Tolna Megyei Népújság, 1960. február (5. évfolyam, 27-50. szám)

1960-02-05 / 30. szám

i TOLNA MEGYEI NEPÜJSAG 1950. február 5. A nemzetközi nőnap előtt VAMG>$ ILONKA Kis sánta nő rójja az utat. Nagy igyekezettel halad, meg_ megáll, ellankad, majd ismét meggyorsítja lépteit. Hihetetlen energia hajtotta előre, órák hosszat tartó utakat is megtett gyalog, ha ezzel a mozgalomnak szolgálhatott. Ö volt az, akire mindent rá lehe­tett bízni, aki a legveszedelme­sebb és legfárasztóbb feladattól sem riadt vissza. „ötven elv­társat értesíteni kell”... „Ki kell osztani a röpcsiket...” „El kell menni egy pestkörnyéki üzem­be...” Majd Ilonka elintézi. És Ilonka nem sokat kérdezős­ködött, meghallgatta mit kel\ tennie és ment. Ha féltették és mást akartak küldeni helyette, sértődötten tiltakozott. Csak nem akarják félreállííani? 1927-ben kapcsolódott be az il­legális mozgalomba: a rákövet­kező évben bukott le. A Markó­ban sokan érezték meleg, baráti szívét, segítő készségét, ö gon­doskodott arról, hogy elvtársai a Vörös Segély útján megfelelő könyvekhez jussanak. 1929 őszén, annak ellenére, hogy az egész­siesen végigküzdötte a 17 napos éhségsztrájkot. Már az első na­pokban ágynak dőlt, s csupán lelkiéreje tartotta életben. Amikor a Sallay—Fürst-ügy- ben ismételten lebukott, gyalá­zatosán összeverték, megkínoz­ták. Operálni kellett a lábát — sánta maradt —, de ettől kezdve, mintha még nagyobb odaadás­sal szolgálta volna a mozgalom ügyét. Egyre többet vállalt ma­gára. Megható igyekezettel bi­cegett, lihegve, verejtékezve rótta az utat, járta az emelete­ket, estére már csak vonszolni tudta kimerült testét, de szelíd, tiszta tekintetében derű és tör­hetetlen akarat csillogott. 1942- ben, már a rendőrség jól is­merte, bekapcsolódott a függet­lensági mozgalomba. A „Def”, csakhamar nyomára akadt. Az Andréssy-laktanya kínzókamrá­jában borzalmasan meggyötörték, de a sánta, törékeny kis Vámos Ilo na csodálatos lelkierejét nem tud­ták megtörni. Szenvedése útjá­nak további állomásai: a Conti utcai katonai fegyház, Mária. nosztra, Németország. A politi­kai foglyok szörnyű táborában gyilkolták meg a náci pribékek. Asszonyoknak — lányoknah A asárnap a családi körben A vasárnap munkaszüneti nap. S mint minden szabad időt, ezt is meg kell szervezni. (De semmiesetre sem túlszer­vezni!) Ebben a szervezésben az apának jusson a nagyobbik szerep. Mert a családban — egyenjogúsítás ide, egyenjogú­sítás oda — a feleség, az anya vasárnap is folytatja a »-máso­dik műszakot". Vasárnap nincs ebéd az üzemben, a napközi­ben, illik ünnepibb ebéddel elő­rukkolni, hiszen a férj is, a gyermekek is »valami finomat" szeretnének enni, aminek »ott­honi« íze van. S a legtöbb fele­ség ezt szívvel-lélekkel csinál­ja is, de ha még a gyermekek is körülötte lábatlankodnak, ho­gyan készüljön el az ünnepi ebéd? Sok családban — régi férfijogon — a férj, az apa úgy gondolkodik, hogy a vasárnap szabadsága elsősorban őt illeti meg. Délelőtt együtt sétálgat, diskurálgat a barátaival, dél­után pedig kimegy a meccsre, mert ő ezt már így szokta meg. A meccs után pedig vagy örö­mében vagy bánatában... Szó­val amikor este hazaérkezik, már el is múlt a vasárnap, neki is a családnak is, csakhogy a családnak — őnélküle! Mind­nyájan érezzük, hogy a vasár­napot valahogyan másképpen kellene általában a család szá­mára megszervezni. A vasárnapi programoknál; minden családban megvannak a maga tradíciói. Egyik családban az a szokás, hogy anya, apa, gyerekei; vasárnap reggel föl­kerekednek a nagyszülőkhöz, hogy náluk töltsék a vasár­napot. Ilyenkor a felnőtt gyere­kek és az unokák összeseregle- nek a nagymama szoknyája (és konyhája) köré; a sok fiatalasz- szony, aki üzemi, hivatali mun­kában töltötte a hetet, sütkére­zik az anyai szeretet és vasár­napi gondtalanság verőfényé­ben, hiszen nem kicsi boldogság újra gyermeknek lenni, és meg­szabadulni egy napra a háztar­tás gondjaitól. Az unokáknak is ott a kiskert vagy kisudvar, el­nyelik őket a környék búvó­helyei: a férfiak pedig elvonul­nak iddogálni, kártyázni, eset­leg hangos kuglicsatákat vív­nak, vagy csendes tereferéléssel töltik a délelőttöt, megjavítják a kerekeskutat, összedrótozzák a meglazult kerítést. Ezzel az idillikus vasárnapi együttléttel szemben vannak családok, ahol nem jelent rendkívüli élményt a család egyik tagjának sem. I ségi állapota igen rossz volt, hő_ gyilkoltak meg a náci prioexek. Szaporodik a háborút- dicsőítő filmek száma az NSZK-ban A Bonnban működő „Parla­ment-Politikai Sajtószolgálat” ál­tal nemrég közölt statisztika sze­rint az 1958—59-es évben a Német Szövetségi Köztársaságban 59 há­borús film került bemutatásra. Ez a szám a teljes filmtermelés 9,35 százaléka volt. A nyugatnémet filmipar úgyne­vezett önkéntes ellenőrző bizott­ságának alapszabályai szerint eze­ket a filmeket nem lett volna sza­bad bemutatni. Ennek ellenére, noha a bonni kormány is részt vesz, az önkéntes filmcenzura bi­zottságban, a filmeket minden to­| vábbi nélkül bemutatásra alkal- I másnál; ítélték. A Hamburgban | megjelenő „Filmtelegramm” cí. i mű magazin már 1958-ban mcgál- í lapította, hogy a német filmgyártó cégek a legjobb úton vannak, hogy „túltegyenek még a göbbelsi korszak háborús filmjein is.” A müncheni „Deutsche Woche” sze­rint „ahelyett, hogy valóban em­bereket ábrázoló, igazi filmeket alkotnának, állandóan a reakció és a restauráció jelenségeivel szóra­koztatják a közönséget és ez bi­zony erősen emlékeztet a két vi­lágháborút megelőző kardcsörte. tásre”. A nyugdíjrendeletről Családi pótlék. Házastársi pótlék. A nyugdíjas gyermekei után családi pótlékra, 55. életévet be­töltött házastársa után pedig há­zastársi pótlékra jogosult. A csa­ládi pótlék összege megegyezik a dolgozókat megillető családi pót­lék összegével, a házastársi pót­lék pedig havi 100 Ft. Ha azonban a nyugdíj a havi 750 forintot meghaladja, házastársi pótlék cí­mén az az söszeg jár, amely a nyugdíjat havi 850 forintra egé­szíti ki. Az ellátás megállapítása. A nyugdíjtörvény alapján járó ellátásokat általában az SZTK al­Farsangi gondok, vagy több mint figyelem központjai, kirendelts jál; meg. A meghalt nyugdíjas hozzátartozóit megillető ellátások megállapításával az Országos Nyugdíjintézet toglalkpzik. Az idei farsangban egymást érik a bálok, lakodalmak, mulat­ságok. Kedvére, szórakozhat, mu­lathat fiatal, idősebb egyaránt. S természetesen a farsangi gondok­kal együtt jár a báli ruha és a cipőgond is. Különösen a fiata­loktól, de az idősebbektől egyre gyakrabban lehet hallani: »Mi­lyen ruhában menjek? Újat kel­lene varratni, mert a kisestélyi ruhámat már meguntam. Néhány­szor már látták rajtam és annyira ismerik már, hogy akár a ruhát elküldhetném magam helyett. Így diskurálnak a nők az utcán, a fodrássüzletben, ha összetalálkoz­nak. És bármennyire is illetlenség mások beszélgetésének a kihall­gatása, néha nem árt a szemfüles- ség, mert igen tanulságos dolgo­kat hallhatunk. — Képzeld, a mina.p egy igen kellemes meglepetés ért — meséli barátnőjének egy közévkorú asz- szony a fodrásznál. — Már hetek­kel ezelőtt közvetlenül az újévi a fé­rt •'ll leltározások után végigjártam ?'”e1 a “*bu l szekszárdi méteráru üzleteket így elsősorban a francia nemzet képviselőivel való beszélgetések­re, mint azokra, amelyeket a vér­rokon angolszász unokatestvérek­kel folytathatott. Hiszen ha ezek­kel sikerülne megállapodnia, — nyilvánvalóan így gondolkozott — akkor a világ többi szemétnépsé­gével már könnyen el tudnának bánni közösen. HITLERNÉL Az angolszász laptudósítókat gyakran berendelték Hitlerhez. Gyakran nekem is ott kellett len­nem. Néha magam mentem, de többnyire Hanfstaengl vagy Funk társaságában. Ha sokan voltunk, a beszélgetés állva zajlott le, ha kevesebben, akkor a jelenlevők a kancellár dolgozószobájának klub- foteleibe telepedtek, egy nagyobb­fajta, kerekasztal mellé. így már nagyon korán alkalmam volt pon­tosabban szemügyre venni a »Führer« személyiségét. Kíváncsian kérdezgettek azután külügymi nisztériumi kollégáim, akik még nem látták őt közelről: — Mi a benyomásod erről az emberről? — Nehéz erről , számot adni. Egyelőre csupán azt a reakciót váltja ki nálam, hogy a hólyagom összehűzódik, és alig tudom visz- szatartani magam, hogy gyerek módjára, a nadrágomba ne vizel­jek. Az a komikus, homlokába hulló hajtincs! Az a nevetséges csöpp­nyi bajusza és az egész ábrázata, mely eltorzult vonásaival inkább valami karikatúrára hasonlított! A viszonylag kurta termet meg a túlságosan rövidre sikerült láb­szárak! Nem lehetett az embernek más megítélése róla, mint az hogy egy harmadrangú külvárosi varieté félbolond ripacsszínészét látja maga előtt. Amikor csende­sen ügyeltem őt valamilyen sa­rokból, tőlem telhetőén igyekez­tem felfedezni valami rendkívü­lit ezen a jelenségen. Lehetetlen volt. / De tüstént más lett a benyomá­som, mihelyt acélszürke szemé­nek fanatikus pillantása rám ve­tődött. Ilyen jéghideg szemeket csak egyszer láttam életemben. Ez még évekkel azelőtt történt, amikor néhány barátommal együtt Münchenből kirándultunk a Wendelsteinre. A fogaskerekű vasúton velünk szemben ült egy férfi, annak volt ugyanilyen hát- borzongató tekintete. Ez a tekin­tet annyira lenyűgözött, hogy egész úton egy szót sem mertünk egymással váltani. Kiszálláskor egyikünk megjegyezte: Tudjátok, ki volt ez? Luden- dorff tábornok. Hitler mindenekelőtt akkor volt kibírhatatlan, ha elfogta az in­dulat. Egy alkalommal a megbe­szélésekhez alátámasztás végett ténybeli adatokat tartalmazó fel» jegyzéseket kellett magammal vinnen. Ámulatba ejtett, hogy ez az ember, aki csak a népiskolát végezte el, milyen gyorsan futot­ta át a jegyzeteket, és mégis csaknem szóról szóra megjegyez­te tartalmukat. Elég hosszú ideig meglehetősen értelmesen beszélt különböző dolgokról. Hirtelen azonban valami őrjöngési roham vett rajta erőt. Ordítozott, zagy­va szóáradat ömlött a szájából, hadonászott, mint valami őrült, handabandázott, hogy a falak is megremegtek, a nyál szökőkút módjára fröcskölt a szájából. S ha valaki nem tudta ezeket a düh­kitöréseket magában csendesen megmosolyogni, mint ezt intelli­gens és flegmatikus angol újságíró barátaim jó része tette, annak bi­zony elkerülhetetlenül inába szállt a bátorsága. Erről a megszállott fanatikusról mindent fel lehetett tételezni. Bizonyára nem volt tel­jesen alaptalan az a mendemon­da, hogy dühében néha a szőnye­geket és az ablakfüggönyöket ha- rapdálta. S különös: amilyen hir­telen dühbe jött, mihelyt kiordí­tozta magát, ugyanolyan hirtelen és átmenet nélkül egyszerre le­csillapodott, s azonnal normálisan és értelmesen tárgyalt tovább. Jóllehet ezeken az összejövete­leken jóformán a számat sem nyitottam ki, néha az volt a be­nyomásom, mintha Hitler különös képpen engem pécázett volna ki. Publikuma rajtam kívül többnyire külföldiekből állott, s lehet, hogy megérezte rajtam a német vért és a német talajt. Szemét szinte belefúria az enyémbe, míg a vé­gén úgy ültem ott, mint valami hipnotizált házinyúl. A cinikus, öreg Raumer, akinek ezt egy al­kalommal megemlítettem, azt ta­nácsolta, hogy legközelebb erő­sen szegezzem a tekintetem Hit­ler orratövére. Szerinte ez csal­hatatlan szer arra, hogy az ilyen hisztériásokat kihozza a koncep- t.usból. De Raumernak ez a jó öt­lete mindig csak akkor jutott eszembe, amikor már elkéstem vele. A döntő pill? natban újra meg újra szinte megmerevedtem, kihagyott az agyműködésem. (Folytatjuk.) hete ripszanyagot kerestem. — Sajnos nincs, kifogyott — mondták egyik., majd a másik he­lyen. S arra sem teltek seholsem ígéretet, hogy a közeli napokban esetleg lesz. — Megvallom, kissé elszomo­rodtam és arra gondoltam, hogy Budapestről hozatom meg az anyagot. Ez nem sikerült, mert ismerőseim közül éppen senkinek sem akadt dolga Pesten. Ezután jött a poén, amiért valóban érdemes volt végighall­gatni a két asszony között folyó diskurzust. — No, és végül milyen ruhá­ban mentél el az összejövetelre — kíváncsiskodott az eddig hallgató barátnő. — Tudod, úgy volt. hogy tel­jesen le is mondtam róla, s egy este éppen azon a napon, amikor a nagy hófúvás volt — zörgettek nálunk. A kapun kívül Plank István, a Szekszárdi Földműves- szövetkezeti Áruház méteráru osz­tályának vezetője állt. Eljött meg­mondani, ha még nem vettem ripszanyagot, náluk megvásárol­hatom, mert az elmúlt napon többféle báli ruhának való anyag — köztük ripsz is érkezett. — Hát mondd, nem kedves ez a figyelem — kérdezi barátnőjét. — Én pedig a hallgatózó, ma­gamban még hozzátettem azt is. amit most le is írok: ez nemcsak kedvesség és figyelmesség volt. hanem több ennél: a szocialista kereskedelem szerelete. O. M. KELLEMES OTTHON A „lakókonyha” neve is már el­árul valamit. A konyhából lakó­étkező helyiség lesz. Ez azt je­lenti, hogy a konyhának olj-an széppé kell válnia, hogy az ebéd­lővel is felvehesse a versenyt. Az ebédlő-konyha tiszta, barátságos helyiség, amely a konyhát és az ebédlőt egyesíti magában. Előnye, hogy az ételek szaga nem ivódik a szoba falába nem tölti be a szoba levegőjét, a parketten nin­csenek ételpecsétek, a tűzhelyről közvetlenül melegen tálalhatunk, minden kéznél van. Ezen kívül kislakásokban a lakószoba hasz­nálatát is tehermentesíti bizonvos mértékig. Ha a háziasszony már elvégezte a főzést, a takarítást, a konyha pedig már rendben van, szívesen leül a konyhasarokban elhelyezett padra varrogatni, kézimunkázni, vagy olvasni. Fo­kozottan áll ez a léli hónapokra, amikor a konyha úgyis meleg és a tüzelővel takarékoskodnunk kell, a szobát pedig csak késő délután fűtjük be. A gyerekeknek is akad itt hely arra, hogy elké­szítsél; az iskolai feladatokat, de még a családfő is elolvashatja itt vacsora után az újságokat. En­nek a praktikus lakókonyha­megoldásnak csak egy elengedhe­tetlen feltétele van: mindig tiszta legyen, hogy élvezettel ülhessünk le benne az asztalhoz. Képünkön a lakókonyha elrendezésének egyik lehetőségét mutatjuk be.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom