Tolna Megyei Népújság, 1960. április (5. évfolyam, 78-101. szám)
1960-04-06 / 81. szám
: A- M A*& Y A R' -S Z O C I t $ TA ? » *• vvímwv-i.-íMiJ»»' >íw. -«ív- V. V Szekszáxd -«emi Könyvtár . ßzepessy u.3. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Árpolitikánk mai problémáiról ’ tartott előadást tegnap Szekszárdon Csikós Nagy Béla, az Országos Arkivatal elnöke A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna .megyei Bizottsága Agitációs és Propaganda Osztályának rendezésében előadás- sorozat indult el tegnap délelőtt Szeleszárdon, a volt megyeháza nagytermében. Az előadás-sorozat témái az MSZMP VII. kongresz- szusúnak egyes kérdéseivel foglalkoznak. Tegnap az első előadást Csikós Nagy Béla eivtárs, az Országos Árhivatal elnöke tartotta meg: Árpolitikánk mai problémái címen. A nagyszámú hallgatóság érdeklődéssel hallgatta Csikós Nagy Béla előadását, amely négy fő kérdés ltöröl csoportosult. A bűi- I kereskedelmi árak egyes időszerű kérdéseiről, az ipari termelői árak I rendezéséről, szükségességéről, főbb módszereiről és az új árak eddigi tapasztalatairól, továbbá a mezőgazdasági és fogyasztói árak jelenlegi rendszeréről és alakulásának perspektívájáról beszélt az előadó. Többek között elemezte azt a közérdekű kérdést, hogy az MSZMP VII. kongresszusa által kitűzött célt: az életszínvonal 26 — 29 százalékos emelését a második ötéves tervben árpolitikánk milyen eszközökkel kívánja végrehajtani. Az előadás után a hallgatók több kérdést tettek fel, amelyekre Csikós Nagy Béla elvtárs választ j adott. A soronkövetkéző előadás április 25-én irodalmunk helyzetével foglalkozik majd. Gyermekvédelmi ügyekről tárgyéit a megyei tanács vb. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a keddi ülésén elfogadta dr. Tuska Pál elvtárs vb-elnök jelentését a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról. Ezután megvitatták a művelődési osztály vezetőjének beszámolóját a gyermekvédelmi intézményekben folyó munka eredményéről. A napirendi pont előadója Bárd Flórián osztályvezető-helyettes volt. A beszámoló a napközi otthonok, gyermekotthonok, a gyógypedagógiai intézet munkájával és a nem megfelelő családi körülmények között élő gyermekek helyzetével foglalkozott. Amint azt a beszámoló megállapítja: »Minden napközi otthon tanulmányi átlaga ?—3 tizeddel magasabb, mint az általános iskoláé.« Az eredmények mellett feltárt igen sok hiányosságot is, amelyek e téren tapasztalhatók. A beszámoló felett széleskörű vita alakult ki- Gyugyi János elvtárs, a vb-elnök helyettese többek között arról beszélt, hogy a napközi otthon hálózat bővítésének anyagi korlátái is vannak, de a jelenlegi helyzeten sokat lehetne segíteni társadalmi összefogással. Mint ahogyan egyéb jellegű nagy feladatokat me? tudtak oldani a tanácsok a község lakosságával karöltve a községfejlesztés során, úgy szükséges lenne e téren is a fokozottabb helyi erőfeszítés. Dr. Polgár Ferenc elvtárs, a vb titkára az örökbefogadott gyermekek sorsának ellenőrzésével foglalkozott- Ugyanis olyan tapasztalat is van, hogy az ilyen gyermekek nem részesülnek kellő elválásban, gondozásban. Dr Kovács V. Károly kórházi főorvos a gyermekvédelemmel kapcsolatos aktuális egészségügyi problémákká! foglalkozott. Takács Mihályné, a nőtanács megyei titkára felszólalásában elmondotta, hogy még akadnak szülők, akik felelőtlenül, durva módon bánnak gyermekeikkel, s így a gyermek tűrhetetlen körűimé, nyék között él. Szükséges az ilyen esetek felkutatása, hogy a gyermek érdekében megfelelő intézkedéseket tehessenek. A vita során felszólalt dr. Szilcz Ákos, a megyei főügyészség vezetője és dr. Binszky István, a megyei ügyészség fiatalkorúak* ügyével foglalkozó ügyésze. Az ifjúság nevelése és körülményeik javítása terén mutatkozó fejlődéssel foglalkoztak, majd Walter János elvtárs vb-elnökhelyettes szólalt fel. Részt vett és felszólalt a vb-ülá- sen dr. Balogh Miklós, a Művelődésügyi Minisztérium gyermek- védelmi osztályának képviselője is. Dr. Tuska Pál elvtárs a vita tanulságainak összefoglalásában mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy társadalmi üggyé kell tenni az ifjúsági problémák megoldását- Példának elmondotta Bonyhád esetét, ahol a különféle társadalmi szervek, intézmények képviselőit a tanács összehívta tanácskozásra és megvitatták, hogy a községben e téren milyen problémák vannak, s mit kell tenniük azok kiküszöbölése érdekében. Ez is egy .jó módszere annak, hogy minél jobban társadalmi üggyé váljon ifjúságunk élete. A következő napirendi pontban a Pénzügyminisztérium Tolna me. gyei Revizori Kirendeltsége vezetőjének, Vereczkei Ferencnek a beszámolóját vitatták meg az elmúlt év második félévében végzett ellenőrzések tapasztalatairól. Majd különféle bejelentések felett tanácskozott a vbTáborozás sajáf költségen A pincehelyi úttörők a nyáron a Balaton mellé szeretnének menni néhány hetes táborozásra. A kirándulás költségeit saját munkájukkal kívánják előteremteni. Farsangban például álarcosbált rendeztek, melynek bevételét a táborozás költségeinek fedezésére tartalékolják. Egy másik érdekes ötlete is volt az úttörőknek: péksüteményt árusítanak az .iskolában, s minden eladott 100 kiüi vagy zsemlye után hat forint jutalmat kapnak. Az eddigi gyakorlat szerint napi 3—400 péksüteményt adnak el, s így az év folyamán több mint kétezer forint bevételre számíthatnak... A balatoni táborozáson a tervek szerint i negyven-ötven úttörő vesz majd részt. Felszabadulásunk tizenötödik évfordulóján Kitüntetések — Átadták az MSZMP Tolna megyei Bizottságának zászlaját — Élüzemavató ünnepségek — Jutalomkiosztás — Művelődési ház avatás Kitüntetések április 4-e alkalmával Megyénk pártmunkásai és gazdasági vezetői közül több elvtársat kitüntettek hazánk íelszabadu- lásáaak 15 évfordulója alkalmával. , Prantner József elvtársnak, az MSZMP megyebizottsága első titkárának az Országházban nyújtották át a Munkaérdemrend kitüntetést. A szekszárdi volt megyeháza nagytermében megrendezett dísz. ünnepségen adták át Kerekes Miklós elvtársnak, a megyei párt- bizottság agit.-prop. osztály vezetőjének, Cselovszki Pál elvtársnak, a Dombóvári Járási Párt- bizottság párt- és tömegszervezeti osztály vezetőjének, Kontra Sándor elvtársnak, a Paksi Járási Pártbizottság párt. és tömegszervezeti osztály vezetőjének és Pc- recsi János elvtársnak, a Gyönki Járási Pártbizottság agit.-prop. osztály vezetőiénél1««, a Szocialista munkáért érdemérmet. Setela József elvtársat, a Várdombi Gépállomás párttitkárát Munka érdeméremmel tüntették ki. Gaál Géza elvtárs, a Várdombi Gépállomás főmérnöke a Szocialista munkáért érdemérmet, Po- rubszki Rezső elvtárs, a Gerjeni Állami Gazdaság igazgatója Munkaérdemrendet, Maul János, a Gerjeni Állami Gazdaság főag- ronómusa pedig a Szocialista munkáért érdemérmet kapta. KISZ érdeméremmel tüntették ki Gáti Lajost, a Bonyhádi Zománcgyár KISZ-titkárát, Vámos Jánost, a Dunaföldvári Pártbizottság titkárát, Metz Istvánt, a megyei ISB elnökét, Tóth Józsefet, a megyei KISZ-bizottság szervező titkárát. Tizenkét fiatalnak a KISZ Központi Bizottság dicsérő oklevelét és a vele járó aranykoszorús KISZ-jelvényt ado- I mányozták. ta át a szombat délutáni ünnepségen a szövetkezet dolgozóinak. A Gyönki Épületkarbantartó Ktsz-t elismerő oklevéllel jutalmazta a megyei pártbizottság. Az oklevelet Somogyi Márton adta át. ' ’ bizottságának titkára tartott ünnepi beszédet, utána Csonka Károly, az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatóságának személyzeti vezetője átnyújtotta az Élüzem kitüntetést a gazdaság vezetőjének. A gazdaságnak több mint 10 dolgozója kapta meg a Mezőgazdaság kiváló dolgozója jelvényt és oklevelet. Szabópál Antal elvtárs, a megyei pártbizottság elismerő oklevelét adta át a gazdaság dolgozóinak a kongresszusi verseny lefén elért kiváló eredményeik elismeréseként. Ezen á napon osztották ki a nyereségrészesedést is. A dolgozók 23 napi átlagos keresetüknek megfelelő nyereségrészesedést kaptak. Hetedszer lett éiiizem a Dombóvári Fém- tömegcikk gyártó I általat 1959-ben a Dombóvári Fémtömegcikkgyártó Vállalat dolgozói kimagasló eredményeket értek el a terv teljesítésében. Jelentősen túlteljesítették a dolgozók a kongresszusi versenyben vállaltakat is. A múlt év második félévi eredmények alapján a vállalat megkapta az Élüzem kitüntetést A kitüntetés átadásba a felszabadulási ünnepségen került sor. A vállalat hetedszer lett élüzem. A hetedik kitüntetést Schlarku József* a megyei pártbizottság munkatársa adta át a vállalat dolgozóinak- Az ünnepségen ötezer forint jutalmat osztottak ki a munkaverseny legjobbjainak, és ekkor fizették ki a nyereségrészesedést is Az ünnepség után együtt, szórakoztak a vállalat dolgozói a késő esti órákig. Elüzem-ünnepségek a kender gyárakban A Dunántúli Rostkikészítő Vállalat — az- elmúlt év második felében végzett jó munkáért —- megkapta az »Élüzem« kitüntetést. A vállalat* négy Tolna megyei üzemében szombaton, vasárnap és hétfőn tartották az él* üzem-ünnepségeket, ez alkalommal fizették ki a dolgozóknak — a huszonöt napi fizetésnek megfelelő — nyereségrészesedést is. A Furkópusztai Kendergyár első lett a vállalat öt kisebb üzeme közti kongresszusi versenyben. Ez alkalomból a vállalat vezetősége külön 15 ezer forinttal jutalmazta a gyár dolgozóit. A furkópusztai ünnepségen a szekszárdi járási pártbizottság képviseletében Harmat József járási munkásőr-pa- rancsnok szólalt fel. A Dunaföldvári Kendergyár dolgozóinak ünnepségén Rév András, a járási pártbizottság első titkára adta át a megyei pártbizottság oklevelét. (Folytatás a 3. oldalon.) A Gerjeni Állami Gazdaság kapta meg az MSzMF Tolna megyei Bizottsága kongresszusi vándor zászlaját A Gerjeni Áilami Gazdaság dolgozóinak felszabadulási emlék- ünnepélyén Kis Ferenc, a gazdaság párttitkára mondott beszédet. Ez alkalommal nyújtotta át Kerekes Miklós elvtárs, az MSZMP Tolna megyei Bizottsága agit.- prop. osztályának vezetője a párt- bizottság kongresszusi versenyzászlaját a gazdaság dolgozóinak. Kiosztották a termelőszövetkezeti A dalmandi traktorosoké a zászló Felszabadulásunk 15. évfordulója alkalmából megyénk gépállomásain is bensőséges ünnepségek zajlottak le. Dalmandon 3-án reggel kezdődött az ünnepség, amelynek keretében a kongresszusi versenyben elért jó munkájukért a megyei pártbizottság zászlaját kapták meg a gépállomás dolgozói. A zászlót György József elvtárs, a párt végrehajtó bizottság munkatársa adta át. Ez alkalommal oszVersenyzászló és oklevél-átadás a kongresszusi verseny legjobb ktsz-einél A megye kisipari szövetkezetei k»zti kongresszusi versenyben a legjobb eredményt a Tolnai Fémipari és Szerelő Ktsz dolgozói érték el. A megyei pártbizottság versenyzászlaját Schrottner Károly, az SZMT elnöke, a megyei púrt-végrehaj főbizottság tagja adiXegyedszer kapta a Vasárnap délután tartották felszabadulási ünnepséget Szekszárdi Állami Gazdaságban. Az ünnepségen S-rbőpál Antal elvtárs, az MSZMP városi pártnteg az Élüzem címet Szekszárdi Állami Gazdaság a a mozgalom szervezése és megszilárdítása terén kiváló eredményt elért dolgozóknak a pártbizottság elismerő oklevelét. A gazdaság munkásai több mint félhavi átlagkeresetüknek megfelelő nyereségrészesedést kaptak. Ez alkalomból avatták fel az újonnan épült kultúrházat is, amely az Április 4. nevet vette fel. tották ki a dolgozók közt a nyereségrészesedést is, mintegy 66 000 forintot. A kongresszusi versenyben elért eredményeikért a várdombi és a szedresi gépállomást oklevéllel tüntették lei. Egyébként nyereségrészesedést és jutalmakat osztottak ki a többi gépállomásokon is. A nyereségrészesedés 1 millió 226 ezer egyszáz forintot tett ki, míg a jutalmak összege több mint 90 ezer forint. ■>