Tolna Megyei Népújság, 1960. október (5. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-20 / 248. szám

1960. október 30. TÓI VÁ MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 ^ &Í4& Az új ozorai étterem csinos, fiatal pincérnöje városi pincéreket megszégyenítő gyor­sasággal szedi el előlünk az asz­talról a kiürült tányérokat, s he­lyükbe sörrel telt poharakat ál­lít Nágy a forgalom. Szinte per­cenként nyílik az ajtó és az ét- tetembe lépők nyomában pára­telt levegő tódul a dohányfüst­tel, ételszaggal és szeszgőzzel ve­gyült helyiségbe. Októberi fel­hőszakadás veri az ablakot, s a bent lévők közül sokan gondter­helt arccal nézik az üvegen át a házakat, járókelőket paskoló, sa­rat duzzasztó esőt. Hátman ülnek az asztalomnál. Három hófehérhajú, fehérbajuszú ember. Hárman összesen kétszáz ötven évet éltek. Mindegyikük­nek vannak dédunokái. Ozorán születtek a nagy szabadságharc leverése után néhány évtizeddel. Gyermekkorukban még éltek azok. akik látták Kossuthot, be­széltek Petőfivel, s megszorítot­ták az első gerillavezémek, Per- czel Mórnak a kezét. Kérdéseimre rövid válaszok következnek. A szavak nyomán megelevenedik a történelem. A harmadik pohár sör után jobboldali asztalszomszédomnak, a kilencven évhez közel járó Né­meth Imre bácsinak teszek fel kérdést. — Mikor hallott Imre bácsi először a szocializmusról? Előle dől a széken, rákönyököl az asztalra, s mielőtt megszólal­na, végighúzza begörbített mu­tatóujját, nikotintól sárguló le­felé konyuló bajuszán. — Huszár koromban hallottam először ezt a szót: szocializmus. Hat évet szolgáltam a nyíregyhá­zi huszároknál. A dalmát he­gyek közöt* táboroztunk, most már nem emlékszem pontosan 1888-ban, vagy 1889-ben kapott a századunk egy új patkoló ko­vácsot. Vékonycsontú, nagyszemű fiú volt. Nehezen bírta a kala­pácsot, nem volt a lópatkoláshoz hozzászokva. Pesten tanúit mechanikus szakmát. Még a be­széde is különbözött a mienktől, s leginkább az tűnt fel, hogy ke­veset káromkodott. Akkoriban a huszároknál kevés becsülete volt annak, aki nem tudott kacska- ringósat káromkodni huszármód­ra. A kapitányunk kezdetben go­romba volt hozzá, de amikor megjavította, örökösen csü­törtököt mondó pisztolyát, a ke­gyeibe fogadta. — Egyszer meglazult a lovam lábán a patkó és a kovácssá­torhoz mentem, hogy szeget ve­ressek rá. A mi kovácsunkat nem találtam sehol. Keresni kezdtem, s a sátortól ötven mé­ternyire bukkantam rá, könyv volt a kezében, olvasott. Nagyon elcsodálkoztam! Kíváncsian fag­gatni kezdtem mi lehet az az ér­dekesség, ami miatt könyvet ér­demes az embernek a kezébe venni. Azt mondta, hogyha meg­ígérem, hogy senkinek nem mu­tatom meg a könyvet, akkor ne­kem adja olvasni. — Ettől az időtől kezdve jó­barátok lettünk. Csodálatos dol­Innen -onnan a megye falvasból Ötszáz négyszögöl földről 20 000 forint jövedelem A mözsi Uj Élet Termelőszö­vetkezet nagyüzemi kertészeté­ben egész kis területen, 500 négy­szögölön neveltek az idén szegfű­palántákat. A virágokat hétről hétre a szekszárdi piacon árusí­tották feleannyiért, mint a szek­szárdi és környékbeli virágkerté­szek. A közös gazdaságnak még így is kifizetődő szegfű-neveléssel foglalkozni. Kifizetődő, hiszen az 500 négyszögöl föld 20 000 fo­rint bevételt biztosított a szö­vetkezetnek. Éppen ezért a mö­zsi Uj Élet Tsz-ben jövőre vala­mivel nagyobb területet ültetnek be szegfűpalántákkal, mert az ideinél több virágot akarnak ér­tékesíteni, elsősorban Szekszár­dion. Korszerű kultúrház épül Biritó-pusztán Sokan megcsodálták már az Alsópéli Állami Gazdaság köz­ponti üzemegységében nemrég épített kultúrházat. Az állami gazdasági építőbrigád keze nyo­mán olyan kultúrház épült, amely minden tekintetben ki­elégíti az igényeket. Van az épü­letben klubhelyiség, színház, il­letve moziterem, s ebédlő. Az alsópéli mintára hasonlóan modem kultúrház épül most a Biritó-pusztai Állami Gazdaság központjában. A lemásolt terv alapján a Biritói Állami Gazda­ság kultúrházát is az üzem szak­embered építik íel. Ez előrelát­hatólag 1 millió forintba kerül és a jövő nyárom adják át a gaz­daság dolgozóinak. Harminckét holddal bővítette halastavát a závodi Hegértés Tsz A závodi Megértés Tsz-nek ré­gebb óta van halastava. Az itt elért eredmények győzték meg a tagságot arról, hogy bővítsék ezt az üzemágat. Másszóval 32 hold- nyi területen új halastavat léte­sített az idén a közös gazdaság. Az építési költség nem egészen 300 000 forint, melyet az állam bocsátott a szövetkezet rendelke­zésére. A halastó mellé telelőt is építettek, így az őszi lehalászás után is tud majd á közeljövőbe- halat értékesíteni a szövetkezet. Tizenhat ember munkáját végzi el egy új gép a Szekszárdi ÁG-ban Lapunk október 18-i számában az »-Esőben, sárban mentik a Bakta-hegy levét« című írásunk­ban már utaltunk arra, hogy a gazdaság ez évi szőlőtermését a hegyen dolgozzák fel. Érdemes azonban erről kissé részleteseb­ben szólni. Az a helyzet, hogy a? állami gazdaságban, de megyénk­ben is első alkalommal nem használnak kéziprést a szőlőfel­dolgozásnál. A nehéz fizikai munkát most gép végzi el. A nagyüzemi szőlészet egyik tanyá­jában szerelték fel az Ausztriá­ból exportált pneumatikus szőíő- prést, most hat ember segítségé­vel elvégzik ugyanazt, amit ed­dig 22 ember végzett el D. E. gokat tudtam meg a könyveiből! Szocialista könyvek voltak! Sza­bad időmben mindig az ő sátrá­ban ültem, s ő ugyanazt mondta nekem, ami a könyveiben volt, csak sokkal érthetőbben és rész­letesebben. Ö döbbentett rá arra, hogy a szegényeknek szervezked­ni kell a gazdagok ellen, szét kell tömi a gazdagok uralmát, s olyan világot kell teremteni, ahol nem lesz szegény és úr. — Amikor leszereltem, nekem adta az egyik könyvét, Bará­taimmal kimentünk a Sió-partra, s olvastam nekik a könyvből. — Rongyosak voltunk és éhesek. — Nagy volt akkoriban Ozorán a szegénység. Gyenge volt a ter­més, kevés rész jutott, örültünk, ha kukoricás kenyér került az asztalra, s megettük a térítőre hullott morzsákat is. — Vasárnap délelőttönként egyre többen ültek körém a Sió­parton. Pesti barátomtól, akivel leveleztem, gyakran kaptam cso­magot. A csomagban vékony fü­zetek és újságok voltaic. A két­hetes újságnak is nagyon meg­örültünk. Kézről kézre járt az új­ság, végigjárta majdnem az