Tolna Megyei Népújság, 1961. január (11. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-05 / 4. szám

1961. január 5. TOLNA MEGYEI NEPŰJSAO „fiz iskolareform alapját az általános iskola adja' E zt állapítják meg az isko­lareform irányelvei, de ezt eredményezték azok a meg­beszélések is, amelyeket dolgozó népünk százezrei a közelmúlt­ban tartottak az iskolareformról. Ez nyilvánvaló mindenki előtt, de mégis meg kell állapítanunk, hogy mire legyünk különleges módon tekintettel és meg kell vizsgálnunk, hogy melyek azok a különleges alapok, amelyek okvetlenül szükségesek ahhoz, hogy a nagy jelentőségű tervet végrehajthassuk. A tudományok alapjainak készségfokon való elsajátítása, — a szakosított oktatás bevezetése lakóhelytől függetlenül minden iskolaköteles gyermek részére — (körzetesítés végrehajtása) és vé­gül az ipari és mezőgazdasági gyakorlati képzés bevezetése az általános iskolában. Most ez utóbbival, tehát a (po­litechnikai) gyakorlati munkával foglalkozunk. Miért szükséges az iskolare­form? így felel rá a népünk által el­fogadott tézis: »tegyük szorosab­bá iskoláink kapcsolatát az élet­tel, a gyakorlattal, a termeléssel. Minden iskolatípusban elő kell készíteni a tanulókat a termelő munkában való részvételre«. Ezt minden szülő örömmel fo­gadta. örülve annak, hogy gyer­meke majd az élet minden te­rületén megállja helyét. Ez a mondat kötelességünkké teszi, hogy minél előbb minden isko­lában bevezessük vagy az ipari, vagy a mezőgazdasági gyakorla­tok oktatását. Mit akarunk elérni vele? Azt, hogy a gyakorlati foglal­kozások keretében a tanulók meg ismerkedjenek a papír, a fa és a fém feldolgozásának alapelemei­vel. Sajátítsák el a modern nagyüzemi mezőgazdasági terme­lés menetét, forgó rendszerét és ismerjék meg az agrobiológiai eljárások alapjait. Tanulják meg úgy az ipari, mint a mezőgazda- sági kéziszerszámok helyes hasz­nálatát, lássák a különféle mun­kagépek teljesítményét és érté­keljék azt. S zóval olyan * alapkészséget kell kifejleszteni az ál­talános iskolai tanulókban, hogy a VIII. osztály elvégzése után már ügyes kezű fiatalként kerül­jenek be az ipari és mezőgazda- sági tanulóképző, valamint az üzemekkel együtt dolgozó kö­zépiskolába. Hogy pedig ezt meg tudjuk valósítani, ahhoz a kö­vetkezők kellenek: Műhelytermek, gyakorlókertek, egyszerű gépek és szerszámok. Ezek egy részét az állam bizto­sítja, de a másik részt a társa­dalomnak kell biztosítani. Még­pedig a műhelyeket és főleg az anyagellátást. Nézzük csak, érdemes-e a tár­sadalomnak ezzel foglalkozni? Mit mutatnak az eddigi ered­mények? Eddig megyénk területén 19 községben ipari, 31 községben mezőgazdasági gyakorlati okta­tás folyik. Tehát az osztott isko­lák több mint 50 százalékában. Két év alatti tapasztalat azt mutatja, hogy 1. Tanulóink szeretik a gya­korlati munkát. Megkedvelik a mezőgazdasági munkát is, mert látják, hogy az már nem robot. A fizikai munkához hozzászok­nak. A használati tárgyakat, esz­közöket elkészítik, így érzik, hogy munkás tagjai a társada­lomnak. És mást is jelent ez: 2. Még a tanulásban vissza­maradt tanuló is érzi, hogy ügyesedő keze hasznos munkát végez — így öntudata megnő, al­kotó ereje kifejlődik. Ez még a tanulásban is nagyobb erőkifej­tésre ösztönzi. Tapasztaltuk, hogy nem egy tanuló megjavította az elméleti tárgyakban is eredmé nyét a gyakorlati munka ked véért. Munkafegyelmük is fok ról fokra javulást mutat. 3. A munkafolyamatok logi­kus, következetes felépítése rend­szerességre és pontosságra neveli a tanulókat. íme a kezdet kezdetén már ilyen pozitívumai mutatkoznak a gyakorlati munkára való kép­zésnek. Ez törvényszerűen előír­ja, hogy a lehető legrövidebb idő alatt minden osztott és részben osztott iskolában bevezessük a gyakorlati munka oktatását. Igen ám, de ahhoz szükséges tudni, milyen hibák fordultak elő eddig és hogy ebből kifolyó­lag mi a tennivalónk? A szülők, de a társadalmi szervek is örülnek, hogy beve­zetjük, vagy mór bevezettük a munkára való nevelést az isko­lában, de hogy az hol, hogyan és miből valósul meg, azzal már korántsem törődnek annyit. Ha ez nem így lenne, akkor nem kellene a paksi gyerekeknek 9 négyzetméteres műhelyben hú­szán dolgozniuk. Vajon a bony­hádi, dunaföldvári, simontornyai szülők azt hiszik, hogy műhely nélkül, tankönyvből is elsajátít­ható a fűrész, a fúró, a véső, stb. kezelése? S ok község vezetői pedig úgy gondolják, hogy a mezőgazdasági gyakorlati isme­retek elsajátításához egyáltalá­ban nem kell. műhely (Gyönk, Gyulaj, Szakály, Sióagárd). Pe­dig ma már köztudomású, hogy a mezőgazdaság gépesítésének korszakában műhely, tehát ipari oktatás nélkül nincs mezőgazda­sági gyakorlat. Igaz, ami igaz: tanácsaink gya­korlókertet biztosítottak és azt hitték, hogy ezzel eleget is tet­tek a gyerekek iránti kötelezett­ségüknek. Ezek a vezetők még nem látták a libák által lelegelt, disznók által feltúrt veteményes ágyás fölött síró általános isko­lai tanulókat. Meghallgattam, de láttam pa­píron is a bátaszékiek gyönyörű tervét: csemetekertről, öntözéses mintakertészetről. De szép len­ne! De vannak-e Bátaszéken fel­nőttek, akik segítik az ifjakat a tervek megvalósításában? Ugyan hogyan képzelik el azt akár Iregszemcsén, akár Döb- röközön, hogy a kisállattenyész­tést (baromfi, ínyül, stb.) a Já­nos, vagy Pista bácsiék maszek­óljában fogják megtanulni, s a gyerek munkájának semmi hasz­nát nem veszi? Ez nem megy! Hát olyan nagy dolog, annyira drága, vagy a gyerekeink egyál­talán nem érdemlik meg, hogy egy-egy műhelyt építsünk, egy­két ólat összeácsoljunk, a kertet bekerítsük a fiainknak, vagy egy konyhát felszereljünk a leá­nyoknak, hogy tanuljanak főz­ni? Nem hiszem, hogy közös erő­vel egy-két nap alatt minden fa­lu ne tudná megcsinálni. Ez a megye az 1959—60. tan­évben 8 millió forint értékű tan­termet épített társadalmi mun­kában. Ebben a tanévben fordít­sunk ennyit a gyakorlati munka élővé tételére. Sokszor küzdenek a jövő mes­terei anyaghiánnyal is. Baj len­ne, ha az építéshez használt deszkát adnák nekik. Jó nekik a hulladék deszka is. G ondolkozzanak ezen az il­letékesek! Bizony, bizony, néha még szer­számok is hiányoznak. "Jó lenne nekünk a selejtből is« — mond­ta egy hőgyészi kisfiú. Üzemve­zető elvtársak, így év Végén a ki­selejtezett anyagot jó lenne fel­ajánlani az iskoláknak! A gyakorlati foglalkozásokat egy-két kivétellel, lelkes ügysze­retettel pedagógusok végzik, de nem nélkülözhetik a szakmunká­sok, az agronómusok segítségét. Lehet az a tanár kitűnő bioló­gus, de mezőgazdasági nagyüze­mi termelés ismeretlen előtte, ha nem kap gyakorlati segítséget, munkája nem éri el célkitűzé­sét. Szóval röviden: A munka gya­korlati oktatása még nem lett társadalmi probléma. A szülők nem ismerik eléggé gyermekeik ez irányú munkáját. Sőt, még akadnak pedagógu­sok is, akik nem látják ennek nevelési jelentőségét. Üzemek, ál­lami gazdaságok, tsz-ek vezetői lebecsülik a »gyerekek munká­ját«, csak játéknak tekintik, pe­dig csak ezen keresztül nevelőd­hetnek fizikai munkát megbecsü­lő, munkát szerető emberek. Édesapák, anyák, faluvezetők, ha megnéznék, minden bizony­nyal minden segítséget megad­nának. Az, hogy gyermekeink al­kotó erővel bíró, munkaszerető tagjai legyenek a szocialista tár­sadalomnak, nemcsak a pedagó­gus érdeke, de a tiéd, az enyém — szóval mindnyájunké. Ha pe­dig az, miért nem segíted meg­valósítani? BÁRD FLÓRIÁN Az iíjúság' feladatairól Tatár Lajos, a KISZ Tolna megyei Bizottsága titkárának nyilatkozata — Milyen feladatok hárulnak az idei évben megyénk KISZ- szervezeteire? — Amint az közismert, megyénk ifjúsága az elmúlt évben eredmé­nyesen segítette szocializmust építő nagy feladataink megoldá­sát. Minden munkaterületről szép, elismerésre méltó sikerek­ről számolhatunk be. Nem egy munkahősett fűződik üzemi, gép­állomási, állami gazdasági és ter­melőszövetkezeti fiatalok nevé­hez. Abban, hogy nagy eredmé­nyeket értünk el a népgazdasági tervek túlteljesítése terén, orosz­lánrészük volt megyénk munkás, értelmiségi fiataljainak. Ugyan­ilyen eredményekről számolha­tunk be a tanulóifjúság köréből is. Mindez azt mutatja, hogy pár­tunk és népünk jogosan, bízvást számíthatott eddig is az ifjúság erőfeszítéseire a szocialista társa­dalom építésében. — Megkezdtük a második öt­éves terv építését. Ez egész né­pünkre és ezen belül ifjúsá­gunkra is fokozott feladatokat ró. Ahhoz, hogy a jövőben is sikerek kísérjék munkánkat, megyénk fiatalságának az eddiginél na­gyobb felelősséggel kell dolgoznia a számára megadott területen. Az ■••Ifjúság a szocializmusért« pró­■ bák teljes egészében a második ötéves terv feladataira épülnek. A próbákon való sikeres szerep- ! lés tehát egyet jelent országépítő , nafv feladataink megoldásának segítésével. Célunk és alapvető fe’adatunk, hogy ne csak a kiszis- ták, hanem a KISZ-szervezeteken kívül álló fiatalok is egyre na­gyobb számban kapcsolódjanak be az »Ifjúság a szocializmusért« mozgalomba és tegyenek sikeres próbát. Az egész ország, az egész nép boldogulásáról van szó, ezért szükséges az egész fiatalság moz­gósítása, erejének latbavetése. — Az »Ifjúság a szocializmu­sért« próbákon való sikeres sze­replés egyik fő feltétele a társa­dalmi munka, az újítási mozga­lomba való bekapcsolódás és a termelési feladatok megvalósí­tásáért, a tervek túlteljesítéséért indított versenyben való ered­ményes részvétel1. Nem kisebb feladatot jelent a tanulás: az ál­lami oktatás, politikai tovább­képzés. Szocializmust építő nagy feladataink megkövetelik, hogy minden munkaterületen és min­den tekintetben jól képzett embe­rek legyenek. E tekintetben a fia­talságnak élen kell járnia, annál is inkább, mert mindenki szá­mira korlátlan tanulási lehetősé­gek vannak. Csak szakmailag és politikailag jól képzett, művelt emberek segíthetik eredménye­sen a nagy munkát és ezért nem véletlen, hogy a próbák során erre ilyen nagy súlyt helyezünk. Végül, de nem utolsó sorban nagy feladatok állnak fiatalságunk előtt a kulturális és sportélet fej­lesztése terén. A próbák során nagy hangsúly lesz a kulturális és sport tevékenységen, eredmé­nyeken. — Ezek az alapvető feladataink az idei évben, s ezek megoldá­sára kell mozgósítanunk a fiatal­ságot. Egyben ezek megoldásá­hoz kérjük a pártszervezetek széleskörű segítségét, a társa­dalmi és tömegszervezetek támo­gatását. V Ezüstlcskodalmasok köszöntése Az új év új tervek gondolatát is érleli az emberekben, nemcsak az általánosak megvalósításának akaratát. így van ez a bonyhádi járási művelődési ház vezetőinél is. A különböző szakkörök mun­kájának állandó javítása, a ren­dezvények színvonalának emelé­se mellett új tevékenységgel bő­vítik ebben az évben a művelődé­si ház programját. Azt vették tervbe, hogy felku­tatják a községben azokat a csa­ládokat, ahol ebben az évben ün­nepük 25 éves házassági évfor­dulójukat. Egyúttal megszervezik e családok köszöntését. A köszöntők úttörők és KISZ- fiatalok lesznek. Az első ilyen kö­szöntésre január 9-én kerül sor, amikor is Péter Jánost és felesé­gét üdvözlik jubileumuk alkal­mából. A művelődési ház szerve­zésében, ahogy az ezüstlakodal­masok felkutatása halad, még több köszöntésre is sor kerül eb­ben az évben. 22. — Verjétek agyon! — Vigyük ki az eperfához, és akasszuk fel! Csabai fél. Áthúz a hátán a hűvös bor­zongás, mintha a halál söpörne a bőrén. Kár lenne most meghalni. A szél már feltámadt, űzi a felhő­ket. Egy kéz utána nyúl, az elnök felhúzódik a színpadra. — Akasszuk fel! Akasszuk fel! Csabai lombosodik, belenő az udvar eperfája. Behúzza a nya­kát, megroppan, alig látszik. Egyedül áll a színpadon. Egyik kezével a kecskelábú asztalon támaszkodik, de nem érzi a ke­zét. A fejét se, a szemét se. Csak a szívét. Nincs semmije, csak a szíve és a szíve nagyon fáj. Mindenütt. Torkán érzi a kötelet. Át kellene ugrani a tömeget, egyetlen ugrással. Át a kócos kucsmás farasztfejek fölött, ki egészen a kerek udvarig, aztán el onnan fel a fák koronája fö­lé. Kiáltások lebegnek a levegő­ben. S közöttük a halál. A tömeg áll. Sapkaerdő hul­lámzik az elnök szemében. Bucsiék öten vannak. Kalászék kilencen. Az emberek sokan, és egybe­olvad a testük. Tanácstalanul, mozdulatlan. Az elnök mozdítani akarja a kezét, de nem mozdul. Egybe­olvad benne a mozdulatlanság. Szeme se forog. Gondolatai is megálltak. És lassúbbak az élet mozdulásai is. Elkészült már a halálra. Minden úgy jött, olyan gyor­Thiery Árpád: Feliratok egy történ el^hez san, mint a nyári vihar. A köny­vekért követelőző „forradalmi” elnök, a puskavégén ácsorgó nemzetőr, a súlyos hallgatag bal­lagás ide a terembe. Minden jött és itt van. Nem tud félreugrani. Tompa nyugalom ringatja. Kalászos orra mellett vér fo­lyik, Szűcs szeme alatt kéken süt a bőr. Bucsi a vasdoronggal rendületlenül porciózik. Ő nincs is itt. Valahol a ha­tárban jár, belegázol a vetésbe, lábszárára tapad a hajnali har­mat, és földre lóg az ég. Tá- volian, kéken, barátságosan. Sós váratlanul kiszakad a rongyos karok közül és a szín­padra ugrik. ölni akar. Már nem tudja miért, de ölni kell, vért kell látni és érezni kell a bicskát a puha testben. Csabai után kap. Haja csapzott, bőrén véres horzsolások. Nincs föld és nincs hatalom. Átkozott, pogány vér van, amit meg kell inni, mert szomjas. Ha­talmas, híg hangokat hall a te­remből, de minden kizuhan be­lőle. Felszívja az elnök alakját. Tele lesz vele. Meg kell ölni! Kiesik belőle az elnök. összezúzva, reménytelenül. Ez már az őrület. Már nem tudja," honnan ért ide. Pokolban van. Innen nem lát­ja az apját. Nem szánt már az égen. Besötétedett. A felhőembe­reket elsiratta a tegnapi szél és az eke szarva átbukott a hegy túlsó oldalára. Nincs itt semmi. Megölte a felhőembereket, mi­ért éljen más is? Mi maradt? Az asszony foltos, száraz mel­le. az egyetlen gyerek, hirtele- nül, puskavégen az Üllői út sar­kán. Az álmatlan indulatok van­nak és szíve alatt ez a nyomo­rult nyolc hold. Ki kell dobni onnan. Mert megkeményedett. Mert szorít. Mert feszít. Kalász bicskát dob a színpad­ra. Sós lehajol érte. Mély szájakkal tátong a csend. Sós magasra tartja a bicskát. Megállt a levegő. Mindenki a színpadot nézi. Dermedtem Csabai a bicskát. A kéz út­ját, hogy merről csap le, és merről nézzen a másik szemé­be. Mert mozdulni nem tud, csak a tekintete. A bicskát tartó kéz nem csap le. Bucsi vasdorongja suhog a levegőben. Sóst a tarkóján ta­lálja. Nézi a földön heverő embert, s kezéből kiforduló bicskát és a vékony vasdorongot, amely fur­csa zörejjel a színfalig gurul. Az elnök lassan eszmél. Nem érzi az időt. Végtelenül nagy, szürke szomorúság ül a szemé­ben. Fáradtan végignéz az em­bereken. Nem tudja visszagyűrni a sza­vakat. Folynak, csendesen, fárad­tan, rekedten, mintha most jöt­tek volna vissza a koporsóból. Reszket a hangja. Keze az asztalon. Rádől, meg­támaszkodik és nézi az embere­ket. Csendes szomorúsággal. Az egybeolvadt embereket, a tétle­neket, a szégyenlősöket. — Megölhetnek ... Felakaszt­hatnak ... — motyogja. Nagy, szégyenlős, tenyeres ár­nyékok feküsznek az embereken* Az elnök hangja távoli és ösz- szecsúsznak benne a gondolatok; — Engem megölhetnek, mert maguk többen vannak... Én énnyi emberrel nem tudok szem­beszállni . .. Mélyet szív az izzadt csendből. — Maguk el akarnak engem pusztítani, pedig én nem bántot­tam magukat... A terem végéből hárman kilo- póznak az éjszakába. Megcsuklik az öreg hangja. — Maguknak fáj, hogy nem cselédek? ... Csend. Az • öreg rekedten rákiált az emberekre. — Mi?!!! Fáj?... Hát mond­ják meg, miért fáj?! Csend. — Hát akasszanak fel. .. — sírja az öreg csendesen, mert nem bírja már. annyira fáj ben­ne valami. — Én akko rsem fe­lejtem el, hogy negyvenöt előtt mi voltam ... Meg amikor negy­vennyolcban összeálltunk két ökörrel, két tehénnel, meg két ló­val ... (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom