Tolna Megyei Népújság, 1960. március (5. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-20 / 68. szám

TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG 1960. március 20. Miért „öregsxeneh el66 a szekszárdi borok? Uj szőlőtelepítések — Bormúzeum lesz a Szekszárdi Állami Gazdaságban A szekszárdi bor világhírnevét valószínűleg Liszt Ferencnek kö- (zönlieti, aki gyakran megfordult városunkban s nemcsak itt ízlel­gette a szekszárdi nedűket, hanem sűrűn küldetett is magának ki­sebb, nagyobb hordókkal. Állító­lag így került a pápa asztalára a jófajta szekszárdiból, s úgy mond­ják, hogy őszentsége is megnyalta utána.á szája' szélét. Arra a régi plakátra is jól em­lékszünk még, amelyen egy nyal­ka huszár ugratta a lovát egy tűz­ről pattant menyecske előtt, mi­közben derekasan húzott szek­szárdival töltött kulacsából. A kén alatti szöveg arra figyelmez­tette a borivókat, hogy aki a szekszárdi bikavért issza, holtig él, s ' ezt az alapigazságot vala­mennyien tudomásul is vettük. De hol vannak a szekszárdi bo­rok, s mit iszik vajon a plakát nyalka huszárja? Minden bizony­nyal leszállt a magas lóról s egye­lőre ő is kénytelen beérni az »asztali fehérrel«. Pedig a szek­szárdi bor nem veszett el, leg­alábbis ezt bizonyítják azok a jobbnál jobb borok, amivel Szé­kely János, a Szekszárdi Állami Gazdaság szőlőgazdaságának ve­zetője és Benkö Béla, a kitűnő pincemester kínál bennünket a gazdaság pincészetében. Világ- viszonylatban sem kellene szé­gyent vallanunk velük, csak az a baí hogy egyelőre nagyon kevés van ezekből a borokból. — Az állami gazdaság mind­össze 160 holdon termel szőlőt jelenleg, — mondja Székely Já­nos. —■ A következő évek telepí­tési terve megoldja majd Szek- szárd sokat vitatott kérdését, mert az 50 hold tavalyi telepítés mellé, az idén 100 hold, majd 1961-ben újabb 50 hold jön. De készén vannak már a távlati ter­vek is. 1962-től évente 200 hold szótőt telepítünk, s így elérjük, hogy 1965-re már 1000 holdas lesz szőlőgazdaságunk. A szekszárdi szőlők, amelyek levéből még az emlékezetes nyalka húszár kortyolgatott, ki- vénülíék. Az új telepítéseknek pedig útját állta a szőlőoltvány hiánya,' amit a most épülő szőlő­kombinát meg tud oldani, mert 60 holdas anyatelepe is lesz, amely évente 600 000 oltványt biztosít, ami 120 hold betelepítésére lesz elegendő. De van egy másik probléma is: a tapasztalat azt mutatja, hogy a szekszárdi borok nagyon hamar elöregszenek, elveszítik jellegüket, zamatukat. — Néhány évvel ezelőtt egy 90 éves tokajiból ittam, — meséli Benkö Béla. — Ez a bor termé­szetesen már csak kuriózumként hatott, ennyi időt a bor nem bír ki. A szekszárdi boroknak azon­ban van egy hibájuk, aránylag gyorsan elöregszenek, 2—3 ét alatt elveszítik jellegüket. Lágy boraink vannak, világviszonylat­ban a legjobbak közül való a he­gyi borok között. A tapasztalat azt mutatja, hogy az elöregedés oka a lösztalajba épített, száraz pince, amely meggyorsítja az oxidációs folyamatot. Mi most itt az állami gazdaságban azzal kísérletezünk, hogy fokozva a pince nedvesség- tartalmát, lassítsuk ezt az oxidá­ciós folyamatot, ami növeli a bo­rok élettartamát. Az eddigi ta­pasztalat azt mutatja, hogy jó úton járunk, bár egyelőre még korai lenne eredményekről be­szélni. No és a sokat emlegetett szek­szárdi bormúzeum ? A palackok már ott sorakoznak a török korból itt maradt pin­cében, a leendő múzeum