Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-06 / 287. szám

t

}

1959. december C.

TOLNA MEGYEI NEPÜJSÄG

;í

Befejezte tanácskozását az MSZMP VII. kongresszusa

(Folytatás a 2. oldalról.)

lethettek volna meg eredményeink. A rendesen dolgozó emberek mellett azonban van egy kisebbség, amelyik lelkiismeretlen vagy felületes, vagy esetleg alkalmatlan a vezetésre. Ilyen is előfordulhat, de nem ez a többség. Miért nem boldogulunk hát gyorsabban a még meglévő hibákkal? Azért, mert van nálunk egy betegség: ha például valamelyik állami vagy gazdasági vezetőtől megkérdezzük, van-e bürokrácia, azt mondja, »van egy kicsi«. Mindegyik ezt mondja. De ha azt kérdezzük: »És, a te minisztériumodban van-e?« — azt feleli: »ott nincs, ott mindenki rendesen dolgozik.« (Derültség.) Ha a másikat kérdezzük, az is azt mondja, hogy nála nincs. (Derültség.) Ha a hibát szóvá tesszük, sokszor előre tudom a választ: »rágalom, hazugság, nem igaz, kitalálták... Illetve mégis igaz, de mi már négy hónapja a kollégiumban megtárgyaltuk és már el van intézve ...« (Derültség.) Nem lehet ilyen receptekkel dolgozni.

Ismerek állami vezetőket: szívük, lelkűk a munkáé. Tudom, készek meghalni is a munkásosztályért, ha arra szükség lenne. Mindenre képesek, csak néha egyre nem: elismerni, hogy az általuk irányított területen valami hiba lehet. Ezzel kárt okoznak, saját magukat és hivatalukat is rossz megvilágításba helyezik a munkásosztály előtt és nem segítik a hibák kijavítását. Az olyan embernek, aki trösztök vagy minisztériumok élén dolgozik, ahová tíz- vagy százezrek tartoznak,

meg kell szoknia, hogy ha észrevételt tesznek apparátusának irányító munkájára, azt először is vegye komolyan! Vegye úgy, hogy igaz az észrevétel és ne mindjárt úgy, hogy nem igaz. Ha aztán kiderül, hogy nem igaz, akkor örüljön, de ne kezdje azzal a dolgot, hogy rágalom. És ne véd- ja hamis presztízsből a »zászló becsületét«. Ezen változtatni kell.

Igaza van Kiss Dezső elvtársnak és másoknak, akik szóvátet- ték: jelenleg ellentmondás van a nép öntudatos részének aktivitása, lelkesedése, lendülete és a mi vezetésünk hibái között. Ezt az ellentmondást fel fogjuk számolni, mégpedig nem úgy, hogy megtartjuk a bürokráciát, a trehány- ságot és tönkretesszük a dolgozók lelkesedését, hanem úgy, hogy tönkretesszük a bürokráciát, a trehányságot és magasabbra szítjuk a lelkesedést. Gondoljanak csak arra, milyen nagy tömegek mozdultak meg a kongresszus előtti szocialista munkaversenyben és milyen gyönyörű példáját adták az emberi helytállásnak!

Mind állami, mind partvonalon olyan vezetés kell, amelyik méltó az öntudatos dolgozók lendületéhez, lelkesedéséhez, s ha minden vezető úgy fogja fel saját feladatát, amint a kongresszusi versenyben részvevő száz- és százezrek felfogták a párt szavának értelmét — akkor nyugodt lelkiismerettel tekinthetünk a jövőbe.

(Hosszan tartó, nagy taps.)

Pártunk eszköz és fegyver a munkásosztály, a nép kezében

Kádár János ezután a pártról beszélt.

Nagyon örvendetes és egészséges dolog az — hangsúlyozta —, hogy a mindennapi pártélet és pártmunka belső tartalmát a párt központi politikai, gazdasági és kulturális feladatai képezik. Ez a helyes és arra kell törekednünk, hogy a jövőben méginkább így legyen, hogy a pártszervezetek tevékenységében a jövőben még nagyobb szerepet kapjon a gazdasági és a kulturális munka. Ha ilyen tartalom hatja át a pártmunkát, akkor az oktatás is, szervezés is, sőt a tagdíjfizetés is rendben megy. A tagdíjfizetéssel is úgy vagyunk — bocsássanak meg a hasonlatért —, mint annak idején a kölcsön jegy zésekkel. Éveken át, egy álló hónapig, a párttagság a legálhatatosabb párton- kívüliekkel együtt kölcsönjegy- zéssel foglalkozott. Emlékeznek még rá: az egésznek annyi eredménye volt, hogy az utolsó években évi 700—750 millió forintnyi összeg bekerült az állami forgóeszközök közé. Amióta ez nincs egy teljes hónapot nyertünk az igazi pártmunkára. (Derültség.) Lehet, hogy egy kicsit ezért ismegy most jobban a munka. Az a 700 —750 millió forint is előkerül valahogy! Az egyik ember totózik, a másik lottózik, a harmadik csak egyszerűen beteszi a pénzét a takarékba. Általában rend van az országban, s ha a rendszer erős, ha a pénz stabil, ha az emberek normálisan élnek, akkor nem kell külön vitázni velük azért, amit ők önszántukból, jókedvűen öt- szörösen-hatszorosan is túlteljesítenek. (Nagy taps.)

