Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-04 / 104. szám
Hgjiiv Szekszáxd Egyetemi Könyv’' Péos, Szepessy Psz, VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A £1ÁG:Y Á -R - s 2 O CI A I.! S 1A -M U N K Á S P-Á; R í r Szerda I960, május 4. V. évfolyam 104. szám * ARA: 50 FILLÉR Rendelet a céltakarmányok előállításáról és forgalmáról Az élelmezésügyi miniszter és & földművelésügyi miniszter — a Szövetkezetek Országos Szövetségének elnökével egyetértésben — közös rendeletet adott ki a céltakarmányok előállításáról és forgalmáról. A rendelet kimondja, hogy a baromfi, a sertés, a s^rvasmarha vagy egyéb állat etetésére szolgáló gyári úton előállított takarmányok tartoznak a rendelet hatálya alá. Forgalomba csak olyan céltakarmányok kerülhetnek, amelyeket az országos szabványnak, illetőleg — szabvány hiányában — a földművelésügyi miniszter és az élelmezésügyi miniszter előírásának megfelelő összetételben és minőségben az élelmezésügyi miniszter által kijelölt állami vagy szövetkezeti vállalat állít elő. Cél- ír karmányt csak kifogástalan és jó minőségű alapanyagból szabad készíteni, minőségét, összetételét, valamint a gyártás körülményeit az illetékes felügyeleti szervek rendszeresen ellenőrzik. Befejezéshez közeledik a népi ülnökök jelölése Amint árról korábban hírt adtunk, megyénkben is újjáválasztják a népi ülnököket. A jelölések április 15-én kezdődtek megyénkben és nemsokára befejeződnek. A népi ülnököket a különböző üzemekben, vállalatoknál, termelőszövetkezetekben a dolgozók jelölik termelési értekezleteken. Megyénkben összesen 700 népi ülnököt jelölnek. abból a paksi járásban 130-at. Legtöbb helyen már megtörtént a, jelölés. A Paksi Konzervgyár dolgozói 20, a téglagyár dolgozói 3, a Duna- földvári Kendergyár dolgozói 10 és az Alkotmány Tsz tagjai öt személyt jelöltek népi ülnöknek. — Köztük sok van olyan, aki a korábbi években is mint népi ülnök játszott közre az igazságszolgáltatásban. Több munkásmozgalmi múlttal rendelkező veteránt is jelöltek az üzemekben. A jelölteket járási, városi és megyei tanácsüléseken választják meg május 15 és június 19 között. ____ T izennégy kiemelt növény önköltségét figyelik meg az idén a németkéri Ságvári Termelőszövetkezetben gazdaságossáJanuár 1-től kettős könyveléssel könyvelnek a németkéri Ság- vári Tsz-ben. A kettős könyvelés adatai alapján az állattenyésztés hozamainak és 14 kiemelt növénynek az önköltségét kísérik figyelemmel, hogy ebből megállapítsák a termelés gát. ' • A termelőszövetkezet számviteli dolgozói megtették az önköltségszámításhoz szükséges adminisztratív előkészületeket. Termelőszövetkezeti beruházásokról tárgyalt a megyei tanács vb. Kedden ülést tartott a Tolna megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága dr. Tuska Pál elvtárs elnökletével. A vb. elfogadta a lejárt határidejű vb. határozatok végrehajtásáról szóló jelentést, amelyet dr. Tuska Pál elvtárs terjesztett elő. Ezután Szűcs Lajos elvtárs, mezőgazdasági osztályvezető jelentését vitatták meg a termelőszövetkezeti beruházások előkészítésének és kivitelezésének helyzetéről. A termelőszövetkezetek gazda sági megerősítésének egyik alapvető feltétele a különböző gazdasági épületek — istállók, magtárak stb. — építése. Az idei évre a Földművelésügyi Minisztérium több mint 100 millió forint hitelt biztosított. A kitűzött tervfeladatok megvalósítása azonban nagyon sok tényezőtől függ. így tehát nyilván sok problémát kell leküzdeni annak érdekében, hogy ezek a tervfeladatok megvalósulhassanak. A napirend során igen széleskörű vita alakult ki és nagyon sok olyan gyakorlati problémával foglalkoztak, amelyek megoldása nagvban elősegítené a szövetkezeti gazdaságok erősödését. Dr. Vígli Dezső elvtárs, a végrehajtó bizottság ' elnökhelyettese többek között ezeket mondta: — Tűrhetetlen állapot, hogy az építkezéseken sokszor egészen kis értékű anyagok hiánya miatt állnak le. Éppen ezért közös érdek hogy behatóbban vizsgáljuk a kivitelező vállalatoknál az anyagbizto sítást. Sok minden múlik a tsz építkezéseknél, a tanácsi szerHová lett a petróleum ? Mennyi a negyedkiló cukor ? Ki vásárol öt deka szalámit ? __ Mennyibe kerül negyedkiló kristálycukor? A hölgy, akitől ezt kérdeztem, csodálkozva néz rám, aztán számolni kezd: — Egy kiló az... akkor fél kiló... tehát a negyedkiló... — így aztán lassan kiszámítja, mennyit is kóstál a kérdezett cukormennyiség. Egy másik háziasszonytól tizenöt deka hús árát kérdeztem. Ugyanúgy számolgatta ki, ahogy az előbbi a cukor árát. A negyedkiló, a tizenöt deka a vásárlásnál ismeretlen fogalmak lettek Negyedkiló cukor gyakorlatilag nincs, mert eny- nyit senki sem vesz, hanem a legrosszabb esetben is legalább félkilót. A húsnál ugyanez a helyzet. A kenyérbolti eladónak nem áll rá a keze, hogy negyedkiló kenyeret messen le a vekniből, az egyik fűszerüzletben hárman sem emlékeznek arra, mikor vett valaki öt dekányit a háromhatvanas szalámiból. A legkisebb tétel tíz deka volt. A villamosítás ma már Tolna megyében lényegében befejezettnek tekinthető, hiszen két község kivételével mindenüvé bevezették már a villanyt. A petróleum, mint világítóeszköz lassan már csak a múlt amiékeként él, o gyertyának is hovatovább csak halottak napján lesz kelete. A szekszárdi földművesszövetkezet áruházában a cipőpult előtt ácsorgunk néhányon. Kilencven forintért kínál az eladó egy pár cipőt. Mi tagadás, láttam már szebbet is, de egészen szemrevaló, hasznosságához pedig nem fér semmi kétség. Mielőtt az árat is tudatná velünk, többen érdeklődünk a cipő iránt. Köztünk egy falusias kinézésű, középkorú asszony is. űcsényi, vagy decsi lehet. Már- már kérné a cipőt, de amikor meghallja az árát, elhúzza a száját: — Csak kilencven forint? — Nem vette meg, ellenben egy semmivel sem szebbet s legfeljebb alig valamivel jobbat elvitt. — Háromszázhúszat fizetett érte. A MÉSZÖV vezetőitől arról érdeklődtem, mi az ami mostanság nem fogy a földművesszövetkezeti boltokban. A válasz meglepő: Többek között nem veszik a papucsot és a tutyit. Vagy csak alig-alig. Falun. S mi az, ami fogy? Villamos- sági cikkekből négy-ötszöröse a néhány év előttinek. A sztár :ermészetesen a mosógép. Motorkerékpár is körülbelül négyötször annyi fogy, mint mondjuk három éve. S mennyi fogyna, ha Danuvia is, Pannónia is lenne korlátlanul. Bútor az elmúlt évben pontosan kétszer annyi talált vevőre h boltokban, mint 1954-ben, vagy 55- ben. És a húsfogyasztás?! Mivelhogy el sem tudunk képzelni egy ebédet hús nélkül. Már a marhahúst is fanyalogva fogadjuk, disznóhús legyen, ha hús, és az is a javából. 1938-hoz képest körülbelül kétszeresére emelkedett az egy főre eső hús- fogyasztás. Ez természetesen csak a hentesüzleti vásárlásra vonatkozik, hogy baromfiból mennyit vásárolnak össze, akár csak a szekszárdi piacon is szerdai, vagy szombati napon, ugyan meg nem tudja mon- _ dánt senki. Hová lettek a petróleum- lámpák, miért divatjamúltak már a kerékpárok, miért nem. tudják az asszonyaink, hogy mennyi is az a negyedkiló cukor? Miért nem elég a bútor, a motorkerékpár, az autó, meg sokszor a hús is és a hal (pedig húsz forintért ugyancsak név- olcsó) — a válasz kézenfekvő. S anélkül is tudja mindenki hogy az újságíró ideírná. LETENYEl GYÖRGY vek és az egyéb illetékes hivatalok szervezési munkáján. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a jó szervezéssel és az egyéb feltételek biztosításával minél jobban segítsük a tsz-épít- kezéseket. Sándor Gábor elvtárs az építési és műszaki osztály vezetője az építési anyagellátás több időszerű kérdésével és a tsz új tanyaközpontjainak vízellátási kérdésével foglalkozott. Megemlítette azt a problémát és kutatta okait, hogy több helyen megkezdték a tanya- központ építését, ugyanakkor nincs biztosítva hozzá a víz. Báli Zoltán elvtárs a bátaszéki Búzakalász Tsz elnöke kifogásolta, hogy sok esetben építkezni kezdenek egy-egy kijelölt tanyaközponton anélkül, hogy meggyőződtek volna arról: biztosítható lesz-e az állattenyésztéshez szükséges víz. Walter János elvtárs, a végrehajtó bizottság elnökhelyettese egy igen nagyjelentőségű problémával foglalkozott. Nem áll módunkban, hogy a tsz-ekben máról holnapra, mint ahogyan az szükséges lenne, minden építkezési, beruházási problémát megoldjunk. Ennek anyagi feltételei vannak. Ezért felvetődik a kérdés, hogy a rendelkezésre álló keretből kevesebb, de a legmodernebb követelményeknek minden tekintetben megfelelő, szép kivitelű, úgynevezett összkomfortos gazdasági épületeket létesítsünk, vagy modern de több férőhelyes istállókat és nagyobb befogadóképességű magtárakat. Sürgető az állatállomány elhelyezése és az a lényeges, hogy biztosítani tudják a közös tartást, gondozást még akkor is, ha ez nem a légmodernebb istállókban történik. Daradics Ferenc elvtárs, a megyei pártbizottság másodtitkára többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy fokozottabban kell igényelni a patronáló üzemek segítségét. Ezzel is nagy előrehaladást lehet elérni. Felszólaltak még dr. Bercsényi Vince a bonyhádi járási tanács vb. elnöke, Berta Kálmán, a tervi osztály vezetője, valamint Sza- lontai János és Sári József vb. tagok. A vita tanulságainak összefoglalása során dr. Tuska Pál elvi társ mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy óvakodni kell a tsz-építke- zések során minden felesleges pénzpocsékolástól s minden lehető módon csökkenteni kell az önköltséget. Pillanatnyilag nem vagyunk olyan helyzetben, mivel nagyarányú ■ előrehaladás történt a termelőszövetkezeti mozgalom terén, hogy mindenütt a légmodernebb technika szerint építkezhetnénk. Ebből kell kiindulni, s akkor a rendelkezésre álló pénzt és anyagot eredményesebben használhatjuk fel. Megvitatták a pénzügyi osztály vezetőjének, Vancsa Sándor elvtársnak a jelentését is a múlt évi zárszámadásról és a tanácsi vállalatok tavalyi pénzgazdálkodásáról. Egyéb ügyekről is tárgyalt a vb. Sikerrel zárult a paksi képzőművészek kiállítása Még ma is elismeréssel emlékeznek a paksiak a nemrégiben megrendezett képzőművészed kiállításra, amely a paksi festőművészek munkáit mutatta be. A kiállításon voltaképp három festő — dr. Schank László, Kasselik László és Szabó Károly — alkotásai szerepeltek. De mellettük kiállították néhány művükét a fiatalok, Kasselik László tanítványai is. A felszabadulásunk 15. évfordulója tiszteletére rendezett kiállítás nagy sikert aratott a paksi művészetkedvelők körében, csupán a vendégkönyvet több százan írták alá, s megjegyzéseikkel bizonyították megelégedésüket a látottak iránt. A kiállítás sikere arra ösztönzi a paksi képzőművészeket, hogy a jövőben ehhez hasonlóan mutassák be alkotásaikat a közönségnek. flz amerikai szenátus megszavazta a külföldi segélyprogram törvényjavaslatát Washington: (TASZSZ) hower elnök az amerikai üzleti élet képviselőinek washingtoni összejövetelén beszédet mondott. Beszédét elsősorban az Egyesült Államok külföldi segélyprogramjának törvényjavaslatát tárgyaló kongresszusnak szánta. Meg akar- Ka győzni mind hallgatóságát, /mind pedig-a törvényhozókat ar- tról, hogy az úgynevezett kölcsö- *, nős biztonsági program költségvetésének. lefaragása »megsemmisítő hatással lenne mind az .^.Egyesült, Államokra, mind pedig >a vele szövetséges szabad világ- { rá«. > Eisenhower azzal indokolta az /Egyesült Államok évi költségveEisen- | téséből hatalmas összeget kiszakító külföldi segélyprogram megszavazásának szükségességét, hogy ha az Egyesült Államok kevesebbet költené a külföldi hadseregek fejlesztésére és a külföldi csapatok katonai berendezésére, ez »új nemzetközi feszültséget és újabb belső problémákat idézne- elő. Eisenhower beszédével csaknem egy időben tartotta ülését az amerikai szenátus, amely a kért 4174 millió dollár helyett — hatvan szavazattal huszonöt ellenében — 4125,6 millió dollárt szavazott meg a külföldi segélyprogramra.