Tolna Megyei Népújság, 1961. március (11. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-26 / 73. szám
v tar í;^i,n.s; Pécs . Szepessy uo.sz*Psz, VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! TOLNA MEGYEI m m _ m yteHÚUna A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT TOLNA' MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYE! TANÁCS LAPJA .•w*- ____ __ ' í------------1 V a sárnap 1961. március 26. XI. évfolyam 73. szám * ARA: 70 FILLER Új drótfonógép a dombóvári Fémtömegcikkgyártó Vállalatnál Felbocsátották az ötödik szovjet szputnyik-űrhajót Rendkívüli hírben jelentette be a moszkvai rádió az új szputnyik-űrhajó sikerét Moszkva (MTI). Szombaton dél* után zenés műsort közvetített a moszkvai rádió, helyi idő szerint néhány perccel háromnegyed öt előtt azonban megszakította műsorát. Háromnegyed ötkor jelentette be elsőnek a rádió bemondója az új szputnyik-űrhajó sikeres felbocsátásának hírét. A szűkszavú első közleményt néhány perc leforgása alatt háromszor is megismételte a rádió. A rendkívüli közlemény szerint március 25-én földkörUli pályára fellőtték az ötödik szovjet szputnyik-űrhajót. Még ugyanezen a napon földi utasításra a szputnyik-űrhajót sikeresen visz- szahozták a földre, a Szovjetunió előre kijelölt részében. A szovjet tudomány és technika új nagy győzelmének hire »kozmikus gyorsasággal- terjedt el a szovjet fővárosban. Tíz perccel a közlemény elhangzása után már nehéz volt telefonkapcsolatot találni a moszkvai rádióval — az érdeklődők százai ostromolták telefonhívásukkal a rádió szerkesztőségét, hogy megkérdezzék, mikor hallhatnak részletes ismertetést az új, immár ötödik szputnyik-űrhajó útjáról. A MAI FALU Az elmúlt napokban kezdték meg a próbaüzemeltetését a Dombóvári Fémtömegcikkgyártó Vállalatnál a vállalat lakatosműhelyében készített új drótfonógépnek. A ..házilag” készült gépen több újítást alkalmaztak. A régi géppel másfél méter széles kerítésdrótot lehetett fonni, az újjal, amit a régiből alakítottak át, öt- métereset. A kis géppel egy dolgozó műszakonként 30—40 méter drótfonatot készített, az új gépet ketten kezelik, műszakonkénti termelése 180—220 négyzetméter. Április 4-re elkészül a pusztahencsei népművelési ház A pusztahencsei KISZ-fiatalok és a termelőszövetkezet vezetői felajánlották, hogy a népművelési ház építkezési munkáinak meggyorsítása érdekében vasárnap társadalmi munkát végeznek. A 250 személy befogadására alkalmas új népművelési házat 1 080 000 forintos költséggel építik. A lakosság eddig 60 000 forint értékű társadalmi munkát végzett. A népművelési ház társalgó szobája részére a tanács már megvásárolta a televíziós készüléket. Kézimunka-kiállítás a zombai munkäskäubban A Hőgyészi Állami Gazdaság nagytormási területének dolgozói szabad Idejük egy részét Zombán, a szépen berendezett munkásklub ban tölthetik. Hallgathatják a rádió műsorát, újságot, könyveket olvashatnak, vagy éppen társasjátékkal szórakozhatnak. A munkásklubban élénk az élet; a női klubtagok egy csoportja például kézimunka szakkört alakított még a tél elején. Széli Árpádné és Schmidt Ferencné irányításával kötöttek, horgoltak és hímeztek az asszonyok, lányok. Szakköri munkájukból kiállítást rendeznek a klubban, amit ma délután nyitnak meg. Értékelték a községfejlesztési versenyt A megyei tanács végrehajtó bizottsága a múlt év augusztusában megyei községfejlesztési ver senyt hirdetett a tervek teljesítése érdekében. Az előírt versenyfeltételek alapján értékelték a versenyt és a megyei tanács döntött a díjak odaítéléséről. Az első helyezettnek járó 50 ezer forintos jutalmat Szek- szárd városnak ítélték. Szekszárd város az 1960-as évre kitűzött községfejlesztési tervfeladatait teljes egészében teljesítette. A tervezett 3020 négyzet- méter szilárd burkolatú útépítés helyett 5600 négyzetméter készült el, a 3520 négyzetméter helyett 4270 négyzetméter járdát újítottak fel. Megépítettek egy négyméteres közúti hidat. A villanyhálózatot á 800 méter helyett egy kilóméterrel bővítették. Hozzákezdtek a korszerül vásárcsarnok építéséhez, amelynek munkálatai jelenleg is folynak. A második helyezett Báta község lett és 25 000 forint pénzjutalmat kapott. Báta ugyancsak teljesítette kitűzött feladatait. 300 négyzetméter utat, 500 négyzetméter járdát, 5 általános iskolai tantermet épített és felújított egy művelődési házat. Megkezdték a vízmű építését. A harmadik helyezettnek járó 10 000 forintos pénzjutalmat Kurd községnek ítélték az értékelés alapján. A tanács az 1961. évi tervfeladatait, a könyvvásárlás kivételével teljesítette. A tanács tavaly fejezte be a művelődési otthon építését, amelynek kivitelezési értéke körülbelül 2 millió forint. A verseny negyedik helyezettje Gerjen község, amelyik 1500 forintot kapott. Tervfeladatukat teljesítették. Két általános iskolai tantermet, egy nevelőlakést, a tervezett 100 négyzetméter járda helyett 400 négyzetmétert építettek meg. Megvalósították az egyéb célkitűzéseket is* A „Tiszta udvar, rendes ház“ mozgalom eredményei A megyei tanács vb. a vöröskereszttel és a különböző táíSa- delmi szervekkel karöltve, a múlt év tavaszán »Tiszta udvar, rendes ház« mozgalmat indított és elhatározták, hogy a mozgalomban részt vevő községek eredményeit versenyszerűen értékelik és a legjobb eredményt elérőket 25—15—10 000 forinttal jutalmazzák. A megye 108 községéből 103 kapcsolódott be a mozgalomba. A különböző bizottságok a mintegy 63 000 lakóházból 30 000-nél végeztek értékelést, s pbböl 4018 érdemelte ki az elért 100 versenyponttal a »Tiszta udvar, rendes ház« címet. A megyei értékelő bizottság eredményeinek alapján a következőképpen állapította meg a versenyben győztes községek sorrendjét: 1. Bölcske, 2. Fadd, 3. Gerjen, 4. Aparhant, 5. Dalmand. Bölcske 1013 házából 526 kapta meg a 100-as versenypont- számot, a lakóházak közel 52 százaléka. Az összlakossághoz viszonyítva az egy főre eső társadalmi munka összege 25,69 forint. Fadd község 1190 lakóházából 612 kapta meg a 100-as pontszámot, a lakóházak 51,4 százaléka, az egy főre eső társadalmi munka értéke 13,77 forint. Gerjen községben a lakóházak 62,8 Százaléka kapott 100 pontot, az egy főre eső társadalmi munka értéke 7,89 forint. A 25 000 forintot Bölcske, a 15 000 forintot Fadd, a 10 000 forintot Gerjen község kapta. A megyei tanács jelenti : A megye egész területén befejezték a tavaszi árpa vetését és a jövő hét folyamán befejezik a zab vetését is. A termelőszövetkezetek minden kedvező időjárást kihasználnak az elmaradt szántások pótlására és a talajelőkészítésre. Tavaszi vetések alá 65 000 holdon készítették elő a talajt. Vetik megyeszerte a cukorrépát és a napraforgót is. A cukorrépa 61, a napraforgó 25 százalékát vetették már el. Legjobb eredményeket a cukorrépavetésben a dombóvári járás, a napraforgó vetésében a paksi járás érte el. Teljes lendülettel folyik a munka a termelőszövetkezetek kertészeteiben is. 29 000 négyzetméter melegágyat készítettek már el és 26 000 négyzetmétert vetettek be. öntözésre készen áll a kertészetekben 28 öntözőtelep is. Sok segítséget ad az önköltségszámítás a gazdálkodáshoz a kurdi Űj Elet Tsz-ben Jól halad a tavaszi munka a pusztahencsei Kossuth Tsz-ben A pusztahencsei Kossuth Termelőszövetkezet tagjai 400 holdon végeztek az idén fejtrágyázást. Elvetették 115 holdon a borsót, 100 holdon a napraforgót, 15 holdon pedig a zabosbükkönyt. A termelőszövetkezet kertészetében 600 négyzetméter melegágyat készítettek, öt hold paprika és öt hold paradicsompalánta kikelt, s a napokban vetették el a dohányt melegágyba. Harminc holdon termeinek az idén dohányt. Versenyben dolgoznak a faddi Lenin Tsz traktorosai A faddi Lenin Tsz-nek tizenhárom saját traktora van, s ezek vezetői most a tavaszi munkák idején versenyben dolgoznak. A versenyfeltétel a szövetkezetben is azonos a gépállomásival: a megmunkált terület nagysága nor- I málholdban, a munka minősége, üzemanyag és alkatrész takarékosság, költségcsökkentés. A versenyben élenjáró három legjobb traktorost a termelőszövetkezet jutalmazza. Az első helyezett 40Ö, a második 300, a harmadik 200 forint pénzjutalmat kap a verseny értékelése után. A kurdi Uj Élet Tsz-ben a múlt évben számítottak először rendszeresek önköltséget. Az első évi adatok már sok mindenre felhívják a figyelmet és sok segítséget adnak a gazdálkodáshoz. Az önköltségi adatokból megismeri a tsz melyik az a növényfajta, amelyet a leggazdaságosabban termelhet, miből, mennyi jövedelmet nyerhet. Az önköltségi adaOrszágosan nagy gondot okoz| a babéllátás, de keresett külföldön is. Érthető hát, hogy a mező- gazdaság irányítói és a felvásárló szervek szorgalmazzák a babtermelést a közös gazdaságoknál. A babtermelésnek több módja van, megyénkben hagyományos például a kukorica közti termelése, aminek előnyei köztudottak. De az elmúlt években a termelőszövetkezetek nemigen termelték, mondván nem érdemes még ezzel is vesződni. A györkönyi termelőszövetkezetek az Idén gyorsabb ütemben végzik a tavaszi munkákat, mint az elmúlt évben. A Szabadság Termelőszövetkezet tagjai 210 négyzetméter melegágyat készítettek, 25 holdon végeztek baltacím felülvetést, 30 tok felhívják a figyelmet a ga- dálkodás hibáira, takarékosságra ösztönöznek és segítik a tsz-t a helyes termelési szerkezet kialakításában. Jól alakúi Kurdon a főbb növények önköltsége. Egy mázsa burgonya 60, a búza 114, a napraforgó 112, a kukorica 95, a cukorrépa 17 forintba került a termelőszövetkezetnek. A dunaföldvári Alkotmány Tsz-ben nem ezt tartják. A kukorica vetésterület felén, 500 holdon termelnek ebben az esztendőben köztesbabot. A közösből erre munkaegység nem megy, mert feléből termelik meg a tagok. Vagyis a megtermelt bab 50 százalékát megkapják. A főkönyvelői Galambos Lajos kiszámítottai hogy ezen csak nyerhet a szövetkezeti tag is, aki megtermelte( meg a közösség is. holdon vetettek olajlent, 20 holdon zabot, 57 holdon borsót, 35 holdon pedig már a burgonyát is elvetették. Az Uj Élet Termelőszövetkezetben 129 négyzetméter melegágyat készítettek, 20 holdon végeztek lucerna felülvetést és 30 holdon bonsóvetósi. A dunaföldvári Alkotmány Tsz-ben 500 hold köztesbabot termelnek Gyorsul a tavaszi munka üteme a györkönyi termelőszövetkezetekben