Tolna Megyei Népújság, 1960. május (5. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-22 / 120. szám
Napló UDVARLÁS A szomszéd asztalnál fiatal pár ül, arcukon a szerelmesek együgyű zavara. Keveset beszélnek, minden szavukat hosszú hallgatás szakítja meg. .Beszélhetnének Irodalomról vagy történelemről, politikáról vagy a kémkedő amerikai repülőgépről, de ezekben a percekben csak szerelmük érdekli őket, amely hangtalan és áhítatos. Előttük két pohár, a lány előtt féldeci konyak, a fiú előtt a sokkal olcsóbb kisfröccs. Természetesen ennek is jelentősége van, mert a fiú ezzel a két pohárka itallal is vall, félreérthetetlenül és célratörően. Mintha ezt mondaná: lám, én nem érdemiek többet, csak ezt a hitvótiy és fanyar ktsfröccsöt, kettőhúszért. Menynyivel különb vagy te, akinek oda tudnék adni mindent, természetesen az életemet Is, de most csak ezzel a féldeci konyakkal hódolhatok előtted. A lány méltányolja ezt a néma vallomást. Lehet, hogy ízlik neki a konyak, de csak a nyelvét dugja bele, óvatosan, mint aki lúgkövet kóstol. Nem, nem vagyok teKozló, mondja ez a finnyás kóstolgatás, láthatod, jó feleség lesz belőlem, meg tudok becsülni mínAz egész múlt század irodalmát uralta, regények, drámák, költemények, politikai cikkék roppant tömege jelzi ezt a hihetetlen gazdagságú írói pályát. Mint gyerek, ott volt apja oldalán a napóleoni háborúkban, a harmincas években az ő nevéhez fűződik a francia romantika megteremtése. III. Napóleonnak a legádázabb ellenfele, száműzetésének éveiben ő az európai szabadság és hazaszeretet megtestesítője, s baráti kapcsolatot tart fenn a magyar emigránsokkal is} elsősorban Teleki Sándorral, aki a száműzöttek vigasztalójának nevezi, A XIX. század lelkesedéssel, csodálattal adózott a tüneményes pályát befutott Hugónak. Minden drámája, minden könyve eseményszámba ment, s olyan előkelő helyet biztosított neki, mint talán egyetlen írónak sem. A XX. század elfordul a romantikától, s vele Victor Hugótól is, főleg a franciák voltak igazságtalanok vele. Kivételes nagyságának ez sem árthatott. Hugo ma épp olyan vonzó, épp úgy olvassák, mint száz éve, a Párizsi Notre Dame, a Nyomorultak, a Nevető ember, vagy utolsó regénye, az 1793 ma is izgalmas olvasmány, melynek példányai állandóan közkézen forognak n kölcsönkönyvtárakban. Ennek ez állandó népszerűségnek titka elsősorban monumentalitása: roppant történelmi képeket vázol fel, s az emberi szenvedélyek végletességét ábrázolja, csodálatos pátosszal, s ha néha fárasztóan is, de soha nem unalmasan. De a pátosz és történelem, retorika és dent, még ezt a konyakot is, amit egyébként egyhajtásra be tudnék nyakalni. így felelnek egymásnak, szavak nélkül, féldeci konyakkal és egy kisfröccsel. Egy vagy két év múlva már egészen másként fognak beszélgetni, de hagyjuk őket, ez már nem a ml dolgunk. A REMEKMŰ A remekmű kerülőúton jutott hozzám; valószínűleg zöldséget ideig hevert, méltatlanul elfeledve. Küllemére nézve közönséges irkalap, szerzője ismeretlen, s csak annyit tudok róla, hogy kortárs, aki egyelőre valamelyik általános iskola tanulója. Műve, e 2 a tömör, plasztikus remek, iskolai dolgozatnak készült; valószínűleg szabadon kellett fogalmaznia tetszés szerinti témáról. Az ismeretlen pályatárs műve így hangzik: »összevesztünk. Egyik nap elmentem a barát- nőmhöz. Mondta, hogy menjünk játszani a rétre. Én azt mondtam neki, hogy nem megyek. Erre ő megsértődött és nem szólt hozzám. Azt mondtam neki, akkor elmegyek haza. Azt válaszolta, miért dugtad fel az orrodat? És elkezdtünk