Tolna Megyei Népújság, 1960. január (5. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-17 / 14. szám
IR ODALOM « MŰVÉSZET « NÉPMŰVELÉS Vasárnapi jegyzet A napokban több ízben találkoztam olyan problémával, amivel eddig nem volt dolgom. S ahogy újságolták — mondhatom úgy is, hogy panaszolták, — elütöttem a dolgot annyival, hogy elkényelmeskedtünk. Aztán mégis elgondolkoztam rajta. Mert az ilyen kényelem, valahogy — ha nem is ártalmas, de egy kissé luxus. A kényelmen általában azt értjük, hogy a régi szalmával tömött szalmazsákokat ma már minden háznál —-'ideértve a falvakat is — felváltja a lágyrugózású epeda, lovaskocsi helyett autóbuszon utazunk, a vonatokon megszűnnek a fapadok, helyüket a bőrülések foglalják el, s kerékpár helyett egyre többen au:óra takarékoskodnak... és sorolhatnám tovább az elkényelmesedés egészséges jeleit... De nem erről akarok beszélni, hanem a kényelemnek egy helytelen értelmezéséről, amelyből kifolyólag más ember károsul. Valóban elkényelmesedtünk volna, vagy csak esetenkint körültekintőbben, meggondolt abb- nak kellene lennünk? Néhány orvossal beszélgettem a napokban — úgy hozta a véletlen, hogy kénytelen voltam felkeresni őket, — s valameny- nyien említést tettek arról, hogy vannak betegek, akik ok nélkül — még a késő éjszakai órákban is — hívják házhoz az orvost, akit ezzel elvonnak egy olyan betegtől, akinek esetleg életfontosságú lenne az orvosi kezelés. Néhány példa a sok közül, a beteg és az orvos megnevezése nélkül: az egyik községben, ahol éppen nincs körzeti orvos, egy gazda felsértette az ujját, s az megfertőződött és gyulladást kapott. A »beteg« a szomszéd községből áthivatta az orvost, hogy vizsgálja meg és adjon rá valami gyógyszert... Ugyanennyi fáradsággal ő is átmehe- tett volna, s az orvos éppen olyan eredménnyel végezte volna munkáját, mint ebben az esetben... Dunaföldváron az egyik körzeti orvos arról panaszkodott, hogy nem egy esetben éjnek idején felcsengetik telefonon és helyszínre hívják, mei't a gyerek délután hidegvizet ivott, egy kicsit lázas és felsír. Mire az orvos kiért, már alszik a gyermek és a szülők azon tanakodnak, hogy tán nem is kellene felébreszteni, hadd aludjon reggelig... Hasonló eset Szekszárdon is tapasztalható volt éppen a közelmúltban... Ugyancsak Szekszárdon történt, hogy rendelési időn kívül, amikor az orvps fekvő betegeit látogatta, felkereste rendelőjét egy férfi azzal a szándékkal, hogy megméreti vérnyomását, mert besörözött — igen, szó szerint így mondta, hogy besörözött — és kíváncsi rá, hogy ilyenkor mennyi lehet a vérnyomása. S amikor azt mondták neki, hogy majd a délutáni rendelési idő alatt jöjjön, azzal a kifogással élt, hogy akkor ismét be kellene söröznie... (Borzasztó probléma). A példákból talán elég is ennyi... Az orvosok felelősségteljes, komoly és lelkiismeretes munkát végeznek. Feltételezhető, hogy a legtöbb komoly beteg ezt tanúsítja is, és gyógyulását azért várja az orvos közbeavatkozásától, mert ilyennek látja az orvos munkáját. De \ a- lahogy lelkiismeretlenség visz- szaélni azzal, hogy feltételezzük az orvosról ezt a lelkiismeretességet, hogy hívásra, házhoz megy abban az esetben is, ha az nem lenne szükséges. Lelkiismeretlenség egyrészt, mert az orvosnak a meglévő kevés szabadidejét raboljuk ezzel el, másrészt pedig lehet, hogv várja egy olyan beteg is, akinek éppen sürgős orvosi közbeavatkozásra van szüksége, s hozzá így később ér az orvos — lehet, hogy az illetőnek ez az életébe kerül. Ez a rosszabbik eset... S ha már az orvos és beteg kapcsolatáról _van szó, szükségesnek tartanám megemlíteni az orvosoknak azt a tapasztalatát is, hogy a betegek gyakran (ma már egyre ritkábbak ezek a betegek, de mégis bántó a dolog) nem bíznak abban a gyógyszerben, amit az orvos nekik ajánl, vagy rendel. Kérnek gyógyszereket az orvostól anélkül, hogy tudnák, nem hatásosabb-e gyógyulásuk szempontjából az a gyógyszer, amit az orvos ajánl. Ha már egyszer segítségért, gyógyulásunk érdekében fordulunk az orvoshoz, tételezzük róla fel, hogy értünk teszi azt, amit tesz... Ennyivel magunknak is, de elsősorban az orvosoknak tartozunk. (buni) Meghalt Szabó Jenő Súlyos veszteség érte Tolna megyei képzőművészeti életét, alig vettük Czencz János halálhírét, jött az újabb fájdalmas hír; tragikus hirtelenséggel meghalt Szabó Jenő, a kiváló festőművész. Képzőművészeti főiskolát végzett, de művészetére elsősorban a kecskeméti művésztelep nyomta rá bélyegét, ahol Révész Gézával, Fényes Adolffal, Perlmutterl Izsákkal festett együtt. A fiatal művész innen került vissza Tolna megyébe s élete ettől kezdve egybefonódott a decsi parasztság életével. A sárközi táj, a benne élő emberekkel szinte kizárólagos témája lett. Egész életében a valóságot kereste. Ezért nem volt idegen tőle a termelőszövetkezeti gondolat sem, amelynek térhódítását számos képén örökítette meg. Szerény, talán túlságosan is szerény ember volt, akinek a munka volt életeleme s a külső elismeréssel sem törődött. Állandóan rajzszerszámokkal és vázlatkönyvekkel járt. Példás műgonddal és lelkiismeretes- ? séggel dolgozott, minden véle- ? ményre kíváncsi volt; a dicsé- J retet szerény mosollyal nyug- j tázta, a kifogásokat megszívlel- % te. Nem kísérték pályáját zajos £ sikerek, de finoman megmunkált képei, pompás grafikái előkelő helyet biztosítottak neki u kiállításokon. Fiatalon halt meg, ereje teljében, de az örökség, amit hátrhagyott az utókor számára, így is jelentős. Most, a gyász Óráiban, erről is kell beszélnünk: sajnos, nem becsültük eléggé, barátok és főleg a hivatalos fórumok alig tettek érte valamit. Szegényen és magányosan élt Decsen, a falujában jóformán nem is tudták, hogy az őszhajú, lassú járású és halk beszédű magányos ember kiváló művész. De a művészetbe vetett hite soha nem hagyta el szegény Jenőt. Néhány nap leforgása alatt, Czencz János és Szabó Jenő ha- I lálóval két jeles művésszel lettünk szegényebbek. A veszteség fájdalmas, a szokásos fogadkozások helyett azonban már most lássunk hozzá, hogy emléküket méltóképp őrizzük meg. Deesen is, Bétán is a művelődési házat a két falu neves lakójáról lehetne elnevezni, s ott is, a megyeszékhelyen is mielőbb meg kell rendezni emlékkiállításukat, hogy pontosan felmérhessük a két művész hagyatékát, életművét. Ez a legkevesebb, amivel tartózunk emléküknek. CSÁNYI IÁS7T O ? PRIMADONNA CIVILBEN... Arra számítottam, hogy amikor belépek az ajtón, Baksai Anna éppen akkor énekli majd ki a magas »c«-t. Egészen másként történt. ...Fiatal tizenöt éves lány nyitott ajtót, s amikor megmondtam, hogy kit, miért keresek, megnyugtatott, hogy ő az, akivel tulajdonképpen beszélni szeretnék... Előtte az asztalon körző, vonalzó, matematika könyv cs füzet, szóval egyáltalán nem egy olyan énekeshez méltó környezet, akit a közelmúltban a televízióban láthattunk. Inkább gondolna az ember arra. hogy egy mérnök- jelölttel áll szemben, mint arra, hogy az illető, aki mellette áll, aranyérmet nyert énekes. A történet előzménye röviden annyi, hogy Paksról hórom kislány énekkel vett részt az elmúlt év kulturális versenyén. Megnyerték a .járási versenyt, majd a megyeit és felkerültek az országos döntőre, ahol a mintegy kétszáz énekes közül tízet jutalmaztak aranyéremmel. Köztük volt Baksai Anna szólóénekes, is valamint a másik két paksi kislány, Saska Klára és Krómer Márta, ak’1- duettet énekeltek. Baksai Anna, most a gimnázium első osztályos tanulója, s csak műkedvelésből, úgymond szórakozásból énekel, Hangjának szakszerű képzésére eddig még komolyan nem is gondolt, csak most, az utóbbi napokban vetődött föl benne a gondolat, hogy énekelni tanuljon. — Január hatodikén este szerepeltünk a' televízióban — mondja, s amikor arról érdeklődöm, hogy volt-e lámpaláza, mosolyogva válaszol. — Nem. Nem volt... Olyan sok néni, meg bácsi volt ott és valameny- nyien azt mondták, hogy nem kell idegeskedni, sikerülni fog minden, és sikerült 's... Talán művésznőnek is illenék szólítanom, de amikor arról kérdezem, hogy mik a további tervei, tekintetem a tankönyvekre téved, s a szétterpesztett ágú körzőre, lenyelem ezt a szót. — Eddig tanárnő vagy tanítónő szereltem volna lenni... Itt elakad a hangja egv pillanatra, s segítenem kell egy közbeszólással: — Es most?... — Most?... Énekesnő szeretnék lenni... Csak itt Pakson sajnos, nincs módomban szakszerűen képezni a hangomat. Jó lenne, ha Szekszárdon végezhetném a gimnáziumot, s akkor a zeneiskolában is tanulhatnék. — Gyakran énekei? — Itthon, minden nap. S ha valamilyen ünnepély van a községben, azokon általában fellépek... Ismét a körzővel babrál, s lepillant a füzet üres lapjaira, melyre még ma mértani rajz-; kell készítenie... (V „0 kapitány" cftnii színmű bemutatására készül a Központi Színjátszó Együttes Felszabadulásunk 15. évfordulójának tiszteletére a »Soós Sándor« Városi Művelődési Ház színjátszó együttese örsi Ferenc: »A kapitány« című színmüvének bemutatására készül. A darab a német fasiszták által orvul meggyilkolt Steinmetz kapitány életének egy hősi szakaszát viszi színpadra. A szerző színpadi legendának nevezi darabját: ezzel is jelzi, hogy nem pusztán megtörtént eseményeket ír le, hanem mindazt, amivel a képzelet gazdagította ezeket, nem magát Steinmetz kapitányt, hanem egy hőst, aki életét adta népéért. A népes szereplőgárdából meg kell említeni a kapitányt alakító Piacsek György, az apa: Hepp József, az anya: Szászvári Józsefné, a tanár: Szalai Tibor, a cselédlány: Szűcs Valéria, a kislány: Hollós Margit és a hadnagy: Erdélyi Elemér, valamint a darab rendezője: Kras- say Gyula előtt álló nehéz feladatokat, mivel a darab egy- egy jelenete történelmileg is hű képet ad 1919. és 1944. eseményeiről. Érdekessége lesz az előadásnak, hogy a darab 14 képből álló díszletváltozásainak megoldására a művelődési ház forgószínpadot készíttet és így a szükséges nyíltszíni változásokat is meg tudják oldani. A darab próbái már megkezdődtek és a bemutató előadást április 4-re tervezik. Az ember életében vannak napok és órák, melyekre idők múltával Is szívesen gondol vissza, s mikor ezt teszi, összehasonlít, bírál képzeletében egy kis mérleget állít össze, hogy érdemes-e egy napra, vagy órára emlékezni, mindarra, ami őt erre készteti. Most 1959. szeptember 17-re gondolok, s már nem is a nap jut eszembe, hanem egy FA. 95—43 rendszámú autó, mely számtalanszor bejárta már a megyét, a legkisebb pusztáig, s ahol megjelent, mindenhol mosolyt lopott az emberek arcába, Ezért emlékezem, s mérlegelek, hogy megértsem az örömet, azt hogy érdemes volt elindítani útjára a művelődési autót, megte- szi-e azt, amire hivatott. Az eltelt negyedév választ adott arra, hogy érdemes volt, hogy nemcsak a művelődés autója, hanem az egyszerű embereké, azoké, akiket felkeres, szórakoztat. 0. Minden újszülöttől sokat várnak, bíznak benne, ha kell áldozatot hoznak azért, hogy ne keltsen csalódást. A művelődési autó még „csecsemő", hiszen 4 hónapos, de mégis különbözik a többi újszülöttől, mert tarsolyában sok kedves és szép emléket tartogat, tud mesélni sokat, mint hosszú útról hazaérkező. Mesél egyszerű emberről, akivel megismertette a könyvet, a filmet, arról az emberről, áld időt szakít magának, hogy meghallgasson egy TIT előadást, akinek arcára mosolyt tudott lopni, s képes volt arra. hogy órákra eltüntesse a mindennapi élet redős ráncait, hogy észrevétlenül belo- póddzék a szívekbe, hogy olt magának helyet kérjen, s hogyha „megbetegszik", érezzék létének fontosságát. Az eltelt hetek erről az ismeretségről regélnek, a barátságról, melyet Pogányvárral, Csehi szőlőheggyel, Decs-Alföldszóllássnl és a többi 21 pusztával kötött, melyekhez nem fűzi más, csupán az a tudat, hogy a „sártenger’’ lakóinak szüksége van rá, hogy kívánják, hogy ezt a barátságot kifejezhetetlen örömmel fogadják. Tegnap mesékkel szórakoztatott, ma Jókai hőseit siraftatja meg, s holnap talán már Gorkij Anyájának életét mondja el. Mindezt kicsit megszépítve, hogy Mikszáth és Móricz, Tolsztoj és Dosztojevszkij, Dickens és Flaubert, Berkesi és Illés Béla könyveivel szórakoztasson, cseppen- ként adagolva adjon klasszikust, realistát, a ma életét, mindazt, ami meg tudja szépíteni a dolgos hétköznapokat. S most. amikor a művelődési autó négyhónapos születésnapját üli, köszönetét mond a megyei tanácsnak, a TIT-nek, a MOKÉP-nek, akik vállalták a bába szerepét, akik végignézték e nehéz, de annál sürgetőbb szülést, akik segítették ezt a kisdedet talpraállítani, elindítani azon a göröngyös úton, melynek hepe-hupás részein néha bukdácsolva járt. Köszönti a barátokat, a 24 fehér foltot, a „sárarany” apró és felnőtt névtelenjeit, akikhez, ha megy — mindig hazatalál, s jóbaráthoz illően ajándékokkal halmozzák el. Igaz, nem anyagi érték, nem pénz, csupán egy-két kedves szó, de ez oly szépen cseng az egyszerű szájról, mint a harang szava téli éjszakákon! Egy-két szó csupán, mégis egy regény! Regény a szívről, a háláról, az emberségről, arról, ami bennünket egymáshoz fűz láthatatlan szálaival, regény a szerétéiről. Emlékeztem, s mérlegeltem! Nem sikerült teljes hűséggel? Szolgáljon mentségemre az az öröm, mely e sorokat szülte, hogy e kisdedért érdemes volt virrasztani azon a szeptemberi éjszakán, mikor a naptár 17-ét jelzett, mert nem keltett csalódást. s mit tőle vártak a „bábák”, azt mindenkor megette, s ha nem lesz „beteg", képes lesz rá ezután is. Baranyai László j , SzüleiéMuíjpm, S------------------------r CSÖKKENT A SZÍNHÁZLÁTOGATÓK SZAMA OLASZORSZÁGBAN Az olaszországi színházak helyzetéről és közönségének megcsappanásáról évek óta élénk vita folyik. Most közzétett hivatalos adatok szerint 1050-bon mintegy 7 millió színházjegyet adtak el, 1955-ban pedig már csak körülbelül 4 milliót. ÜJ NÉGER DZSESSZ -OPERA Amszterdamban dr Cals köz- oktatásügyi miniszter jelenlétében tartották meg a „Szabad ős Itöny- nyű” című néger dalmű ősbemutatóját, A darabot ugyanaz a néger színészcsoport adta elő, mint Gershwin „Porgy és Bess” című operáját. Az előadást az ősbemutató közönsége nagy lelkesedéssel fogadta,
