Tolna Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-05 / 30. szám

1960. február 5. TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG Világbajnokok, európabajnokok, az olimpiai keret tagjai a bonyhádi és szekszárdi olimpiai napokon A Tolna megyei Testnevelési és Sporttanács és a Megyei Ifjúsági Sportbizottság rendezésében feb­ruár 6-án, délután 6 órakor Bony- hádon, a Járási ICultúrotthonban, február 7-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Szekszárdon a Városi Művelődési Házban olimpiai na­pokat tartanait. Az olimpiai napon részt vevő csoport vezetője, a szekszárdi szár mazású Molnár József, Magyar- ország olimpiai attaséja. Sákovics József, a párbajtőr világbajnok élménybeszámolót tart. Az él­ménybeszámoló után torna, kard, tőr, párbajtőr, súlyemelés, ököl­vívás és cselgáncs bemutatókra kerül sor. A bemutatón részt vevők név­sora: Torna: Hasznos Klára, Vár­aljai Edit, ifjúsági bajnokok, Hé­ti Sándor többszörös magyar vá­logatott, Rész Sándor utánpótlás válogatott. Kard: Pézsa Tibor, Kovács At­tila ifjúsági válogatottak. Tőr: Dömölky Lívia világbaj­nok, Zsabka Magda, a világbajnok csapat tagja, Plazzeriano Marian­na, ifjúsági bajnok. Párbajtőr: Habár Pál, Szűcs Tibor. Súlyemelés: Veres Győző több­szörös válogatott, az Európa-Baj­nokság helyezettje, Kocsis György válogatott keret-tag. ökölvívás: Török Gyula, a Lu­zerni Európa-Bajnokság II. helye­zettje, Fekete Pál, többszörös vá­logatott, Egri László Szlávik II. János ifjúsági válogatott. Cselgáncs: Pozsár Mihály, Csok- nyai Árpád, Janda Károly, Pur- men, János, Daróczi István, a vá­logatott keret tagjai. A bonyhádi és a szekszárdi olimpiai napok iránt hatalmas ér­deklődés nyilvánult meg és a részt vevő sportolók névsora biz­tosíték arra, hogy a sportkedve- löitnek felejthetetlen élményben lesz részük. Ököl vas Bonyhádi Vasas—Budapesti VSC 10:10 Bonyhád, 300 néző, vezette: öváry. A bonyhádi csapatot Mar­kos I. és Markos II. erősítette. Eredmények (elől a bonyhádi ver­senyzők) : Tóparti győz Niedermayer el­len. A két apróság küzdelméből a bonyádi fiú kerül ki győztesen. Felütéseivel hatalmas közönség- sikert arat. Mindhárom menet az övé és biztosan győz. Nagy ígéret a kis Tóparti. 2:0. Dénes II. veszt Keszthelyi el­len. A fél fejjel kisebb pesti fiú nagyszerűen ellépked az ütések elől, lábmunkája kiváló, kár, hogy keveset ütött. Dénes irányí­totta a mérkőzést többet és tisz­tábban ütött. Tenyeres ütésért fi­gyelmeztetik és Keszthelyi ezzel nyer. 2:2. Lukács győz Varga ellen. Varga többet, Lukács hatásosabbakat üt, felütéseivel feljön Lukács és rit­kán látott hatalmas küzdelemben kiharcolja a győzelmet. 4:2. Marosi az első menetben felad­ja a mérkőzést Benő ellen. Maro­si fél, lehajtott fejjel csapkod és a támadó Benő rohamait nem so­káig állja. 4:4. Markos I. győz Graszman el­len. Markos I. balhorgai gyomor­ra, fejre egyaránt »ülnek« és már az első menetben 9-ig küldi pad­lóra a pesti fiút. A második és harmadik menet is Matyié és nagy pontfölénnyel győz. 6:4. Markos II.—Kun döntetlen. Ez volt az első pontozóbírói téve­dés. A kis Markos kezd jobban. Szép ütésváltások után feljön. — Kun mélyen hajol és fejel, amit a vezető bíró »elnéz«. A második menet is Markos II.—é, bal rövid horgait Kun sorra »beszedi«. Bár a harmadik menet kiegyensúlyo­zott, Markos II. győzelmet érde­melt volna. 7:5. Ferencet az első menetben so­rozatos szabálytalanságokért le­léptetik Tóth ellen. Mindkét ver­senyző verekszik. Ferenc belte- nyérrel üt, Tóth fejel. A vezető­bíró lelépteti a bonyhádi fiút, ami a közönségnek nem tetszik, pedig a leléptetés jogos volt. 7:7: Lovász veszt őri ellen. Semmi akció, csak »tapogatózás« folyik, két meneten át mindkét verseny­ző passzívan öklöz. A harmadik menet őrié és alacsonyszínvonalú mérkőzésen győz a pesti fiú. 7:9. László—Bán döntetlen. Bán technikásabb versenyző, mint László, lábmunkája különösen jó. Tisztábban is üt, László nem tud kibontakozni. A második menet­ben László támad. Belharcot kezd és ebben jobbnak bizonyul ellen­felénél, aki többször menekül ket­tős fedezékbe. A harmadik me­netben ismét Bán bizonyul jobb­nak. Keresztbeütött jobbegyenesei vei sokszor állítja meg Lászlót, a döntetlen eredmény Lászlóra nézve hízelgő. 8:10. Oláh IV. győz Keller ellen. Ha­talmas taps köszönti a bonyhádi közönség kedvencét a »kis« Oláht, amikor a szorítóba lép. Rajta mú­lik, ki tudjuk-e harcolni a dön­tetlent. Mindkét versenyző ke­ményen küzd. A bonyhádi fiú kemény horgai padlóra viszik Kellert. A közönség fergeteges biztatása közben mindjobban fe­lülkerekedik Oláh IV. és mind­három menetben jobbnak bizo­nyul Kellernél. Sikerült az egyen­lítés. 10:10. Komlós József levelező Á megyei labdarúgó-bajnokság csapatai a mérlegen 15. Döbrüköz 13 II 21:48 A megyebajnokságban szereplő csapatok közül a döbrököziek kezdték meg legkevesebb felké­szüléssel a bajnokságot. A csapat megfelelő vezető nélkül maradt, mert eddigi edzőjük, Vicze János a Dombóvári Vasút csapatának edzését vette át. Venczel, Tapasz- ti, Dékány — a három legtehetsé­gesebb játékos más egyesületbe távozott, Kiss katonai szolgálatra vonult be, és mindez közreját­szott, hogy a csapat az egész sze­zon alatt oly gyengén szerepelt. A bajnokság elején Iregszem- csétől 3:2 arányban szenvedtek vereséget, majd a következő va­sárnap Pakson hagyták el vereség­gel a pályát. A következő vasár­nap Döbröközön Bátaszéktől szén. védték 4:l-es vereséget, majd Dombóvártól — Dombóváron 4:2- re kapott ki a csapat. Hógyész el­len nagy akarással küzdöttek, elő. szőr 3:l-re, majd 4:2-re vezettek és végül meg kellett elégedni 4:4- es döntetlen után az egyik pont­tal. Addig is gyenge játékerőt képviselő csapat Simontornyára öt ifjúsági játékossal utazott el, ahol 10:2-es vereséget szenvedtek. Ek­kor már megmutatkozott, hogy a vezetésben komoly bajok vannak. A játékosok egy része vidéki mér­kőzésekre nem utazott el és csak az otthoni mérkőzéseken „tetszel- gett.” A nyolcadik fordulóban szereplő Fadd — Döbrököz mér­kőzés elmaradt, mivel egyes