről beszélget, félbehagyva egy-egy percre az újság olvasását. Gosz- tola József, idős Gosztola József- né, valamint ifjú Gosztola Jó- zsefné figyelmét legjobban a tervezetnek az a pontja ragadta meg, amely a kolhoztagok jöve­delmének növekedését, vala­mint a mezőgazdaság termelé­kenységének növekedését hatá­rozza meg. Erről váltanak né­hány szót Bállá Ferenccel. Sok szó esik a beszélgetők kö­zött á programtervezetnek azon részéről is, amely a munkaidő csökkenésével foglalkozik. Gát­falvi Gyuláné, Simon Pál és Or­bán Istvánné — amíg néhány pillanatra megszakítják az újság olvasását —, arról beszélgetnek, hogy vajon Magyarországon mi­kor kerül sor ilyen tervezet ki­dolgozására. Vérnél Imre moso­lyogva jegyzi meg, hogy tulaj­donképpen most is e program érdekében dolgozik. Az ebédidő lejárt, búgva iádul a gép, de az újságot estére a cséplőcsapat tagjai újra előve­szik, hogy alaposabban tanulmá­nyozzák a tervezetet. A Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat építési csoportjának KISZ-brigádja munkakezdés előtt, vagy ebédidőben rendszeresen megvitatja a legfrissebb híreket. A „Szocialista brigád” címért versenyző fiatalok nagy érdeklődéssel olvassák az SZKP új prog­ramtervezetét. A Világifjúsági Fórum befejezte munkáját Moszkva (TASZSZ): A Világifjúsági Fórum záróülé­sén csütörtökön délelőtt elfogad­tak egy üzenetet, amelyben ki­fejezésre jut több mint száz or­szág 332 ifjúsági szervezete kép­viselőinek korunk legfontosabb problémáira vonatkozó álláspont­ja. Nemcsak tudatában vagyunk a békéért vívott harc szükségessé­gének — hangsúlyozza az üze­net —, de azt is tudjuk, hogy a népeknek és a fiatal nemze­déknek van elég lehetősége és ereje ahhoz, hogy elhárítsa és a társadalom életéből kizárja a világháborút. Az államközi kap­csolatok egyedüli formája csak a békés egymás mellett élés lehet. A fórum résztvevői határozot­tan elítélik a gyarmati rendszert, az imperialistáknak a különböző országok belügyeibe való agresz- szív beavatkozását, a katonai tá­maszpontok építését külföldi te­rületeken. Az üzenet hangsúlyozza, hogy a humanizmus szellemében, a fasizmus és a faji előítéletek iránti gyűlöletre, a demokrácia és a haladás híveivé kell nevel­ni a fiatal nemzedéket. A fórum résztvevői nyomaté­kosan kiemelik, hogy az Egye­sült Nemzetek Szervezetének biz­tosítania kell a békés egymás mellett élést és a gyarmati rend­szer megszüntetéséről szóló hatá­rozatok megvalósítását. Az ENSZ szerkezetének és tevékenységé­nek tükröznie kell a világban végbement és végbemenő nagy változásokat. A fórum felhívja minden kon­tinens ifjúságát, hogy egyesítsék erőiket az ifjúság jogaiért, a de­mokratikus szabadságért, a há­borútól, a gyarmati rendszertől és az imperializmustól mentes világért vívott harcban. Az üzenetet a fórum több mint 800 résztvevője, valamint a zá­róülésre meghívott moszkvai fia­talok óriási lelkesedéssel fogad­ták. Az ülésteremben hosszú ideig dübörgött a taps, s hang­zottak fel a „béke, barátság!’* kiáltások. Pjotr Resetov, a szovjet ifjú­sági szervezetek bizottságának elnöke, összegezve a fórum ered­ményeit, hangsúlyozta, hogy vé­leménye szerint az egész világ fiatalságának ez az első talál­kozója a teljes egyetértés és a kölcsönös megértés légkörében ment végbe. A fórumnak mind a 14 bizottsága — amelyek külön­böző véleményeket, üzeneteket és felhívásokat intéztek a fiatalok­hoz — a teljes egyetértés és köl­csönös megértés szellemében mű­ködött. Valamennyi dokumentum­ban kifejezést talált a fórum és a viták szelleme, az idők szélién—

Next

/
Oldalképek
Tartalom