Tolna Megyei Népújság, 1960. június (5. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-05 / 132. szám
r() cuá enapi jegyzet IRODALOM 'Iflméúket NÉPMŰVELÉS * A nucnmkszobáwl* Ma már alig hallani. Pedig valamikor a, „gyerekszoba” a polgári illemkódex egyik legsarkalatosabb fogalmát jelentette, ahonnan — polgári értelemben — az ember kezdődött. Valamikor a proletársorból nagynehezen középiskolába került gyerekek orra alá könnyen odadörgölték — tanárok, osztálytársak és azok szülei —, hogy: hja persze, neked nincs gyerekszobád! A gyerekszoba a hamis polgári felsőbbrendűség-érzet úgynevezett elnéző „bocsánatát" jelentette azok számára, akiket az osztálytársadalom kívül rekesztett a gondatlanságot, a tudományokat és a műveltséget, magábafoglaló gyerekkorból. Akiknek csak nyomorúságos gyermekévek jutottak. Akik a polgári álprüdentéria értelmében nem is voltak emberi mértékkel számítható emberek. Az utóbbi tizenöt esztendő alatt nálunk megváltozott az illemkódex. Világnézetünk, erkölcsi normáink, általában életfelfogásunk kitörölte a társadalom hétköznapjaiból a „gyerekszoba” osztályviszonyokat tükröző alapelveit. De bizonyos értelemben vett gyerekszoba azért mégiscsak van, amit mi egyszerűbben, tiszta tartalommal otthonnak nevezünk. Az ifjúság nevelése társadalmi ügy. Az ifjúságba kioltha- tatlanul belepalántálni a szocialista világnézet alapjait, egyéniségükben kialakítani a szocialista emberi normákat — mindez az egész társadalom egyik legfontosabb ügye, amely sokoldalú, figyelmes munkát követel. Sokszor beszélünk arról, hogy a polgári származású gyerekek — műveltség, kultúráltabb otthoni légkör tekintetében — bizonyos értelmű helyzeti előnyben vannak a munkás- és parasztgyerekekkel szemben. Ez kétségtelenül igaz, de ennek az éremnek is két oldala van. Feltétlenül meg kell látni, hogy a polgári és egyéb származású gyerekek jó része — és hangsúlyozandó, hogy nem mind — más értelemben sokkal nehezebb helyzetben van, sokkal nehezebb belőlük a szocializmus számára hűséges, odaadó embereket nevelni. A kultúrált otthoni légkör előnyével szemben — amelyet a munkás- és parasztfiataloknak okvetlenül és sürgősen be kell hozni — az ilyen származású gyerekek hátránya: az otthon emberi légköre, amely naponta kétségbeejti a fiatalokat, naponta szüli bennük az ellentmondásokat. Mert a munkás- és parasztgyerekek otthonában egészséges és becsületes a politikai és emberi légkör, természetes, amely magáénak érzi a szocialista társadalom valamennyi örömét és gondját, ma* Thiery Árpád cikke figyelemre méltó gondolatokat vet fei, noha egyes kitételei bővebb kifejtést érdemeinek. A cikkel kapcsolatos vitázó írásoknak lapunk hasábjain teret adunk. gáénak érzi a munkáshatalmat. S ez a légkör hiányzik a polgári „gyerekszobából”. Persze, nem arról van szó, hogy a nem munkás- és parasztszülők otthonában általában ellenséges légkör uralkodik, mert egyszerűen valótlan lenne ilyesmit állítani. De a mi társadalmunkban sok olyan ember él — családostól —. akiknek azelőtt „jól ment”. Itt élnek, dolgoznak, látszólag feltétlenül egyetértenek társadalmi rendszerünkkel, de otthon bezáródnak a külvilág elől a kapuk, és kísért a múlt. A gyerek az iskolában, az utcán, az életben járva-kelve, naponta szívja magába a szocializmus világnézetét, gondolatát, amely kétségtelenül megfogja, lelkessé, bátrabbá, egyenesebbé, alkotóbbá teszi. De otthon sokszor mást lát, mást hall. A szülők természetesen nem szeretnek általában a „jobb napokkal” dicsekedni, csak otthon. A szülői tekintély és a csodálatosan szőtt legendák a régi világról — megejtik a gyerekeket. Persze, az ilyen szülők a világért se politizálnak, mert őket nem is érdekli a politika. S a vasárnapi ebédek, vagy hétköznapi családi vacsorák utáni méla hangulatban minden hang, minden elejtett panaszos sóhaj, a régi „történetek” a húsz év előtti cselédlányt, a valamikori főtanácsosságot, az előkelő világ nagy gálaestjeit, a kizsákmányoló osztálytársadalmat idézi. S tükrözi általában a régi társadalom világnézetét. — Ma csak ez vagyok, vagy az vagyok fiam, de húsz évvel ezelőtt? ! ! ! Tudod milyen jó világ volt. . . mindenkinek ... — sóhajtozik a papa, és az emóció nagyobb hatásának kedvéért a mama szemében is megjelenik egy szerény könnycsepp. S a gyerek? A meghitt, otthoni beszélgetésekből kirajzolódik előtte valami eldorádós életforma, csodálatos, mesebeli álomvilág, valami olyan, amit elképzelni is nehéz. S a mindennapi élet, az iskola, az új könyvek, a színház, és a mozi minderről csak a nyomorúságot, a tömegek iszonyú kizsákmányolását idézi. Az igazságot. Nem csoda, ha az ilyen légkörben nevelkedő gyerekekben valami megtörik. Elsősorban is a hit. Elvesztik lábuk alól a talajt, nem tudnak hinni az embernek, nem tudnak hinni jóformán semmiben. Sok szó esik a nevelésről, s talán éppen az ilyen szülők emlegetik legtöbbet saját nevelési módszereik mindenhatóságát. Pedig, ha statisztikát készítenénk arról, hogy a jampecek milyen otthonokból kerülnek ki többségükben, az ilyen szülők meg- hökkennének. Csoda-e, ha az ilyen otthoni légkörben a fiatalokat összetörik a lelki defektusok? Csoda-e, ha vadak, nyersek, és máról holnapra terjedő gondolkodásuk rabságába jutnak? Ha ragy áhítattal tanulmányozzak a nyugati folyóiratokat, az ottani életformát, a divatot, itúadent, mert legközelebb áll a meghitt otthoni beszélgetések tárgyi valóságához? Persze, az ilyen szülők megrémülnek, amikor kiderül, hogy az ilyen nevelési módsze■•, az otthoni egészségtelen, álszent és kétszínű légkör messze sodorja a gyerekeket az általános emberi normák határától is S a szülők ilyenkor rendszerint a rendszert szidják. Pedig, ha őszintén gondolkodnak, könnyűszerrel megtalálhatják, hogy gyerekeik miért botladoznak a mi társadalmunkban, miért idegenek, és miért nehezebb sok esetben a társadalom írott és íratlan törvényeihez igazodni. Az ilyen otthonokban uralkodó családi szemlélet tulajdonképpen a: „nem az a fontos az életben, ami jó és helyes, hanem az, amitől te jól érzed magad” — gondolatot hirdeti. Ezzel a gondolattal viszont a mi társadalmunkban létezni nem lehet A polgári és egyéb származású gyerekek többségénél ez a helyzeti hátrány fennáll, de behozható, és be kell hozni. Hiszen ez a társadalom nem választ ki külön hadsereget a szocializmus építésére. Nálunk egyetlen követelmény van, amely viszont minden dolgozó ember számára kötelező: a szocializmus emberi normája. A munkáshatalom iránti hűség, az emberek alkotóerejének megbecsülése, a becsületesség, a szocialista értelemben vett humanizmus. Nincs tehát külön hadsereg, és ezek a fiatalok maholnap az élet kapujához érnek. S nem közömbös, hogy milyen tarisznyával, milyen tartalommal, milyen szellemmel. Lehet, az ilyen szülőknek nehéz belátni, hogy a húsz év előtti „régi jó idők” elmúltak, s ha napi munkájukkal be is illeszkednek a társadalomba, otthon mégis megőrzik a múltat. De a gyerekeket nem őrizhetik meg a múlt számára, mert ők már a mában élnek, és a holnapnak nevelődnek. Ez nemcsak politikai felelősség, de elsősorban szülői. S ennél még többet is lehet tenni. Ha ilyen értelemben nehezebb az ilyen fiataloknak — mert nehezebb —, akkor segíteni kell rajtuk. Iskolában, életben, színházban, moziban, klu- bokbán, táborokban és egyebütt, ahol csak közösségben vannak. A munkás- és parasztfiatalok a maguk egészséges, ösztönös életszemléletükkel, a szocialista társadalom iránti hűségükkel segítsenek. Fogják kézen az ilyen fiatalokat, fújják ki fejükből az áporodott levegőt, amit otthon beléjük töltenek. Kísérjék őket figyelemmel a közösségben, és senkit se hagyjanak magára. A közösségnek nagy ereje van, és a közösség mindig segíthet az embereken. Ez is egy mód, hogy a munkás- és parasztifjúság a szocializmus képére alakítsa az ilyen fiatalokat — amellyel az ilyen fiatalok számára is megteremthetjük a szocializmus gyerekszobáját. Thiery Árpád Két nagy jelentőségű kulturális eseményre is sor került napjainkban. Ma fejeződik be az Ünnepi Könyvhét, ahol írók és olvasók találkoztak, s ma ünnepeljük a pedagógusok napját, azokét, kik ezeket a könyveket és mindennemű könyveket legelsősorban a tanuló, művelődő, olvasnivágyó emberek — és nemcsak gyerekek és fiatalok — kezébe adják. Az Ünnepi Könyvhét sikerét, eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint a tele könyvesboltok, s a könyvsátrak nagy forgalma és az az érdeklődés, amelyről az üzemi, hivatali könyvbizományosok beszámolnak. Szinte lemérhető évről évre hogyan növekszik az olvasó emberek száma, hogyan válik mindinkább mindennapi élet- szükségletté a könyv. S milyen könyv? Mert a felszabadulás előtti időkről sem lehet mondani, hogy nem olvastak az emberek. Hazugság lenne ezt állítani, hiszen a városi emberek jó része olvasott. De milyen vékony volt az a réteg, amely igénnyel nyúlt a könyvhöz, amely megválogatta mit vesz kezébe. Ugyanakkor hódított a tízfilléres ponyva, serdülő lányok falták, és serdülő lányokkal falatták a Courts Mahlert, az ifjúság egy rétege előtt Kockás Pierre volt az eszménykép, meg Vasöklű Bill, a cowboy. Áradt a ponyva — amelynek ponyva mivoltán az sem változtatott, hogy némelyikét kemény borítóval látták el — ugyanakkor megfizethetetlenül drága volt az irodalom értékes terméke. A polgári írók legjobbjainak is nem egyszer nehézséget jelentett egy-egy regényük, kötetük megjelentetése, a társadalmi rendet bíráló írások pedig csak a legritkább esetben láthattak napvilágot, s közülük is csak azok, amelyek még »elviselhetők« voltak az uralkodó osztály számára. Az idei könyvhét megint fényes bizonyítéka annak, hogy olvasó nemzet lett a magyar. S ma már nemcsak az értelmiségi foglalkozású emberek olvasnak verset, novellát, regényt, hanem életszükségletévé vált a könyv munkásnak, parasztnak. Ezt bizonyítja az a több ezer kötet eladott könyv és az igény amellyel a vásárlók eze. két a könyveket kiválogatták. Másik ünnepünk, a pedagógusok napja. Őket ünnepeljük ma, akiknek kezére bízta népünk az új generáció tanítását, nevelését. Elmondtuk már sokszor, mennyit köszönhetünk a pedagógusok munkájának, s arról is beszéltünk nemegyszer, hogy ezt a munkát meg is hálálja államunk, ma már nemcsak erkölcsiekben, hanem anyagiakban is. Nagy és tiszteletreméltó feladat a pedagógusoké. És hatalmas felelősség is egyszersmind. Ök indítják útnak azt a gyermeksereget, amely egykoron majd gazdája lesz az országnak, S nem mindegy, milyen útra- valóval látják el neveltjeiket. Akkor, amikor arról beszélünk, hogy nem egy kérdésben ellentmondás van ma még az iskola hatása és a szülői ház hatása között, amit a gyermekre, annak életszemléletére gyakorolnak, szólni kell arról is, hogy egynémely esetben nem elhanyagolható jelentőségű törést okoz a gyermek lelkében, amikor azt látja, hogy tanítója, tanára csak a tananyagot »adja le« számára, de nem hatja át a meggyőződés, a hit és bizalom abban, amit mond. Mindenekelőtt minden nevelőnek önmagával kell tisztáznia mindennapos kötelesség-e számára az előadott tananyag, vagy hivatástudat, mélységes meggyőződés. nevelni, formálni akarás hatja-e át minden szavát? Tanítani és nevelni együtt, egyazon időben. Tanítani és nevelni az előadott tananyaggal, de tenni ezt az iskolai és iskolán kívüli mindennapos, sőt minden perces magatartással, viláz- nézettel, életszemlélettel. Pedagógusaink túlnyomó többsége ma már nemcsak tanít, hanem nevel is. És szocialista szemléletre nevel, ök nyújtsanak elsősorban segítséget azoknak a kollégáiknak, akik még nem jutottak el a szocializmus teljes, maradéktalan, minden kérdésben egyértelmű igenléséig, akik még ellentmondást látnak az előadott tananyag és egyéni véleményük között. Segítsenek önmaguk, kollégáik és mindenekelőtt neveltjeik, a jövő generáció, a nemzet jövője érdekében. Két ünnep. Mindkettő kultúránk, művelődésügyünk ünnepe. De ma már egyre kevésbé válnak el ezek az ünnepek a hétköznapoktól. Hiszen a könyvheti könyvforgalom alig valamivel magasabb a mindennaposnál. Nem azért mintha a könyvheti vásárlás kevés lenne, ellenkezőleg: a mindennapos vásárlás igen magas. Pedagógusaink megbecsülése nem ünnepi szólam, amit szépen feldíszített pulpitusról az esztendő egy napján elmondunk, hanem mindennapos, kézzelfogható valóság. Mert minder napunk közvetlen, természtes ügye a kultúra. Értelmiségieknek csakúgy mint a munkások, vagy a parasztok számára. Letenyei György TAVASZI AG Leng a friss szélben a tavaszi ág, több, mint a május, mintha a világ értelme volna és felelete, egy rebbenő rím, lágy lehelete virgonc szélben és a súlyos szavak alig értik a sóvár vágyakat, ahogy az élet újuló s örök áramkörében test és test között, virág és virág, föld és ég között, 4tárt ablakodon szobádba szökött, s jelkép lesz minden, a tavaszi ág, az erkélyen a bimbózó virág, amely naponta újra mondja, hogy mégis megérte, mert minden napod ez szépíti meg, ez a tünde fény, zászlókon ragyog s szíved rejtekén. Nem is a május, mintha a világ értelme lenne e tavaszi ág, jelkép és példa, örök intelem, s győzelem is a tűnő éveken, s diadaiittas, nagy ünnepi ének, mely mindig feljebb, feljebb emei téged. CSanyi Lásxié
