Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-08 / 108. szám
(Folytatás az 5. oldalról.) Olykor felpuffad az arca a visz- szafojtott nevetéstől. Barátnője fülébe súg. — Na hallod, ez a Mari! Ki gondolta volna? Olyan rendesnek látszott... Hogy micsoda emberek vannak? A következő falat után a másik nőhöz fordul — Borzong a hátam, ha arra gondolok, hogy a barátnőm volt..; Egy ilyen? ... Te, képzeld, egyszer még a lakásomra is elhívtam ... Hogy néha milyen könnyelmű az ember !. > > Ugye? ... Te! Nézd azt a férfit a sarokban. Azt hiszem, újságíró. Majdnem alszik, de csinos, mi? A bíró rendületlen egykedvűséggel olvassa a vádiratot. — ... a vádlott, mint a vállalat pénztárosa... a bizalmi munkakört kihasználta.... háromezer forintot sikkasztott... a tanúvallomások alapján beigazolódott, hogy az eltulajdonított pénzt férfiakra költötte... A vádlott görnyedt háttal ül a pádon. Ha felnéz, a bíró feje mellett a kép üvegtürkében a háta mögött fészkelődő barátnőket látja és elcsügged. Csúnya. Lófogait rrvég a csukott száj se tudja elrejteni. Arcéle nyújtott, orra, álla hosszú és hegyes. Haja kócos, mint a tavaszi hajnal bíboros bárányfelhői. Arccsontjai merészen kiülnek, a bőre patta násos. Sovány, Első pillantásra még azt is nehéz megállapítani, hogy öreg vagy fiatal. Ha a fejére kendőt kötne, vállait fekete berliner borítaná, akár anyóka is lehetne. Csak egy kevés árnyék kell az arcára. Görnyed. Mozdulatlansága súlyos és eset. len. Még sohasem állt bíróság előtt. — Kiáltani kellene — gondolja A bíró váratlanul felnéz. Tekintete a zöld lámpaernyőről a vádlott arcára zuhan, s mintha a tanácselnök hangja egy pillanatra megcsuklana. Micsoda arca van ennek a nőnek! A bíró félrenéz, folytatja a vád ismertetését. Kiáltani kellene. A vádlott arca reszket. A bíró szavába kell vágni... Nem így van kérem! Tisztelt Bíróság! Valami hiányzik a vádiratból! Valami... amit maguk nem értenek, nem tudnak, ami nekem, nekem a sikkasztó Pintér Máriának mindent jelentett. Hiányzik, mint kihűlt kályhából a tűz... kérem ... — s a vádlott torkát könnyek szorítják. Az íróra néz. Tekintetük összeakad, és a nőben mintha egy pillanatra kialudna a kétségbeesés. Feje a vállai közé csuklik. — A vádlottat szerették a vállalatnál ... — hallik hidegen, szemrehányóan a tanácselnök hangja. A vádlott arcán • gomolyog a szomorúság. Szerettek? ... Nem Nem igaz ez kérem... engemet nem szerettek. Utált mindenki. Ha lehetett, elkerültek, mert csúnya vagyok .... Nem. Nem tudják maguk, nem értik, hogy én miért vártam annyira mindig a fizetési napokat. Jobban. mint az anyámat gyermekkoromban, ha a gyári szirénát meghallottam... Szerettem a fizetési napokat. Olyankor mindig annyi ember volt körülöttem. Akkor eszükbe se jutott, hogy csúnya vagyok. Jöttek a pénzért. Néha a kezem a kezükhöz ért... nevettek ... Nekem is jutott a tréfálkozásból... nekem is jutott kedves szó ... Nem, Nem kérem, engemet akkor se szerettek, csak nem jutottam eszükbe... de én a közelükben voltam. Engem nem szerettek ... Tudom .., tudom én kérem ... (A vádlott szemhéjai alól két csepp kisurran.) Tudom. Én kérem, mindig egyedül mentem haza. Engem nem vártak a kapuban munka után ... Engemet senki se várt. Tudják, ha véletlenül mégis ösz- szeakadtam valakivel a vállalattól, a másik utcasaroknál rendszerint sürgős dolga akadt... (A vádlott feje a mellére hanyatlik.) Nem értik ezt maguk ... minek Is mondanám,., Nem szerettek, Értik? Én tudom. Minden csak látszat volt. Néha az ismerős lányok meg