Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-22 / 120. szám
" ■» IRODALOM OKíw&itoet NÉPMŰVELÉS * ■ ■ m Egy íróbarátomat látogattam meg balatoni villájában. Vacsorára marasztalt, és még mindig békésen poharaztunk, amikor hangtalan léptekkel leszállott az este. — írsz? — kérdeztem. — Keveset — vont a vállán még mindig sértődötten. — Pedig tudod — folytatta felélénkültén — téma itt akadna elég. Több is, mint annak idején Pesten. Itt valahogy közelebb vannak az emberek egymáshoz, s a szomszédság és a mindennapos együttlét mikroszkóp alá helyezi egyéniségüket, a megvalósult és a ki nem mondott gondolatokat. Furcsa esetnek voltam a szemtanúja a napokban is — mosolyodott el kesernyésen. — Elmondhatom neked, hiszen úgysem ismered a szereplőket. Ilyenkor nyáron különösen nagy élet van errefelé. Üdülök, rokonok, új arcok, új emberek teszik változatosabbá a nyaralóhely megszokott életét. A mi kis társaságunkhoz is csatlakoztak idegenek. Bárdi Iván hozta be őket. Róla azt kell tudnod, hogy egy éve nősült, és szenvedélyes vitorlázó. Pestről hozta az asz- szonyt, egy orvosnak a lányát. Iván jogász egy vállalatnál. Fő- foglalkozása szerintem a vitorlázás. Legalább annyi időt tölt n vízen, mint a hivatalban. Reggel hétkor-megy el hazulról, és este tíz tájban érkezik vissza. A fiatalasszonyt addig szóval tartja a rokonság. Én azt hiszem, hogy itt kezdődött a baj. De menjünk szépen sorjában. Te tudod legjobban, hogy mennyire rajongója vagyok Pest viliódzó szellemi életének, ahol az egyik szellemi impulzus éri a másikat. Azt a félszegséget azonban soha nem tudtam megérteni, ahogy az átlag vidéki respektálja az átlag pesti magabiztos modorát, utánozza öltözködését, majmolja ízléstelenségét. A vidé'-i úgy érzi, hogy Pest monumentális épületeivel, nyüzsgésével, örökös zajával, a füsttel, korommal, piszokkal és vibráló neonfényeivel közelebb van az Élet és Boldogság forrásához. Különös, ma- gasabbrendű világnak tartja a metropolist, melynek csillogása ezer izgató titkot takar. Bárdi Iván barátom jóvoltából ezen a nyáron én is összekerültem ilyen pestiekkel, akiktől mindig távol tudtam magamat tartani, amíg a fővárosban éltem. Nagyon jókedvű emberek voltak, hétvégenként jártak le vikendez- ni. Hol feleségeikkel, hol más nőkkel, akikhez való kapcsolatukat csodálatos módon senkinek nem jutott eszébe firtatni. Náluk mindez olyan természetes volt, mint az, hogv maszekok, vagy, hosy autójuk van. Nem tartom érdemesnek, hogy személyenként leírjam őket, csak egyet közülük, akinek jelentős szerepe lesz a későbbiekben. Erdősnek hívták, és az őszülő halántékú negyvenes agglegényeknek ahhoz a fajtájához tartozott, akik olyan szívdöglesztően érdekesek tudnak lenni a primitívebb nők számára. Ez as Erdős is csak akkor keltette fel figyelmemet, amikor a „Sirály"- ban észrevettem valamit közte és Judit között Judit Bárdi Iván felesége. Ha jól akarsz mulatni, csak a „Sirály”-ba menj. Maga az épület, akárcsak a kék egek vándora, karcsún és elegánsan tör a vízparton a magasba. A bárban azonban feloldódik ez a fagvoi elegancia. Mintha Hades földalatti barlangiéban iárnál, H'ián termő délszaki növények, sellők, >rven nimfák, vízalatti csókpaloták valóságát hiteti el körülötted minden. S ha meglátod Izát, a dizőzt, benne testet ölt minden eltitkolt gondolatod. Keleti metszésű szemének szomjas pillantása kihívás életre-halálra. erotikus testének ideves remegése leteperi akaraterődet és a józan értelem még meglévő ellenállását, és alt hangjának felcsendülő akkordjaiban már benne remeg a te szenvedélyed is. Ezt a tökéletes műélvezetet zavarta meg Bárdi Iván. Tökrészegen borult rá a pultra, és arti- kulátlan üvöltése betöltötte a mulatót. Szívből nevette néhány pesti jóbarát, akik eddig itatták, és a hidrogénszőke Ria, Erdős áramvonalas barátnője, aki irgalom nélkül úgy játszott vele, mint macska az egérrel. Véletlenül tévedt pillantásom egy homályos sarokba. Erdős magabiztos keze éppen akkor simított végig a megigézett Judit remegő lábaszárán. Három hét múlva Judit teherbe esett. Sikerült meggyőznie férjét a szülés előtt fogszabályozás szükségességéről. Felutazott édesanyjához Budapestre, és pár hétig elveszett a messzeség ködében. Egy napon gömbölyű, női betűkkel írt névtelen levelet hozott a posta. Egy „ismeretlen jóakaró” izgatott trágárságok közepette közölte Ivánnal felesége és Erdős viszonyát. Iván bármenynyire is hanyagolta korábban a feleségét, de szerette az asszonyt. Szerette és bízott benne. Nem hitt a pletykának. Csak akkor kezdett gyanakodni, amikor Judit fogai sehogy sem akartak rendbe jönni. Felutazott utána Pestre. A késő esti órákban * érkezett. Nyugodtan tehette, mert apósának négyszobás lakásában eg.v szoba mindig rendelkezésükre állott. Judit közeli viszontlátásának öröme szétoszlatta a hangulatát beárnyékoló felhőket. — Kézit csókolom, mama! — köszöntötte nagy barátsággal a csengetésre ajtót nyitó anyósát. Az orvos felesége középkorú elegáns asszony volt, akinek még most is minden törekvése annak a női varázsnak a konzerválására irányult, melyről le szoktak mondani az anyák, ha férjezett lányuk van. A meglepett anyós csak nézett rá tágra meredt pupillákkal, merőn, tanácstalanul. Aztán mint amikor bomba robban, vágta be az ajtót orra előtt. Szikrázó gyűlölettel rikácsolt kifelé: — Menjen a fenébe! Látni se akarjuk! Iván egész lényét elöntötte az indulat. Két öklével verte, lábaival rúgdosta az ajtót. — A feleségemet akarom! A feleségemmel akarok beszélni! Ajtókon, ablakokon szomszédok bámultak kifelé. A lépcsőházban vihogott a botrány. Ekkor kinyílt az ajtó, és sápadtan, zavartan, kicsit összetörve megjelent az orvos: — Iván, szépen kérlek, menj el! Judit nincs itthon. Iván Riához sietett. Az elhagyott barátnőnek kényelmesen berendezett garzonlakása volt By dán. Hasonló hangulatban találta. Tőle hamar megtudott mindent. A fogcsináltatásra kapott kétezer forintból rögtön Pestre érkezése után Judit modern zsákruhát szabatott, hogy méltó partnere legyen Erdősnek. Minden éjjel együtt züllenek valahol. A „Buda Gyöngyé”-ben akadtak rájuk. Judit először szóba sem akart állni férjével. Fagyos arccal, kihűlt tekintettel néz^t rá, mintha közömbös idegen álly na előtte. Hihetetlen, hogy pár hét leforgása alatt ennyire meg tudjon változni egy asszony. — Maga csak rossz emlék az életemben! — sziszegte undorral, majd bevágta magát szeretője autójába és elhajtottak. Másnap Iván műhelyében kereste fel Erdőst. Egy-két háziipari gép jelentette az egész üzemet, mely hozzáadva a tulajdonos üzleti szelleméhez, közel hétszeresét jövedelmezte az ő keresetének. Erdős majdnem szívélyesen fogadta. Arcán most is ott tükrözött a magabiztosság, és az a kifejezés, amit a tüchtig üzletember érez akkor, ha könyvelése rendben van, és a bevétel meghaladja a kiadást. — Piszok fráter vagy! — bömbölte a megtáltosodott Iván. Zavaros összevissza kiabálás következett, melyben egyik sem figyelt a másikra. Iván végül Erdős erkölcsi kötelességévé tette, hogy feleségül vegye a terhes Juditot. bevágta maga mögött az ajtót, és a vonathoz indult. Erdős elérkezettnek látta az időt, hogy az események folyásának új irányt adjon. Még egyszer felidézte lelki szemei előtt Judit ifjúságát minden varázsával, képzeletében még egyszer átélte az utolsó hetek minden gyönyörét, majd a telefonhoz lépett. Amikor tárcsázott, eltűnt arcáról a szentimentális vonás, s a szenvedélyes hősszerelmesből hideg üzletember maradt csupán. Hangja korrektül csengett Judit fülébe. Nagyon sajnálta, hogy ilyen nevetséges izgalmakat okozott. Nem gondolta, hogy kispolgárokkal van dolga. A jövőben Judit legyen szíves megkímélni őt társaságától, és ne vegye rossz néven, ha az utcán sem ismeri meg. Amikor ezt az ügyet sikeresen lezárta, két barátját hívta fel. Iván után küldte őket az állomásra. Judit teljesen elvesztette a fejét. A földön vonaglott, és irtózatos kínjában a szőnyeget harap- dálta. Az orvos nem bírta hallgatni jajveszékelését, fogta a kalapját, és elment hazulról. Anyja volt az egyetlen, aki megőrizte hidegvérét. Tárgyilagosan felmérte a helyzetet. A történtek után nem lehet arra számítani, hogy Iván visszavegye. Erdős, úgy látszik, a házasságtól ijedt meg. A jogi köteléken végeredményben nem múlik semmi. Leghelyesebb, ha elhajtatja gyermekét, és Erdős barátnője marad. Csak úgy záporoztak az anyai jótanácsok, amikor Erdős két barátja megérkezett. Az állomásról jöttek. Már beszéltek Ivánnal. Megfőzték a jó fiút. Még mindig szereti Juditot. Vissza is venné, ha visszamenne hozzá. Amikor sűrű sistergés közepette kipöfögött az Ivánt cipelő személy a kelenföldi pályaudvarról, Judit kétség és remény között robogott Erdős elegáns Wartburgján a két jóbarát kíséretében a Balaton felé. Nem ítéltük el Ivánékat. Tüntető barátsággal állottunk melléjük. Utóvégre mindenkivel történhetik baleset, ök a mézeshetekre emlékeztető szerelemmel szerették egymást. Pár héttel Judit hazatérése után kirándulást terveztünk egy vasárnapra. Szom bat este tízkor felberregett a csengő. Iván állott az ajtóban, kicsit lihegve, zavartan, boldogan. Egy papírlapot lobogtatott a kezében: — Ne haragudjatok gyerekek, de holnap nem mehetünk veletek. Most kaptuk a táviratot. — Jörtnek a pestiek! — Bakács Tibor Üdvözöljük az 50 éves Délmagyarország-ot Szegeden megjelenő laptársunk a. Délmagyarország ma ünnepli megjelenésének 50. évfordulóját. Egy egész emberöltő, fél évszázad | áll a lap mögött. Nagy történelmi, társadalmi sorsfordulóknak volt tanúja, a nemzeti haladás szószólója. Az újság indulásától kezdve — kisebb időközöktől eltekintve — az átlagos haladás egyik fontos szellemi tényezője volt Szegeden Határozott hangjával segített az avult monarchia elvérzésének siettetésében. Egyértelműen állt ki a lap 1919-ben a Tanácsköztársaság mellé. A radikális ellen, zékiség, amely eljutott a proletárdiktatúra igenléséig, kiváltotta az ellenforradalmi uralkodó körök ellenszenvét, ami az állami támogatás mellőzésével, betiltásokkal, lapszámok elkobzásával járt együtt. A felszabadulás előtti időszakban nem marxista szemléletű emberek írták a Délmagyarov- szágot, de a reakcióval szembenálló, antifasiszta szellemű újságírók. A kommunisták nemzetünk történelméből magukénak vallják mindazt, ami a társadalmi haladást szolgálta, ebben az értelemben a lap mai szerkesztősége ma* gáénak vallja az 50 éves Délma- gyarország-ot is. A felszabadulás óta, immáron másfél évtizede nyíltan és harcosan hirdeti a Délmagyarország az igazságot, a párt szavát, a marxizmus-leninizmus eszméjét juttatja el a szegedi olvasókhoz, Kommunista lap, a kommunizmus dicsőséges és elpusztíthatat. lan eszméjének hirdetője. A mai munkatársak a jubileum alkalmával tisztelettel adóznak a Délmagyarország egykori kiemelkedő elhunyt munkatársainak és íróinak, Juhász Gyulának, Móra Ferencnek, József Attilának, Vér Györgynek, Gárdos Sándornak és Révai Józsefnek. Megjelenésének 50. évfordulóján, az ünnep alkalmából szerű, tettel üdvözöljük laptársunkat, a Délmagyarország-ot. Kívánjuk a lap minden munkatársának, tehetségük legjavával járuljanak hozzá szocializmust építő dicső korunk nagy munkájához. További sikerek és eredmények jeleznék az elkövetkező évtizedekben a lap minden számának megjelenését. r(faiárnupi jegyzet Kaposvárról mesélik: Egyik emlékezetes polgármestere meghirdette, »virágos Kaposvárt akarok«. Mi tagadás, Kaposvár közepe, ha nem hangzik nagyképűségnek: belvárosa, valóban virágos is lett. Innen a »virágos Kaposvár« elnevezés. De ahol a munkások éltek, ott nem volt virágos Kaposvár, azért ugyancsak nem fájt a tiszteletre egyáltalán nem méltó polgármester úr feje. Miért folyamodtam éppen kaposvári példához? Szekszárdihoz nem tehettem, mert Szekszárdid! a múltban ugyancsak mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy »virágos«. A sok egyébbel hiányzott a virág is, a tisztaság is. A város vezetősége egyebekkel volt elfoglalva, „nem ért rá” a város rendezésére, szépítésére. Egyszer ugyan megcsinálták a vízvezetéket, akkora botrány kerekedett a nyilvánvaló panama nyomában, csak úgy füstölt belé a városháza. Aztán megcsinálták a főutcák aszfaltozását, érdemes megkérdezni hány szegény család ment tönkre belé, hányán átkozták érte a képviselőtestületét. Aztán szabályozták egyszer a Séd-patakot, ebből épült az út a polgármester szőlőjéhez. Panama panama hátán. A város meg elhanyagolt volt, az emberek rosszkedvűek — érthető okokból, hiszen korgó gyomorral senkinek sincs kedve vidáman fütyörészní — nem is nagyon törődtek azzal, milyen1 a városuk, tiszta-e, vagy sem, virágos-e vagy sem? S most? Naponta, a szemünk előtt létesül valami új és még újabb. Ne a nagy dolgokról beszéljünk, mint a fénycsöves világítás, vagy a felépült és épülő új bérházak (igaz megannyi is elkelne belőlük, de a nap csak huszonnégy órából áll, a hét meg csak hét napból, s amit évtizedekig elmulasztottak, nem lehet néhány év alatt pótolni), hanem most a kis dolgokról, az apróságokról, amelyek mégis fontosak, annyira hozzátartoznak ma már az életünkhöz, mint a levegő, vagy a mindennapi kenyér. Még egy-két hónap és nyugodt lelkiismerettel beszélhetünk a »virágos Szekszárd«-ról. Egy csomó dolog állami költségvetésből, vagy a városfejlesztési hozzájárulásból valósul meg — ez a természetesebb és magátólértetődőbb. De most már nemcsak erről van szó. Pénzért sok mindent meg lehet kapni, de van munka, amely sokkal értékesebb, ha nem pénzért csináljak. Elég volt néhány felhívás, buzdító szó, hogy a különböző vállalatok, hivatalok dolgozó az irodájuk előtt lévő kertrészt rendbehozzák, virágokkal ültessék tele és ápolják, gondozzák. És hány he’yen nem is volt szükség semminemű felhívásra, csinálják az emberek anélkül is. A társadalmi munka életünk mindennapi velejárója lett. Nem akarom ezzel azt mondani, hogy aki háza elejét díszíti, virágokkal ülteti be, az most már szocialista ember. Nem arról van szó, de valamiféle megelégedettség jele ez, annak a jele, hogy az emberek jól érzik magukat városunkban, életük kiegyensúlyozott. Fontos minden szál virág, gondunk van arra, hogy szép környezetben éljünk. Ha véletlenül szemetesnek találjuk a Sétakertet — az utóbbi időben erre nem volt példa — felháborodunk, minden letört ág fáj, s bosszankodunk, ha a város valamelyik részén lassan halad a szépítés. Mindennapi, fontos gondunk lett, milyen a környezetünk. Szeretjük a környezetet, a várost, amely ben élünk. Ezért szépítik most már nemcsak a főutcákat, hanem a mellékutcákat is, a legtöbb helyen mindenfajta felhívás, vagy buzdítás nélkül, önszorgalmukból az emberek. így lesz városunkból »virágos Szekszárd«. Leienyei György