— Ami a belső pártélet kérdéseit illeti, elmondhatatjuk, hogy a a párt általában véve egészséges, erős és betölti történelmi feladatát.

A mi gondolkozásunkban már mély gyökeret vert az a tudat, hogy a párt nem öncélú valami. A pártot mi felfoghatjuk eszköznek is, fegyvernek is.

Pártunk büszkesége, hogy eszköz és fegyver a munkásosztály, a nép kezében történelmi céljainak kiharcolásáért.

(Hosszan tartó, nagy taps.) Pártunk be is tölti ezt a feladatot: a munkásosztály akaratából, a munkásosztály harci céljainak

megfelelően kormányozza az országot! De nem uralkodik, hanem szolgálja a népet. Azt hiszem, ez a régi, feudális kifejezés, ebben az összefüggésben megmaradhat: mi arra vagyunk büszkék, hogy a munkásosztályunkat és népünket szolgáljuk. (Nagy taps.)

— A kommunistákról alkotott vélemény gyakran változott az elmúlt négy évtized alatt. Mindnyá jan emlékszünk még arra, hogy Horthy idején is tisztelték a kommunistákat, mert állhatatosak voltak és mert önfeláldozóan küzdöttek a népért.

— A kommunistáknak nem kell semmi másnak lenniük, mint a többi ember, nem kell különlegesnek lenniük — csak embernek, a szó igazi értelmében. (Hosz szán tartó, nagy taps.)

— Miért kell erről beszélni?

Azt hiszem, nem hihetünk annak az embernek, aki azt állítja magáról: azért lett kommunista,

hogy szenvedhessen a népért. Nem hiszem, hogy normális emberi ésszel és érzéssel bárki ráadná a fejét valamire csak azért, hogy szenvedhessen. A kommunisták emberek. Meggyőződésem, hogy az íróknak és költőknek van valami igazuk, amikor azt mondják: az ember a boldogság kék madarát űzi. Úgy gondolom, nekünk sem kell szégyellnünk, hogy a kommunisták egész emberek, még ebben az értelemben is: a saját boldogságukat kereső emberek. Mégis van egy nagyon lényeges különbség a kommunisták és az individuálisan gondolkozó, vagy önző emberek között. Az, tudniilik, hogy

a l kommunista csak úgy tud

boldog lenni, ha minden dolgozó emberrel együtt lesz boldog.

(Nagy taps.) Ez az óriási különbség a kommunisták és az individuálisan gondolkodó emberek között. Az az ember, aki szereti megrakni a hasát, és jóízűen tud enni akkor is, ha körülötte a dolgozó emberek éheznek, szerintem az ember nevet sem érdemli meg. Nálunk jelenleg a kalória szint megfelelő. Hallották, hogy már Angliát is megelőztük. E jó szintnek a kummunisták is részesei. Szerintem ebben semmi bűn nincs, mert a kommunista is enni akar, ha éhes és jól teszi, ha gondoskodik róla, hogy

tányérjában legyen ennivaló, de egyetlen kanál ételt sem tud lenyelni jóízűen, ha egy másik ember éhezik. Ilyen legyen a kommunista —« ilyen ember, egész ember.

Ha kialakul egy olyan közvélemény — és állítom, hogy a hároméves munka után immár igenis van ilyen közvélemény —, hogy a kommunistában olyan embert látnak, aki gondolkozik és fáradozik a köz ügyéért; és ha ezt mi- rólunk a nem kommunisták mond ják; ez a legnagyobb dicséret számunkra.

Prieszol elvtárs mondta: elhatározták, úgy fognak dolgozni, hogy soha többé ne legyen olyan becsületes ember, aki a kommunistáktól félne. Ez helyes, dicséretes elhatározás, és megfelel a jelenlegi tényleges helyzetnek. Az emberek nálunk barátjukat látják a kommunistában, akihez őszintén fordulhatnak kérdéseikkel, problémáikkal, tanácsért, segítségért. Az a jó, ha a becsületes emberek nemcsak nem félnek a kommunistáktól, de szeretik is őket, keresik társaságukat — a becstelen gazemberek pedig igenis félnek tőlük. Mert az sem- lehet jó kommunista, akit mindenki szeret.

Büszkeségünk, hogy ilyen az ifjúságunk

Ezután népi rendszerünk néhány sajátosságáról beszélt Kádár János. Hovatovább tizenöt esztendős lesz a népi hatalom. Ez idő alatt olyan változásokat vittünk keresztül, olyan eredményeket értünk el, hogy például a mai fiatalok el sem tudják már képzelni, milyen is volt a régi világban a munkásgyerek, vagy a falusi szegényember gyermekének helyzete. Azelőtt a munkás- és szegénvparasztgyerekek mezítláb jártak, télen reszkettek a hidegtől és bizony nagyon sokszor anyjuk azzal küldte őket este aludni: »Fiam, a kenyér már alszik« — bizony éhesen és sír- dogálva szenderültek álomba azok a gyerekek. Nem egy ilyen volt, hanem tízezer, százezer gyermek élt így akkor Magyar- országon. És most, hogy élnek nálunk a gyerekek? Van ebben az országban olyan gyerek, akinek az édesanyja azt kell, hogy

mondja: »Fiam, a kenyér már

alszik«? Ilyen nincs a mi országunkban! Elvtársak, ha pártunk 40 éves harcának és népi hatalmunk 15 évének csak ez az egy eredménye lenne, már elmondhatjuk: érdemes volt harcolni és minden áldozatot meghozni ezért. (Hosszan tartó, nagy taps.)

És itt van a mi új fiatalságunk. Azok a fiatalok, akik nagyszerűen dolgoznak a termelésben, akik helytállnak, amikor önkéntes társadalmi munkáról van szó. Már szinte keresnünk kell a mocsarakat, mert lassan mind kiszárad a fiatalok jó munkája nyomán. Fiataljaink egyre jobban képezik magukat, egyre tágul az érdeklődési körük, egyre képzettebbek, műveltebbek. Erre az ifjúságra ne építhetnénk? Büszkeségünk ez, vívmánynak tartjuk, hogy ilyen az ifjúságunk. Ez maga megérte a párt négyévtizedes harcát.

A mi országunkban felszabadultak, emberekké váltak a nők

A nők is felszabadultak a Magyar Népköztársaságban, rendszerünk másik nagy vívmánya ez. (Nagy taps.) Központi Bizottságunk azt mondja: most az a döntő, az a feladat, hogy a törvényben biztosított egyenjogúságnak teljesen érvényt szerezzünk az élet minden területén.

Másképpen élnek most a nők, mint a régi világban. Egyszer egy május elsején összetalálkoztunk a Kender- és Jutagyári nőkkel. Elmondtam nekik, hogy 1931-ben a gyár előtt tártottam egy illegális gyűlést. Sok dolgozó nő jött el arra. A május elsejei találkozáskor elmondtam a kender- jutagyári asszonyoknak: Kedves elvtársnők, emlékszem még magukra, egyikük-másikuk arcára is. Aki akkor 30 éves volt, 50 évesnek látszott és aki most 50 éves, olyan mintha 30 éves volna. (Derültség és taps.) Bizony, a 30 éves munkásasszony annak idején öregasszony volt a szó igazi értelmében. Nemcsak azért, mert fekete kendőben járt, hanem mert testileg-lelkileg Összetört, megnyomorodott ember volt. Most nézzenek körül a mi országukban: felszabadultak, emberekké váltak a nők!

— Ha pártunk négyévtizedes harcának, egész népi demokráciánk tizenöt esztendejének más vívmánya nem lenne, akkor is elmondhatnánk: érdemes volt

fáradoznunk, érdemes volt küz- denünk.

Nagyok a feladatok, nagyok az erőink is

— Dobi elvtárs mondta, hogy a magyar kérdést nem az ENSZ- ben döntik el, hanem a magyar nép dönti el. (Nagy taps.) Valóban, mondjuk 30 évvel ezelőtt mennyi szava volt a gyárban a munkásnak, vagy falun az egyszerű parasztembernek. Most a munkások, parasztok, mérnökök, technikusok, tanárok, pedagógusok itt ülnek, ebben a teremben, ott vannak a parlamentben és mindenütt, ahol eldöntik a kérdéseket. ök mondják meg, mi

történjék ebben az országban! (Hosszan tartó taps.) Ez a mi társadalmi rendszerünk, ez a mi vívmányunk. Ha mást nem értünk volna el, ez is megérte a harcot.

— Ami a jövő munkáját illeti, vigyáznunk kell pártunk elvi alap jainak tisztaságára, a kommunista helytállásra, mert amíg ez megvan, semmiféle nehézségtől nem kell félnünk. Nagyok a feladatok, de nagyok az erők is, amelyek rendelkezésünkre állnak. Népünk ismeri pártunk politikai fő vonalát, egyetért azzal, helyesli azt. Mi együtt harcolunk, együtt vagyunk a tömegekkel. Együtt harcolunk szovjet testvéreinkkel, a nemeztközi munkás- osztállyal. S a magyar vonatkozású kérdéseket a jövőben sem az ENSZ-ben, hanem itt, Magyar- országon — a pártkongresszuson, az országgyűlésben, a Központi Bizottságban — a magyar dolgozó nép képviselői, dolgozó népünk fogja eldönteni. (Hosszan tartó taps.)

Kádár elvtárs ezután a párt- kongresszus külföldi visszhangjáról beszélt. A Pravdától angol és francia testvérpártunk lapján keresztül az Indonéz Kommunista Párt lapjáig az egész baráti sajtó é/st foglalt mellettünk — mondotta. — Az elvtársak megírták azt, amit itt képviselőink szóban is elmondtak, hogy egyetértenek harcunkkal, szolidárisak velünk és örülnek eredményeinknek. Ha jól megfigyelték, azt is mondották, hogy vigyázzunk, ne legyünk beképzeltek, ne kövessünk el ostobaságot és akkor semmiféle erő nem tud utunkba állni.

— Van azonban másfajta visszhang is. Kapitalista visszhang. Ez a visszhang elég vegyes. Vannak a nyugati kapitalista sajtóban egészen reális, józan hangok, és vannak másfajták. Vannak tudniillik Nyugaton póruljárt próféták, akik most kellemetlen helyzetben vannak és sületlenségekkel szeretnék magukat kivágni belőle.

— A következő dolog történt. Egy hónappal ezelőtt olyan jóálatokat eresztettek meg. hogy Kádár a kongresszuson bejelenti: kivonulnak Magyarországról a szovjet csapatok. Később azt mondották: csak a végén jelenti be, nem az elején. Amikor az előjelekből olyan érzésük támadt, hogy mi nem igen jelentjük., be, akkor azt mondták, majd Hruscsov jelenti be. Ügy beletüzelték magukat, hogy most itt állnak és nem tudják hogyan folytassák. A kivezető út első lépéseként régi ismerősünk, a Daly Héráid a következőket írta: Kádárnak a szovjet csapatokra vonatkozó bejelentése nagy meglepetést okozott a küldöttek körében.« (Zajos derültség.)

— Tisztázzuk elvtársak, amíg együtt vagyunk, tényleg nagy meglepetés volt? (Élénk derültség és taps.) Ez a mi tömegeinknek nem okozott meglepetést. A mi tömegeink tudják, hogy a szovjet csapatok a varsói szerződés értelmében tartózkodnak hazánkban, és azt is tudják; ez a kérdés a mi belügyünk, kizárólag ránk tartozik.

— Most arra van szükség, hogy tovább fokozzuk azt a lendületet, amely széles hullámokat vert a tömegben, szocialista építőmunkánk meggyorsításáért. Hajtsuk végre terveinket, dolgozzuk ki új ötéves tervünket és teremtsük meg annak jó alapjait. Ez a feladat. Tervezzünk az eddiginél is nagyobb lelkiismeretességgel, dől gozzunk az eddiginél is nagyobb odaadással és a továbbiakban is őrizzük meg azt a közszellemet, amely ma a pártban és e hazában kialakult. (Lelkes, hosszan- tató, nagy taps.)

— Elvtársak! Kérem, fogadják el beszámolóinkat és a határozati javaslatot. (Lelkes, hosszan tartó, nagy taps. Mindenki feláll.)

Marosán György előadói beszéde a párt Szervezeti Szabályzatáról

Ezután a kongresszus áttért a harmadik napirendi pont: »A

párt Szervezeti Szabályzatának módosítása« tárgyalására. A napirendi pont előadója Marosán György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára volt.

— Tisztelt kongresszus, kedves elvtársak! Pártunk három alappillére: a marxista — leninista

ideológia, a tömegek érdekét, előrehaladását szolgáló politika, valamint a szervezettség, amely feltételezi a megbonthatatlan egységet — kezdte beszédét, majd hangsúlyozta, hogy a forradalom győzelmének és előrehaladásának a legfőbb fegyvere a jól szervezett marxista—leninista forradalmi párt.

Ma már nem szorul bizonyításra, folytatta —, hogy a marxista-leninista világnézet nemcsak helyes, de legyőzhetetlen is. Afelé a korszak felé menetel az emberiség, amelyet nagy elődeink előre láttak. Egymilliárd ember már nemcsak menetel felé, de benne él a szocializmus világában. A Szovjetunió és a népi demokratikus országok népeinek megváltozott élete, fellendülése és kitáruló jövője a gyakorlatban igazolta a

(Folytatás a 4. oldalon.)