veszekedni. Mindennek elmondtuk egymást. Másnap reggel együtt mentünk iskolába. Ezzel mind a ketten megbántuk a veszekedést«. Ámulva és lelkesedve olvasom a sorait. Nincs egyetlen henye’ szava sem, fogalmazása pontos, csak a lényegest akarja elmondani. A legnemesebb realizmus ez, mely hűségesen ábrázolja a valóságot, nem magyarázkodik, Lehet, hogy a jövő egyik nagy íróját köszönthetem benne. De az is lehet, hogy talpraesett menyecske lesz majd belőle, aki soha nem fog csalódni, mert mindig meg tudja különböztetni a valódit a talmitól. A HARISNYA Piri igazi rémtörténetet mesél el, amelyben vér folyik s halál leselkedik az ártatlanságra. A történet hőse ő, s a regényességet fokozza, hogy megtörtént, nem kellett kitalálnia. Az olló az asztalon hevert. Hatalmas papírvágó olló volt, olyan, amivel ölni is lehetne. Utólag nem lehetett megállapítani, hogy ki tette az asztalra az iromba ollót, de tény, hogy papírok, lim-lomok alatt hevert, láthatatlanul és alattomosan. Piri valamit keresett az asztalon, s véletlenül leverte az ollót. — A lábamba esett, csontig szaladt a hegye, — meséli s a hátunkon végigfut a hideg. — Hangosan sírni kezdtem, — folytatja most már megnyugodva: Persze fájt is, de képzeljétek, a2nap vettem fel az új nylonharisnyámat s egy hatalmas lyukat vágott rajta. Igaza van. A lába azóta régen meggyógyult, de egy új harisnyát kellett vennie. Csányl László Májusi könyörgés Ó gesztenyék — kik fehér lánggal égtek, ha tetszenék e májusban még néktek, én festenék gyűlt szivet fűre, fára. ha jönne még egy társ, ki mellém állna! Ó gesztenyék — a lelkem adnám néktek, ha keltenék, míg gyertyatűzben égtek, ha jönne még egy csók, ki adna álmot, ó gesztenyék — vágyaim ti tudjátok: lepattant rég szemérmem szűzi zára: és ölelnék. nem bánva, mi az ára. Ó gesztenyék — rám vad bú leskelődik, még elszöknék, de szívem láncok őrzik, ravasz hűség vert engem torz bilincsbe, kishitűség vak kényelme béklyóz le. kitörni még, jaj segítsetek nékem, ó gesztenyék — ti értitek a vétkem: úgy sietnék * e májusban szeretni még, ha keltenék, üzenjetek gesztenyék! Koncz Antal | VICTOR HUGO szenvedély mögött ott van állandóan legnagyobb erénye, szabad- ságszeretete, lángoló patriotizmusa, harcos, radikális antikleri- kalizmusa s az a mély humanizmus, amely mór a szocializmus felé hajlik. Hetvenöt évvel ezelőtt halt meg; egész Franciaország gyászolta. Hozzánk, magyarokhoz különösen közel áll, hatása közvetlenül kimutatható irodalmunkban. A század első felében Vörösmarty- ra hatott, akinek elsősorban drámáiban érződik Victor Hugo romantikája, a századközép irodalmában Eötvös tanult tőle, a szabadságharc után pedig Jókai Vált tanítványává. De fontos és maradandó az a szerep is, amit Hugo a magyar emigránsok életében játszott: Jersey szigeti száműzetésében állandóan segítette, anyagilag is támogatta a magyar bujdosókat. Nyolcvanadik születésnapján az egész magyar emigráció nevében ezekkel a szavakkal hódolt előtte Teleki Sándor: „Nyolcvan éve előtt tisztelettel hajol meg az én hatvan évem; kicsinységem az Ön nagysága előtt; ön iránti szeretetem boldogságát óhajtja.” Teleki Sándor így írta alá üdvözlő táviratát: régi száműzött társa. A nagy író, a harcos politikus így vált részévé a magyar emigráció mozgalmainak. Egyik legszebb versében azt írta: a haza- szeretet az oltáron, a szabadság a lobogón. Magyar bujdosó társaival kapcsolatban sem lett hűtlen ezekhez a szavakhoz. E. S. Bach zenéje csendül fel, holott mi a disznóhús áráról szeretnénk tájékoztatást kapni. Tennessee Williams legújabb hangjátéka helyett inkább arról adjanak hírt, hogy a tőzsdén mi a búza és az egyéb termények árfolyama.” Akik panaszkodnak a »túlzott kultúra" miatt Minnesota! farmerek panaszkodnak a New York-i rádióadások „túl magas kulturális színvonala miatt”. A rádiótársasághoz intézett panaszlevelükben így írnak: „Ha bekapcsoljuk készülékünket, Beethoven vagy főnyeremény nyertes, egy agglegény, pór nappal később fürdés közben megfulladt. Holtteste mindmáig nem került elő. „Praktikus64 La Pazban az árvaházak javára rendezett jótékonysági ünnepség tombolájának főnyereménye egy családi sírbolt volt, A „boldog” csomagoltak bele és így került a konyhaasztalra, ahol bizonytalan nem tesz felesleges vargabetűket, nyersanyagát az élet és az élmény szolgáltatja. Megformálódtunk. Nem könnyen. Gyermekkorunkban a polgári világ emlőjéről szívtuk a tejet, s maguiiKba szívtunk százféle hazug képzetet. Hazáról s egyetlen igaz élő istenről, aki javunkra írja majd ha alázattal tűrjük a gúnyolódást és némán a bajt. A betűk még sejtelmes vonalakként éltek agyunkban, de tudtunk már százféle imát... Azóta megjártuk a kálváriát, száztizenkét stáción keresztül. Álmatlan éjszakákon verekedtünk és izzadtunk veszet tül. Becstelennek hittük magunkat, mert megmart a kétség. Lelkünket falánk farkasok ezerszer ízekre tépték. Nem az öröklött öntudat világított felettünk, megszenvedtünk érte. hogy ilyenek lehessünk. Távoli partokat összekötve híd voltunk mi a történelem zúgó folyama felett. Kibírtuk. Ma büszkeség már. megtisztelés a híd-szerep. Rajtunk jön át, aki utánunk a jövő kiformált partjaira lép. s talán vissza Se néz már, ha eléri a híd közepét, ahol derekunk a legjobban feszül. Talán vissza se néz .,. s nem tudja, hogy sz ép volt a sorsunk, szép volt, de nehéz, nagyon nehéz. Gallai Károly Tavaszi zápor Reggel már borult. Annyi derült napra, mit megáldott a Város kedve százszor, koradélután, mintha csatornából dőlt volna reánk, zuhogva, szakadva, bősz rohamozva meg eredt a zápor. Nagy házak tövében falhoz húzódva, hogy kényes hajunk, vagy ruhánk ne ázzék, loholtunk célunk íelé. S hol az árnyék, vagy sötét honol, annyi csók tudója, a kapu alól néztük: a bezárt ég hogy ontja vizét egyre, szakadatlan, s az aszfalt kövén itt-ott szürke tócsák, patakok nőnek. Az égi csatornát mi sem gátolta már, hogy mind vadabban öntse le terhét, leróva adóját. Dörgött is közben. Aztán láthatóan csitulni kezdett az ég torabolása. Lassan, kitartón esett. Kopogása betöltött időt és teret valóban. Kikémlelt szemünk, hogy az eget lássa. „Pocsék egy idő.” Hangzott kurta nyeglén, azt gondolva: a napfény mindig áldás. „Kellett ez nagyon.” Érvelt egy vidám más, szavamat előzve, a magam nyelvén. „Milyen zöldellés indul, dús virágzás.” És falum szólott bennem: Hála, végre! Virág lesz ebből, gyümölcs, kalász, kenyér, aranyló rizling s kadarka, mint a vér! — Majd lcniosolygotí az arany nap égve, egy felhő elöl, mint aki visszatér ... Hegedűs László Apró versek Absztrakt festő barátomnak A képedet megbámulták. Hangzottak el vélemények... Ily képtelen alkotáshoz Mondd, öregem, hogy volt képed?! Pesszimista fűzfapoéta Lobogó haja Tövig tintalében. Enyészet borong Savószín szemében. Versei lehelnek Bánatot és ködöt. Szomorúíűzecske ö — a fűzfák között. Fordulat Az arcán nem leltél derűt — Kidobták szegényt mindenütt. Nem hallgatták meg sohasem. Nem jelent meg egy sora sem. Lektor lett. Kiderült az cg. Fordult a szerencsekerék, összes műveit máy kiadták. Múltkor autót vett, most meg [villát. Lelkes Miklós