helyén. A megye minden részéből most gyűjtik össze a legjobb borokat, palackozzák és vitrinben helyezik majd el. Nyilvánvalóan sokan szí­vesen jelentkeznének ide múzeum őrnek, s a látogatók számát is emelné, ha a múzeumlátogatást borkóstolóval kötnék egybe. No de a szekszárdi múzeum sárközi ágyában sem akar senki aludni egyet, a bormúzeum sem szolgál­hat ilyen célokat. — Tudományos szempontból rendkívül nagy jelentősége lesz a múzeumnak, mert a kutatók ál­landóan ellenőrizni tudják a ko­rábbi évek minőségét, — mondja Benkö Béla — s ebből levonhat­ják a szükséges következtetéseket is. Leendő múzeumunk így kap­csolódik a termelési feladatokhoz s így szolgálja a szekszárdi borok minőségének megjavítását. (cs) ÖREGEK FIATALOK... Fenyvesi Jakab, a hadseregből elbo­csátott öreg hon­véd két ifjúgárdis­ta fiával. Zsibong a hatalmas terem, csupa meglett korú ember üli körül a tarkaterítős asztalokat. Az asztalokon borosüvegek... Barátságos poharazgatás folyik a nagy esemény után E naptól kezdve ugyanis nem katonakö­telesek többé, megkapták az „obsitot” — a díszes elbocsátó oklevelet. Bonyhádiak, Bonyhád kör­nyékiek... Beszélgetnek a hajdani kato­naemlékekről, életük folyá­sáról. Annák idején még a ré­gi, Horthy-hadseregben szol­gáltak. Sokan közülük megjár­ták a második világháború pok­lát, keserű emlékként él bennük az esztelen háború minden szen­vedése. Számukra idegen érde­kekért küldték őket vágóhídra, és menniük kellett. Nem kérdez­ték: — Te. Csillag János, akarsz háborúba menni? És mentek zeneszóval, heje- hyjavai így,rendelje a legfőbb „Hadúr”. Az egyik ' asztalnál bajuszos bácsi nézegeti az oklevelet, amely szerint Sári József hon­véd-tizedes elbocsátatott a nép­hadsereg kötelékéből. — Na, erről is letettük a gon­dot —; állapítja meg. — De sok minden van e mögött a lap mö­gött... nak kellett volna lennie, ha Chamberlain hirtelen udvarlását csak úgy elfogadja, s nem kíván biztos garanciákat arra, hogy nem valami trükkről van szó, mellyel a Szovjetuniót gyilkos háborúba szeretnék kergetni Hitler ellen, miközben Anglia a markába ne­vetne. Ilyen garanciákat azonban Strang úr képtelen volt adni. Chamberlain meg közben zavar­talanul tárgyalt Wohltat mi­niszteri osztályfőnökkel és más bel- és külföldi közvetítőkkel, akiket Goring, Hess és Rib- bentrop küldözgettek hozzá. Túlvilági boldogságban ragyog­va újságolta nekem Butting azon melegében a hírt, hogy Rib- bentrop Moszkvában megnemtá­madási paktumot kötött a Szov­jetunióval; — A Führer minden idők leg­nagyobb államférfia! — rontott be hozzám lelkendezve. Mögöttem, a kandallópárkány fölött függött Ribbentrop képe. — Doktor Butting, kérem, ne felejtse eí — mutattam a képre — minden idők második legna­gyobb államférfiét. Magamban pedig ezt gondol­tam: »Ö, te idióta, ha tudnád, hogy korunk nagy államférfia egészen máshol ül!« A helyzet most másképpen ala­kult, mint ahogy Chamberlain úr skóciai horgászása közben el-' képzelte. Angliának most magá­nak kellett a porondra lépnie, hogy a veszett kutya Hitlert le­terítse. igazán nem lehetett rám fogni, hogy képzett marxista lettem vol­na. A józan emberi ész azonban azt diktálta, hogy a Szovjetunió tisztán önfenntartási ösztönből nem is cselekedhetett máskép­pen. Sem Hitler, sem Chamberla­in soha nem adta tanújelét annak, hogy a Szovjetunió barátai lettek volna. Semmi érdeke nem fűző­dött a Szovjetuniónak ahhoz, hogy akár az egyiket, akár a má­sikat kihúzza a pácból, ha azok most hajbakaptak. Ragyogóan kék, felhőtlen volt áz égbolt 1939 augusztusában. Mintha a nap is azon iparkodott volna, hogy az öreg Európa még egyszer felragyogjon legszebb fé­nyében, mielőtt ráborul a bom­bák és a halál hosszú, sötét éj­szakája. Mindennap a reggelinél az volt az első kérdésem Willi- hez: »Meddig marad még ilyen békés és szép a világ?« Soha még nyár Európában nem tűnt nekem ilyen pompásnak, mint a békének ezekben az utolsó hetei­ben. Bizalmas közlések szerint, me­lyeket itteni katonai vezetősé­günk Berlinből kapott, Lengyel- ország megrohanását augusztus 20-ra tűzték ki. Ez a nap azonban eseménytelenül múlt el. Állító­lag Mussolini lépett közbe, és az utolsó pillanat -an visszatartotta a nekivadult Hitlert. Kis ideig hát megint reménykedhettünk. Szívesen elbúcsúztam volna még Laaskétól is, de már lehe­tetlen volt. Mégis szerettem volna legalább egy napot német földön eltölteni, hazai levegőt szívni. Felhívtam telefonon Frau von Steengrachot, akinek kastélya — Moyland, K’eve me”-tl — egé­szen közel feküdt a határhoz. Autóval kerek négy óra alatt ott lehettem. Szívesen veszi, mondta, ha vasárnap meglátogatom. Fér­je, Gustav is hazamegy Berlinből hét végére; egyébként csak öreg édesapjával és még egy másik közös ismerősünkkel fogok nála találkozni. A német határig magammal vittem Willit, onnan ő vonaton utazott tovább Kölnbe, hogy csa­ládjától elbúcsúzhasson. Megbe­széltem vele, hogy vasárnap este az emmerichi pályaudvaron ta­lálkozunk, onnan indulunk vissza Hágába. Moyland az Alsó-Rajna-vidék egyik legszebb és legrégibb kasté­lya. Széles vízárkokkal körülvéve eredetileg megerősített vár volt, melyet XIV. Lajos korában tel­jesen francia stílusban lakóhellyé alakították át. Nehéz vasláncokon függő híd vezetett egy égetett téglából épült kapuíven keresz­tül a borostyánnál benőtt kas­télyudvarra. A hagyomány sze­rint ezen az udvaton találkozott először II. Frigyes és Voltaire, s filozófiai vitákba merülve órák hosszat sétáltak itt fel s alá. Gustav Steengracht már csak­nem egy év óta Berlinben, a kül­ügyminisztérium protokoll-os"tá- lyán dolgozott. Felelevenítettük közös emlékeinket a londoni időkből, emlékeztettem, milyen zavar keletkezett, amikor a Buckingham-palotába menet ott­hon hagyta a Dircksen-féle meg­bízólevelet. Steengracht már alig emlékezett vissza az esetre Úgy tűnt, időközben ő is valamivel gondterhelt»’-1'' v’-n. (Folytatjuk.) — Tényleges szolgálatra 1921- ben vonultam be. És utána még hányszor... Utoljára 1943-ban. Akkor már látszott, a háború a végéhez közeledik. 1944-ben hadifogság... Sári József egyike Volt azok­nak a sokaknak akik számára ezzel, nem fejeződött be a há­ború. Akkor már tudta, hol a helye. A háború befejezése 1945- ben érte Ausztriában. — A fogságbaesés után jelent­keztem az akkor megalakult magyar hadseregbe. Azok el­len fordítottuk a fegyvert akik elindították ezt az esztelen há­borút. Segítettünk a fasizmus leverésében. Az antifasiszta harcosból 1940- ban kommunista párttag lett és úgy ismerik most Sári Józse­fet, mint a zömbai Jóbarátság Termelőszövetkezet elnökét. Fényvfesi Jakab, -„családostól” itt van, Tff ván két fia is, mint ifjú gárdista, KlSZ-egyenruhá- ban. A többi bonyhádi ifjúgár­distával együtt a zászlót vették át, amelyet az „obsitos” öregek­től kaptak. Fenyvesi bácsi, nem a katona­élményeiről, a gyerekeiről be­szél, öt fiúról és öt lányról. Eny. nyi- gyermekről aztán lehet is beszélni. A legtöbbjük már „szárnyrakelt”, szétszéledt Bu­dapestre, Pécsre, Dunaszent- györgyre, az ország különböző készeibe. — Úgy neveltem gyermekei­mét, hogy mindenkor, minden körülmények között álljanak ki a szocializmus ügyéért — mond­ja jogos büszkeséggel. — Azt hiszem, a tíz közül nem csalód­nék egyikben sem. Itt van a két fiam; ifjúgárdisták. Egy másik fiam, aki jelenleg kato­na. a bevonulása előtt munkás­őr volt. Egy másik asztal mellett Schlauffmann Henrik is arról beszél, hogyan neveli fiát a munka szeretetére, a szocializ­mus iránti hűségre. — Még csak tizenhat éves, de biztos vagyok benne, hogy min­denütt megállja majd a helyét — mondja, majd sajátmagáról beszél. — Negyvenhét óta vagyok párttag. Kommunista volt az apám is, üldözték is miatta ele­get. Jómagam harmincnégy év óta dolgozom a szakmában, vá­jár vagyok a nagymányoki bá­nyaüzemnél. És nem is akárhogyan A tár­cájából előkerülő igazolványok, lapocskák bizonyítják, hogy ki­váló dolgozó, kétszeres sztaha­novista és 1957 szeptember el­seje óta a bányász szolgálati érdemérem tulajdonosa. Schla­uffmann Henrik a munka front­ján szerzett érdemeket. A tárcá­ban ott lapul egy tagsági könyv is, tulajdonosa még ilyen idős fejjel is DISZ-tag volt. Annyi bizonyos, a Schlauff­mann fiúnak igyekezni kell, ha apja nyomdokain akar haladni. Végül az apa titkos vágya: gépkocsitulajdonos akar lenni. íme, három portré a kétszáz­nál több „obsitos” közül. Bognár István Több száz gyereket üdülőt az idén a szakszervezet — Hétfőn tíz gyerek harminchárom napra megy üdülni Parád­fűrdőre — A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsa,. a szakszervezeti területi bizottságok 1959-ben több mint kétszáz .szakszervezeti tag gyer­mekét üdiiltette. Az üdülő gyere­kek többségé a nyári hónapokban töltött felejthetetlen két hetet az ország legszebb részein. Az idén, folytatva a tavaly mégkezdett gyermeküdültetési akciót, ismét több száz szakszervezeti tag gyer­mekének teszik lehetővé a ked­vezményes üdültetést. Az idén már húsz gyermeket elküldték harminchárom napos is­kolaszanatóriumba, ahol tanulmá­nyaikat is folytatják a gyerekek. Hétfőn újabb csoport, tíz gyerek, utazik harminchárom napos isko­laszanatóriumi üdülésre Parádfür. dőre A közeljövőben újabb cso­port, tíz gyerek, utazik Ormánd- pusztára. Ifjúsági munkacsapatodat szerveznek a plucekelyi Vörösmarty Isz-Sren A pincehelyi fiatalok ebben az esztendőben, március 15-én még a falusi KISZ-szervezet helyiségé­ben gyűltek össze, hogy megemlé­kezzenek 1348 március 15-e di­cső eseményeiről. Az ünnepségen egy fontos határozatot is elfogad­tak a kiszesek. Bencz Béla a KISZ-szervezet titkára* ugyanis közölte szerkesztőségünkkel, hogy a falusi KISZ-szervezet termelő­szövetkezeti KtSZ-szérvezottá 'ala­kult át. Mégpedig azért mert a falusi ifjúsági szervezet tagjainak túlnyomó többsége is szövetkezeti tag lett az elmúlt hetekben. S miután megalakult a Vörösmarty Termelőszövetkezet KlSZ-szerve- zete a fiatalok mindjárt külön if­júsági brigádot, ezen belül mun­kacsapatokat alakítottak. Az a tervük, hogy az ifjúsági munka­csapatok a közösbe] területeket vállalnak megművelésre és egy­mással versenyeznek majd. A kezdeményez**t jónak követésre méltónak találjuk. i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom