Tolna Megyei Népújság, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-18 / 66. szám
1960. március 18. ' TOLWA MEGYEI NÉPÜJSAG S Gazdag sportműsorral készül megünnepelni hazánk felszabadulásának 15. évfordulóját a Szekszárdi Dózsa SK A Szekszárdi Dózsa Sportkör vezetősége gazdag műsorral készül megünnepelni hazánk fel- szabadulásának 15. évfordulóját. Április 4-én a Budapesti Dózsa NB I-es labdarúgó-csapatát látják vendégül — Szuszával az élen A Szekszárdi Dózsa csapatát három játékossal erősítik meg erre az alkalomra (a Szekszárdi Petőfi és a Bonyhádi Vasas csapatából). A röplabda sport kedvelői is jó mérkőzést láthatnak majd, amikor Szekszárd város röplabdaválogatottja játszik a szovjet helyőrség válogatottjával. Az ökölvívók is készülnek április 4-e megünneplésére. Ezúttal a Bajai Előre csapatát látják vendégül. A találkozóra a Városi Művelődési Házban kerül sor. A labdarúgó-mérkőzés szünetében a Magyar Honvédelmi Sport- szövetség Tolna megyei Elnökségének rendezésében motorkerékpár-versenyre kerül sor, melynek során akrobatikus mutatványokkal szórakoztatják a közönséget. A repülőmodellezők is felvonultatják legjobb modelljeiket, melyekkel bemutatót tartanak. Kicsinek bizonyult a Tamási Általános Iskola tornaterme Tizenhárom csapat vett részt a tornász-bajnokságon Járási sakkverseny A Szekszárdi Járási TST március 13-án, vasárnap rendezte a járás egyéni sakkbajnokságát. Eredmények: 1. Gaszner György (Báta), 2. Kilián János (Sióagárd), 3. Méhes János (Tolnai Selyemgyár), 4. K. Vajda János (Tolnai Selyemgyár). (Fotó: Bállá) Tamásiban nagyszabású tornaverseny volt. A versenyzők már a kora reggeli órákban sereglettek az általános iskola felé. A vonatok és autóbuszok tele voltak sportolókkal. Tamásiban járási II. —III. osztályú tornaversenyt rendeztek. Soha ilyen nagy érdeklődés nem volt a torna iránt, ösz- szesen 76 tanuló 13 csapatban versenyzett az elsőségért. A leány versenyt Tamási nyerte 262,3:257 arányban az enyingi lányokkal szemben. Versenyszámonként az eredmények a következők: Műszabad I. 42,7:41,4 Tamási javára. 1 Fehér Mária (Tamási) 9.1, 2. Nagy Magda (Enying) 9. 3. lehőcz Mária (Tamási) 8.7, 4—5 Wit'.mann Éva (Tamási) 8.6, Hegyi Margit (Enying) 8.6. Műszabad II. 43.4:42.3 Tamási javára. 1. Fehér Mária (Tamási) 9.3, 2. Hegyi Margit (Enying) 9.2, 3. Nagy Magda (Enying) 9, 4—5. lehőcz (Tamási) 8.8, Wittmann Éva (Tamási), 8.8. Gyűrű 44.3:44.1 Tamási javára. 1— 2. Hegyi Margit (Enying) 9.2 Fehér Mária (Tamási) 9.2, 3. Le- hőcz Mária (Tamási) 9.1, 4. Nagy Magda (Enying) 9, 5—6. Wittmann Éva (Tamási) 8,9, Sándor Irén (Enying) 8.9 Gerenda 44:43.6 Tamási javára. 1. Fehér Mária (Tamási) 9.2, 2—4 Sándor Irén (Enying) 8.9, Lehőcz Mária (Tamási) 8.9, Nagy Magda (Enying) 8.9, 5. Horváth Irén (Enying) 8.8. Szekrényugrás I. 43.8:43.2 Tamási javára. 1. Hegyi Margit 9.3, 2— 3. Miklós Ibolya (Tamási) 8.9, Lehőcz Mária (Tamási) 8.9, 4. Wittmann Éva (Tamási) 8.8, 5—6. Horváth Irén (Enying) 8.7, Nagy Magda (Enying) 8.7. Szekrényugrás II. 44.1:42.4 Tamási javára. 1—2. Miklós Ibolya (Tamási) 9.1, Hegyi Margit (Enying) 9.1, 3—4. Wittmann Éva (Tamási) 8.9, Fehér Mária (Tamási) 8.9, 5—6 Nagy Magda (Enying) 8.8, Lehőcz Mária (Tamási) 8.8. Egyéni összetett verseny állása a következő a lányoknál: 1. Fehér Mária (Tamási) 54.4, 2. Hegyi Margit (Enying) 54.1, 3. Nagy Mag dolna (Enying) 53.4, 4. Lehőcz Mária (Tamási) 53.2, 5. Wittmann Éva (Tamási) 52.7. A fiúk versenyében 256.3:256.2- es arányban Enying csapata győzött. Versenyszámonként az eredmények a következők: Műszabad I. 44.2:43.5 Tamási javára. 1 Lendvai Pál (Tamási) 9.2, 2—3. Balogh András (Enying) 9.1, Gerussi Lőrinc (Tamási) 9.1, 4—5. Márton István (Enying) 8.9, Máté Gyula (Enying) 8.9. Nyújtó 43:39.9 Enying javára. 1. Máté Gyula (Enying) 9.2, 2. Balogh András (Enying) 8.9, 3. Nagy Gyula (Enying) 8.6, 4. Regős Péter (Tamási) 8.4, 5. Márton István (Enying) 8.3. Gyűrű 43.2:42.2 Tamási javára. 1 Lendvai Pál (Tamási) 9, 2—3. Balogh András (Enying) 8.9, Regős Péter (Tamási) 8.9, 4—5. Nagy József (Tamási) 8.6, Nagy Gyula (Enying) 8.6. Műszabad II 42.3:41.2 Tamási javára. 1—2. Máté Gyula (Enying) 9.1, Lendvai Pál (Tamási) 9.1, 3. Regős Péter (Tamási) 8.9, 4. Balcfíh András (Enying) 8.5. 5. Gerussi Lőrinc (Tamási) 8.4. Szekrényugrás I. 43.5:42.8 Tamási javára. 1. Máté Gyula (Enying) 9.3, 2—4. Regős Péter (Tamási) 9, Gerussi Lőrinc (Tamási) 9, Lendvai Pál (Tamási) 9, 5. Balogh András (Enying) 8.8. Szekrényugrás II. 43.6:43.1 Enying javára 1. Lendvai Pál (Tamási) 9.3,' 2. Máté Gyula (Enying) 9.2, 3. Balogh András (Enying) 8.8, 4. Németh László (Tamási) 8.7, 5—6. Nagy Gyula (Enying) 8.6, Márton István (Enying) 8.6. iufTnimm immiiBM Szoros verseny folyt a két fiú csapat között, minimális különbséggel nyerték az enyingi fiúk a versenyt. A Tamási—Enying közötti verseny után délelőtt bonyolódott le a járási II.—III. osztályú tornaverseny Igen szépszámú résztvevő jelent meg a tornaversenyen. A verseny során a következő eredmények születtek. II. o. leány: (3 csapat, 18 versenyző) 1. Szakály 158.6, 2. Tamási 156.3, 3. Iregszemcse 150.2. Egyéniben: 1. Győri Éva (Tamási) 32.1, 2—3. Gábriel Irén (Szakály) 32, Szálai Irén (Szakály) 32, 4. Reich Anna (Tamási) 31.7, 5. Varga Éva (Szakály) 31.6. II. osztályú fiú: (1 csapat, 6 versenyző). Irgeszmecse 152.6 Egyéniben: 1. Gálosi István (Iregszemcse) 32.1, 2. Kajtár László (Iregszemcse) 31.9, 3. Csikós Ferenc (Iregszemcse) 29.9. III. o. leány: (6 csapat, 34 résztvevő). 1. Tamási a. 80.7, 2. Tamási-Henyevölgy 79.9. 3. Felsőnyék 79.8, 4. Tamási b. 75.4, 5. Iregszemcse 74, 6. Szakály 72.1. Egyéniben: 1. Szügyi Mária (Henyevölgy) 16.8, 2—4. Lehőcz Erzsébet (Tamási) 16.7 Magyar Ilona (Iregszemcse) 16.7, Hegedűs Judit (Tamási) 16.7, 5. Iván Gyöngyi (Tamási) 16.5, 6—9. Bagyula. Ilona (Felsőnyék) 16.2, Klement Mária (Felsőnyéki 16.2, Mater Julianna (Henyevölgy) 16.2, Sto- kinger Ilona (Tamási) 16.2, 10. Füle Magda (Felsőnyék) 16. III o. fiúk: (3 csapat, 18 versenyző). 1. Tamási a. 82.7, 2. Felsőnyék 75.7, 3. Tamási b. 75.5. Egyéniben: 1. Varga László (Tamási) 17.4, 2 Göndör Gábor (Tamási) 16.6, 3—4. Göbös Imre (Tamási) 16.4, Locher Ödön (Tamási) 16.4, 5. Mészáros József (Tamási) 16. Dicséret illeti azokat a nevelő- nnmnnn miiiniiiiiiii két, akik tornaterem hiányában, csupán tanteremben készítették fel a versenyzőket, ezek közé tartozik Tóth Anna és Farkas Attila Iregszemcséről, Wéber Györgyné és Rendvai Felsőnyékről. A henyevölgyi lányok a tanáraikkal együtt készültek, dicséret illeti a tanulókat, mert hidegben, esőben egyaránt tették meg edzések alkalmával a közel 10 kilométeres utat csupán a torna iránti szerétéiből, (G. F.) wwiwwH niininimii Többszörös megyebajnok az asztalnál Páiinkásné neve »márkának-« számít a megye asztalitenisz sportjában. Páiinkásné többszörös megyebajnok. Az idén a női egyéni második helyezést, majd a szpar- takiád versenyen az első helyezést érte el. Képünkön Páiinkásné »munka« közben. (Fotó: Bállá) Varga, a Szekszárdi Petőfi kosárlabdázója páros lábon szökdel a különböző magasságú szekrényeken. (Fotó: Bállá) Egy-két esztendővel ezelőtt egy ráérő angol újságíró rangsort készített a világ legjobb házaspár sportolóiról. Nem kis vita követte az összeállítást, semmiképp sem egyeztek a vélemények. De ha ma valaki a legeredményesebb sportoló testvérpárt kívánná rangsorba állítani, aligha találkozna ellenvéleménnyel. Az ugyanis bizonyos, hogy a két Pressz-lányt, Tamarát és Irinát, a szovjet atlétika két nagyszerű csillagát tenné az első helyre. Tamara 22 esztendős, a múlt évben 17,25 métert dobott súly- lval, s ennél nagyobbat egy at- 1 étanő sem ért el a világon. Diszkoszban 55,80 méter a teljesítménye, ezzel második a világ - ranglistán. ÍGY KEZDŐDÖTT A testvérek hosszú ideig feléje sem néztek a sportnak. A háború zavaros napjaiban nőttek fel. Apjuk hősi halált halt. Fiatal édesanyjuk is betegeskedett, de lányainak mindent előteremtett. Tamara kezdte a sportolást. Diszkoszvetésben és súlylökésben bontogatta szárnyait. 17 éves korában már Üzbegisztán bajnoka. Irina, a kissé féltékeny testvér a lelátóról nézte nővére sikereit, de már nyújtogatta karjait az atlétika felé... Anyja tiltakozása ellenére sötétedésig a pályán figyelte az atléták mozgását, s nem volt szükség különösebb kérlelés- re, hogy álljon közéjük. Tamara 1958-ban került az elsők közé. Különleges stílusban dobta a diszkoszt és ha senki sem látta, a súlylökést gyakorolta. Amikor észrevették, mosolyogtak. Zibina, Ti-skevics nevét emlegették s hozzátették: van bátorsága felvenni velük a versenyt? A kérdéseket követő napon 16,54 métert dobott. , Kivitték a stockholmi Európa-bajnokságra és két éremmel tért haza. Európa-baj- nok lett diszkoszban és harmadik súlylökésben. Irina ugyanolyan állhatatos és életerős, mint testvére. Ma már egyik csillaga az atlétikai pályáknak, pedig rövid ideje még csak egy csodálkozó néző volt. Krasz- nodarban érte el kimagasló eredményét, 14,20 métert dobott súly- lyal, 1,58 métert ugrott magasugrásban, 5,28 métert távolba, 200-on 24.8, 80 gáton pedig 10 9 mp volt az ideje, ígv jött ki öf próbában a 4800 pontos kiváló teljesítmény. NAGY TERVEKET forgatnak fejükben az olimpiával kapcsolatban. Két testvér — három aranyérem, így lenne szép. Megvalósul Rómában a két test- vV álma? Sok a valószínűség. Ruganyosságot fejlesztő gyakorlat Olimpiára késsülnek Két testvér három olimpiai aranyéremre pályázik Középiskolás labdarúgó-bajnokság Bonyhádi Gimnázium — Tamási Gimnázium 5:1 (2:0) Tamási, 200 néző. Vezette: Eretnek. Bonyhádi Gimnázium: Fei- fer — Maier, Illés, Hajas — La- tyák, Gyenei — Pataki II., Csibi, Pataki I., Petz, Szőcs. — Tamási Gimnázium: Simon — Mimarik, Braun, Ozbach — Törő, Hegedűs — Tóth J., Haig, Schmidt, Kelemen, Szalai. Már a mérkőzés elején feltűnik, hogy a bonyhádi csapat sokkal veszélyesebben támad. Az első gól a 35. percben esik, amikor Pataki II. az ötösről a felső sarokba lő. 1:0. Két perc múlva újból Pataki lő gólt. 2:0. A II. félidőben Tamási lép fel támadólag, négy szöglet jelzi fölényét, de a helyzetet nem tudják kihasználni. Az 5. percben büntetőhöz jut a bonyhádi csapat, de ezt Gyenei a kapu mellé lövi. A 8. percben Simon kiejt egy erős lövést és azt a szemfüles Szőcs a hálóba juttatja. 3:0. A 14. percben Pataki II. lövi a bonyhádiak negyedik gólját. 4:0. A 23. percben Hegedűs átadását Schmidt közelről értékesíti. 4:1. A 30. percben Szőcs szép lövéssel beállítja a végeredményt. 5:1. Bírálat: A bonyhádi :csapat ilyen arányban is megérdemelten győzött. Jók: Pataki II., (a mezőny legjobbja), Pataki I., Csibi, illetve Simon, Braun és Szalai. Ludas Sporthírek Március 13-án, vasárnap került lejátszásra a Bonyhádi Vasas— Mázai Bányász járási bajnoki asztalitenisz mérkőzés. A találkozót a Mázai Bányász csapata nyerte 8:1 arányban. • Ma délután 15 órakor tartja a Szakszervezetek Tolna megyei Tanácsa mellett működő társadalmi sportbizottság március havi ülését. Napirend: tájékoztató a sportkörökben folyó taggyűlések és vezetőségi ülés’ek helyzetéről. Előadó: Korsós Lajos. Második napirendi pontként szerepel az üzemi torna bevezetésének tapasztalatai a Tolnai Selyemgyárban. Előadó: Méhes János. * A bonyhádi járási egyéni sakk- bajnokságot március 6-án, 9-én és 13-án rendezték meg a Vasas szakszervezeti kultúrházban. A járási bajnokság végeredménye: 1. Jenczer János (Nagymányok), 2. Verebi József (Nagymányok), 3. Vásárhelyi Antal (Bonyhád), 4. Müller Antal (Máza), 5. Planls József (Bonyhádi