asszonyok csak azért mentek velem végig az utcán, mert csúnya vagyok. Tudom, a csúnya nő mellett az is megszépül, akire máskor rá se néznek. (A bíró már fáradt, szokatlanul hosszú a vádirat, s szinte a fogai között szűri a mondatokat: — A vádlott beismerése alapján, beigazolódott, hogy szerelmi viszonyban volt...) Nem tetszenek ezt érteni. Nem. Hiába is mondanám. Hiába mondanám, hogy éveken át készültem az első szerelemre. Az igazira .; -. Nem tudtam egyedül lenni! Értik? !! ! Tudják maguk, hogy mit jelent hosszú estéken egyedül hallgatni a csendet? Tudják maguk azt. hogy az apámat a háború vitte el? Hogy anyámat a fél szeme után a bánat? ... Mit tudják ezt maguk, csak azt, hogy bűnös vagyok ,., Igaz. örültem, ha gyerekkoromban kézenfogtak, és fájt, amikor a rokonok azt mondták, hogy szebb is lehetnék. Én tudom, minden jót maguknak köszönhetek ..; tudom, de ha most ezt megmondanám, akkor maguk azt hiszik, hogv enyhítést akarok .., Nem. De én maguknak köszönhetem, hogy iskolába jártam, hogy a szekrény otthon tele van ruhával... Tudom én. Maguk nem adhattak többet. A szívemet nehéz megtölteni.. A bíró mellett az az asszony rám. néz. Mintha simogatna. Az anyám szeme is így csillogott... de neki csak egy szeme volt, mert a másikat elvitte a gyár .:; (A vádlott szeméből csendesen, arcának rezdülése nélkül hullik a könny.) Tetszik tudni tanácselnök elvtárs, egyszer elhívott a barátnőm a lakására. Az, aki ott hátul a süteményt eszi, és hallom, hogy súgdolózik ... Amikor eljöttem tőlük, egész úton sírtam hazáig Tudja, milyen érzés at, ha valakit a szeretetért, a boldogságért gyűlölnek? Szörnyű és tehetetlen érzés. Fájt, hogy gyerekei vannak. Fájt, hogy örül, fájt, hogy fölényes tud lenni, és fájt. amikor a férje azt mondta előttem: hagyd anyukám a mosatlant, kíméld magad... S tetszik tudni, amikor a férje a tenyerébe fogta előttem a barátnőm fejét és megcsókolta, titokban elsírtam magam. Mintha kést szúrtak volna a szívembe Egész éjjel nem aludtam. Tanácselnök elvtárs, maga nem tudja, hogy egyszer egész éjjel arról álmodoztam, hogy megis- merkedek egy híres festővel. Olyan híressel, mint aki Mom Lisát festette Tessék elhinni, hogy szégyenlős vagyok, engemet kombinéban még csak nők láttak, de én olyan szívesen levetkőztem volna előtte meztelenre... hogy lefesthessen. Magamban elneveztem a képet... a Csúnya Lány.., nem, nem értik maguk, hogy mindent akartam, csakhogy ne érezzem mindig a csúnyaságot. (A vádlott lecsukja a szemét, és olyan, mintha ülve elaludt voL na.) Szörnyűek voltak az éjszakáim. Egy időben mindig anyámra gondoltam, s vártam, hogy hamarosan meghalok, Fáj. Fáj, értik? Nagyon fái. Az fáj, hogy elvettem a pénzt. Nem hinnék el, ha azt mondom, most ügy érzem, mintha az anyámtól vettem volna el... Maguk ezt nem értik, csak a háromezer forintot. .. Hát tessék! Nézzenek rám! Nézzék az orromat. a fogaimat! Hát nézzenek rám!... (A vádlott hangosan felzokog.) Mindig gyereket akartam ... Azért kellett a pénz. Férfire. Mert pénz nélkül nem kellettem. Akkor jött az első, amikor egy este két haszontalan fiú összesúgott mögöttem: hű, milyen csúnya ez a Pintér Mari! Meghallottam ... Érezték már maguk, amikor úszás közben a hullám a torkukba csap? i (A bíró csodálkozva ráncolja a homlokát. Az ügyész már befejez, te a vádbeszédet, de nem érti, hógv a vádlott máért nem védekezik.) Úgy mentem el akkor, mint akin korbáccsal véeigvertek, pedig olyan szívesen jártam a fiatalok közé. Sokat nevetgéltünk, játszottunk, néha előadásra mentünk ... Jó volt.. de azon az estén rádöbbentem, hogy bármit csinálhatok, én akkor is csúnya maradok ... Sírtam az utcán. Az egyik saroknál megszólított egy férfi. — Miért sír, kislány? Egy pillanat alatt összeszedtem magam, s mintha valami azt súgta volna, hogy ez a férfi órák óta engem vár. — Mi köze hozzá? — hüppög- tem, és még jobban megeredtek a könnyeim. Megsimogatott. Vigasztalt. Mellettem jött és olyan volt, mint egy eltévedt kisfiú, akit kézen kell fogni. — Elvinném magát valamilyen szórakozóhelyre... magának most kikapcsolódás kell... de nincs nálam annyi pénz... — mondta zavartan. A bőr megborzongott a hátamon. Nem is gondolkoztam, kicsúszott a számon. — Nekem van pénzem ..; így kezdődött. (Nem értem, miért nem védekezik? Csak semmitmondó válaszokat ad, mindent elismer — tűnődik a tanácselnök.) így kezdődött kérem. Soha nem mondtam meg a nevét senkinek De én már tudom, hogy nem boldog az, aki így keres menedéket a boldogsághoz. Egy fa még nem erdő. S az erdő biztonságot ad. Most ha azt mondanám, hogy tudom, érzem, nekem akkor ott kellett volna maradnom a ki- szes fiúk között, akkor azt gondolnák, hogy menteni akarom magam . .. Pedig nem. Tudom, hogy szembe kellett volna nézni a két fiúval. Megmagyarázni, hogy mit jelent szépnek vagy csúnyának lenni... Elmeséltem volna a gyerekkoromat. Leültünk volna egy sarokba, s mondom ne- kik az életemet, az apámat, aki vasúti fűtő volt, és anyámat, aki nek félszemét elvitte a gyár. S elmondtam volna, hogy amikor anyám hordott, a kilenc hónap alatt egyszer sem ehetett any- nyit, amennyit szeretett volna, mert apám sokáig munka nélkül volt... S elmondtam volna, .hogy nem volt testvérem ... nem volt első szerelmem... Nem maradtam ott akkor este. Berúgtunk a férfivel. Az én pénzemen. Aztán feljött a leírásomra. Mindig pénzt kért. Később már nem is kérdeztem, hogy mire. s egyszer a barátját küldte maga helyett... És én bérem, mindig vártam a gyereket. A sze- retetet... hiába ... (A vádlott végigsimít a homlokán, mintha a tenyerével felhői űzne.) Mindegy most. Nagyon fáradt, vagyok Egyedül érzem magam... Ezt kellett volna még a vádiratba írni, vagy én mondtam volna el a bíróságnak, de félek, l)ogy nem értik meg ... Meg bűnös is vagyok .. Ilyenkor mindegy, hogy mit mond az ember... ugye? Tudom, nekem vissza kell mennem a belvárosi fiúkhoz ... mert onnan indultam ide ... Majd újra kell kezdeni, ha letelik a büntetésem. ?•! A bíró feláll. Mindenki feláll. A vádlott könnyeiben elmosódnak az arcok, a tárgyak s mintha távoli tenCTerzÍ!gás lein-' fülében, úgy hullámzik az ítélet. — A Magvar Népköztársaság nevében ... nyolchónapi börtön- büntetés ... Este van. A mandulaszemű hölpv a vacsora utáni mosatlant viszi a konyhába. A bíró papucsban, ház'ka’oöt- ban az új polgári perrendtartást tanulmányozza otthon. A riporter kávét szürcsöl az eszpresszóban, és délután megírta a hét nagy rinortiát. A tárgyalásról tíz sort adott. A vádlott kimerültön alszik. Álmában divatos, lomba slágert hall, és az első férfi tánc közben átfogja a derekát. * Látszólag semmi nem történt. Ma szerda volt, holnap csütörtök lesz. S aki ezt a szokatlan törtóCSÄNYI LÁSZLÓ: FECSKE-DAL A fecskét később vettük énre, oly váratlanul érkezett, , de lármás-víg esivltelise úgy cikázott a ház felett, mint ő maga. Egy merész ívet rajzolt az égre hirtelen, s váratlanul sokkal szelidebb kört vont a szárnya a szemem már követni sem bírta, ő meg mint aki tudja, semmiség, mert röpte biztosabb s erősebb és testvére az égi kék, szállt az áttetsző azúr égen, tündöklőn, mint a szép remény, mint látomás a déli fényben, mint aki már maga a fény, szinte testetlen szállt felettem, a szárnya súrolta a fát, most itt van, de a másik percben, a szomszéd kerten suhan át, aztán már ott sincs, visszavlllau a lágy kékből az ág-közön, majd a rőt fényben tova illan, mint egy látomás. Köszönöm. HATVANI DANIEL: A pénz csengése Üveg-asztalnál nagy fotelben ül a bankár. Elzsírosult puha kezében megcsendül a pénz. a font, a frank vagy a dollár. Cseng a pénz egyre pergő ütemre akár a dzsessz vagy a rokendroll. 1 Szép ez a zene hiszen munkás-verejték gyöngyözik át érces futamain a kisemmizettek az éhesek a proletárok izmai roppannak össze e csengésben az ültetvények nyomor-sóhaja a sötét-arcú négerek dala a tam-tárnok zokogó robaja süvölt át e csengésen és ahol a rémület egymáshoz veri bomba-fogait hogy tűzoszlopok szakítsák át a szabadság suhogni készülő főnix-szárnyát ott az elnyomás véres ágyúja dörög e csengésben ahol a profit krokodil-szája összemorzsolja a széphangzású szabadság-jogokat a gyűlölet lobban át e csengésen. És cseng a pénz egyre míg préselhető a proletárok görcsökbe-rángó izmai. De mi lesz a csengésből ha a felhőkarcolók tövében a görcsök egyszer millió kővel megrakottan iszonyatosan feloldódnak a forradalomban?! I Boldog bosszankodás (Folytatás az 5. oldalról.) — Hát akkor miért nem hoztad el, fiam? Erre felbuzog hangos sírása. Hüppögve tördeli a szót, alig értem meg. — Mert.. nem engedték!... Csodálkozom. — Nem? ... Kik nem engedték? — É.. .édesapám .. — ö hát a bűnös? Fejét rázza megint. (Ez rossz szokása, még el kell hagyatnom vele.) — Ha ő nem engedte, hogy elhozd, akkor ő az, nem? — Nem, mert a múltkor meg édesanyám,. — Két hete ő nem engedte? — ö... Rejtély. A megoldásra — milyen rövidlátó is az ember néha! — nem jövök rá. és bosszúsan ri- pakodom a gyerekre. — Hogy-hogy nem engedték? Az a könyv nem az övék! A könyvtáré!... Feri megszólal, és hangjában meglepett csodálkozás: hogyan lehet, hogy én, a felnőtt, az ő mestere nem találok rá az igazságra?! — Tanító bácsi... nem azért!.. Csak., .csak amikor én netet lejegyezte, szomorúan ilp ; olvastam, édesanyám megnézte a leszti a kézirat vécére — egy na- | könyvet, olvasott belőle kicsit, az- pilap bíróság' tudósítása alapján ! tán azt mondta, hoey ő is elolvas, írta: Thiery Árpád. I sa, Édesapám először mérgelődött, hogy mért bújja minden este azt a könyvet, de édes olvasott belőle hangosan, és akkor édesapám azt mondta, hogy addig az istennek se hozhatom el, amíg ő Is végig el nem olvassa ... — Ezért nem hoztad el? — Ezért.., Mert édesapám még csak ott tart, amikor Dobó István kitűzeti a fekete koporsót a várfalra ... és .., és addig nem hozhatom el, amíg nem győznek az egri hősök ... tanító bácsi kérem .. Feri már nem sír, mire idáig elér a történetével, inkább kíváncsian néz rám, vajon mit szólok az egészhez? Mit szólhatnék? Bosszankodtam az imént még, a rend megbomlása miatt, de most a művészet, az irodalom gyönyörű, nagy erejét és a mi népünk szép szomjúságát megérezve — öröm lombosul föl a szívemben. Kezem megpihen a kisfiú kócos fején. Megsimogatom. — Jól van, Feri, nem haragszom. Mondd meg édesapádnak, jó olvasást kívánok neki. Azt is mondd, hogy van ám még több könyvünk is! — Megmondom, tanító bácsi! — rikkantja Ferencünk vidáman, s elköszön. Utána nézek az ablakból. Nynr- gal, nyargal, mint egy kis két lábon száguldó rakéta ... Ilyen is van a mi életünkben. De jó!... Vasvári László
