Tolna Megyei Népújság, 1960. szeptember (5. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-20 / 222. szám

1960. szeptember 20. TOLNA MEGYEI NflPÜJSAO 3 Jó munkalehetőséget kell teremteni a tanfolyamat végzett fiatal traktorosoknak Erről íh beszélni kell Munkásőreinkről A z elmúlt tíz év alatt a me- ** zőgazdaságban új szakma fejlődött ki: a traktoros. A trak­torosok alkotják manapság a me- zőgazdaságban dolgozók tekin­télyes részét, az ő munkájuk el­választhatatlan a nagyüzemi gaz­dálkodástól. A felszabadulás előtt majdnem ismeretlen volt ez a szakma. Hi­szen a nagybirtokokon a négy-, a hatökrös fogatok, lófogatok dol- doztak. elvétve dohogott egy-egy Hofherr, vagy pipálta a füstöt itt-ott a gőzeke. A gépész'mester- ség kiváltságot jelentett a pusz­tán. a »-ranglétrán« magasan állt a kocsis, a béres felett. Azóta hányán, de hányán ül­tek traktorra a hajdani béresek, kocsisok közül... A . traktorosság manapság nemcsak ió kereseti le­hetőséget jelent, hanem megbe­csülést is. És szinte napról napra fejlődik. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt még elég volt egyhetes oktatás, és az illetőre rá lehetett bízni az R—35-öst. vagy a G—35-öst. De ezeket a gépeket már egyre inkább a Zetor, a Belorusz, az U—28-as, a Mauwulf váltja fel, bonyolultabb szerkezetével na­gyobb szaktudást követel. N em elég már az egy-két he­tes kiképzés sem. A pápai iskolán például öt hónap alatt ismerkednek meg a hallgatók a mestersé alapismereteivel. Egy­egy év alatt több ezer traktorost képeznek ki itt, más helyeken hasonlóképpen, az állam költsé­gén. Egy-egy traktoros kiképzése az öt hónap alatt 18 000 forintba kerül Éppen azért érthetetlen, hogy milyen huzavona előzi meg egyik másik helyen az ilyen iskolát vég­zett. fiatal traktorosok munkába- állítását. A közelmúltban panaszkodott egy tizenkilenc éves fiú. aki a ta­vasszal végezte el az öthónapos pápai tanfolyamot, hogy a gépál­lomás. amely elküldte az iskolá­ra. nem biztosít számára mun­kát. Gépet is — egy G—35-öst — csak ideiglenesen kapott. — Az iskolára küldés feltétele volt. hogy egy évet az illető gép­állomás kötelékében kell dolgoz­nunk. mert ha más munkahelyre megyünk, vissza kell fizetnünk a tizennyolcezer forintot — panasz­kodott. — Ha már az ember elvé­gezte az iskolát, dolgozni is sze­retne. Észrevehetően megváltozott a fiú az iskola óta. komolyabb lett. — Mehettem volna a növényvé­dőkhöz. de hát nem lehet. Most azt sem tudom, egyáltalán mikor kanok gépet. És most már az em­ber keresni is szeretne... Nem vár­hatom. hogy még mindig az apám tartson el. Aztán meg udvarolgat az ember, és pénz azért ahhoz is KISZ-esküvő Bölcskén Talán még soha nem volt eskü­vőnek Bölcskén ennyi nézője, mint szombaton. Igaz, ilyen eskü­vő sem volt még, amely ilyen nagy érdeklődést kiváltott volna. Bakos Lajos gépállomási trak­toros és Hollai Ilonka tsz-tag esküdtek egymásnak örök hű­séget. Az esküvőt az eddigi szoká­soktól eltérően rendezték meg a párt, a tanács és a tömegszerve­zetek közreműködésével. A nászmenetet a szovjet ala­kulat zenekara kísérte az erre az alkalomra feldíszített kultúrház- ba, ahol már mintegy háromszáz­ötvenen szorongtak. Az utcáról, a bejárattól a színpadig szőnyeg vezetett, kétoldalt az úttörők áll­tak sorfalat. A fiatal pár a nászinduló hang­jai mellett lépett a nagyterembe. Józsa József* vb.-titkár eskette őket. A hivatalos formulák után Fülöp Lajos, vb.-elnök köszön­tötte őket, majd átnyújtotta a községi tanács ajándékát. A fiatalokat köszöntötte Mol­nár Istvánná, a járási nőtanács titkára és Petróczi Mária, a- helyi KISZ-szervezet részéről. A lakodalmon mintegy kétszáz meghívott vendég volt jelen, a bölcskei tánczenekar világos reg- gelig húzta a talpalávalót. Búcsú a nyártól — jól sikerült évadzáró a Csörgén A szeptemberi nap még bőven ontja sugarait, talán azt pótolja, amit eddig elmulasztott, mégis, azt állapíthatjuk meg; ismét el­múlt egy nyár. Még egy nap és hivatalosan is beköszönt az ősz, a szőlőt érlelő, a bort pezsditő ősz. Búcsúzunk a nyártól... Ha néha szeszélyes volt, ha sokszor »hű­vösen« viselkedett is, mégis, kel­lemes, szép nyár volt. Jó termést érlelt a parasztem­bereknek. És kellemes volt meg­pihenni a Sió árnyas partján, lubickolni a strandfürdő, a Csörge tó vízében, hogy utána átadja az ember a bőrét a nap simogató, meleg sugarainak Mindennek most azt mondjuk: — Viszontlátásra a jövő nyá­ron. Szombaton este még egyszer be­népesült a szekszárdiak kedvenc strandolóhelye, a Csörge tó. Olyan nagy forgalom volt, mint talán a legnagyobb kánikulában. Talán annál is nagyobb De ezúttal nem fürdött senki, nem is csónakáztak. A hagyomá­nyos búcsúestet tartották.. Hangulatvilágítás, zene, halász­lé. ital, minden volt, ami csak az ilyen búcsúestéhez kell és kedv­ben sem volt hiány. Olyannyira nem volt, hogy jóval éjfél után kezdték megbontani néhányan a »rendet« és szedelőzködtek haza­felé A zöm, csak úgy négy óra felé követte példájukat, de voltak olyanok is, akiket a kelő nap sem zavart a nyártól való búcsú­zásban és végül reggel nyolc óra tájban mondták ki a nagy igaz­ságot: — Most már ideje lenne haza- mehni! Elcsendesült a Csörge körűvel- e, »«írtra vonták a csónakokat, ez­után már csak egy-két elszánt fürdőző. ha felkeresi. Elcsende­sült a jövő tavaszig. Bizony itt. az ősz. Élvezzük még a melegét, de már a télre gondo­lunk és összébb húzzuk magun­kon a kabátot XLV. 58. Az ügyész felállt. — Indítványozom, hogy a vád­lott által említett körülményre vonatkozóan a bíróság hallgassa ki Seidl csendőrőrmestert. A ta­nú a bíróság épületében tartóz­kodik. Hiebner összerezzent. Ezt a ne­vet régóta ismeri. Az ajtóra szögezte tekintetét. A közönség sugdolózott, a hírlap­írók egymáshoz hajoltak. Az el­nök nem utasította rendre őket, vért, amíg a tanú az ajtótól a bírói asztalhoz ér. A tagbaszakadt középkorú őr­mester nehézkes, de erélyes lép­tekkel haladt át a termen. Hieb- nert különös érzés fogta el. Nem ellenszenvet érzett. Inkább vala­mi megmagyarázhatatlan rokon- szenvet. Ez az ember tartóztatta le ti­zenkilencben. Ez kisérte huszon­egyben a szovjet határhoz. Most találkoztak harmadszor. „És utoljára” — villant át Hiebner agyán. Felelevelenedtek azok a régmúlt napok. 1919. Mintha nem hat esztendő telt volna el azóta hanem egy egész örökkévalóság. Akkor alig volt idősebb, mint most Kniewsk'i. Úgy érezte hogy hat évvel ez­előtt bizonyára meglepően fiatal volt. Mennyi vihar zúgott el fö­lötte azóta, hogy letartóztatta ez kell... De hogyan, ha csak tengek- lengek. nem adnak- munkát? — Nem várom, hogy mindjárt Be­loruszra ültessenek — habár az iskolán minden traktorról tanul­tunk — kezdetnek egy öreg G— 35-ös is megtenné, csak dolgoz­hassak. Azt mondták: nincs munka... így panaszkodott a fiú. és 1 gondoltam, az első adandó alkalommal megérdeklődöm a "éoállomáson. hogyan is áll ez a dolog. De közben ismét találkoz­tam a fiúval és most örömmel új­ságolta: — Most mér talán nem lesz baj! Kaptam egy öreg tragacsot, egy G—35-öst. Majd csak elbaj- lódok vele. Ha túlságosan sokat nem is tudok keresni, az a lé­nyeg. hogy dolgozom. Megszűnt tehát a fiú aggodal­ma. ho"v mi lesz. ha nem kap munkát egy évig. hogyan, miből fizeti meg a 18 000 forintot. Kü­lönösebb dolog tehát nem tör­tént. Mégis, a gépállomásoknak többet kellene törődni — lehet, hogy ez az eset csak kivétel volt — azokkal a fiatalokkal, akik el­végezték az iskolát, ne tartsák őkrt bizonytalanságban rövidebb- hosszabb ideig. Hiszen ők lesznek néhány éven belül ennek az új mesterségnek a legjobb szakem­berei. B. I. Tanácskozást tartott a megyei KISZ-bizottság mellett működő lánytanács Az elmúlt napokban tanácsko­zásra gyűltek össze a megyei KISZ bizottság mellett működő lánytanács tagjai. A lánytanács programot dolgozott ki az őszi és teli munkával kapcsolatban. Javaslat született annak érde­kében hogy a KISZ alapszerve­zetek lányai az eddigieknél fo­kozottabb mértékben vegyék ki részüket a termelésből, a politi­kai oktatásból és a kongresszus­sal kapcsolatos egyéb feladatok megoldásából. A kiszista lányok több játékké­szítő szakkört szerveznek a me­gyében az ősz folyamán és az el­készített játékokat az állami gyermekotthonokban élő gyer­mekeknek ajándékozzák. A lány­tanács kapcsolatot keres a gyám­sági előadókkal és a nevelőszü­lőknél lévő árva gyerekek felett védnökséget vállal. Sokan nyilatkoztak már előt­tem elismeréssel a munkásőrök­ről. Az egyik termelőszövetkezet elnöke arról beszélt, hogy a mun­kának mindig a legnehezebbjét vállalják. Tamási pedagógus is­merősöm elmondta hogy szorgal­mas tanulók, az általános iskola VIII. osztályának esti tagozata munkásőrökből áll. Bátaszék kör­nyékén pusztai asszonytól hal­lottam, hogy veszedelmes szélhá­mos kézrekerítését köszönhetik munkásőmek. A dombóvári vasútállomáson garázdálkodó hu­ligánokat fékeztek meg vasutas munkásőrök... Nem kellene kü­lönösképpen megerőltetni magam ahhoz, hogy a példák százait sorakoztassam annak bizonyítása érdekében, hogy megyénk mun­kásőrei méltán rászolgálnak a di­cséretre. A példák mechanikus egymás mellé állítása helyett azonban in­kább arra szeretnék választ adni, hogy minek köszönhető munkás­■eink helytállása? A helytállás elsősorban is ön­tudat kérdése, az öntudatot pe­dig csak alapos nevelés eredmé­nyezheti. Munkásőrszázadainkon belül a kiképzés mellett szocialis­ta jellemformáló nevelés is fo­lyik. A tamási Gőgös Ignác Munkás- őrszázad legutóbbi gyűlésére meg hívák a munkásőrök feleségeit. Az asszonyok közül többen fel­szólaltak és elmondták észrevéte­leiket. Az egyik asszony felállt és meghatóddtt hangon köszönte meg a századnak, amiért férjéből ren­des embert nevelt. Mielőtt férje munkásőr lett volna, iszákos volt és örökös veszekedés volt az életük: mióta munkásőr. leszokott a mértéktelen italozásról és a leg- teliesebb a béke a családon belül. SzázadCTvűlés után. mivel a do- ’og rendkívül felkeltette érdeklő­désemet. beszéltem az asszony- nyal, a férjjel és a század mun­kásőreivel a dologról. Érdekes kép tárult elém. A fér­jet, akit felesége megdicsért a századgyűlésen, nem akarták fel­venni három évvel ezelőtt mun- k*! sörnek. A század tagjai kifo­gásolták rendezetlen életét, s nem javasolták. ho«y fegyvert kap­hasson. Sokáig húzódott a felvétel ügye, végül is, mivel a század előtt megígérte, hogy szakít előbbi élet­módjával, előlegezték a bizalmat; Nem csalatkoztak benne. Igaz, nem lett belőle antialkoholista, néhány pohár bort most is meg­iszik. de három év óta senki nem látta részegen dülöngélni, pedig ez egykor majd mindennapos je­lenség volt nála. A bizalom, a fegyver és a vörös karszalag helytállásra kötelez. — Az elvtársi közösség sok min­denre vigyáz. Egyik munkásőr a másikért felelősséget érez. mint ahogy felelősséget érez a prole­tárdiktatúráért is ebben az or­szágban. A munkásőrszázadokon belül egyre szaporodik a pártonkívüli munkásőrök száma, pedig az ön­ként vállalt társadalmi munkával végzett munkásőr szolgálat és ki­képzés nem könnyű feladat. A fia­tal munkásőrök nevelését fontos szívügyüknek tekintik a régeb­biek. A századgyűlések, amelyek az induló kiképzési év megkez­dése előtt zajlottak le, a nevelés fontos iskoláivá lettek. Bírálatok és önbírálatok segítették a hi­bák elleni harcot, sok szó esett az elbizakodottság és. kishitűség ká­ros voltáról és arról, hogyan kell viselkedni a munkásőmek. ha a szocializmus ügyét híven szolgál-1 ni akarja. H. T. Honvédeíml nap Dosnfeóvárott Mintegy 6000 résztvevővel ren­dezték meg vasárnap Dombóvá- rott a járási honvédelmi napot. A Bereg-bozóti réten összegyűlt érdeklődők előtt Mátyás Jenő százados elvtárs tartott beszédet. Ott voltak a díszelnökségben a járás és a község párt. és állami szerveinek képviselői is. A beszéd után.egymást érték a légi bemutató különböző számai Láthattak a nézők csoportos ejtő­ernyős ugrásokat, műrepüléseket, ballonvadászatot, stb. Volt mo­toros modellező bemutató, bemu­tatták tudásuk eredményét a vi­torlázó modellezők és a motoros akrobaták is. ­Rendeztek meghívásos terep­gyorsasági motorversenyt is. A 250 köbcentiméteres motorok ver­senyében Ivicz Géza, szekszárdi versenyző lett az első, míg a 125- ös és a 350 köbcentiméteres mo­torok versenyében a pécsi MHS versenyzői győztek. Délután a strandon folytató­dott a műsor. A honvédelmi nap befejezéseként a pécsi könnyű­búvár szakosztály tagjai — a békaemberek — tartottak jól si­került bemutatót. L Wandn Wasilewska HAJSZA 1 a csendőr, aki most a