Tolna Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-14 / 192. szám

•* ­ÍROD ALOM NÉPMŰVELÉS ★ 01 éve Italt meg Xltvmas Maim Goethével szokták összeha­sonlítani s valóban sok közöt­tük a rokonvonás. Mindketten korfordulón éltek, s mindkette­jük igazi nagysága éppen abban keresendő, hogy meglátták, fel­ismerték az eljövendőt. Mann fiatalsága és első jelentkezése az első világháború előtti két évtizedre esik, s már az első könyv, a Buddenbrock-család — amelyben semmi nem mutat a pályakezdő író kísérletezésé­re — ítélet és elmarasztalás: Thomas Mann elég erőt érzett magában ahhoz, hogy saját csa­ládi élményeit szője bele ebbe a hatalmas társadalmi körkép­be, amely a polgárság bukását, a polgári életforma csődjét, végső válságát mutatja be. Pe­dig ezek az esztendők még a há­ború előtti gondtalan jómód évei, s a fiatal Mann-nak nem kell küzdenie a megélhetésért, szabadon követheti hajlamát. Ez a hajlam azonban elhivatottsá­got jelent, s egyre inkább tu­datossá válik benne, hogy nem szabad semmiféle engedményt tennie, semmiféle irányban. Ez a tisztesség, ez a fenntartás nél­küli lelkiismeretesség hosszú élete végéig legfőbb irányítója lesz. ez diktálja minden sorát, s a fasizmus éveiben ezért válik az egész Németország élő lelki­ismeretévé. A fasizmus veszélye már ott él a húszas években írt nagy re­gényben, a Varázshegyben, me­lyet Thomas Mann gazdag élet­művében is előkelő hely illet meg A kitűnő Goethe-regény után a József és testvéreinek tizenhat kemény munkában töl­tött esztendeje következett, majd a félelmetes művészre­génnyel, a Doktor Faustusszal idézi ismét Goethe szellemét. Az emberiség őstörténetében tett szinte dantei út után napjaink történelmébe vezet: a Faustusz a háború esztendeiben játszódik, s a fasizmus alvilágát ábrázol­ja, amelyben ott van a német élet minden tragikuma, szeren­csétlensége is. Külön kötetet töltenek meg Mann antifasiszta cikkei, s em­lékezetes szerepet vállalt a Hit- ler-ellenes világmozgalmakbon. Miként maga vallja, lehetetlen volt hallgatni a jóvátehetetlen gonoszság láttán, aminek Né­metország volt színtere, s szót kellett emelnie a félelmetes ve­szedelem láttán, amelyet az em­berrontó rendszer földrészünk­nek jelent. Politikai állásfoglalása is mű­vészi lelkiismeretességéből fa­kad. Mindig az igazságért, az emberi tisztességért harcolt, s ez teszi maradandóvá is. Kosz­tolányi a lelkiismeret és a szép­ség igehirdetőjének érezte, s Mann maga írja egyetlen versé­ben. a lánva születésére írt hexaméterekben, hogy számára CSÁNYI LÁSZLÓ: Danzig felé.. Danzig felé az alkonyaiban a rőt színű Nap végsőt lobban, az ég a távol vízre hajlik, csak a tenger moraja hallik, s fent a sirályok könnyű szárnyon fehéren szállnak, mint az álom. Hasonlat kellene, amelyre a valóság most ráfelelne, amely már több. mint olcsó jelkép, mely megőrizné ezt az estét, mikor csak a bab szava hallik, s a végtelen a vízre hajlik és a sirályok könnyű szárnyon, úgy suhannak el, mint az álom, mikor a rőt Nap végsőt lobban és száll hajónk az alkonyatban. Képeslap a Balti tenger mellől A tenger zúg, örökké zúg a tenger, este elaltat és reggel ez kelt fel, s zúg a zord szél, az északi szelek süvítenek a zöldes ár felett. Egyedül vagyok. Várok kint a parton, majdnem fáj, a sós szél marja arcom, a sötét víz maga a végtelenség, csillagtalanok. komorak az esték, fázom, a szél is egyre hidegebb lesz, milyen messze vagy! Emléked melenget. varsói gettó Hajtsd meg, fejed, ismételd újra. kiáltsd világgá, porba hullva, szólítsd őket a ny ári'estben, testvéred minden ismeretlen, százan voltak, ezren, tízezren, s mind megölték, nem maradt egy sem, így történi Mondd, hogy lehetetlen. az írás a tisztesség kérdése volt. „Sie schien mir Moral und Mu­sik — so übt ich sie immer” — erkölcs és zene volt, így gyako­roltam örökké... 1955. augusztus 12-én járta be a világot a hír, hogy korunknak ez az óriása meghalt, öt éve im­már ennek, de könyvei mögött mai is eleven valóságában érez­zük őt, s ez a legtöbb, amit egy íróról elmondhatunk. Minket magyarokat különös szeretet kapcsol hozzá, többször járt ná­lunk, sok jóbarátot és még több olvasót talált Magyarországon, sőt a Doktor Faustuszba ma­gyarországi emlékeit is beleszőt­te. A felszabadulás előtti eszten­dőkben minimális példányszám­ban jelentek meg nálunk művei. Ha ma élhetne, ugyancsak elcso- délkoznék. hogy a monumentá­lis József és testvéreinek 18 000 példánya ebben a kis országban néhány nap alatt teljesen elfo­gyott. Cs. L. ^Üaiáfttafii jegyzet A világért sem szeretnék ille­téktelenül beavatkozni mások dol­gaiba, de amiről itt szó esik, gon­dolom, közügy, valamennyiünk ügye, akik ennek a városnak lakói vagyunk, akik nemcsak kényte- lenségből, hanem a város iránti szeretetből és megbecsülésből valljuk magunkat szekszárdiak­nak. Jövőre kilencszáz éves lesz Szeikszárd. Tiszteletre méltó kor, amit elhallgatni hiba lenne, dicse­kedni vele meg egyáltalán nem szégyen. S most az ősi város ün­nepre készül. A készülődés egye­lőre nagyon csendes, talán túlon­túl is csendes, azt hiszem, nem ár­tana kissé nagyobb zajt csapni körülötte. Nem, nem hencegni ve­le, de nyugodtan nyilvánosságra hozni azt, mit tervezünk, mivel készülünk? A reklám, amennyi­ben jóízű, s nem sérti a jóízlést, nem baj, ha hangos. Kiabálni per­sze nem kell, de nem célravezető a suttogás sem. Az ünnepség, vagy ünnepségso­rozat — remélem, hogy ez utób­bira kerül sor, mert nem válnék dicsőségünkre kurta-furcsán egy ünnepséggel elintézni a száz híján ezer esztendőt — megrendezésére már bizonyosan készülnek a ter­vek. Vannak elgondolások, gazdag ötletek, kivitelezhető és a tisztes korhoz méltó elgondolások. A né­hány. amely már köztudomású, fi­gyelemre méltó, s csak igazán el­ismeréssel lehet róluk szólni. Amennyiben ezeken kívül is terv­be vettek már rendezvényeket, úgy elnézést kérek az illetéktelen beavatkozásért, amennyiben nem. szabadjon tennem néhány javas­latot. Hátha hasznosítani tudnak belőle egyet s mást. Ha már ünnepelünk, akkor ren­dezzünk ünnepség-sorozatot. Én mindenesetre őszre időzíteném* szüret idejére. Mert Szekszárdot leginkább úgy ismerik, mint a szekszárdi bikavér városát. Lehet­ne rendezni egy igazán mutatós* impozáns szüreti bált a város egész fiatalságának bevonásával. Megrendezném a szekszárdi bor­napokat. Vonuljon föl a város ki­váló boraival. Ekkor kellene meg­rendezni a borversenyt is. Egy vi­dám vásár feltétlenül szükségel­tetik a programban. A vendég­látó vállalat ebben az időben nyissa meg a Háry János egykori tanyájában berendezett vendég­lőjét. Nyissuk meg ekkor — de szabad előbb is — a népművésze­ti boltot, ahol elsősorban a sárkö­zi népművészeti munkákat és a szekszárdi gölöncsérek munkáit árusítják. Ami a kulturális ren­dezvényeket illeti: egy kiállítás a múzeumban (tudtommal már el­készültek a tervei). Meg lehetne az ünnepségsorozat keretében rendezni a sárközi napokat. Ezen felvonulnának a Sárköz művésze­ti együttesei. Az Operaház vala­melyik napon előadhatná a sza­badtéri színpadon a Háry Jánost. Ennyi egyszerre talán elég is. Ha valamit tudnak a javasoHak közül használni a rendezők, íme, átnyújtom. De bízom benne, hogy rövid időn belül ennél sokkal bő­ségesebb programról számolha­tunk be olvasóinknak. S talán ez a kis írás is segített népszerűsíteni a gondolatot: mél­tóan ünnepeljük meg városunk fennállásának 900. évfordulóját. Letenyei György A rr JOSZIVU (SZATÍRA) ember A légpuska halkan csettent valahol a veranda közelében. Tibikó úr a hangra felnézett újságjából. Még jókor, hogy a következőket lássa: a veranda előtt ácsorgó öreg körtefa ágai közül egy kismadár kalimpál alá, s a fűben kétségbeesett ver­gődésbe kezd. Ugyanakkor a ház sarka mögül diadalmasan vigyorogva rohan elő puskát ló- báló kedves, egyetlen fia: ifjabb Tibikó Ede, és felkapja a mada­rat. Tibikó urat elöntötte a méreg. Hangja sokkal élesebben csat­tant. mint előbb a légpuskáé: — Ede! A kamasz megfordult s meg­lehetősen bizonytalan arckifeje­zéssel nézett a felbőszült atyá­ra. Körülbelül sejtette, mi kö­vetkezik. — Mit tettél?! — adta fel a kérdést drámaian Tibikó úr. mérgében is gondosan ügyelve arra, hogy hanghordozása te­kintélyparancsoló legyen. Ifjabb Ede előbb a balkezé­ben lógatott puskára, majd a jobbkezében csapkolódó madár­ra nézett, s megállapítva, hogy az adott körülmények között semmi értelme a Indításnak (előbb meg kellett volna néz­nem, hogy elaludt-e már az öreg — gondolta), mindössze ennyit felelt: — Lőttem. — Azt látom, illetve hallot­tam — helyesbített idősb Tibi­kó. — De mit lőttél?! A fiú nem fárasztotta magát a válasszal. Ismerte apját, tud­ta, hogy szónoki kérdéseire leg­jobban maga szeret válaszolni. Valóban így is történt. Tibikó úr — mint a színpadon a rossz darab vádlója mutat a gyilkos elé tárt bizonyítékra — muta­tott a kis állatra. — Madarat! Madarat lőtt a fiatalúr!... Az ifjú Ede — ismerve apja dühkitöréseit — saját jólfelfo­gott érdekében mélységesen hallgatott. Ezúttal azonban nem segített semmi. Tibikó úr föl­áll a vesszőkarosszékből, az asz­talra dobta az újságot, letette szemüvegét, és ellentmondást nem tűrően dörögte: — Ide gye­re! — Fia pofont sejtett emez elő­készületekből. Lassan lépkedett föl a veranda lépcsőin, s dacos arccal állt meg az öreg előtt. Ám szerencséje volt. Ebben a pillanatban ugyanis a szeren­csétlen kismadár vergődni kez­dett a markában, és most már Tibikó- úr minden figyelme őfe- lé fordult. — Szegény kis áldozat... — rebegte meghatódottan. Elvette a madarat fiától, babusgatva két kövér marka öblébe zárta, majd arcához tartotta. — Hogy dobog a kicsi szíve szegényké­nek!.,. — mondta egészen el- érzékenyülve. — Bántott ez a csúnya fiú?! — becézgette. — Bántott? ... Te gyilkos ! ! ! — mondta sötéten, a fiára vetve a tőle telhető legzordabb pillan­tást, de a madárka szerencsét­lenségén érzett ellágyulásá,ban már elolvadt az előbb még mar­kában viszkető pofon. — Tűnj el a szemem elől, te, te... ban­dita! Menj, ne lássalak! De a puskát itthagyod! Amíg idekint leszünk, nem veszed a kezedbe, megnyugtatlak! Bezárom a szék rénybe. Nem megmondtam, amikor vettem neked, hogy csak célbalövésre használhatod, madarakra nem lőhetsz?! Te!. . Te!... Micsoda szív van teben- ned? Képes vagy ártatlan kis madarakat gyilkolni?! Menj el előlem!... Ifjabb Ede nem mondatta magának kétszer. Örült, hogv komolyabb összeütközés nélkül megúszta, sietve lement a ve­randáról. Az idősb pedig most már teljes figyelmét a madár­kának szentelte. — Nézzük csak te kis mártír, hol sebesültél meg? A vizsgálat kiderítette, hogy a golyó az egyik vékony kis lá­bat találta. Törötten fityegett. — Segítünk a pici madáron . . . segítünk — gügyögte a szemeit riadtan forgató állatkának. — Ne veszítsd el a bizalmadat az emberiségben! Nem csak gonosz vérengzők vannak a világon, ha­nem jószívűek is. Mindjárt meg­látod, mindjárt, szegény kis szenvedőm . .. Szavait tett követte. Fölkel­tette a szobában szunyókáló fe­leségét. — Jódot, gézt. vattát, Matild! — rendelkezett. — De gyorsan! — Már megint faksznizol — mondta álmosan az asszony, de azért fölkelt és mindent előho­zott. Sőt, hajlandó volt segéd­kezni az elsősegélynyújtásnál is. Megfogta a madarat, amíg férje két gyufaszálat megfaragott, majd sínbe tette és bekötözte a sérült lábat. — így ni. .. Sínbe tesszük a pici lábacskát, meggyógyul a szegény kis madárka ... — gü­gyögte kedveskedve Tibikó úr a műtét közben. S amikor elké­szült a kötözéssel, könnyes ko­molysággal, de nem minden büszkeség nélkül mondta a fe­leségének: — Látod, Matild, éle­tet mentettünk. Most már nem alszik ki ez a drága kicsi élet. .. — Ja — felelte unottan az asz- szony. — Csak most már nem tudok elaludni ... — ásított egy nagyot, aztán a hosszú lamé- pongyolába bújtatott nyolcvan­öt kilóját elhelyezte az egyik nyikorgó karosszékben, fölvette az asztalon heverő kézimunká­ját és horgolni kezdett. Élete párja szemrehányó pillantást vetett rá. — Van neked szíved? ... Ilyen esetben az alvással törőd­ni!.. .. — motyogta némi meg­vetéssel, majd keresett egy do­bozt, ki bélelte vattával, miköz­ben állandóan kellemesen bi- zsergette szívét saját jóságának tudata. Babusgatva, óvatosan a dobozba helyezte a madarat. — így ni, te szegény kis áldozat — vigasztalta —. itt majd meggyó­gyulsz ... — A dobozt a virág­cserepek közé tette a veranda párkányára, aztán visszatelepe­dett az asztalhoz. Igen kelleme- tesen érezte magát. Még egy jól­eső, szeretetteljes pillantást ve­(Folytatás a 6, oldalon) ili#

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom