Tolna Megyei Népújság, 1959. december (4. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-06 / 287. szám

2

TOLNA MEGYEI NÉPÜJSAG

1959. december 6,

Befej este tanácskozását az MSZMP VII. kongresszusa

(Folytatás az 1. oldalról.)

A termelőszövetkezet megszilárdítása szempontjából nagyon fontos, talán még az anyagiaknál is fontosabb, hogy milyen vezetőséget választanak. A dolog nagyjából úgy áll — és ezt nyugodtan lehet mondani —, hogy a jelenleg még egyénileg dolgozó magyar parasztemberek tudják: termelőszövetkezeti

parasztok lesznek. Általában már rá is adták erre a fejüket. Van még bennük mara- diság, van még olyan is, hogy előbb férjhez adom a lányom, meg még 1—2 ezer forintot a takarékba nyomok, pár mázsa gabonát meg fel a padlásra és majd aztán ... (Derültség.)

A magyar paraszt nem fél már a termelőszövetkezettől, nem fél az államtól, bízik ;» pártban.

Mitől fél tehát? Attól, hogy a termelőszövetkezet rossz vezetőt kap. És őszintén megmondva, elvtársak, kell is ettől egy kicsit tartani. Hiszen amilyen brigádvezetőt kifog magának az ember, aszerint van vagy nincs létezése, mert azt még valahogy csak ki lehet bírni egy ideig, ha egy országban, mond

A szövetkezeti vezetők többsége bevált

A tavalyi és az idei tapasztalatok jók, a szövetkezeti vezetők többsége bevált. És ez a jó tapasztalat most segíteni fog. A parasztok ugyanis a közbeeső időszakban nagyon figyelték, milyenek az elnökök, hogyan viselkednek és mit csinálnak a többiekkel. Természetesen volt olyan parasztember is, akit már hét esztendeje hívtak a szövetkezetbe és mindig azt mondta: „Én ném- akarom, hogy nekem más parancsolgasson.” Aztán nagynehezen belépett. Másnap úgy döntött a tagság, hogy ő legyen az elnök. Akkor meg attól esett kétségbe, hogy neki kell majd másoknak parancsolni. (Derültség.) Ilyen csoda is előfordul. A vezetők többsége bevált és ez nagyon fontos, mert ismétlem : a parasztoknak most már nem a rendszerrel, nem a szocializmussal van alapvető problémájuk, hanem azon belül egyes részkérdésekkel. S néha bizony ezek a részkérdések is nagyon fontosak.

Nálunk már majd tizenöt éve népi demokrácia van. A rendszer jó volt, a népi hatalom jó volt, azonban elfordultak hibák is, ame lyek időnként megbántottak egy- egy embert. Ezekben a dolgokban segíteni kell tehát a parasztembereknek.

A legjobb segítség, ha bízunk

bennük és bátrak vagyunk.

Higgyék el, elvtársak, a paraszt- emberek közül nem kevesen azt hitték, hogy mi legalább tíz esztendeig nem merünk rájuk bízni semmit, mert ők öt vagy hat évig vitatkoztak velünk: az idén lépjenek-e be a tsz-be, vagy jövőre. S az a tény, hogy bízunk bennük, és

A szocialista mezőgazdaság sokkal több árut ad a népnek, mint az egyéni gazdálkodás

juk a Központi Bizottság titkára, vagy valamelyik miniszter „nehéz” ember. De ha a brigádvezető ilyen, azt ném lehet sokáig bírni. (Derültség,-nagy taps.) És a

parasztember azt mondja: nem

félek én attól a Dobitól, Münnich- től, Marosántól, meg Kádártól. Ök nem fognak engem bántani; három évig nem bántottak, miért bántanának ezután? De az nagyon fontos, hogyan bánik majd velem az elnök, meg a brigádvezető.

A múlt évi tapasztalatok e téren is nagyon hasznosak voltak- Jő, hogy bátrak voltunk és azt mondtuk: keressétek ki magatoknak azt, akit elnöknek, brigádvezetőnek vagy agronómusnak akartok. Elvtársak, megmondom őszin tén, ebben a parasztok az elsőrendűen érdekelt felek és nem mi. Ök dolgoznak majd azzal az emberrel, azzal a vezetővel.

Ha a brigádvezető jól dolgozik, nekik dolgozik jól, ha rosszul dolgozik, ők látják kárát.

Ha komisz az ember, velük komisz, ha rendes, velük bánik jól. A paraszt nem ellensége önmagának, azért hát jól meggondolja, kire bízza ott magát, többé-kevés- be a sorsát, a jövedelmét, a megélhetését.

azt mondjuk':, vállald él, meg fogod csinálni — olyan erkölcsi kötelezettséget jelent az embernek, amely őt sarkallja, hogy becsülettel meg is feleljen a bizalomnak.

A mezőgazdaság szocialista átszervezésével egy időben — folytatta Kádár János — nagyon fontos a termelés fejlesztése is. Ellenségeink azt mondják erről: nem tudjuk megoldani, hogy a mezőgazdaságot szocialista ' * útra vigyük és egyidejű,leg a termelést is növeljük, fejlesszük. Hozzá.kell tennem, hogy most már ellenségeink hangadói1 — mint például a Szabad Európa — sem mondják azt, hogy minek azia termelőszövetkezet, hanem olyasmiről vitatkoznak, hogy „nem győzik majd beruházással”, nem tudják majd egyidejűleg fejleszteni a mezőgazdasági hozamokat, „a munkások életszínvonala sínyli meg” — szóval ilyen és ehhez hasonló „gondjaik” vannak nekik. (Derültség.) Más síkra helyeződött át tehát a vita. Természetesen, ko-I molyra fordítva a szót, a mező- gazadság szocialista átszervezése és a hozamok egyidejű növelése nem könnyű feladat. Az idei eredmények azonban azt bizonyítják, hogy megoldható. A termelőszövetkezeti mozgalom ugyanis ebben az évben körülbelül háromszorosára nőtt, s a mezőgazdasági termelés is növekedett. Az idei terméseredményekben, a hozamok emelkedésében bizonyos kedvező időjárási körülmények is közrejátszottak, de

nem javulhattak volna a me- zőgazadsági termelés eredményei, ha nem mentek volna . rendjén a dolgok.

Az elismerés

biztonságot ad a vezetésnek, . a bírálat segítséget

! mint akár a revizionizmust, akár í a szektarianizmust, mint a közönséges emberi butaság, a tre- ! hányság, a felelőtlenség — és ezek j ellen is harcolnunk kell. (Taps.) Azt hiszem,

az a legfontosabb, hogy pártunk minden egyes tagja a párt vonalának, a párt határozatainak megfelelően járjon el, a párt szelleminek, erkölcsének megfelelően éljen és dolgozzék. Ez a döntő, ez a legfőbb a vezetés szempontjából.

Az a döntő tehát, hogy a párt minden tagja egységesen járjon el, egy vonalat vigyen. És itt nem lehet alkudozni. Ha valaki egyetért a párt politikájával, akkor értsen egyet annak egészével és cselekedjék aszerint. Ha nem ért egyet, mondja meg, vitatkozzunk, beszélgessünk — aztán ha semmi sem segít, hát 1957-ben beiktattunk egy pontot a Szervezeti Szabályzatba: a párt minden tagjának erkölcsi elmarasztalás nélkül joga van saját akaratából kilépni a pártból. De aki azt mondja, hogy egyetért a párt politikájával, az ne válogasson, a neki tetsző pontok között, és ne mellőzze a többit, hanem köteles vinni a párt vonalát a maga teljességében.

Olyan vezetés kell, amely méltó az öntudatos dolgozók lendületéhez

eredménnyel járna, ha ezt a példát figyelembe vennék a hasonló tudományos intézetekben.

Szó esett itt a kultúra munkásairól is. Sokan beszéltek erről a kérdésről, tehát nem akarom részletezni, mert véleményem szerint Kállai elvtárs felszólalása meglehetős teljességgel tartalmazza az elvégzendő munka lényegét. Amit hozzá szeretnék fűzni, az a következő:

Közismert, hogy van az írók között egy-kettő, aki olyan ellenzék-féleségben van velünk. Ezen azt értjük, hogy dacosan nem csinál semmit. (Derültség.) Nincsenek sokan és kissé az olyan szomorú pelikánra emlékeztetnek, amelyik szárnya alá dugva a fejét, féllábon állva gondolkodik: lépjen-e egyet a jövő héten? (Derültség.) Nincsenek sokan, olyan kevesen vannak, hogy meg is tudnám itt őket nevezni, de nem nevezem meg, mert nem akarom őket megbántani.

Pár hónappal ezelőtt vitatkoztunk az ; „ellenzékieskedő” írókartársakkal. (Derültség.) A vita első stádiumában mi elsoroltuk az ő hibáikat, ők pedig a mi hibáinkat. Nekik az a fő problémájuk, hogy a párt vezet és még az irodai mát is irányítani akarja. Azóta már a második állásban rendezkedtek be és azt mondják: amit a Központi Bizottság mond, azzal mi egyetértünk, de lejjebb vannak olyanok, akik helytelen vonalat visznek. (Derültség.) így disku- ráltunk. Gondolkoztam és hallgattam őket. Aztán azt mondtam: Nézzétek, ne tegyünk egymásnak sok szemrehányást. Valahogyan ugyanis úgy érzi az ember, hogy (i egy kicsit jobb pártot kaptatok, mint amilyet megérdemeltetek. (Derültség.), nekünk pedig olyan íróink vannak, amilyeneket mi megérdemlünk. (Derültség.) A még berzenkedő és velünk nem túlságosan jóban levő írókat is reá lisan kell néznünk: És ha dolguhk van velük,

arra kell törekednünk, hogy a mi pozíciónk megtániadha- tatlan, igazságos legyen,

nekik ne lehessen jogos kifogásuk velünk szemben, mert akkor mi megfelelő módon tudjuk képviselni is, érvényesíteni is irányukban a mi jogos kifogásainkat.

Az úgynevezett kettős feladat végrehajtható tehát, de nem köny nyen. Ugyanis tény, hogy a falu szocialista átszervezése közben az egyéni parasztok termelési kedve bizonyos mértékig váltakozó. Érthető, ha egy parasztember gondolkodik és azt mondja: másfél hónap múlva már a termelőszövetkezetben leszek, tehát nem vásárolok gazdaságom számára mező- gazadsági gépet és nem eszközlök beruházást. Az egyes parasztok termelési lendületében tehát jelentkezhetnek bizonyos közbeeső hullámvölgyek. Ez magától értetődik. De ezt a kiesést ki lehet és ki is kell pótolnunk a szocialista bázis segítségével.

Az a mezőgazdaság, amely mint a miénk, a szántóterület több mint felén már szocialista bázison áíl, az állami gazdaságok és a termelőszövetkezetek termelési színvonalának

Kádár János ezután a tudomány és a kultúra egyes kérdéseiről beszélt.-r- Központi Bizottságunk —• hangsúlyozta — tisztában van azzal, hogy az elvont, tudományos kutatás is szükséges, kell olyan kutató munka is, amelynek nincs meghatározott, közvetlen gazdasági célja. Ebből születhetnek olyan ismeretek, amelyek később a munka, a termelés és a technifejlesztésével kiegyenlítheti, sőt túlszárnyalhatja az említett termelési megtorpanást. Ezért a termelőszövetkezeteket tovább kell szilárdítani, a termelőszövetkezetektől több árut kell kapnia az országnak!

Elvtársak! A néptömegek előtt ez a számvitel rendkívül egyszerű. Ezért önmagunknak is úgy tehetik fel a kérdést: többet ad-e a népnek a termelőszövetkezet vagy nem ad többet? Ha a termelőszövetkezet nem képes több árut adni az országnak, akkor — megmondom őszintén — mindnyájan jobban tesszük, ha a fel- világosító szó helyett elmegyünk egy kicsit kapálni. Mert abból is kijöhet vagy tíz kiló kukorica — bár egy kicsit már kiestünk a folytonosságból. No, természetesen ez tréfa. A valóság:

a szocialista mezőgazdaság sokkal több árut ad a népnek, mint a kisárutermelő gazdaság, az egyéni gazdálkodás.

Ez így van és így kell hogy legyen. A nyár elején a Győr megyei győztesek, az ország első szocialista megyéjének küldöttei bent jártak nálunk a Minisztertanácsban. önérzetes emberek, igazuk is van, nem kis dolgot vittek véghez — s ebben az ő személyes munkájuknak nem kis része van. De azért mi feltettük nekik a kérdést, mondván: nos, a győzelem megvolt, meg is ünnepeltük azt, hogy Győr megye az első szocialista megye; de most gyerünk tovább egy lépéssel: több búzát

fog-e adni Győr megye az országnak, mint tavaly? Ad-e több kukoricát, több sertéshúst, több mar hahúst és több tejet? Az egész harq, az egész munka végső számvitelé ugyanis ebben jelentkezik! Ha többet ad, akkor az egész nép azt fogja mondani: Hurrá! Gyerünk, próbáljunk még egy-két szocialista megyét csinálni! Ha meg az sül ki belőle, hogy nem ad többet, akkor sok ember kérdezheti: minek szerveztük mi ezt a szocialista megyét, ha még több áruja sincs belőle az országnak?

A kommunisták helyesen fogták fel a kérdést,

Győr megye szövetkezeti parasztsága pedig méltóan válaszolt: teljesítették terveiket, s a kongresszuson már joggal hivatkozhattak az eredményekre.

Ez is része a falu szocialista átalakításának. Máris bebizonyosodott, hogy a szövetkezeti mozgalom fejlesztése, a falu szocialista átalakítása együtt jár a mező- gazadsági termelés emelkedésével. Azt szoktuk mondani — mégpedig belső meggyőződésből —, hogy a magyar paraszt munkaszerető, értelmes, az okos dolognak nem ellensége és ha akar, nagyszerű dolgokat csinál! Már az új termelő- szövetkezetekben is nekifogtak a munkának és közülük sokan na- gyon-nagyon szép dolgokat csináltak. Azt hiszem, ha parasztságunk szocialista útra lép és jó központi vezetéssel, jó helyi irányítással dől gozik, akkor mi arról a bizonyos 115 százalékos szintről — amelyet a mezőgazadsági termelés 1938- hoz képest elért — nagyon hamar előre megyünk. Ezt a „hamart” természetesen években számoljuk.

ka fejlesztésének alapjaivá válnak. Arra kérjük azonban a tudósokat, hogy

a lehetőség szerint hangolják össze kutató munkájukat a népgazadság előtt álló feladatokkal.

A tudósok — és nemcsak a tudósok, hanem más kutatók, mérnökök, technikusok is nagyon jól tudják most már: mi tisztában

vagyunk azzal, hogy eredmény

csak kísérletekből születhet. Sőt, a nagy eredmények nem is az első kísérletekből születnek. Tudjuk. hogy a nagy eredményekhez idő kell, munka kell, kísérletezni kell. — Igazat adok Novobátzky elvtársnak abban, amit ő úgy fejezett ki: tudomásul kell vennünk, hogy évről évre bővebb anyagi lehetőségeket kell a tudomány és a kutatás rendelkezésére bocsátanunk. Az emberi munka differenciáltsága növekszik, mind nagyobb és nagyobb teret nyer a technika, az pedig nem fejlődhet tudományos kutatás nélkül. Világos tehát, hogy a tudományt és a kutatást évről évre nagyobb anyagi segítséggel kell támogatni. Ez azonban csak az érem egyik oldala.

Egy beszélgetésünk alkalmával azt kértük az akadémikusoktól, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének tagjaitól, hogy legyenek olyan szívesek és az ideálist kapcsolják össze a reálissal.

Ez a dolog másik oldala. Hogy képletesen fejezzem ki magam: nagyon jó az, ha a mi tudósaink gondolataikkal, merész elképzeléseikkel az egeket ostromolják, de lábukkal azért maradjanak a földön.

(Nagy taps.)

Csak azt kérjük: az ideális törek véseket — hiszen tudóstól nem is lehet kívánni, hogy ne a lehető legjobbra törjön — kapcsolják össze a mi reális lehetőségeinkkel. Ha így tesznek, megvalósíthatjuk azt, hogy a tudomány évről évre igenis növekvő arányban kapjon támogatást a kormánytól.

S hogy milyen lehetőségek állnak előttünk, arra csak egy példát. Bár nem jó korán dicsérni, -égis meg kell mondani: nagyon dicséretes és jó dolgokat lehet látni az Akadémia fizikai kutatóintézetében, amely még nem is nagyon régi. Az ott dolgozó tudósok kutatómunkájuk közben olyan műszereket állítanak elő, amelyek kísérleteikkel összefüggnek, s amc lyeket már most exportálni is tudunk. Tehát egy elméleti kutatással foglalkozó intézmény gyakorlati munkájával, ügyességével, ötletességével előteremti saját fenntartási költségeinek egy részét — még ha kisebbik részét is.

Azt hiszem, további tényleges

A továbbiakban a vezetés egyes kérdéseiről beszélt Kádár János. Hangsúlyozta, hogy a háromnapos vitában sok elismerő szó hangzott el a vezetésről, de volt bírálat is. Mindkettő nagyon fontos, mert

az elismerés biztonságot, erőt ad a vezetésnek, erősíti azt a tudatot, hogy alapjában véve helyesen irányít, és sokat segít az is, ha bírálatot kap. Söjtör elvtárs nagyon szépen határozta meg a vezetés lényegét, amikor — immár a népvezetésére is értve a dolgot — azt mondta: a mi pártunk négyszázezer nyugodt és megfontolt ember, aki tudja, mit akar, és helyesen irányítja a munkát. Azt hiszem, ez a megfogalmazás alapjában véve meg is állja a helyét egy kis kiegészítéssel. Legyünk mi nyugodtak és megfontoltak, amikor a helyzetet kell elemezni és a feladatot kell meghatározni, de én azt ajánlom, hogy legyünk ingerültek és türelmetlenek, ha hibákkal találkozunk. És legyünk csak haragosak, ha ellenséggel, vagy bűntettel találkozunk. Mert hibák is vannak nálunk. Ezek részben revizionista, részben szektás eredetűek, részben azonban olyan tőről fakadnak, amelyeket már jóval előbb »feltaláltak«,

Ami az állami és gazdasági vezetést illeti, van még tennivaló itt is. Az államapparátusban tíz- és tízezer elvtárs derekasan és

becsületesen dologozott az elmúlt három évben. Másképp nem szü(Folytatás a 3. oldalon,}

Tudósaink elképzeléseikkel ostromolják az egeket, de lábukkal maradjanak a földön