játé­kosok nem utaztak el Faddra. A megbeszélt időben a felnőtt játé­kosok közül csak ketten voltak az indulási helyen. A következő va­sárnap Dunaföldvárt viszont már fogadták otthonukban, akitől 5:2 arányú vereséget szenvedtek. Ok­tóber .25-én kellett volna a csapat­nak Faddra elutazni — az elma­radt mérkőzés lejátszására — azonban a csapat ekkor sem uta­zott el. A szövetség ekkor Döb- röközt kizárta a további küzdel­mekből. A sportkör vezetősége megfellebbezte a szövetség dönté­sét és így került vissza a feljebb- viteli bizottság döntése nyomán újból a megyebajnokságba a csa­pat. November 29-én újból ját­szott már a csapat, ezúttal Nagy- dorogon és 4:3-ra győztek. (Nagy- dorog megóvta a mérkőzést és a két pontot megkapta, azonban az ügy fellebbezés alatt áll, ezért nem számítottuk a két pontot a nagy­dorogi csapatnak, illetve nem vontuk le a döbröközi csapat eredményéből.) Ekkor vette át a csapat edzését Kircz Vincze, de a nagydorogi sikeres szereplést már nem sikerült folytatni, mert ott­honukban is 5:l-re kaptak ki a Dózsától. A csapatnak még két el­maradt mérkőzése van, amelyet a tavasszal kell lejátszani Gyönkkel és Tamásival. A bajnokság őszi fordulójában 17 játékos szerepelt, ezek közül minden mérkőzésen: Vörös, Danes Gácsi és Litmeier. szerepelt még majd minden mérkőzésen: Ba- zsonyi, Szabó, Somogyvári, Far­kas, Csikós és Lakatos. A továb­biakban Kollár, G. Kiss, Váradi, Kiss, Hegedűs, Máté, Szalai. Az első csabaiban szereplő já­tékosok közül Litmeier, Gácsi, NB l-es kosárlabda-csapat Szekszárdon Danes, Bazsonyi és Szabó érdemel említést lelkiismeretes játékáért. Az ifjúsági csapatnál ugyanaz a helyzet, mint a felnőttnél. Nem tud eredményesen szerepelni, mert az ifjúsági játékosok fegyel­mezetlenek. A vezetőségre hárul a I feladat, hogy a csapaton belül — mind a felnőtt, mind az ifjúsági csapatnál — olyan szellemet alakítson ki, mely megközelíti azt a szintet, hogy a megyei bajnok­ságban részt vehessenek. Ny. A Szekszárdi Petőfi meghívásá­ra szombaton este Szekszórdra látogat a Budapesti VSC NB I-es férfi kosárlabda-csapata, hogy ba. rátságos mérkőzés keretében mér­je össze erejét a szekszárdi kosár­labdázókkal. Tudvalévőén a Bu­dapesti VSC kosárlabda csapatá­nak tagja a szekszárdi szárma­zású Gyulai is, akinek természe­tesen része van a mérkőzés létre­hozatalában. A BVSC NB I-es férfi csapatával érkezik meg a sportkör ifjúsági női csapata is, amely Budapest I. osztályú baj­nokságában szerepel és minden bizonnyal jó edzőtársa lesz az NB II. küzdelmeire készülő szek­szárdi kosaras lányoknak. A mér­kőzés este 7, illetve 8 órakor kez­dődik a szekszárdi kg. technikum tornatermében. A kitűnő cseme­gének ígérkező sportesemény jó bevezetője lesz a másnap a vá­rosi kultúrházban megrendezendő olimpiai napnak, amely iránt pá­ratlanul nagy érdeklődés nyilvá­nul meg. Nagymányok felkészüléséről A nagymónyoki csapat január 15-én kezdte meg a felkészülést. A járókelők elismerően bólintot­tak, amikor meglátták a melegí- tős bányász-játékosokat, kik jó­kedvűen vágtak neki nap mint nap a hófedte utaknak. Tornate­rem hiányában kénytelen volt az együttes a szabad ég alatt edzeni. Ez csak jót tesz mondogatták a szurkolók. A bajnokság második felében különösen nagy szükség lesz a kifogástalan erőnlétre. Az első csapat 16-os kerettel készül. Heti három alkalommal folyik az alapozás. Február 3-á.n került sor az el­ső, tájékoztató jellegű kétkapus mérkőzésre. A Mázai Bányász volt az edzőtárs. A csapatokban helyet kaptak a számításba jöhe­tő játékosok. A három harmados mérkőzésen mindkét 11 a folya­matos mozgásra feketetett gon­dot. Kezdetnek megfelelt — álla­pították meg a didergő nézők. A mérkőzést egyébként a hazaiak nyerték meg 3:2 arányban. A további műsorterv így ala­kult. Nagymányok február 7-én Baján a Bácskával játszik. A kö­vetkező edzőtársak még Máza 1, Bajai Bácska 1, Bonyhád 2, Hidas 1 alkalommal. A nagymányoki- ak felkészülve, jó erőben várják a tavaszi szezont. A 15 bajnoki mérkőzés lesz a jelenlegi munka igazi fokmérője. M. I,. lói sikerült a paksi járás szpartakiádjának sakk- és asztalitenisz versenye A paksi járási TST január 31-én, vasárnap rendezte a téli szpartakiád járási döntőjét Pak­son sakk és asztalitenisz sport­ágakban. A versenyen részt vettek Dunaíöldvár, Bölcske, Madocsa. Nagydorog, Dunaszentgyörgy, Kajdacs és Györköny legjobb ver­senyzői, több mint hetvenen. Csapatversenyben első helyen Dunaföl.dvár végzett, 46 ponttal. A bölcskei versenyzők 27 pont­tal a második helyen végeztek, a harmadik helyen Madocsa vég­zett 16 ponttal. Eredmények: Asztalitenisz. Egyéni. Női: 1. Petróczi Mária, Bölcske. 2. Kun Mária, Nagydo­rog. 3. Szitkovics Márta, Duna- földvár. Férfi: 1. Gyaraki Róbert, Duna- földvár. 2. Czobor Miklós, Duna- földvár. 3. Nyulasi József, Bölcske. Páros versenyben: 1. Gyaraki— Czobor, Dunaíöldvár. 2, Farkas— Törjék, Madocsa. Vegyespáros: 1. Szitkovics — Juhász, Dunaíöldvár. 2. Petróczi —Nyulasi, Bölcske. 3. Szabó—Ko­vács Nagydorog. j Csapatversenyben 1. Dunaföld- vár, 2. Bölcske, 3. Madocsa. Sakkverseny. A sakkozók egyéni- és csapatver senye nagy érdeklődés mellett került megrendezésre. Az egyéni versenyben tíz versenyző vett részt, ahol az első helyen Gallai István, második helyen Sándor Dániel, míg a harmadik helyen Fritz Ferenc végzett. Az első két versenyző dunaföldvári, míg a harmadik helyezett dunakömlődi; — A Tolna megyei Kosárlabda Szövetség Játékvezető Tanácsa I960, február 15-i kezdettel játék­vezetői tanfolyamot indít. A tan­folyamra jelentkezni lehet a me­gyei Testnevelési és Sport Tanács hivatalos helyiségében, illetve a tanfolyam színhelyén, a gimnázi­umban február hó I5-én, 18 órai kezdettel. Alapozás Minden sportág­ban, így a labda­rúgásban is döntő fontossággal bír az alapozás. A ké­pünkön a Szek­szárdi Petőfi NB III-as labdarúgóit mutatjuk be, akit; dacolva a hideg időjárással, lelki- ismeretesen vég­zik edzéseiket, hogy jó erőnléttel -endelkezzenek a jnokság indulá­sakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom