Tolna Megyei Népújság, 1961. február (11. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-22 / 45. szám
iwn. renniar 22. TTTLNA MFGVFT VÉPÍTJSAG 3 Eredményes esztendő A tervezett 25 forint 60 fillér helyett 30 forint 14 fillért ér egy munkaegység a gyönki Vörös Csillag Tsz-ben A második lépés most következik Az elmúlt esztendőben két ízben írtunk bizakodó hangon cikket a gyönki Vörös Csillag Tsz-ről. A nyár elején arról adtunk hírt, hogy megyénknek ez az egyik legrégibb szövetkezete új úton indult el, új vezetéssel, a tagok új nekibuzdulásával, hogy megszüntesse a múlt sok hibáját, nagyüzemhez méltóan gazdálkodjék és jó életet biztosítson tagjainak. Majd az őszön örömmel üdvözöltük az első sikeres lépéseket, a kezdeti nehézségek leküzdését és hírt adtunk arról, hogy megjavult a gazdálkodás, vidámabb az élet a gyönki Vörös Csillag Tsz- ben. Ebben a cikkben embereit bizakodásáról adtunk hírt Koch Ádámnak, Jákob Jánosnak, Steitz Jánosnak, Halász Mihálynénak, Feresák Ottónénak, Müller Margitnak, meg másoknak a bizakodásáról, akik derűs tekintettel néztek a zárszámadás elé. Most örömmel' számolunk be arról, hogy eredményes volt az esztendő, a tagság összefogása megteremtette gyümölcsét: a tervezett 25 forint 60 fillér helyett 30 forint 14 fillért ér Gyönkön a Vörös Csillag Tsz-ben átlagosan egy munkaegység. A munkaegység értéke még nem árul el mindent Nem árul el mindent, mert a munkaegység értéke mindig következménye a gazdálkodásnak, a közös munkának. Ha képet akarunk kapni a gyönki Vörös Csillag helyzetéről, meg kell ismerni egy-két számadatot a gazdálkodásról. Jó és közgazdaságilag is helyes szemlélet az, hogy manapság az áruértékesítés mutatóját tartjuk a tsz gazdálkodása legfőbb el- lemzőjének. Azért helyes ez, mert megmutatja, hogy egész népünknek mi haszna származott a szövetkezetből, meg árut csak úgy tud adni a szövetkezet, ha termel, vagyis, ha van neki miből. A gyönki Vörös Csillag Tsz 31 százalékkal teljesítette túl áruértékesítési tervét. Minden 100 hold földje után a tervezett 114 000 forint helyett 151000 forint értékű árut adott el. Száz hold föld után adott 77 mázsa búzát, 71 mázsa cukorrépát, 58 mázsa burgonyát, 37 mázsa húst és így tovább. Ezek a számok megyei viszonylatban nem a legjobbak Értékelni csak úgy tudjuk őket, ha az 1959. évivel hasonlítjuk össze. Akkor ez a tsz 64 százalékra teljesítette áruértékesítési tervét, lemaradt 36 százalékkal. Száz hold földje után csak 62 000 forint értékű árut adott a népgazdaságnak, még fele annyit sem, mint idén. tag átlagos jövedelme 10.428 forint Átlagosan egy szövetkezeti tag 346 munkaegységet teljesített a Vörös Csillag Tsz-ben. így 30 14 forintos munkaegység érték mellett egy tag átlagos évi jövedelme 10 428 forint. Mindezeken felül még marad olyan tétel is, amit nem tartalmaz a munkaegység értéke. A 30,14 forintos munkaegység értéken kívül kaptak még a tagok 117 000 forint földjáradékot és 16 000 forintot bölcsőde. napközi, üzemi konyha hozzájárulás címén. Lampek János például mindent összevetve 1960-ban 20 000 forintot keresett, 1959-ben pedig csak alig 9000 forintot. Ifj. Mészáros József 1960-ban 16 000 forintot, 1959-ben 9000 forintot. Borka Lajos 1960-ban 17 000 forintot, 1959- ben pedig 12 000 forintot keresett. Ilyen körülbelül az arány, ugyanis 1959-ben egy munkaegység értéke 17 forint volt, egy tagra 5587 forint jövedelem jutott átlagban. Ez a sok szám, amit felsoroltunk, mind bizonyítéka az egy esztendő jó gazdálkodásának és jó munkájának. Kezdetnek tehát nem rossz az eredmény. Főleg ha még azt is elmondjuk, hogy közel 300 000 forintot fordított az 1700 holdas tsz saját erejéből beruházásokra és majdnem 700 000 forinttal növelte tiszta vagyonát. Az sem közömbös, hogy közel 500 000 forint állami kedvezményt kaptak jó gazdálkodásuk után. Egyet azonban ki kell jelenteni: a gyönki Vörös Csillag Tsz vezetőinek és tagjainak nem szabad megelégedniük ezekkel az eredményekkel, mert ezek csak kezdeti sikerek. Az elmúlt évben megtanulták és saját maguk tapasztalták azt, hogy mit és hogyan kell csinálni, hogy jól menjenek a dolgok. A tapasztalatokat hasznosítva kell lépkedni tovább az új úton. A vezetők ne felejtsék el, hogy csak a tagokkal együtt tudnak előrehaladni, tehát mindén tervet, minden elgondolást meg kell vitatni a tagság okos gyülekezetében, elfogadni az ott elhangzott javaslatokat, megszívlelni a bírálatot, mert a tagság támogatása nélkül a legszebb tervet sem lehet megvalósítani. A tagok is megtanulták a múlt évben azt, hogy a jó eredményeknek jó munka az ára. Még egyet megtanultak a gyönkiek: azt, hogy államunk anyagilag is hálás azért, ha a tsz szem előtt tartja a népgazdaság érdekeit. Tehát ha sok árut ad a tsz a népgazdaságnak, az »jó üzlet«, mert komoly anyagi kedvezményekkel jár együtt. Bízunk abban, hogy egy év múlva ismét eredményes esztendőről számolhatunk be, a második lépésről, de akkor már magasabbra tartjuk a mércét. Akkor már azt szeretnék, ha a gyönki Vörös Csillag Tsz-t a megye legjobb termelőszövetkezetei közé sorolhatnánk. Gy. J. 39. És az arany? Amely a csókavári erdő szélén, azon a tisztáson, az öreg fa mohos oldalánál, egy méternyire a föld felszínétől pihen, s őt várja? Erre a gondolatra elborzadt. Majdnem felkiáltott: „nem, soha többé nem!” Mernyei, a sofőr gyöngéden költögetni kezdte. Úgy tett, mintha most riadna föl álmából. — Szerencsés elvtárs ... hány szám alatt is lakik? — Tizenkettő. — Akkor ez az. Tessék, itt a táskája. Jobban van, Szerencsés elvtárs? — Igen, azt hiszem rendbejöttem az úton — motyogta Szerencsés. Mernyei pedig mosolygott a bajusza alatt: ajaj, mi lesz most, ha Szerencsés felmegy, s az asszony észreveszi rajta a kor- helykedés nyomait! Szerencsés felbotorkált a lakásba. Lábai rogyadoztak. Ujjúval tétován megnyomta a csengőt. Júlia tüstént ajtót nyitott. Sebtében felkapott pongyoláját a kezével fogta össze, meglátszott rajta, hogy le sem húnyta a szemét az éjjel, ébren tartotta az aggodalom. — Na végre, hát mi az? Azt mondtad, nyolc-kilenc óra körül hazajössz! — Menjünk be, Júlia! — mondta Szerencsés és gyöngéden betuszkolta Júliát. Az asszony a villany fényénél megpillantotta Szerencsés arcát és hátrahőkölt. A férfi két szeme mé'yen behúzódott a gödrébe. Alatta mély, kék árkok húzódtak. Cst'»■'s volt a szója sz*. le. Az pg'—~ arc mogfornvadt. összeesett. Még sohasem látta iV/cír megszületett, de most jurmálódik a jövő Sióagárdon Korunk minden bizonnyal legizgalmasabb eseménye egy-egy új termelőszövetkezet születése, s azon belül is az a folyamat, ahogyan a szövetkezet a gazdák csoportjából közösséggé lesz, ahogy a sok enyémből miénk válik. Ezt kutatni vitt a kíváncsiság Sióagárdra, s az már szerencse dolga volt, hogy becsöppentem a brigádvezetők egy rövid megbeszélésére, nem valamiféle értekezlet folyt itt, csak amolyan néhányperces munkamegbeszélés. Tizenöt percig, de ez a tizenöt perc is történelem a maga nemében. Már az is nagy dolog, hogy súlyos, hosszú évekre kiható kér- déseket a leghétköznapibb módon és hangnemben tárgyaltak, s — legalábbis a brigádvezetök számára — nem valamiféle megfoghatatlan, mindenek fölött álló és főleg a paraszti szemlélettől idegen valami a szövetkezet, hanem kézzelfogható, mindennapos valóság. De szóljon erről az értekezlet, nagy szavak nélkül, hiszen nagy szavakkal még soha nem sikerült semmire se menni, annál inkább apró tettek egymásmögé ragasztásával. íme: megtárgyalására is. Mennyi gondMennyi az „egy kötél“ szalma? Míg az elnökre várnak a brigádvezetők (az elnök éppen a szőlőügyekről tárgyal az agronó- mussal, meg néhány taggal a másik szobában) egy öregember is idevetődik, majd nemsokára követi egy másik, egy fiatal, ök nem szőlőügyben jöttek, hanem másért. Most még tietn hajlandók elmondani, majd az elnöknek... S amikor belép az elnök, azonnal előállnak. Szalmát kérnek. Pontosan nem is tudom miért, mire kell, engem pillanatnyilag nem is ez érdekel, hanem ami itt történik. Az elnök (Pesti György. Idevalósi, de eddig Szekszárdon dolgozott, vállalatnál. Közakarattal hívta haza és választotta meg a falu népe): — Hót itt van a szalmaügy. Mennyi kellene? Az öreg: — Egy kötéllel. Ha elfogy, megint egy kötéllel. A fiatal: — Nekem ugyananynyi. Az egyik raktáros (Barsi Mihály, középkorú ember) közbeszól: — Nem jól van ez így. Az ördög se tud kiigazodni, mennyi szalma is fogy el így »egy kötelenként«. Hangok a brigádvezetők részéről: Valami szervezést kellene csinálni. Mi lesz, ha mindent csak így visznek. — S végül ebben summázzák, pontosabban summázza az. Elnök: — Ezután csak utalványra lehet kiadni szalmát. Olyan utalványra, amit vagy az elnök, vagy az agronómus, vagy a raktáros ír alá. Vigyázzunk, emberek, a szalmára is, hiszen az a szövetkezeté. A raktáros: — Azé. A miénk. Minden csak utalványra — Megteremteni a szervezeti formákat S folyt tovább a brigádvezetők megbeszélése. Mindenekelőtt arról határoztak, bármit csak utalványra lehet kiadni, a raktárosok mennél előbb elkészítik a leltárakat és azonnal hozzákezdenek felmérni, milyen istállók állnak rendelkezésre a faluban a közös állatállomány elhelyezésére. De volt gond a szervezeti formák megteremtése mikéntjének kát, én visszaadni nem tudom, hallani kellett volna ott, a szövetkezet friss vezetőinek szájából. S a határozottság... Mintha nem is tegnapi szövetkezeti gazdákról lenne szó. És minduntalan az új kifejezés: Mi. A miénk. A közösé. Vannak "még súrlódások Egy nap azzal mennek panaszra az elnökhöz: Igazságtalanság, ami a munkaegységek osztogatásával történik. A csodálkozó kérdésre, aztán előpakoltak. Az iparosbrigád egyik tagja azt mondta (természetesen csak tréfából), hogy az iparosok minden napra két munkaegységet kapnak, akkor is, ha egész nap — elnézést a kifejezésért — a fenekükön ülnek. A tréfáról azóta már kiderült, hogy csakugyan tréfa volt. De ez is mutatja, érzékenyek az emberek. Más. Odaállít az elnök elé néhány tag. (Nevüket nem írom ki, azóta már ők is rájöttek, ostobaság volt az ajánlatuk.) Azt mondták: kell-e négyszázezer forint jövedelem a tsz-nek semmiből — anélkül, hogy munka lenne vele. Az ajánlat már eleve gyanús volt, de csak kivele, hogyan lehet ilyen könnyen és olcsón nagy jövedelemhez jutni? Egyszerű az egész, adja oda a tsz ennek a néhány embernek azt a szőlőmennyiséget, ami a tagoktól a szövetkezetnek befut, meg adja hozzá az egy évi cukorrépatermést... A többi ugyebár már érthető. Az ajánlatot sem a vezetőség, sem az elnök végig sem hallgatta s már azok is megbánták, akik annakidején kifundálták. Közel sincs még minden rendben Z>,óagárdon. A főkönyvelő, hivatalvezetői jóvoltából, még mindig nem érkezett meg. Az út kátyus, a szekér még nagyokat zökken, de már halad. Előre halad. S mi a biztosíték arra, hogy rövidesen simább útszakaszra ér a sióagárdi közös gazdaság szekere? Mindenekelőtt, hogy tanultak az őket megelőző szövetkezetek erényeiből és hibáiból és hogy most, már a kezdet kezdetén hozzáláttak a szervezeti formák kialakításához. így láttam. LETENYEI GYÖRGY Horváti) Járni: ARANYKALITKA ilyennek a férjét. Lángnyelv tör ki belőle. Úgy? Leittad magadat? Szégyen, gyalázat! Egy osztályvezető a munkások szeme láttára! — Júlia — kérlelte Szerencsés, összeszedve maradék erejét — ne kiabálj. Éjszaka van. Júlia sírni szeretett volna. Észrevette, hogy Szerencsés támolyog, amint a szoba felé tart. Bizonyosra vette, hogy még mindig részeg. Többé egy szót sem szólt hozzá. Durcásan ledobta magát az ágyra és a fal felé fordult. Szerencsés is levetkőzött, s lefeküdt. Erőlködve gondolkozott. Mit tegyen ? Mit mondjon Júliának? Te jó ég, Júlia visszafojtva szipog. Ezt nem lehet elviselni. — Júlia — érintette meg gyöngéden a vállát — Júlia figyelj ide. — Hagyj békén — rándított a vállán az asszony. — Nem vagyok rád kíváncsi. Istenem, hová süllyedtem? Egy részeg disznó hever mellettem. — Júlia — ismételte halkan, szárazon Szerencsés — én nem vagyok részeg. Térj észre. — Nem? — pattant fel fektéből Júlia. — Még tagadod? Hát nincs benned szégyenérzet? — Mondom, hogy nem vagyok részeg. Ó, bár csak részeg volnék Júlia, ó, ha kiderülne, hogy csak részeg vagyok... De nem... Hallgass meg. Elmondom neked, mi történt. Elmondom, bár lehet, hogy okosabb lenne, ha sohasem tudnád meg az igazságot. Hanem azt hiszem megfulladnék, ha elhallgatnám előtted. Júlia, én ma megtudtam, ki vagyok! Júlia hirtelen felült az ágyban és megborzongott. Szemügyre vette a férjét. Semmit sem kérdezett, csak várakozóan nézett az arcába. Szerencsés hanyatt feküdt, a tenyerét a feje alá rejtette. A tekintete a messzeségbe tévedt. Halk, monoton hangon peregtek elő szájából a súlyos szavak. Elmondta Júliának teljes életét. Júlia gyakran felszisszent, s közbevetett egy-egy izgatott kérdést Aztán megbűvölten hallgatott tovább. Időnként megremegett. Szerencsés megfogta a kezét, s megnyugtatta. Úgy folytatta tovább az elbeszélést. Kivilágosodott, amire Szerencsés befejezte. Sokáig mélyen hallgattak. Júlia szólni sem tudott a meglepetéstől. Száguldva keringtek gondolatai. — Mit gondolsz — kérdezte végül — hol lehet az a Borsicz- ky. — Fogalmam sincs. Lehet, hogy soha többé nem kerül elém. — Nem baj — vágta rá Júlia. Szerencsés figyelmét nem kerülte el ennek a megjegyzésnek hangsúlya. Júlia hangjában élesen csattanó indulat és bizonyos fajta megnyugvás elegyedett ösz- sze. A férfi Júliára emelte fürkésző tekintetét: — Nos, Júlia, hát mindent tudsz. Mi legyen ezután? Júlia felkelt és pongyolában fel s alá sétált a szobában. Szerencsés attól félt, hogy nagyon megviseli az elbeszélés és még majd összeroppan. De most csodálkozva kellett látnia, hogy története korántsem gyakorolt ilyen benyomást az asszonyra. Amikor végül Júlia megszólalt, tárgyilagos szárazsággal foglalta össze gondolatait: — Ez az egész a mi titkunk marad, fiam. Soha senkinek som szabad megtudnia. Megértem, hogy halálosan gyűlölöd ezt a Borsiczkyt, mégis hagyd futni azt a gazembert. Nem a bosszú a fontos, nem. Hanem ... Matej- ka András meghalt. Szerencsés János él. Istenem, milyen különös az élet! De mondd csak. biztos vagy benne, hogy rátalálsz az arany rejtekhelyére? Szerencsés megreszketett. Felugrott az ágyról és megragadta Júlia vállát: — Júlia én többé hallani sem akarok arról az aranyról! Én ; Azt akarom, hogy az az átkozott gyilkos, gazember megbűnhőd- jék! Fogják csak el, dugják fegy- házba! Bosszút akarok állni megrabolt életemért. Júlia. Nekem igenis ez a fontos, nem az a nyomorult arany! (Folytatjuk.)