bíró kér­déseire válaszol! — Felismeri Seidl tanú a vád­lottat? A csendőr határozott igennel válaszolt. Hogyne, felismeri no­ha a vádlott azóta megváltozott. Megöregedett. De kétségkívül ő az, akit 1919-ben letax-tóztatott és két évvel később a szovjet határ­hoz kísért. Hiebner önkéntelenül bóloga­tott. Gondolatai most visszaszáll- tak azokba a napokba. Milyen sok és mégis milyen kevés a kö­zös vonás az 1919-ben letartóz­tatott fiatalember és a most a vádlottak padján ülő férfi kö­zött. Most gazdagabb. A tenger­nyi tapasztalat a sok keserű megpróbáltatás, a nehéz munka, a moszkvai tartózkodás gazdagab­bá tette. Szegényebb mert el­szállt ifjúsága, az emberekbe ve­tett határtalan hite. Akkor vakon hitt az emberekben, de ezt a hitet az átélt árulások megmérgezték. Kelet felé vitte a vonat. Átha­ladt a mazowszei síkságon a po- lesiei földeken, amelyeket fűzfa- cserjék borítottak, patakok hálóz­tak be. és amelyeken végtelen mocsarak húzódtak. Tavasz volt, aranylott a gólyahír, csattogtak a fülemülék üdén zöldellt a fű. Zakatoltak a száguldó vonat ke­rekei. Seidl csendőrőrmester kí­sérte a cserefogolyként Oroszor­szágba utazó Wladislaw Hieb- nert. Négy év múlt el azóta, vagy egy örökkévalóság? Az őrmesterre pillantva, arra gondolt hogy milyen sok min­den belefér néhány esztendőbe! Ha megengednék, szívesen el­beszélgetne ezzel az emberrel. Eszébe juttatná, hogyan utaztak akkor együtt a fogoly meg a kísérő. A szabadság országába, a Szovjetunióba, a világproletariá- tus hazájába vitte őt Seidl őr­mester. Úgy beszélgetne vele, mint régi ismerősével. Azonnal megismerte. Még az utcán, a járókelők tömegében is megismerte volna. Furcsa érzés fogta el, mintha a csendőr fel­támasztotta volna egykori ifjúsá­gát a kimondhatatlan boldogsá­got, hogy álmainak országába utazik, amelyet annyira szere­tett. Seidl őrmester tanúvallomása semmiféle új adattal nem gya­rapította a vizsgálatot. Csak iga­zolta mindazt amit Hiebner már régen elmondott, s amit a bíró meg az ügyész is tudott. De Hiebner szerette volna, ha minél többet beszél. Érdekes milyen jó emlékezik erre a hangra. Meg kell adni, hogy a kísérő akkor nagyon tisztességesen, embersége­sen viselkedett. De még ha túl­ságosan buzgón teljesítette volna is megbízását? Hát ma már nem mindegy? Sajnálta hogy az őrmester be­fejezte mondanivalóját és kato­nás balraáttal a fal és a közönség padsora közötti keskeny folyosón a kijárat felé tartott. Utána né­zett. Mintha vele együtt ismét elmúlnának azok a napok, a po- lesiei tavasz, a kelet felé robogó vonat kerekeinek zakatolása a zdolbunovi állomás, ahol megpil­lantotta a szovjet határőrök zöld sapkáját, s ahol vadul vert a szíve, amikor nyíltan, mindenki szeme láttára átlépte a szovjet határt, amelv mögött az állomás épületén vörös zászló lengett a tavaszi napsütésben. Kár hogy nem búcsúzhat el a csendőrűrmestertől; szívesen meg­szorítaná a kezét, mint a hosszú távoliét után viszontlátott bará­tét, akitől hosszú időre ismét el fog válni. Csak éppen most nem hosszú időre, hanem örökre. (Folytatjuk^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom