Tolna Megyei Népújság, 1961. március (11. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-03 / 53. szám

► 4 TOLVA MEGYEI VEPÜJSÄG 1961. mJréto* %. Asszonyoknak — lányoknak &gy értelmetlen élet Szolgáltatások a termelőszövetkezeti tagok számára Kérdezz—felelek est Tolnán tt, ahol a domb aljában nőtt fűzfák zárják le a dűlőt, határt szabva a művelhető területnek, két ökör­rel szánt egy asszony. Meggör­nyed az erőlködéstől, arcán is megfeszülnek a ráncok, félcsu­pasz karján zsinegnyi inak da­gadnak, amikor belekényszeríti a földbe az ekét. Szánt. Reg­gel óta. Megállás nélkül. Ami­kor másokat a fák hűsébe ker­get a nap, s ki-ki elfogyasztja a tarisznyában hozott elemó­zsiát, vagyishogy megebédel, az asszony akkor sem áll meg. Lép néhányat az eke után, aztán benyúl felbugyrozott kötényé­be, kimarkol valamit onnan, szájába rakja és majszol. Eszik. És közben hajtja az ökröket és nyomja a földbe az ekét. A túlsó parcellától átkiált valaki — Hát maga, Örzse néném? Sohasem ebédel? — Dehogynem. Most is azt csinálom. — Már ez is ebéd?! — Nincs időm kiállni. Ki szántja föl ezt a földet, ha nem én? Nem pazalhatom az idő­met arra, hogy én is az ár­nyékba keveredjek. És szánt tovább, amíg csak fel nem jön a hold. És akkor is csak azért áll meg, hogy pi­henhessenek az ökrök, meg azok faljanak valamit. Hiszen hajnali négykor kezdődik min­den elölről. * Az idézést átvette a címzett **Ekkor és ekkor jelenjen meg a községi tanácsnál az árvíz nyomán keletkezett kárának megtérítése ügyében« — vala­hogy ilyenformán hangzott az idézés, hiszen csak idézésekben tudnak ilyen nyakatekert mon­datok szerepelni. Az öregasszony felvette ün­neplőjét és elballagott a ta­nácsházára. Ott elmondták, mi­vel árvízkár érte őt is, kárté­rítést kap. Nem is keveset, tíz­ezer forintot. Semmi más dolga nincs, csak ezt a kérvényt kell aláírnia, amelyben kéri az összeg kifizetését. — Aláírni? — Igen. — Anélkül nem lehet? — Nem. — Akkor nem kell a pénz. — S nem írta alá, mert ő se­hová sem ír alá. * Földjéből néhány hold a tsz táblái közé volt ékelődve. — Többször kérték, adja el tisz­tes árért azt a földet, hiszen marad neki még elég. — Eladni? Azt már nem. Ha eladom, miből élek meg? * Az öregasszonyt felkeresték egy este a népnevelők. Sötétben üldögéltek a konyhában, ami­kor megszólalt az egyik ide­gen: — Fel kéne gyújtani a vil­lanyt. — Azt nem lehet, — mondta az öregasszony. _ ? — Mert az nincs. Nincs ne­künk arra pénzünk. Ha vil­lanyra, meg petróleumra pa- zaljuk a pénzt, akkor miből élünk meg? * Néhány kérdés róla. A vá­laszt mások adják, akik vala­mennyien ismerik, nem értik, szánják csupán, ő, amint el­mondják, nem is válaszolna, ha neki tenném fel ezeket a kér­déseket. — Volt-e színházban vala­mikor? — Csak nem képzeli?! fi — Moziban? -J™| — Még mit nem?! — A kultú:-otthonban? '"l — Talán még ott sem. — Szórakozás, fényűzés, luxus ? — Ilyent még kérdezni sem lehet. S ha azt kérdezem: — Miért mindez? Van értelme? — a válasz: — Ezt mi sem tudjuk. Az öregasszony válasza csak ez lehetne: — Ha ilyesmire herdálom a pénzem, akkor miből élek meg?! * A portré, amit megkísérel­tem hitelesen megrajzolni, va­lóságos, igaz. Akiről készült élő személy. Magam sem hinném, ha nem jártam volna utána, Mert tudni kell még: Az öreg­asszonynak, amikor mindez megtörtént vele, nem kevesebb, mint 34 katasztrális hold föld­je volt, aminek nagy részét menyével és »fogadott fiával« dolgozta, »nehogy a részesek vigyék el a hasznot«. Talán tisztelném is szorgal­mát, takarékosságát, de lehet tisztelni? Nem hinném. Csak szánni legfeljebb. Mert ki mer­né állítani, hogy ennek az élet­nek, az eltöltött 78 évnek volt valami értelme is?... LETENYEI GYÖRGY Vita Kolumbus sírja körül Katonák családi pótléka A termelőszövetkezetnek kato­nai szolgálatra bevonult tagja a katonai szolgálat tartamára is megkapja a családi pótlékot. Eb­ből a szempontból katonai szol­gálatnak minősül: az első tényle­ges katonai szolgálat, a tartalékos tiszti, tiszthelyettesi és legénysé­gi kiképzés, illetőleg továbbkép­zés. Tovább fizetik a családi pótlé­kot abban az esetben is, ha a ter­melőszövetkezet tagja: mezőgaz­dasági akadémián, vagy ösztön­díjjal külföldön tanul, úgyszin­tén akkor is, ha állami vagy tár­sadalmi szerv által rendezett egésznapos iskolán (tanfolyamon, edzőtáborban) vesz részt. A termelőszövetkezeti tag ha­lála esetén a családi pótlékot még hát hónapig tovább folyósítják annak, aki a gyermekek (egyedül álló nő esetében a gyermek) el­tartásáról gondoskodik. A családi pótlék általában az apa jogán jár. Még abban az eset­ben is, ha a feltételek az egyéb­ként együttélő szülők mindegyi­kénél külön-külön is megvannak. Ha a szülők együtt élnek, de az apa nem jogosult családi pótlék­ra a családi pótlékot az anya jo­gán csak abban az esetben lehet megállapítani, ha az apa: a) testi vagy szellemi fogyatkozása, vagy betegsége miatt előreláthatóan legalább hat hónapig nem dol­gozhat, b) nyugdíja (járadéka) nem több havi 500 forintnál és ezen felül nincs más keresete vagy jövedelme, c) Családjáról, gyermekeiről nem gondoskodik, d) egyetemi hallgató. Azt a körülményt, hogy az apa nem gondoskodik a családjáról, illetve gyermekeiről, a községi A pulóver minden évszakban jól kihasználható ruhadarab. így a télen is nagy közkedveltségnek örvendő vastag mohair és egyéb gyapjúfonalakból kötött sportos jellegű pulóverek tavaszra is di­vatban maradnak. Ismét divat a csíkozás. Uj formája, hogy az al­jától felfelé több sorban elvesző csíkozás van, ez lehet több színes, vagy a pulóver alapszínével har­monizáló szín. A mohair pulóve­(városi, városi kerületi) tanács végrehajtó bizottságának bizo­nyítványával kell igazolni. Ha a szülők nem élnek együtt, a családi pótlék azt a szülőt illeti meg, akinél a gyermekek (a gyer­mek) vannak. Mikortól jár a családi pótlék? A családi pótlék attól a naptól kezdve jár, amelyben a termelő- szövetkezet tagja az összes felté­teleket hiánytalanul megszerezte, így például az egyedülálló nő­tagnak a tagsági viszony alatt született gyermeke után abban az esetben jár a születés hónapjától a családi pótlék, ha az anya addig a szükséges munkaegységet is tel­jesítette stb. Ha viszont az újon­nan belépett tag csak a harmadik gyermek születése után tudta megszerezni a 120 munkaegysé­get, a családi pótlék iránti igé­nye is csak az előírt munkaegysé­gek megszerzésének idejével nyí­lik meg. és nem a gyermek szü­letésének hónapjától. A családi pótlék annak a hó­napnak a végéig illeti meg a ter­melőszövetkezet tagját, amelyben a reá vonatkozó bármelyik jogo­sultsági feltétel megszűnik. Ezért, ha például a három gyermek kö­zül a legidősebb eléri a t'rcdik életévet, a családi pótlékot mind a három gyermek után egyszerre szüntetik meg. Kivéve, ha egye­dülálló nőről van szó, mert ő kettő, illetőleg egy gyermek utá • is megkapja a családi pótlékot. Családi pótlékban részesülő nak a termelőszövetkezetből való kilépését, vagy kizárását haladék­talanul közölni kell a pótlékot folyósító szervvel. rek tavaszra és nyárra élénk pasz­tell csíkozással készülnek. A kö­tött nemcsak mint pulóver szere­pel a divatban, hanem díszítő elemként is — tweed-kosztümök paszpolozására — sportos jellegű ruhák és kabátkák gallér tükörje- ként látjuk viszont. Ballon és tweed kabátkák, sőt, kosztümök, kívülkötős blúzok kötött újjal jelentkeznek az új divatban. A A tolnai nőtanács Nők akadé­miája címmel előadássorozatát fűszerezve, február 24-én a mun kásotthonban tartotta soronkövet- kező előadását. Dr. Szentes Jó­zsef egészségügyi problémákról tartott tájékoztatója után a szép számmal egybegyűlt érdeklődők jelenlétében sikeres Kérdezz-fele- lek estet tartottak. A megjelent