Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-01 / 153. szám
i, TOLVA MEGYEI NEPÜJSAfe 1961. július i. SPORT Már biztos a szekszárdi lánypajtások első helye az úttörők jubileumi sakkversenyén Ma kerül sor az úttörő-sakk- verseny utolsó és döntő fordulójára. Bár kialakult egy bizonyos sorrend az egyes csapatok között, de a végső sorrendet, a helyezéseket csak a mai utolsó forduló alakítja ki. Tegnap a székesfehérvári lányok 5,5 pontos szép győzelemmel dicsekedhettek a nap egyetlen fordulója után. így Székesfehérvár már majdnem biztos második helyen van, a szekszárdi I. csapatot azonban már megelőzni nem tudja, mivei az 6 és fél pontos előnnyel van az élen, s a székesfehérváriak mindössze már csak 6 pontot szerezhetnek. A szekszárdi II. csapat szerencsével és jó játékkal még lehet holtversenyben a székesfehérváriakkal a 2—3. helyen. A fiúk csoportjában a Szek- szárd I. vezet, 4,5 pontos előnynyel Sztálinváros előtt, az esélyek szerint az első két hely az övék lesz. Szekszárd I-nek az elsőséghez mindössze már csak 2 pontra van szüksége a mai utolsó fordulóban. Tegnap a decsi csapat ellen szép, 6:0 arányú győzelmet vívott ki. Szekszárd I- nek ez már a harmadik ilyen arányú győzelme; Eredmények: LÁNYOK: Székesfehérvár—Szeged 5,5:0,5 Szekszárd I.—Szekszárd II. 4,5:1,5 FI ÜK: Székesfehérvár—Decs 5:1 Szekszárd I.—Decs 6:0 Sztálinváros—Szeged 6:0 Szekszárd II.—Szekszárd III. 6:0 N. J. Vasárnap falusi szpartakiád Bonyhádon A falusi szpartakiád községi döntői után kerül lebonyolításra a bonyhádi járási döntő, délelőtt 9 órai kezdettel. A versenyen a cikói, teveli, kisdorogi, bonyhád- varasdi, kakasdi, györei, apar- hanti, zombai, mucsfai, váraljai, lengyeli, grábóci és a szálkai sportolók vesznek részt atlétikában. Kézilabdában Tevel, Cikó és versenyen kívül a Bonyhádi Cipőgyár férficsapata vesz részt. Röplabdában Cikó, Tevel, Szálka, Kisvejke, Grábóc, Kakasd, Lengyel, Kisdorog, Nagyvejke és Izmény csapata, tekében Cikó, Tevel, Szálka, Kisvejke, Grábóc, Kakasd csapata, tornában a tc- veli női csapat, kerékpárban Szálka, Kisdorog, Cikó, Mórágy és Majos csapata szerepel a versenyen. Az ünnepélyes megnyitásra 9 órakor, a versenyszámok lebonyolítására 10 órakor kerül Holnap kezdődnek az osztályozok a megyei labdarúgó-bajnokságba jutásért A megyei labdarúgó szövetség határozata értelmében július 2-án, vasárnap kezdődnek az osztályozó mérkőzések a megyebajnokságba jutásért. Az osztályozó egyfordulós és így a mérkőzések sem leges pályán kerülnek lejátszásra. Vasárnap hat csapat találkozik. Párosítás: Tengelic—Őcsény Szekszárdon 17.30 órakor, vezeti: Majoros (Magyar, Kimle). Bölcske—Hőgyész Tolnán 17.30, vezeti: Ligeti (Streer, Paulai). Cikó—Tamási Dombóváron, vasút pálya 16.30, vezeti: Völgyesi (Bessenyei, Szabó). Kézilabda-híradó A női bajnokság befejeződött, a férfiaknál még egy mérkőzés van hátra A megyei kézilabda-bajnokság során vasárnap négy férfi- és egy női mérkőzés került lejátszásra. Eredmények: Nők: Tolnai Textil —Kocsola 3:13. Férfiak: Tolnai Szpartakusz—Kocsola 26:12, Tamási—Tolnai Selyem 17:15, Szekszárdi Honvéd—Nagymányok 45:12, Kocsola—Tamási 14:12. A női bajnokság tavaszi végeredményei 1. Simontornya 10 10 — — 149:15 20 2. Nagydorog 10 9 — i 74:20 18 3. Kocsola 10 7 1 2 67:50 15 4. Mözs 10 6 — 4 57:36 12 5. Tolnai Selyem 10 5 1 4 41:46 11 6. Tengelic 10 5 — 5 53:56 10 7. Fadd 10 4 — 6 49:52 3 8. Iregszemcse 10 4 — 6 37:44 8 9. Bonyhád 10 2 8 29:55 4 30. Tolnai Textil 10 2 . --8 1 0:100 4 11. Nagymányok 10 — — 10 12:104 A férfibajnokság állása: 1. Simontornya 8 8 — — 229:60 16 2. Szekszárdi Honvéd 7 6 — 1 212:81 12 3. Dombóvári Szpartakusz 7 5 — 2 142:102 10 4. Tolnai Szpartakusz 8 5 — 3 115:123 10 5. Kocsola 8 4 — 4 135:142 8 6. Dombóvári Fatelítő 3 3 — 5 96:158 6 7. Tolnai Selyem 8 2 — 6 88:137 4 8. Tamási 8 2 — 6 63:170 4 9. Nagymányok 8 — — 8 95:202 — Hátralévő mérkőzés: Szekszár- | kusz. Lejátszásra kerül július di Honvéd—Dombóvári Szparta- 1 án, 11 órakor, vezeti Szedlák. Á dombóvári • r r • járási falusi kupi a LABDARÚGÁS: 1. Csibráki Tsz SK 2 2 — — 9:4 4 2. Gyulaji Tsz SK 2 1 — 1 6:5 2 3. Duzsi KSK 2 1 — 1 4:8 2 4. Mucsi Tsz SK 2 — — 2 6:8 — NŐI RÖPLABDA: 1. Csibráki Tsz SK 2 2 — — 6:0 4 2. Mucsi Tsz SK 2 1 — 1 3:3 2 3. Gyulaji Tsz SK 2 1 — 1 3:3 2 4. Duzsi KSK «> — 2 0:6 —• FÉRFI RÖPLABDA: 1. Mucsi Tsz SK 2 2 — — 6:0 4 2. Csibráki Tsz SK 2 1 — 1 3:3 2 3. Gyulaji Tsz SK 2 1 — 1 3:3 2 4 Duzsi KSK 2 — % 0:6 Lelovics László (Tolnai Szpartakusz) nyerte a kisgolyós teke* bajnokságot A megyei teke szövetség június 24-én és 25-én rendezte Szekszárdon, a Postás pályán Tolna megye 1961. évi kisgolyós egyéni tekebajnokságát. A részt vevő harminc versenyző közül Lelovics László, a Tolnai Szpartakusz versenyzője került ki győztesen háromszázhét fával. Eredmények: 1. Lelovics László (Tolnai Szpartakusz) 307, 2. Balaton József (Tolnai Szpartakusz) 287, 3. Cziráki János (Szekszárdi Postás) 285, 4. Radó Géza (Szekszárdi Postás) 276, 5. Leipold Lajos (Szekszárdi Postás) 269, 6. Radó Sándor (Szekszárdi Postás) 256, 7. Király József (Szekszárdi Postás 254, 8. Mészöly Sándor (Simontornyai BTC) 245, 9. Tumri József (Dombóvári Tsz) 243, 10. Hargitai Ádám (Bonyhádi Cipőgyár) 239, 11. Pfeifer János (Bonyhádi Vasas) 233, 12. László Károly (Szekszárdi Postás) 231, 13. Szeiler István (Tolnai Vörös Lobogó) 227, 14. Gungli József (Bonyhádi Cipőgyár) 223, 15. Schaller Gusztáv (Tolnai Vörös Lobogó) 221 fával. Nagy a fejlődés az ifjúsági tekézőknél. Június 24-én, szombaton Dom- bóvárott került megrendezésre Tolna megye 1961. évi ifjúsági nagygolyós egyéni tekebajnoksága. A versenyen megmutatkozott, hogy ifjúsági tekézőink örvendetesen fejlődtek az elmúlt hónapok alatt. A verseny során négy fiatal is kiemelkedő eredményt ért el. A magas színvonalú vetélkedésből Kőbli Sándor, a Dom bóvári Szpartakusz tekézője került ki győztesen 424 fával. Eredmények: 1. Kőbli Sándor (Dombóvári Szpartakusz) 424, 2. Lengyel László (Dombóvári Szpartakusz) 422, 3. Kollár Mihály (Dombóvári Szpartakusz) 418, 4. Vörös István (Dombóvári Szpar takusz) 414. 5. Soós József (Dombóvári VSE) 348 fával. Kötelezővé akarják tenni a gépkocsivezetői jogosítványt Belgiumban A belga közlekedési miniszté- erőteljes kampány folyik a jogoriumban azzal a gondolattal fog- sítvány bevezetéséért és arra hi- lalkoznak, hogy bevezetik a kö- vatkoznak, hogy a balesetek leg- telezö gépjárművezetői jogosít- nagyobb része a gépkocsivezetők ványt Belgiumban. hiányos közlekedési szabályzati Az autóklubok eddig erősen el- ismereteiből ered. lenézték ezt a tervet, azzal érvel- Jellemző, hogy 1958-ban 38 468 ve, hogy Belgiumban aránylag közúti baleset közül, melyeknek nem fordul elő több közlekedési okát a rendőrség pontosan meg baleset, mint azokban az orszá- tudja állapítani, 20 698-at a közgokban, ahol a jogosítvány kö- lekedési szabályok megszegése telező. Az újságokban azonban okozott. — Ügyeletes orvos 1961. július 2-án: dr. Scherer Sándor, Szekszárd. Beloiannisz utca 27. Telefonszáma: 26—88. — Az Anyósgenerális (A vők iskolája) című vígjátékot mutatja be július 8-án a dombóvári járási művelődési ház színjátszó együttese. — 90 esztendővel ezelőtt, 1871- ben nyitották meg Európa első fogaskerekű vasútját, az úgynevezett Rlgibahut. Fennállásának első évében, a korában kiemelkedő technikai alkotásnak számító vasút már 60 ezer embert szállított fel a Rigire. — Az amerikai nők minden kép zeletet felülmúló hiúsága fontos nemzeti iparrá fejlesztette az Egyesült Államokban működű 140 000 szépítőszalont, ahol a nők évi 943 millió órát töltenek el. Az amerikai asszonyok ezen kívül évenként több mint kétmilliárd dollárt költenek kozmetikai készítményekre. — Uj emeletrész épült tavaly — jórészt társadalmi munkával — a városi tanács udvari, földszintes épületére. Az itt berendezett klubteremben tartják az ünnepélyes esketési, névadó ünnepségeket. Az új épületszárnyat most az idén folyosóval kötik ösz- sze a régi épülettel. Ez az épít0 Meghívó ■ 0 ■ 0 TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lap|a Felelős szerkesztő: Petrits Ferenc Kiadja: o Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17. Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11 FI A Dombóvári Vasutas Sportegyesület 1961. évi július hó 3-án, hétfőn 17 órakor sporttelepén a tanácsteremben (Dombóvár, Gyenis A. u. 18.) — határozatképtelenség esetén pedig 1961. évi július hó 11-én, kedden 17 órakor tartja rendes közgyűlését. A közgyűlésre az egyesület valamennyi tagját szeretettel meghívjuk. A közgyűlés határozatképes, ha azon a tagoknak fele része személyesen megjelenik, minthogy az első közgyűlés előreláthatóan határozatképtelen lesz, a második közgyűlés a megjelent tagok számára való tekintet nélkül érvényes határozatot hozhat a napirendre tűzött tárgyak felett.' A közgyűlésen csak egyesületi tagok vehetnek részt. rí Napirend: u 1. A vezetőség jelentése. 0 2. A számvizsgáló bizottság B jelentése, valamint a vezetőség részére a felmentés a megadása. J) 3. Uj vezetőség, illetve elöl nökség és felülvizsgáló bírt zottság tagjainak megválasz- ~ tása. Q 4. Előterjesztések és indit- u vánvok. (1) 0 I-o—o—0—o—o—o—o—o—o—0— kezés 30 000 forintba kerül. — Enrico Lázárrá professzor, a neves olasz zoológus hosszas kísérleteket folytatott annak kiderítésére, hogy melyik nyelvet sajátítják el a papagályok legköny- nyebben. Arra a meglepő eredményre jutott, hogy a madarak a spanyol szavakat tanulják meg a legkönnyebben. — Ügyeletes állatorvos 1961. július 2-án: dr. Kovács Barna. Szekszárd, Munkácsy utca 15. Telefonszáma: 26—89. — A televízió műsora: 19.00} Uj falu. 19.30: TV-híradó. 19.45: Hétről hétre... 20.05: A tánczene barátainak. 20.25: Beethoven emlékhangverseny. Közvetítés Marton vásárról. 21.00: Darvas Szilárd-est. 22.30: Hírek. Apróhirdetések Az apróhirdetés díja szavanként hétköznap 1,— Ft, vasár, nap és ünnepnap 2,— Ft. Az alsó és minden további vastagon szedett szó két szónak számít. NYlLTTÉR U Konrád József nevű fiam nálam nem dolgozik, szakmai munkát nem vállalhat. Érte semmiféle felelősséget nem vállalok. Konrád Rezső kőfaragó, Szekszárd. ___________________________(143) E ladó fürdőkályha, kerékpárok, férfi és gyermek. Varrógépek, kismázsa, tűzhely, cserépkályhák. Cím: Szekszárd, Bartina u, 28, Kovács. ____________________________(142) B eköltözhetően eladó Bátaszé- ken Orbán utca 5/b számú ház* (129) Bontásból származó épületfa anyag eladó. Cím: Vigh János Szekszárd, Hosszú völgy 19. ___________________(124) E ladó 250-es Pannónia (fekete)* Cím: Szekszárd, Zalka Máté u; 6. (130) Jókarban lévő 125-ös Danúvia motorkerékpár olcsón eladó. Pirgi-kertészet, Tolna.________ (131) A z Országos Takarékpénztár keres simontornyai fiókjához gya korlott munkaerőt. Jelentkezés: OTP, Szekszárd. (144) Fekete bécsi zongora eladó. Bonyhád, Perczel u. 4. Ugyanott „Peugeot'’ 202 Bh. személygépkocsi._______________________(141) P iros 125-ös 0000 km/motor eladó. Bonyhád, Perczel u. 27. (140) Bonyhádon beköltözhető kisebb családi ház. alápincézve, összes mellékhelyiségekkel, gyümölcsösben eladó. Érkel u. 1. Béke-telep^^_______ (139) B écsi kereszthúros intarziás zongora eladó. Szekszárd. Bczerédj u. 34,_________________(135) A Kiskunhalasi Baromfifeldolgozó Vállalat bátaszéki kirendeltsége felvesz 4 agronómust, kik a baromfinevelésben és tenyésztésben jártasak. Mezőgazdasági technikumi, vagy ezzel egyenrangú iskolai vévvettsócgel lehet pályázni. A pályázatokat Báta- székre kell beküldeni. (ál