egész falut. Talán soha nem volt még akkora becsülete a nyom­tatott szónak, mint abban az időben. Az emberek úgy itták magukba a szocializmus eszméit, mint a száraz föld az esőt. A le­írt igazság fészket vert az embe­rek szívében, s hatalmas erővé vált. Szervezkedni kezdtünk. — Barátom egyre sűrűbben ír­ta leveleit. M'nden levelét fel­olvastam. Hatalmas ujjongást váltott ki belőlünk, amikor 1905- ben azt irta: »Az orosz munká­sok és parasztok fegyveres harc­ba kezdtek a cár, a földesurak és a tőkések ellen. Az oroszországi példa hatására mi, budapesti munkások is megmozdultunk! Bízunk segítségetekben! — Nem sokat vesztegettük az időt. Ozorán is kirobbant a sztrájk. Az első aratósztrájk a megyében. A megriadt plébános, meg a földesúr gyilkoltatott csendőreivel. Imre bácsit kifárasztotta a be­széd és intett a pincémének: — Hozzál még sört, kiszáradt a torkom! Baloldali asztalszomszédom. Feri bácsi, aki eddig csak na­gyokat bólintott a történet hall­gatása közben, most váratlanul megszólalt. — Elállt az eső. Ha ráér az elvtárs, nézze meg a múzeumun­kat. Ott sokat láthat a régi Ozo- rából. Haypál Tibor Erről is beszélni kelli A könyvállvány előtt Könyvek között lapozgatok a könyvtárban már néhány perce. A könyvtáros nem figyel rám, vendég vagyok csak itt, el nem viszem a könyvet, csupán egy tanulmányt szeretnék elolvasni néhány órai szabadidőmben. S mialatt én a tanulmányt kere­sem, a forgalom zavartalanul fo­lyik a könyvállvány előtt, akár valamelyik üzletben a kiszolgáló­pult körül. Emberek jönnek-men- nek.. Emberek, akik olvasnak. Ez ma már olyan természetesnek tűnik, mint ahogy az is. Egyikük kalandos könyvet keres és kér, s a könyvtáros csodálatra méltó türelemmel magyarázza neki, hogy melyik könyv miről szól, ki írta, hol játszódik a nagy ka­land. A másik csak szerelmesét akar olvasni — fölpillantok, ez bizonyára egy pattanásos arcú fia­talember, akit csak a szerelem érdekel... — Igen, nem tévedtem. A szemében valami olthatatlan szerelem lángol — bizonyára re­ménytelen. (Megesik az ember­rel, hogy aki szeret, nem vesz tudomást róla.) Aztán újabb emberek, akik már előre tudják, hogy mit visz­nek magukkal. Megkapják, tá­voznak. Csak addig tartózkodtak az őszi napsütésben fürdő terem­ben, amíg kicserélték könyvei­ket... Gyermekhang üti meg a fü­lemet. — Ifjúságit, vagy mesét... Tíz év körüli legényke áll a kölcsönző asztal előtt. Zavarban van. Erre abból következtetek, hogy nem tud mit csinálni a ke­zével. Hol a zsebébe süllyeszti, hol a körmeit piszkálja, hol meg a haját simogatja, n. , jy ra­koncátlan fürt sehogy sem akar nyugton maradni. S míg őt figyelem, idős asszony, fején fekete-fehér aprópettyes fejkendővel — lép a kölcsönző terembe. Egy könyvet hoz csak a kezében, félszegen, mosolyogva áll a kölcsönző asztal elé és vár­ja, hogy megszólítsák. — Most van itt először talán? — magamtól kérdezem —. de a választ megkapom rá, amikor a könyvtáros ismerősként köszönti és megkérdezi tőle, hőgy tet­szett-e a könyv? Ott állnak egymás mellett: a gyerek, aki most a tarkóját va­karja és a néni, aki könyvét mi­előtt letenné az asztalra, megtör- li berlinerjében, mintha az úton rárakódott portól tisztítaná meg... Kíváncsi lennék rá, hogy mit olvasott, de nem kérdem meg; S kíváncsiságomat el is űzi ma­ga a kép, ami belémivódik, s teljesen betölt, amint az a két nemzedék ott áll egymás mellett. A kisfiú, meg az öregasszony, aki kendője alól szemüveget ves2 elő, hogy óvatosan a szemére il­lesztve belelapozzon az egyik könyvbe, ami az asztalon van. A gyerek mesés és ifjúsági könyvet is visz, a néni csak egyet, mert már gyenge a szeme, meg csak a szabad idejében olvasgat; Hisz a tsz-nyugdij mellett a kert­ben is van egy-két tennivaló... Lidi néninek szólította a könyvtáros, aki elmondta róla azt is, hogy csali néhány hónapja jár a könyvtárba. Korábban, amikor nyugdíjas lett, az unokája vitt neki könyveket. (buni) Tanulmányi kiránduláson vesznek részt, társadalmi munkát végeznek a paksi gimnázium tanulói Kirándulásira és társadalmi munkára fordítják azt az öt, ta­nítás nélküli munkanapot a Pak­si Vak Bottyán Gimnázium tanu­lói, ami a közeljövőben rendel­kezésükre áll. Az iskola tanulói­nak egy csoportja Budapestre utazik, ahol múzeumokat és kép­tárakat látogatnak meg. Egy má­sik csoport Sztálinvárosba láto­gat el és ott megtekinti a kokszo­lót, a vasművet és a város egyéb nevezetességeit. Az iskola negyven leánytanu­lója háromnapos pécsi tanulmány útra utazik, ahol megismerkednek a város nevezetességeivel. Egys 20 fiúból álló csoport Öbányá­ra utazik két napra, s ha az idő alkalmas lesz, megmásszák a Zengőt. Az iskola igazgatósága tárgyalt a Kanacsi Állami Gazdasággal, s a helyt termelőszövetkezet veze­tői ^vei, s a' tárgyalások eredmé­nyeként az állami gazdaságban a szüretelésnél, a termelőszövetke­zetnek pedig a kukoricaszedésben segédkeznek a diákok. Paks városrendezési tervé­ből adódó munkák elvég': őséből is szerepet vállalnak az iskola tanulói. Előreláthatólag a hajó­állomás előtti terület parkosítá­sán dolgoznak szabadságuk alatt.­LXIX. Számtalan láb dobogásától visszhangzottak a lépcsők, a folyosók. Állandó ajtócsapkodás hallatszott A parancsnok, a felügyelők percek alatt ott ter­mettek. Berontottak a cellákba, leszegett fejjel, mintha rohamra indulnának. Vaktában csapkod­tak öklükkel. Akit leterítettek, hajánál fogva vonszolták ki a cellából, az eszméletlen embere­ket lenáncigálták a lépcsőn, aki kiabált, annak a száját mocskos rongyokkal tömték be, amelyek­kel a padlót mosták. Nehéz csiz­máikkal rugdosták le az eszmé­letlen embereket a vaslépcsőkön Rongycsomóként dobták be őket a sötétzárkába. Kevés volt a hely, hát halomra rakták őket A felbőszült őr a kulcscsomóval vegte fejbe a rabokat, fröcskölt a vér. Az egyik fogolyra, aki ellenállást mert tanúsítani, egy óriás vetette rá magát és a mel­lére térdelve fojtogatni kezdte. Húsz foglyot dobtak sötétzár­kába. De a börtönben nem állt helyre a nyugalom. Minden cel­lából kiáltások hallatszottak: — Az ügyészt! Követeljük az ügyészt! A parancsnok dühöngött, de tehetetlen volt. A szabályzat szerint joguk volt követelni az ügyészt, s kívánságuk tejesíté­sét nem tagadhatta meg. Wanda Wasilewska HAJSZA Már éjfél is elmúlt, amikor az ügyész megérkezett. Átkozta fog­lalkozását, átkozta ezt a nehéz napot. Előre tudta, hogy amikor eljut a börtönbe az ítélet, meg a kivégzés híre, megbomlik a rend Ez történt nemrégiben is, amikor Botwint végezték ki. Pedig véle­ménye szerint minden óvintézke­dést megtettek, de ezek nem sokat használtak Minden azonnal kitudódott, ami a börtönszemély­zet megbízhatatlanságára és a foglyok nem elég alapos elszige­teltségére vallott. Kiderült, hogy a börtönfal korántsem áthatol­hatatlan akadály, hanem szita, amelyen keresztül bármilyen hír el jilt a cellákba. Most pedig a szigorított őrizet ellenére sem boldogultak a foglyokkal; ahe­lyett, hogy szép csendben és gyor­san ártalmatlanná tették volna a főkolomposokat, engedték, hogy az ügy olyan botránnyá fajuljon, amelyről holnap nemcsak az egész város, hanem az egész világ tudomást szerez. Az ügyész az este már azt hitte, hogy nem fogják zavarni, s el­ment ismerőseihez vacsorára és bridzsezni. Innen, éppen a kártya- asztaltól hívták el. Eszébe sem volt meghallgatni a panaszokat. Éppen elég volt amit látott: ordí­tás, ének államellenes jelszavak, a rabok, a szabályzat ellenére éjfélkor sem aludtak. Ráadásul a női börtön követte a szomszédok példáját, és a »Szerbia« börtön­ben a politikai foglyok óriási bot­rányt csaptak. — Ha egy negyedórán belül nem lesz teljes csend, mindnyá­jukat átszállíttatom a Swiety Krzyzbe! A Swiety Krzyzt tartották Lengyelország legszörnyűbb bör­tönének. A nedves, középkori fa­lakat zöld penész borította. A zárka padlóján Víz állt. Beteg­séget terjesztő, gombás cellafalak, rothadást és maláriát lehelő vermek; a börtön teljesen el volt vágva a külvilágtól, a Swiety Krzyz-i hegyek közötti eldugott, istenhátamögötti zugban. Igaz­gatója öreg, cári fogházigazgató, aki Oroszországból menekült ide, mert ott a forradalmi törvény­szék halr'ra ítélte, degenerált szadista, akinek a látszat ked­véért megváltoztatták a nevét, hozzáragasztottak egy »ics«-et, hogy lengyeles hangzása legyen. A Swiety Krzyz-i börtönből senki sem szabadult ki. Az élet­fogytiglani börtönre ítélteket tették ide. S ha mégis idekerült valaki, akit rövidebb időre ítél­tek, a tüdővész, a malária vagy más betegségek hamar megtették a magukét. Swiety Krzyz a biztos halált jelentette. Az ügyész látta, hogy a fenye­getés nem hatott a rabokra. — Orvost követelünk! Köve­teljük, hogy tartsanak vizsgálatot és büntessék meg a felügyelőket. Követeljük a sebesültek ellátását! Le a fehérterrorral! Tizenhét óra múlva megjelent az orvos. Kelletlenül megvizsgált néhány megvert foglyot. Igyeke­zett nem észrevenni az erőszak­nak azokat a nyomait, amelyek fölött, ha valaki nagyon akarta, szemet lehetett húnyni. De mégis kénytelen volt tizenhárom fo­golynál ’ többé-kevésbé súlyos sé­rüléseket megállapítani. Az ügyész ultimátumát elen­gedték a fülük mellett. A Pa- wiak-börtönben nem csillapult az izgalom, s bármely pillanatban újabb botrány törhetett ki. A rabokat egy hétre eltiltották a sétától, néhányat más börtönbe szállítottak át. Szigorúbb napi­rendet vezettek be. (Folyta tjük}.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom