Tolna Megyei Népújság, 1961. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-25 / 72. szám

6 TOLVA MEGYEI NÉPÚJSÁG 1961. március 25. SPORT Szekszárdi és bonyhádi sikerek a Pécsett megrendezett középiskolás területi tornász-bajnokságokon Á hét tizenegye Hét mérkőzés, 26 gól, mérkőzésenként a gólátlag majdnem négys Ezek a számadatok már egymagukban is sokat mondanak, de a legörvendetesebb az, hogy ezek a gólok javuló teljesítményeket takarnak. Nemcsak a csapatteljesítmények javultak egy hét alatt érezhetően, hanem az egyéniek is. A tavaszi forduló negyedik for­dulójában már nem lámpással kellett egy-egy jó teljesítményt keresni, hanem komolyan mérlegelni kellett azt, hogy egy-egy posztra az ötös osztályzatot elért játékosok közül kiket állítsunk be, A hét tizenegye: Somogy, Tolna, Baranya, Zala és Fejér megye legjobb középis­kolás tornászainak részvételével szombat-vasárnap Pécsett zajlott le a dél-dunántúli terület 1961. évi középiskolás tornászbajnokságai­nak küzdelme. A versenyen a jól felkészült szekszárdi férficsapat váratlanul nagy sikert aratott: megnyerte a területi bajnokságot. Különösen korláton, nyújtón és ugrásban szerepeltek kiválóan a szekszárdi diákok: az összetett bajnokság mellett még három szerbajnokságot is szereztek. Az egyéni összetett bajnokságban a szekszárdiak közül a kis Dzsida szerepelt legjobban: a 2—3. he­lyen végzett. A megyét képviselő másik kö­zépiskolás csapat: a bonyhádi gimnázium is jelentős sikert ért el, amikor a tíz csapatot számláló mezőnyben harmadik lett. Még jobban szerepeltek a bonyhádiak gyűrűn, ahol végeredményben a bonyhádi csapat a második he­lyen végzett. A leány bajnokságban a megyét ugyancsak a szekszárdi és a bony­hádi gimnázium képviselte. Itt a bonyhádiak szerepeltek jobban, mert végeredményben az erős mezőnyben az összetett verseny harmadik helyét harcolták ki. A szekszárdi gimnázium ugyanak­kor csak a hetedik helyen vég­zett. A szerbajnokságok során a gerendán és ugrásban lett harma­dik a bonyhádi gimnázium. Az egyéni bajnokságban a Tol­na megyei versenyzők közül a szekszárdi Rákos Máriának sike­rült az első három között végez­nie. A verseny részletes eredmé­nyeit az alábbiakban ismertetjük: Fiúk összetett bajnokság: 1. Szek­szárdi gimnázium 266,9 pont, 2. pécsi kg. technikum 266,4 pont, 3. bonyhádi gimnázium 258,4 pont, 4. siófoki gimnázium 256,7 pont, 5. zalaegerszegi kg. technikum 256,7 pont, 6. sztálinvárosi techni­kum 256,2 pont. összesen tíz csa­pat indult. Szerbajnokság: Korlát: 1. Szekszárdi gimnázium 45 pont, 2. pécsi kg. technikum 44,7, 3. siófoki gimnázium 44,6 pont. Nyújtó: 1. Szekszárdi gimná­zium 43,8 pont, 2. pécsi kg techni­kum 43 pont, 3. zalaegerszegi gminázium 42,9 pont. Lólengés: 1. Pécsi kg technikum, 2. szekszárdi gimnázium 44, 3. bonyhádi gimnázium 43,6 pont. Gyűrű: 1. Pécsi kg. technikum, 2. bonyhádi gimnázium 44,3 pont. 3. szekszárdi gimnázium 44,1 pont. Talaj: 1. Pécsi kg. technikum 44,4, 2. szekszárdi gimnázium 44,2, 3. siófoki gimnázium 42,1 pont. Ugrás: 1. Szekszárdi gimnázium 45.8 pont, 2. pécsi kg. technikum 44,5 pont, 3. sztálinvárosi techni­kum 44,5. Egyéni bajnokság: 1. Fazekas (pécsi gépipari tech­nikum) 108,5 pont, 2. Dzsida (szekszárdi gimnázium) 105,9 pont, 3. zalaegerszegi kg. technikum 105,9 pont, 4. Falvai (bonyhádi gimnázium), 5. Kajtár (kaposvári gimnázium) 104,8 pont, 6. Rákosi (pécsi Széchenyi gimnázium) 104,5 pont. Lányok összetett csapatbajnokság: 1. Pécsi Leőwey gimnázium 179,2 pont, 2. pécsi kg. technikum 177,3 pont, 3. bonyhádi gimnázium 172,6 pont, 3. székesfehérvári gimná­zium 171,1 pont, 5. kaposvári gim­názium 170,6 pont, 6. siófoki gim­názium 169,5 pont, 7. szekszárdi gimnázium 168 pont. Szerenkénti bajnokság: Felemás korlát: 1. Pécsi kg. technikum 43,8 pont, 2. pécsi Leőwey gimnázium 43,5 pont, 3. siófoki gimnázium 43,4 pont. Gerenda: 1. Pécsi Leőwey gim­názium 45,5 pont, 2. pécsi kg. technikum 44 pont, 3. bonyhádi gimnázium 43.1 pont. Talaj: 1. Pécsi Leőwey gimná­zium 45,3 pont, 2. pécsi kg. techni­kum 43, 3. székesfehérvári gimná­zium 42,9 pont. Ugrás: 1. Pécsi kg. technikum 46, 2. pécsi Leőwey gimnázium 45.3 pont, 3. bonyhádi gimnázium 44.4 pont. Egyéni bajnokság: 1. Szendrei (székesfehérvári gimnázium) 72,7 pont, 2. Kálló (pécsi kg. technikum) 71,5 pont. 3. Rákos (szekszárdi gimnázium) 69,6 pont, 4. Slemmer (siófoki gim­názium) 69,3 pont. P Ha kezdődik a téli szpartakiád megyei sakkversenyének döntője A megyei TST és a mellette működő megyei sakkszövetség március 25-én, szombaton és már­cius 26-án, vasárnap Szekszárdon a sportszékházban rendezi a Fa­lusi Dolgozók Téli Szpartakiádjá- nak sakk egyéni és csapat döntő­jét. A versenyen a járások leg­jobb sakkozói vesznek részt. Csa­patversenyben Zomba, Csibrák, Hőgyész, Dunaföldvár, Sióagárd és Tamási képviseli a járásokat. Az egyéniek versenyében Bíró Vilmos (Tevel), Tóth Sándor (Kocsola), Tálas János (Simon­tornya), ' Raffain István (Bölcs­ke), Kiffer Károly (Mözs), Brózik András (Tamási) méri össze tudá­sát. A nők egyéni versenyében Gi- licze Józsefné (Mórágy), Benei Ilona (Dombóvár), Plank Ferenc- né (Tolna), dr. Paál Gáborné (Ta­mási) vesz részt a megyei dön­tőn. Az ünnepélyes megnyitóra, ma szombaton 13.30 órakor kerül sor. Szombaton a versenyek 21 óráig tartanak, majd vasárnap reggel 8 órakor folytatódnak. Az ünne­pélyes eredményhirdetésre 13 órakor kerül sor. ITSK győzelmek Pécsett A Szekszárdi 505. sz. Ipari Ta­nuló Sportkör versenyzői vasár­nap Pécsett szerepeltek az ITSK területi mezei futóbajnokságán. A szekszárdi versenyzők eredmé­nyesen szerepeltek. A serdülő leánycsapat első lett, s ezzel ki­harcolta az országos bajnokság­ban való részvételt. A serdülő lá­nyok egyéni versenyében Tóth Mária első, Bitter Mária a negye­dik lett. Az ifjúsági lányoknál Orbán Márta második, Beckl Má­ria negyedik helyen végzett. A serdülő fiúcsapat Török Ist­ván, Horváth Sándor, Bagi Csa­ba, Szabó Gábor és Tresz Péter TOLNA MEGYEI NÉPŰJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Felelős szerkesztő: Petrits^ Ferenc Kiadja: a Népújság Lapkiadó Vállalata Felelős kiadó: Orbán Imre Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Mártírok tere 15—17« Telefon: Szerkesztőség: 20—11 Kiadóhivatal 20—10 Készül a Szekszárdi Nyomdában Széchenyi utca 46. Telefon: 21—21, 25—72 Felelős vezető: Széli István Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél előfizetési díj egy hónapra W fik összeállításban a negyedik helyen végzett. Ugyancsak a negyedik helyen végzett az ifjúsági fiú­csapat is, melynek tagjai Tuller István, Tamás Sándor, Rózsa Já­nos, az ifjúságiak egyéni verse­nyében Tuller István negyedik lett. Ma este KB ll-es ökölvívó-mérkőzés Szekszárdon Mint már közöltük ma, szom­baton este 18 órakor Szekszádon NB Il-es barátságos ökölvívó­mérkőzésre kerül sor. A Szek­szárdi Dózsa ökölvívói a Kiskun- halasi MEDOSZ ökölvívóit látják vendégül. A találkozó érdekes­nek ígérkezik, már csak azért is, mert a kiskunhalasi csapat évek óta az NB II-ben van és így összehasonlítást tudunk majd ten­ni a szekszárdi csapat felkészült­ségéről. A labdarúgó szövetség a Bony­hádi Sportkörtől Kutasi Béla in­tézőt és Szlavicsek László játé­kost 27-én 17 órára megidézte a szövetségbe. 1 Sporthírek Vasárnap a szabadnapos gerje- ni labdarúgó-csapat a Szekszárdi Honvéd labdarúgóit fogadta ott­honában. A találkozó 3:3 arányú eldöntetlent hozott. » A zombai labdarúgó-csapat március elejétől rendszeres edző­mérkőzéseket tart és készül az el­ső bajnoki mérkőzésre, melyet Cikó ellen játszik. * Vasárnap délelőtt 11.30 órakor a Paksi Kinizsi női kosárlabda­csapata — Pakson — Szigetvár csapatával játszik a területi ko­sárlabda-bajnokság során. * A megyei labdarúgó szövetség fegyelmi bizottsága Kláb József tolnai játékost március 27-ig, Guld József tolnai játékost április 5-ig és Csanádi Attila iregszem- csei játékost április 10-ig tiltotta el a játéktól. * A szövetség elrendelte, hogy az április 2-re kisorsolt Iregszemcse —Dunaföldvár ifjúsági mérkőzést délelőtt 10 órakor, a felnőtt mér­kőzést fél 12 órakor — a duna- .földvári csapat utazási lehetősé­geire való tekintettel — kötelesek lejátszani. * Szücsény József mázai játékos bejelentette, hogy a jövőben nem kíván a Mázai Bányász színeiben versenyezni. Városi—járási mezei futóverseny Szekszárdon A Szekszárdi Járási TST és a mellette működő atlétikai szövet­ség március 26-án, vasárnap dél­előtt 9 órakor Szekszárdon ren­dezi Szekszárd város és a szek­szárdi járás mezei bajnokságát. Szekszárdról a Szekszárdi Hon­véd, a Szekszárdi Dózsa, vala­mint négy üzem sportolói jelen­tették be részvételüket. A járás­ból a Tolnai Selyemgyár. Medina, őcsény, Sióagárd, Tengelic, Mözs, Bátaszék, Alsónána, Bogyiszló, Fadd és Kajmád versenyzői áll­nak rajthoz. Lickert Gyönk Szépvölgyi Korpádi Tolna D. Szpartakusz Vass Sz. Dózsa Puppos Sz. Dózsa Potó DVSE Dósai Kondor Czibók Wéber Pénzes Sz. Dózsa S.tornya Sz. Dózsa Nagymányok S.tarnya Kitűntek még: Kapusok: Márkus (Fadd), Nagy (Bátaszék), Varga (DVSE), Becze (Simontornya), Bencze (Sz. Dó- (Kisdorog), Skuta (Dunaföldvár)* zsa). Farkas (Fadd). Hátvédek: Bencze I. (Sz Dózsa), Csatárok: Péter (Bátaszék), Ta- Kóka (Kisdorog), Szigeti II. (Du- paszti (DVSE), Déghy (Kisdorog)* naföldvár), Kiss (Bátaszék), Steitz Jagicza (Tolna), Vass (Fadd), G* (Gyönk), Hermann (Paks), Farkas Kiss (DVSE), Kormos (Sz. Dózsa), (Döbrököz). Farkas (Paks), Lindmajer (Döbrö­Fedezetek: Beke (DVSE), Zeier köz), Bareith (Nagymányok). Vasárnapi labdarúgó-műsor NB III. Bonyhádi Vasas—Mázai Bá­nyász 15.30 óra, vezeti Réczei. Szekszárdi Petőfi—Pécsi Vasas 15.30, vezeti Szigetvári. Székesfe­hérvári: MÄV Előre—Pécsi Bá­nyász 15.30, vezeti Lévák. Csepel Autó—Bajai Bácska 15.30, vezeti Fcnesi. Kaposvári Kinizsi—PEAC 15.30, vezeti Nikolényi. Kaposvári Honvéd—Kiskunhalasi Dózsa 10.30, vezeti Rajnai. Bajai Építők —Kaposvári MTE 15.30, vezeti Tóth. Pécsi VSK—Kaposvári Dó­zsa 10.30, vezeti Ligeti. MEGYEBAJNOKSÁG Simontornya—Gyönk 15 óra, ve­zeti Majoros (Bihari, Asztalos). Simontornya—Gerjen 15.30, veze­ti Pogány (Tóth, Káldi). Dombó­vári Szpartakusz—Dombóvári Vasút 15.30, pécsi játékvezető-hár­mas. Paks—Szekszárdi Dózsa 15.30, vezeti Fejér megyei játék­vezető-hármas. Döbrököz—Báta­szék 14.30, vezeti Bencze (Kimié, Teierling). Kisdorog—Iregszem­cse 15, vezeti Schnierer (Huszka. Izing). Dunaföldvár—Fadd 15, ve­zeti Dudás (Váradi, Köö). JÁRÁSI BAJNOKSÁG Szekszárdi Dózsa II.—Szedres 13.30 óra, vezeti Szabó. Szekszár­di Gimnázium—Tengelic 13.30, ve« zeti Csordás. Alsóhidvég—Bo- gyiszló, vezeti Tövissy. Fácánkert —Mözs, vezeti Széli. Báta— AKÜV SC, vezeti Havasi. Cikó— Zomba, vezeti Zsiga. Máza II.—< Tevel, vezeti Hartmann. Bonyhá­di Cipőgyár—Nagyvejke, vezeti Lébényi. Kismányok—Lengyei, vezeti Khizi. Váralja—Győré, ve« zeti Csipák. Bonyhádi Vasas IL— Mucsfa, vezeti Eretnek. Tudósítás a Dombóvári Gimnázium szakosztálya iról Bajai Ruhagyár—Dombóvári Gimnázium (női kosárlabda) 51:49. A gimnázium eddigi legjobb for­máját tükröző mérkőzés a területi bajnokság keretében. A ruhagyár csapata az első félidőt egy kosár­ral elvesztette. A kosárdobásokat gyorsasággal, betöréssel próbál­ták egyensúlyozni a bajaiak. A második félidő utolsó 40 másod­percében 2 ponttal vezettek a »ruhások«, majd a gimnazisták személyi dobással egyenlítettek. Egy szerencsés távoli dobással azonban sikerült a bajaiaknak megnyerni a mérkőzést. * Bonyhádi Gimnázium—Dombó­vári Gimnázium 2:1 (labdarúgás). Ezen a találkozón a bonyhádi lab­darúgók bizonyultak jobbnak és l:l-es félidő után 2:l-es ered­ménnyel győztek. • Az iskola sakkcsapata győzel­met ért el Zalaegerszeg csapata ellen, s így az országos bajnokság egyik résztvevője lesz. * PVSK—Dombóvári Gimnázium (női kosárlabda) 68:53. A kosár­labda-csapat hiányos felkészülé­sét bizonyítja ez a mérkőzés. A formábahozó edzések nem bizo­nyultak elég eredményesnek: a bajai mérkőzéssel szemben most közepes színvonalú mérkőzést lát­hattunk. A PVSK könnyedén nyerte az I. félidőt, körülbelül 30 pontos előnnyel. A II. félidőben azonban a kevésbé rutinos gim­nazista csapat vette kezébe a mérkőzés irányítását. így sike­rült szépíteni. * Dombóvári Gimnázium—Ka­posvári Gimnázium 3:2 (labdarú­gás). A dombóvári fiúk több sze­rencsével játszottak. l:0-ás félidő után 3:2-es győzelmet arattak Kaposvár csapata ellen. Kosárlabda híradó Á városi kosárlabda-bajnokság állása 1. Szekszárdi Petőfi I. 2. Szekszárdi Gimnázium 3. Bonyhádi Cipőgyár 4. Sz. Petőfi II. 5. Dombóvári 12. o. gimn NŐK: 4 4 4 2 2 1 2 — 2 — FÉRFIAK: 1. Szekszárdi Petőfi I. 7 2. Szekszárdi Gimnázium 7 3. Sz. Petőfi II. 6 4. Dombóvári Gimnázium 6 5. Sz. Honvéd 4 6. Sz. öregfiúk 4 7. B. Vasas 7 8. Dombóvári 12. o. gimn. 6 x= A Dombóvári 12. o. gimná­zium az első fordulóban nem je­lent meg. azért egy büntetőpont levonva. A Bonyhádi Vasas a ne­185:65 141:115. 51:78 37:130 22:38 8 6 3 2 lx 7 — 533:262 14 5 2 458:337 12 5 1 497:306 11 3 3 154:343 9 2 2 202:162 6 1 3 134:184 5 1 4 101:175 4x — 6 192:473 5xx gyedik mérkőzés lejátszása után visszalépett, ezért a mérkőzések két pontját az ellenfelek javára írta a szövetség 2:0 kosárarány« nyal. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom