Tolna Megyei Népújság, 1960. augusztus (5. évfolyam, 181-205. szám)
1960-08-14 / 192. szám
4 TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1960. augusztus 14. Tízezer kötet könyvet ad el havonta a szekszárdi könyvesbolt A tárgyalóteremből: A forgalom a nap különböző szakában más és más, de arra nem hiszem, hogy lett volna példa, hogy a nyitás és a zárás közti időszakban egyetlenegy vevő sem állt a szekszárdi könyvesbolt pultja előtt. Hogy hány ember fordul itt meg naponta? Ki tudja azt pontosan megmondani? A boltvezető, Le- pósa Dezső is csak találgatásra szorul: — Nyolcvan — száz, legalább... A forgalmat nem könnyű kiszámítani, hiszen a bolt nem .példányszámmal, hanem forint- összegben tartja nyilván. Ezért inkább óvatosak maradunk a becslésnél. A legóvatosabb becslés is szinte elképesztő számot eredményezett. *— Ugye, szinte hihetetlen? ■:— nevet Leposa Dezső, — először magam is alig hittem, pedig így van. Szóval havi tízezer könyvet adnak itt, ebben a boltban a vevők kezébe. S ez nem is csak egyszerű adásvétel. Az is, de sokkal több is annál. Itt művelődési lehetőséget, kultú- 1 rát árusítanak. S milyen olcsó áron. A könyvek túlnyomó többsége 3—50 forintba kerül. Nagyon kevés az ennél olcsóbb ■irrm « f ■ ■ n ■ m ■ ■ rn i «»in ■ i u i és nagyon kevés a drágább is. Az átlag 15 forint körül mozog. Havi tízezer kötet. Hatalmas szám. S ehhez még vegyük hozzá azt a közel harminc bizományost, aki különböző vállalatoknál, hivatalokban, üzemekben segít a könyv terjesztésében. A DÉDÁSZ bizományosát a városban a legjobbként tartják számon. Ez bizonyosan személyes munkáját is mutatja, de mutatja a DÉDÁSZ dolgozóinak megnövekedett igényét. Havonta 60—70 kötetet vásárolnak. A nagyobb intézményeknél, mint például a kórházban, természetesen sokkal nagyobb ennél a forgalom. . Ez bizony igen szép fejlődés. — Tíz évvel ezelőtt havi ezer forint már komoly forgalomnak számított — így a boltvezető—, ma már több, mint tízszerese ennek. Kulturális életünk rohamos fejlődésének ékesen szóló bizonyítéka többek között a könyv- vásárlás emelkedése is. No és még egy dolognak is bizonyítéka: Könyvet csak az az ember vásárol, akinek annyi pénze van, hogy a feltétlenül szükséges cikkeken túl könywásár- nimunmiiiiiiiuiiiiii lásra is jut belőle. A vásárlók összetételének megváltozásáról, helyesebben kiszélesedéséről, már nem is szólok, hiszen mindenki előtt nyilvánvaló. Milyen könyveket keresnek, melyikek a »legkapósabbak?« — Nyár van. Nyáridőben — tapasztalataink szerint — út- és tájleírásokat vásárolnak leginkább. A választék? — Igazán bőséges. A vásárlók leginkább a szépirodalmat ismerik, de a szőlőtermelők körében igen kapós például Csep- regi—Zilai: Szőlőfajtáink című ampelográfiája. »A nyugdíj szabálya« a nyugdíjasok érdeklődésére tart számot. S akik szeretik a gyomrukat, meg a vadhúst, megvásárolhatják a »Vadászok szakácskönyvé«-! A szépirodalomban napjaink szekszárdi »slágere« Németh László: Égető Észtere (mióta »sláger« már, s úgy látszik az is marad), aztán Dickens: Nicholas Nickleby című regénye. Mennyi mindent lehetne még elmondani a szekszárdi könyvesboltról? De egyelőre ennyi is elég. Hiszen ebben a esepp- ben is benne van a tenger. Diósberényi számvetés Augusztus 20-án mindenütt ünnepi tanácsüléseken emlékeznek meg a tanácsok fennállásának 10. évfordulójáról. Ez az évforduló fokmérője lesz annak is, hogyan feleltek meg hivatásuknak a népi demokratikus államhatalom helyi szervei. Ha működésükben találunk is kivetnivalót, azt állapíthat juk meg; a tanácsok nagyon sok és eredményes munkát végeztek, a község, a lakosság érdekében. Elég csak a községfejlesztési tervek megvalósulására gondolni, amelyek során kultúrházak, iskolák, bölcsődék, óvodák épültek. A nagyvárosoktól a legkisebb községig' mindenütt lemérhető a tanácsok tízéves munkája — Mik jellemzők a diósberényi tanácstagok tízéves munkájára? — erről beszélgetünk Pásztor And rással, a községi tanács elnökével, — Nagyon sok minden, Tíz évvel ezelőtt jóformán semmi nem volt a községben. Éveken keresztül még csak ház is alig épült, pedig a községnek majd fele kőműves és ács volt — magyarázza az elnök. — Az elmúlt tíz év alatt, a tanácstagok munkája eredményeként számos dolog valósult meg. Főleg az ellenforradalom után amikor is a tanácstagok igen sok társadalmi munkát szerveztek, így épült fel a község lakosságának közreműködésével többek között kéttantermes iskola, azonfelül a párt és az ifjúság székháza. Újabban a moziterem építése került előtérbe. — Mozink van ugyan, de a kul- túrházban és ez nem a legjobb megoldás, mert a fiatalok a mozi mellett gyakrabban szeretnének bálozni. Az idősebbek a mozi mellett vannak inkább, és azon vannak a viták, mozielőadás legyen-e, vagy bál.- Hetente négy előadás van, de ez is kevés. A mozi népszerűségére jellemző, hogy most, az aratás ideje alatt, este kilenckor kezdődtek az előadások, mégis, mindig telt ház volt. Ezért kell építenünk egy külön mozi termet, ezt is társadalmi munkával kellene megvalósítani. — A tanácstagoknak nagy szerepe volt 1958. őszén, 1959. tavaszán a termelőszövetkezetek alakításában, a község átszervezésében is. Azóta, a közös munkában is példásan dolgoznak, megmutatják a munkaegységek... — Hogy mennyire aktívak? Nálunk nem fordult elő az utóbbi hat évben, hogy tanácsülést határozatképtelenség miatt el kellett volna halasztani. És mindegyik vitázik a maga választói igazáért. Az 1958-as tanácsválasztás óta a 28 tanácstag közül egyet kellett visszahívni, de őt sem azért, mert nem felelt meg, hanem mert vidéki munkahelyen dolgozik és csak vasárnaponként tartózkodik itthon. — Pedig nem lett kevesebb a munkájuk, mióta a község termelőszövetkezeti községgé alakult. Sőt. Most még több problémával foglalkoznak, hiszen ezzel az átalakulással kapcsolatban sok új jogszabály, rendelkezés jelent meg, választóiknak nagyon sok kérdésre kell választ adniok. A tanácstagok mindegyike olvasott ahhoz, hogy a legtöbb rendelkezéssel kapcsolatban felvilágosítást tudjon adni. — Érdemes megemlíteni még azt, hogy a mezőgazdasági állandó bizottság ülésein részt vesznek a termelőszövetkezetek brigád- és munkacsapat vezetői is és így közösen tárgyalják meg az esedékes tennivalókat — Sokoldalú munkát végeznek a tanácstagok, részt vesznek a község életének minden megnyilvánulásában. A diósberényi tanácstagok igyekeznek megfelelni választóik bizalmának. Az ünnepi tanácsülésen hat olyan tanácstag kap emléklapot, aki már 1950., az első tanácsválasztás óta végzi ezt a felelőségteljes megbizatást. A hat tanácstag: Tóth Jánosné, Tóth Ambrus, Győrfi Márton, S. Kiss Ferencné, Pásztor András, Pásztor Andrásáé; B. I. I betörővel együtt a múlt is a vádlottak padjára került a világot, olyannyira hogy P. A'; kezét is megkérte. Azt hiszem a lány hajlandóságának küíonös- képpeni rúgója a fiú »piroshasú- akkal« teli pénztárcája volt, amelyet a lány hamar észrevett. Az éjszaka még hátralévő részét a budai hegyekben töltötték. Másnap a Corvin Áruházban nagyarányú bevásárlást eszközöltek. Vettek a női pullóvertől a férfi Sportöltönyig, a Doxa- karórán keresztül mindent. Aztán, felfrissülni a Széchelyi fürdőbe vitették magukat, természetesen oda is taxival. És csodálatos módon a fürdőből kijövet már nem találtak egymásra. Ha jól megnézzük nem is annyira csodálatos ez, mert a fiatalembernek már fogytán volt a pénze. Csak annyi maradt. amennyiért a MÁV Szekszárdira vitte, de most már fapadoson. Pafkovics a bírói kérdésre bevallotta, hogy még mindig szereti a lányt. P. A. most már nem vállalkozott az amúgyis kilátástalan házasságra, mert hiszen a neki vásárolt holmikat a bíróság a károsultaknak rendelte kiadni. Egy széklábbal »tüzelésre« készen A pénz elfogyott, a menyasz- szony megszökött, a kemény fapados vonat pedig megérkezett Szekszárdra. A fiatalember újból Sióagárdon próbált szerencsét. Fekete Mihály házára esett a választása, amint majd kiderül, nem a legnagyobb szerencsével. A konyhában nem talált »pénzmagot«, ezért az első szoba egyik ablakfiókján keresztül bepréselte magát a szobába. Már éppen menni készült, amikor a ház gazdája, Fekete Mihály tettenérte. Kővémeredt, amikor .meglátta a szekrényben matató betörőt. Segítségért kiáltott. Pafkovics egy régi tolvaj gyakorlott lelménj'es- ségével a »túlerő« láttán felkapta a padlón heverő széklábat és fegyverként maga elé tartotta, tüzelésre készen. A falubeliek nem merték megközelíteni. SzeksZárd- ról jöttek rendőrök és azok fogták el. így ért véget a fiatalember eddigi bűncselekményekkel tarkított, kalandos életútja; A szülők is felelősek A vádlott a tárgyaláson elmondotta, hogy nem ismeri a szülői szeretetek Azzal a szívet bizser- gető szülői aggodalommal sem találkozott még az életben, amelyre minden gyerek annyira áhítozik. Anyja most már a harmadik férfivel él együtt. Az apját nem is ismeri. Ha valaha is érezte volna a szülői szeretet melegét, akkor véleménye szerint nem jutott volna idáig. A Szekszárdi Járásbíróság Szi- geth Ferenc bűntetőtanácsa az ügyész javaslatára elrendelte az igazságügyi orvosszakértő meghallgatását, (Steinbach) nfTnrVVTVTTrTrTTTTTTVTT’TTTT’TTTTTVrfTTTTTTTVTTTTTTVTTTTTTrTTTTTTTTTTTVTTTmTTTTTTTTVTTTTTTTTTTTTTTTT Mórus Tamás látva az állam által nevelt fiatalok nyomorúságos sorsát, valamelyik művében így kiáltott fel: »Jaj annak, akinek az állam az apja«! Pafkovics György nevű fiatalember állt tegnapelőtt a Szekszárdi Járásbíróság előtt. Eddigi szánalmasan szomorú életútja bizonyítja, hogy Mórus vádló szavai ráillenek a felszabadulás előtti menhelyi gyermekek életére. Még egyéves sem volt, amikor már a lelenc gyerekek keserű kenyerét ette.- Menhelyre került. Ott kapta az élettől azokat az első pofonokat, amelyeket most, felnőtt korában adott vissza, csak másoknak címezte őket. Azóta nagyot fordult a világ kereke, de a szeretet nélkül eltelt első évei olyan vastag jégpáncélba börtönözték érzékeny gyermeklelkét, hogy a fel- szabadulás után se tudott lépést váltani. A múlt örökségétől most a bíróság előtt akar megszabadulni, amikor őszintén elmondja és töredelmesen megbánja az elkövetett bűncselekményeket. »A becsületesség csak álarc volt nála« mondja- Vén Imre, öreg cserfai parasztember a vádlottról. Mikor az egyik nap beállított hozzá, szállást és munkát kért. Jó szívvel voltak hozzá és adtak neki. Annyira becsületesnek akart látszani, hogy még a talált 20 fillérest is visszaadta. Megbíztak benne. A lakásba szabad bejárást kapott. Amikor pedig már szinte teljesen bevették a családba, akkor egy szép napon elinalt az összegyűjtött pénzükkel. Mintegy 5000 forint körüli összeget vett ki a szekrényből. Sióagárdról toronyiránt, 8800 forinttal a zsebben Szekszárdóri azt hallotta' valakitől, hogy Sióagárdon jómódú gazdák vannak, erre elindult gyalogosan. A kertek alatt közelítette meg a falut. Horváth Mi- hályné házát szemelte ki, mert az a küleméből is sokat engedett sejteni. Az ablakon keresztül jutott be a lakásba. Először az előszobában végzett »házkutatást«, eredménytelenül. A konyhaszekrényben végre megtalálta amit keresett, 8800 forintot vágott zsebre. Ezután a hegyeken keresztül megint csak visszatért Szekszárdra, mert a hatos úton félt menni, Pénzért menyasszonyt Pafkovics sióagárdi útja után valóságos eldorádóba került. Pár- náson Budapestre utazott. Ott a Velence étteremben megismerkedett egy nővel, akinek társaságában pezsgőt is bontottak. Onnan taxin a Búsuló Juhászba »hajtattak«, ahol közel 1000 forintos számlát fizetett ki. Palkovics egy idő után már rózsaszínben látta nuk-s zépjhjüers en u 1960. Ham Edit Kovács Attila Fatler Anna Barta László Szakadát Szekszárd Dombóvár Bátaszék A »w«eJs-si#B9«8YersfByrc úgy kgU tmyaaiü, bog?» NépJftggtoM kivágjuk angakagyetineknek a képét, akit a legszebbnek tartunk, s azt beküld jük a Népújság címerek