Tolna Megyei Népújság, 1961. július (11. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-02 / 154. szám
^tehiv. belesz árd yetérni Könyvtár Szr ssy u.5 TOLá* H VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! SZ, y • /tCHuvdaa A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYÉT TANÁCS LAPJA Vasárnap 1961. július 2. XI. évfolyam 154. szám ARA: 70 FILLÉR 1 Drezdai diákok a dombóvári vasutasok között Népes külföldi csoport látogatott szombaton Dombóvárra, a Drezdai Közlekedési Egyetem 19 hallgatója, tanára. Az egyetemnek már 1955. óta kapcsolata van a budapesti Építési és Közlekedési Egyetemmel. Ez egyébként Tolna megye termelőszövetkezeteit patronálja. 1959-ben a két egyetem szocialista szerződést kötött abból a célból, hogy kölcsönösen kicserélik egymás tapasztalatait, oktatási módszereit, eredményeit. Ez volt az első ilyen jellegű szerződés a szocialista országok hasonló egyetemei között. így már évek óta rendszeresen látogatnak diákcsoportok kölcsönös tapasztalatcserére. így került sor a drezdai diákok mostani, háromhetes látogatására. Bejárták az ország több részét, tanulmányozták Budapest közlekedését, előadásokat hallgattak, látogatást tettek többek között Miskolcon, Pécsett és innen látogattak Dombóvárra. Szombaton délelőtt érkeztek a diákok és vezetőik. A csoport vezetői Gün - ther Reiss adjunktus< és Kurt Wiessner tanár. Reggeli után megtekintették a fűtőházat. A tolmács szerepét Miklós Péter, a gimnázium igazgatója látta el. Nagy érdeklődéssel szemlélték a fűtőházban javítás alatt álló 324-es és 424-es mozdonyokat. Wiessner tanár és diákjai a mozdonyok szerkezete, vezérlése, víz- lágyítási módszerei felől érdeklődtek. Különösen az tetszett nekik, hogy a mozdonyok tiszták, gondozottak. Mint mondották, látszik rajtuk, hogy jó kezekben vannak, megfelelő műszaki színvonalon gondozzák őket. Meglepődéssel hallgatták, hogy a mozdonyok sorozatszáma egyúttal a mozdony rendszerét, jellemzését is mutatja, míg náluk ez csupán csak gyártási szám. A fűtőház után a napközi otthont látogatták meg. A gyerekek virágcsokrokkal köszöntötték őket. Megmutatták a napközi berendezését, a sok játékot, kimentek velük az udvarra, megmutatták a gyerekek számára épített kisméretű kosárlabda- és futball- pályát Nagy sikere volt G. Kiss Pityunak, akinek apja népszerű dombóvári futballista és a gyerek is az apja nyomdokain halad. Megtekintették a napközi melletti parkban épített meseházat, majd utána a fatelítőt keresték fel. Itt megszemlélték, hogyan készülnek a vasúti talpfák, villanyoszlopok. A délutánt strandon töltötték, majd este részt vettek a tiszteletükre rendezett fogadáson, ahol pécsi vendégművészek adtak műsort. A műsorban fellépett a Helikon ünnepségeken első díjat nyert középiskolás tánc- együttes is. A drezdai diákok küldöttsége ma délelőtt gyorsvonattal utazik vissza Budapestre. Eredményesen működnek a falusi ifjúsági szövetkezetek Tolna megyében ötvenegy falusi ifjúsági szövetkezet működik. Ezek nagy része az idén alakult, hiszen az év elején mindössze tizennégy tevékenykedett. Ezek tagjai általános iskolások — úttörők. Általában két-három holdas területen dolgoznak tanárok irányításával. Gyümölcstermesztéssel és ipari növények termesztésével foglalkoznak. A tapasztalatok szerint igen hasznosnak bizonyultak ezek az ifjúsági szövetkezetek, mert a közösségi munkára, az életre nevelnek, meg kedveltetik a gyermekekkel a mezőgazdasági munkát és sok hasznos ismeretet nyújtanak. Saját kombájnjával arat as usdi Táncsics Tss SZK—3-as szovjet kombájnt vásárolt az uzdi Táncsics Termelőszövetkezet. Mészáros György, — akire a szövetkezet az értékes gépet bízta — a megye első termelőszövetkezeti kombájnvezetője, ' Nyári jelentés a gyönki Járás termelŐBZövetkezetei'bol : Hétfőn befejezik az őszi árpa aratását Élre törtek a növényápolásban — Éjszaka is dolgosnak, ha a szükség megkívánja — A gyenge tsz-ekben is javul a gazdálkodás, szilárdul a munkafegyelem Nagy táblák terjeszkednek a gyönki járás dombos mezőin. Ahol két-három éve még kisparcellák mozaikja1 borította a dombokat, ott most jól művelt, gazdagon termő szövetkezeti táblák gyönyörködtetik szemünket, szívünket. Szép a nyár a gyönki járás vidékén, a bőven ömlő napsugarak aranysárga búzatáblákat érlelnek, nagy, lombos levelű répákat, elvirágzott krumplikat, derékig érő kukoricákat ne veinek, s a napraforgók sárga tányérja a napkorong irányába fordul. Huszonnégy tsz fejezte be az őszi árpa aratását Az őszi árpa aratása már befejezéshez közeledik a járásban. A készültség foka jóval meghaladja a 90 százalékot, s hétfő estére már nem lesz avatatlan árpa a termelőszövetkezetekben. Addig, mint ahogy a finisben szokásos, teljes lendülettel folyik a munka. A gyönki, illetve nagydorogi gépállomás 12 kombájnja, öt rendrearatója és tizennégy aratógépe és a tsz-ek tulajdonában lévő nyolc aratógép vasárnap sem pihen, ma is dolgozik. Vannak olyan tsz-ek is a járásban — például a pálfai Egyetértés, a simontornyai Kossuth — amelyek már el is csépelték az őszi árpát, s az elmúlt héten húsz tsz-ben megkezdték a búza aratását. A következő hét a búzaaratás teljes kibontakozásával kezdődik meg a gyönki járás termelőszövetkezeteiben. A tarlókon 28 traktor szánt. Eddig a tarlók harminc százalékát szántották fel, s az ösz- szes szántásból mintegy 25 százalék a nyári mélyszántás. A traktorok többsége két műszakban dolgozik. Többet is szánthattak volna már, ha gyorsabban menne a kombájn-szalma leta- karítása. Ez azonban munkaerő és szállítóeszköz hiányában vontatottan halad. Hz elmúlt héten minden termelőszövetkezetben megkezdték a kukorica második kapálását Két héttel ezelőtt a gyönki járás szövetkezeti gazdaságai sereghajtók voltak, a sor végén kullogtak a növényápolásban. Június 19-e és 20-a között azonban páratlan munkalendület bontakozott ki, a falvak apraja- nagyja a kukoricaföldeken nyüzs- gött. A gaz úgy eltűnt a kukoricákból a hét végére, mintha ott som lett volna. Az elmúlt héten pedig a tsz- ekben megkezdték a kukorica második kapálását. Az aratási munkák sikereinek jelentése mellett egyre több tsz közli azt is, hogy befejezte a kukorica második kapálását. Ilyen tsz a íel- sőnánai Uj Élet, a pálfai Egyetértés, a szakadátj Aranykalász. A cukorrépa második kapálását is befejezték az egész járásban, a lucernák második kaszálásának is kész a 72 százaléka. A szénabehordás már lassúbb, a lucernaszéna 28 százaléka áll kaz- iakban. örvendetes jelenség, hogy az úgynevezett „gyenge tsz-ekben” is jól halad a munka. A felső- nánai Zöld Mezőben kész az őszi árpa aratása, a kukorica második kapálása. A lucerna második szénája is kazlakban áll. Ilyen a helyzet a nagyszé- kelyi Petőfi Tsz-ben is, azzal a különbséggel, hogy ott még nem hordták össze teljesen a lucernaszénát. Több gyenge tsz-ben fokozza a imunkakedvet a megváltozott vezetés és az ösztönző munkadíjazási módszerek helyes alkalmazása. Szükség esetén több tsz-ben éjszaka is dolgozik a szövetkezeti tagság. A kisszékelyi Április 4. Tsz-ben éjjel kepézik a gabonát, éjjel gyűjtötték a lucernaszénát, a kalaznói Petőfi Tsz-ben is éjjel gyűjtötték, a kölesdi Petőfi Tsz-ben pedig éjjel hordták össze a szénát. (Jó lenne a kombájnszalma letakarítását is éjjeli műszakok szervezésével meggyorsítani!) Negyven vagon őszi árpát, tíz vagon búzát vittek a járás tsz-ei a terményforgalmi vállalat raktáraiba A terményforgalmi vállalat rak tárai a gyönki járásban is kitisztítva, fertőtlenítve várják a gabonát. Az átvevők pedig hajnaltól, késő estig a tsz-ek rendelkezésére állnak, sőt, ha kell, éjjel is vesznek át gabonát. A szövetkezeti gazdaságok sokszorosan több gabonát adnak a népgazdaságnak, mint amennyit az egyéni gazdaságok adtak. 1959-ben, amikor még az egyéni gazdaságok uralkodtak, a gyönki járás területének döntő részén, 25 vagon kenyérgabonát Csépelik az árpát, hétfőn kezdik a búza aratását a borjáéi Petőfi Termelőszövetkezetben A bonyhádi Petőfi Termelőszövetkezetben csütörtökön nyolcvan hold árpa aratását fejezték be. A szövetkezet nyolcvan holdnyi árpavetéséből 39 holdat géppel, a többit kézierővel aratták le. Az árpa kézi aratásában 17 aratópár vett részt. A szerződésesen termelt borsó cséplése után — melyből kilenc mázsás áüagtexI mést ért el a szövetkezet, — pénteken megkezdték az árpa cséplését is. Hétfőn megkezdik a szövetkezet búzájának aratását is. A búza aratásában részt vesz a szövetkezetnek szinte valamennyi tagja, még a vezetőség is. Az aratást premizálják a szövetkezetben. tudott felvásárolni a járásban a vállalat. Múlt évben a szövetkezetek 107 vagon kenyérgabonát adtak, idén már eddig 190 vagon búza és rozs értékesítésére szerződtek és (még várható szerződéskötés 10 vagon kenyérgabona értékesítésére. A terven felül termelt búzát,- rozsot ugyanis nem „fagyasztják be” a tsz- ek, eladják, hogy legyen péna munkaegység-előleg fizetésére. A jobb termés láttán, máris 30 vagon búza értékesítésére kötöttek a tsz-ek pótszerződést. A termésátlagokat a jó időjárás mellett növeli az idén a nagyüzemi termelési módszer elterjedése és a külföldi búzák meghonosítása is. Az olasz és a szovjet búzák termelése a gyönki járásban is jól beválik. A kalaznói Petőfi Tsz-nek 24, a fel- sőnánai Zöld Mezőnek 22 mázsát termett holdanként az olasa Autonótmia búzafajta. Húsz mozgóárus iárja a gyönki járás határát A földművesszövetkezeti kereskedelem és vendéglátóipar igyekszik megkönnyíteni jobb áruellátással a parasztság nehéz munkáját. Gyünkön és közvetlen környékén például kettő, Hőgyé- szen és környékén hat fagylaltárus járja a földeket. A járás területén húsz határjáró kereskedő van, fagylaltot* sört, üdítő italt, cukorkát, csokolá dét, cigarettát visznek az aratóknak. Más módon is segít a szövetkezeti kereskedelem és vendéglátóipar a tsz-gazdákon. Varsádon és Kistormáson például megváltoztatták a kocsmák nyitvatartási idejét, a nagyszékelyi Petőfi és a gyönki Petőfi Tsz-nels pedig átadják a sőt, s ezt maguk a szövetkezetek viszik a földekre és osztják el a dolgozók között, úgyhogy az árát maid a munkaegység-előlegből vonják le. Persze, van nehézség is, előfordul, hogy a kereslet meghaladja a kínálatot. A kölesdi föld- művesszövetkezet sörkerete például a nyári hónapokban a kétszeresére emelkedik, de ez sem elég és sokszor fordul elő, hogy nincs sör az ita'bo'tokban. Tény és való. hogy a sört meg zeret- tük, sokat iszunk, gyáraink nem győzik a terme’ést, de a szakemberek véleménye szerint ilyenkor, aratáskor jobb elosztással enyhíteni lehetne a falusi sörhiányon, még egyes reprezentatív szórakozóhelyek tervteljesítésének a rovására is. Szörpök, szóda, gyümölcslé, van elég. van arató-pálinka is és arató-szalonna is bőven. Az üzletekben árusítanak elegendő félkész-, készételt és nem hiányzik a kasza, meg a sarló sem. Nehéz a nyári munka, erőt és lelkesedést kíván a tsz-gazdáktól. A legnehezebb munkákban ma már egyre több gép segít és a munkának egyre több az értelme, hisz a szövetkezeti gazdák nyara évről-évre szebb és gazdagabb. így van a gyönki járás termelőszövetkezeteiben is, ez jelentésünk legfőbb tanulsága