közönség nagy ér­deklődésétől kísért estet Isgum Ádám vezette le a nőtanács fel­kérésére, közreműködött Rubold Ödön. A versenybíróság tagjai: Tóth Károly gimnáziumi igazga­tó helyettes, Kappelmayer Má­tyás fizikaszakos tanár és Hor­váth Gyuláné, az OTP képvise­letében. A verseny irodalmi, tu­dományos kérdések mellett OTP vonatkozású kérdésekből tevő­dött össze. A közönség soraiból a játékban elsősorban a fiatalok vettek részt, akik mellett a dolgozó nők is igen jól szerepeltek és általá­nos jó tájékozottságról tettek bi­zonyságot. Az első díjat Föglein Mária, egy aktatáskát és 5 da­rab lottószelvényt, a második dí­jat Hága Györgyi egy pénz­tárcát és 10 darab szelvényt, a harmadik díjat Deli Ferenc egy levéltárcát és 10 darab szelvényt kaptak. További hat díjnyertes 10, illetve 5 darab lottószelvényt kapott jutalmul. Dicséret illeti a nőtanács veze­tőségét a játék megrendezéséért, a játékvezetőket és a zsűri tago­kat, de nem utolsó sorban a tájé­kozottságból igen jól vizsgázott tolnai dolgozókat és diákokat.» tás vastag, mackókötésű pulóver ki­mondottan sportos jellegű, így vigyázzunk arra, hogy megfelelő ruhadarabokhoz viseljük -J vas­tag szoknyához — hosszú nad­rághoz, de eszünkbe se jusson karton szoknyához felvenni, mint ahogy azt egyesek megtették, a múlt év nyárutóján, amikor di­vatba jött a vastag mohair puló­ver. A spanyol történészeket felhá­borította dr. Charles W. Goff, amerikai anatómus legújabb ku­tatási eredménye. Goff a Yale egyetem tanára szerint Kolum­bus Kristóf, mielőtt a spanyolok szolgálatába állt és felfedezte Amerikát, előzőleg a spanyolok ellen harcolt, valószínűleg, mint kalóz. Az amerikai kutató San Do­mingo katedrálisában megvizs­gálta Kolumbus állítólagos sír­ját és eközben a koporsóban, amelyről azt tartják, hogy Ame­rika felfedezőjének földi marad­ványait tartalmazza, egy ólom­golyót talált. Az ólomgolyót már más tudósok is látták, de Goff volt az első, aki alaposabb vizs­gálat alá vette. Kolumbus fel­jegyzéseiben Goff olyan utalást talált, amely szerint első expedí­ciója idején egy régi sebe felsza­kadt és súlyos fájdalmakat oko­zott neki. Az ólomgolyóból és a feljegyzések eme utalásából az amerikai történész a következő következtetésekre jutott: A golyót Kolumbus a testében hordta és csak halála után, ami­kor teste elporladt, vált látható­vá. Megállapította, hogy a golyó eey akkoriban csak Spanyolor­szágban használatos elöl töltés puskából származik. Mivel nehe­zen elképzelhető, hogy a spanyo­lok saját emberükre lőttek volna, ebből tehát következik, hogy Ko­lumbus — mielőtt a spanyolok szolgálatába állt — nyilván el­lenük harcolt, feltehetően mint tengeri kalóz. A furcsa következ­telés természetesen eléggé önké­nyes, de a spanyol történészek­nek semmi esetre sem tetszhet, hogy Amerika felfedezője valaha is tengeri kalóz lehetett. Á fáraók napszemüvege Tut-enh-Amon sírjának feltárá­sánál bronzkeretbe foglalt barna szemüveget találtak, ami feltehe­tően luxuscikknek számított an­nak idején és csak a fáraók és az udvar tagjai használták. Fel­színre került a napszemüveg tok­ja is. — Shakespeare-i konfliktus napjainkban. A palermói Ricco- bono és a Craccolici család közt hét év óta ellenségeskedés folyik. A két család ez idő alatt kölcsö­nösen nyolc családtagot irtott ki. A vérbosszú legújabb áldozata Paolo, a Riccobono család 13 éves fia, akit birkanyáj őrzése közben lőttek hátba. I rajz: Pasztell színekből összeállított csí­kos mohair pulóver. 2. rajz: Világosszürke pulóver, fehér csíko­zással. Puhán visszahalló gallérral. Igen szép fcárkiz és fehér csíkozással is. 3. rajz: Bármilyen színű gyapjiífonalból megkötve igen csinos forma. Bordázott, 3 centi- méteres pántozással dís zített. 4. rajz: Vj megoldású kötött pulóver az aljá­tól felfelé elvesző csíkozással. Divattudósí

Next

/
Oldalképek
Tartalom