Tolna Megyei Népújság, 1959. november (4. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-20 / 273. szám
1959. november 20. TOLNA MEGYEI NÉPÚJSÁG 3 Faliszt Mihály megtalálta számítását a közösben Erről is beszélni kell A különbség APARHANTON a Március 15. Tsz-ben a véletlen hozott össze Fauszt Mihály bácsival. — Mikor és milyen körülmények között lett szövetkezeti tag? — kérdeztem tőle. — 1953-ban, év végén elhatároztam, hogy belépek a közösbe. Jelentkeztem és fel is vettek. Napjainkban van ennek öt esztendeje és azt mondom, bárcsak három évvel előbb lettem volna szövetkezetbeli, akkor a zsebemben maradt volna legalább ötvenezer forint — válaszolja. Ez pedig nagy szó! Olyan volt középparaszt mondja ezt, aki a 16 holdján is jól gazdálkodott. S hogy mondhatja, az magából a kollektív gazdálkodásból ered. Mégpedig azért, mert az összeszámított kisparcellákon adva van a termelés fokozásának korlátlan lehetősége. S ha ezt okosan kihasználják, akkor a ragy- táblák tulajdonosai, a szövetkezeti tagok nem csalódnak. De nézzük meg ezt Fauszt Mihály bácsi szövetkezetén keresztül hogyan igazolja a gyakorlat. Szándékosan az idei év eredményének a tükrében mutatom ezt be, mert objektív okok miatt mintegy 10 százalékkal kevesebb lett az egy munkaegység értéke a tavalyinál. Mondom, objektív okok miatt, mert ez abból adódik, hogy ez év tavaszán a tsz- tagok száma negyvenről százöt- venháromra, a közös földterület pedig háromszorosára növekedett. A MÁRCIUS 15. TSZ-BEN azzal a ki nem mondott — de tudomásul vett — ténnyel kezdődött az idei termelés, hogy a régi tagok nem találják meg számításukat az idén, éppen a felfejlődés miatt. Nem így történt. A tizenkét hónap alatt teljesített munkaegységekre tervezett 47,09 forint helyett tizennégy hónapra mintegy negyven forint lesz az egy munkaegység értéke. (Azért 14 hónapra oszlik meg a jövedelem, mert a tsz-ek tavaly, még november 1-én kezdték a gazdasági évet és az idén viszont már december 31-én zárják. Jövőre ugyanis a termelőszövetkezetekben is naptári év szerinti tervezés lesz.) De az aparhanti Március 15. Tsz-ben még így is lesz annyi jövedelme egy-egy tagnak, mint a környéken akármelyik egyénileg gazdálkodó középparasztnak. Megint csak Fauszt Mihály bácsi példájával igazolom ezt: ő és felesége a tizennégy hónap alatt mintegy 1000 munkaegységet teljesítenek a közösben, amire nem végleges számítások szerint 40 000 forint értéket kapnak készpénzben és terményben a szövetkezettől. Ezen kívül Fauszt Mihály megkapta már a föld járadékot, ami kereken 2391 forint. A közösből kapott jövedelmét még növeli az egy hold háztáji földjének hozama is. HOGYAN TUDOTT ilyen eredményeket felmutatni a tsz? — kérdezik mostanában sokan a környéken. S ezzel kapcsolatban bizony többen találgatásokba bocsátkoznak. Sok hitelt vett fel a vezetőség — nem fejlesztették a közös vagyont —, nem teljesítik állam iránti kötelezettségüket — ezért ilyen magas a részesedés — vélik a tényeket nem ismerők. Nos, hát ezek közül nem állja meg a heA gazdász szemével Milyen távlatokat nyújtanak Bölcakének az ötéves terv irányelvei ? Sepzy József mezőgazdasági szakember és termelőszövetkezeti elnök egy személyben. Alig néhány hónapja, hogy Bölcskén letelepedett, de már mindenki jól ismeri a faluban az egyéni gazdák közül is. Népszerűségét szaktudásának köszönheti. Huszonhét év óta dolgozik a szakmában. Hasznos tanáccsal lát el mindenkit, aki szakmai kérdéssel fordul hozzá. Amikor legutóbb Bölcskén jártam, kérdéseket tettem fel Sepzy Józsefnek, az MSZMP Központi Bizottsága irányelveivel kapcsolatban, amelyeket a második ötéves terv előkészítéséről adott ki. — Olvasta, hogy az irányelvek szerint az ötéves terv végére háromszorosára emelik a műtrágya-felhasználást? — Igen. — Mi a véleménye a műtrágya-felhasználás ilyen arányú emelkedése mit eredményezne bölcskei viszonylatban? Mielőtt megszólalna, egy irkalapon, amely előtte hever az asztalon, számításokat végez, s csak azuján válaszol: — Jelenleg egy mázsa harminchat kiló műtrágyát használunk fel holdanként a termelőszövetkezetben. Ez természetesen nagyobb az egyéni gazdák által felhasznált műtrágya mennyiségnél, s ennél fogva a terméseredményeink is jobbak, mint az egyéni gazdaságokban. Árpa például másfélszer annyi termett a mi földjeinken, mint az egyéni földeken. Ha az ötéves terv végére háromszorosára emelhetjük a műtrágyafel használás mennyiségét, akkor ez 25—30 százalékos terméstöbbletet eredményez. Természetesen nemcsak a műtrágya fel- használásánál történnek változások az ötéves terv végére, hanem az istállótrágya felhasználásnál is. Ugyanis az állatlétszámot nálunk addigra körülbelül háromszorosára emeljük. — Mi a véleménye arról, hogy az ötéves terv végére az egy hold területre jutó gépi munka a jelenleginek háromszorosára emelkedik? — Nagyon nagy szükség van a további gépesítésre. Én valóságos „mumusa” vagyok a gépállomásnak. Folyton zaklatom őket a gépek végett. Több univerzális traktorra van szükség. Az idén például nem tudtunk másodvetést végezni, mert nem kaptunk időben gépeket. Nagyon nehéz silókombájnt is szerezni, mert kevés van belőle. Ha az ötéves terv végére sikerül a tervezett gépmeny- nyiséget a földeken munkába állítani, akkor ez nagymértékben elősegíti majd a terméseredmények fokozását és olcsóbbá teszi a termelést. — Az országosan tervezett nagyarányú belvízrendezés mit jelentene bölcskei viszonylatban? — Azt jelentené, hogy nyolcszáz holddal nagyobb lenne Bölcske határában a termőterület. Nyolcszáz holdon csak káka, vagy gyenge minőségű kaszáló van. Kellő belvízrendezéssel a ma még nagyrészt hasznavehetetlen „síkhát” dűlőt és a „Hüllő-hegy” alját konyhakertészetre és kendertermelésre alkalmas területté lehetne változtatni. Megfelelő altalaj javítással pedig a „szigeti rész” homokos területét szőlő- és gyümölcstermelés céljára tudnánk felhasználni. — Tud arról, hogy a tervek szerint a nemesített vetőmagellátást megsokszorozzák? — Igen. Ez különösképpen nagy örömet szerzett nekem. Valósággal istenítem a bánkúti búzafajtát. De sajnos ma még nehéz ehhez a fajtához hozzájutni. Kicsi a „keret”. Az ötéves terv során a „keret probléma” — úgy gondolom —. megszűnik. Elérjük azt, ami mindegyikünk álma: olcsón és sokat termelhetünk jó minőségű termékekből. H. T. lyét sem az egyik, sem a másik feltevés. A szövetkezetnek ugyanis egy fillér esedékes tartozása sincs. Az 1959-ben követelt rövid- és hosszúlejáratú hiteleket, a kamatot, a földadót, a jövedelmadót az utolsó fillérig kifizette a szövetkezet. Ezt ellenőrizni lehet a községi tanácsnál és a Nemzeti Bank bonyhádi járási fiókjánál. Hitelt csak istállóépítésre vett fel a tsz, ami eddig még nem jövedelmezett. Ellenben saját erejükből 137 7C6 forintot fordítottak a tagok közös gazdaságuk fejlesztésére. Akkor hát mit tett a vezetőség és a tagság, hogy Fauszt Mi- hályéknak több mint 40 000 forint lesz az évi jövedelmük — vetődik fel a jogos kérdés. íme a válasz: A tavaszi induláskor már nyilvánvaló volt, hogy az állattenyésztést sem számban, sem minőségben nem lehet olyan mértékben növelni, mint ahogy a gazdaság növekedett. Átdolgozták tehát az éves tervet. A növénytermesztésre és a meglevő állatok hozamának a növelésére fordították a legnagyobb gondot. S hogy jól számítottak, azt a következő néhány számadat bizonyítja: TERMELTEK AZ IDÉN 80 holdon cukorrépát, ami kereken 593 280 forintot jövedelmezett. A 20 hold szerződéses burgonya is 160 000 forintot hozott. A 26 hold kender 84 000. a 12 hold borsó pedig 44 000 forint jövedelemhez juttatta a tagságot. Viszonylag magas volt az állattenyésztés hozama is. Fgy tehén ez évi tejtermelése például meghaladja a 4000 litert, ami á bonyhádi járásban az egyik legmagasabb. Teljes lesz a kép, ha azt is megmondjuk, hogy minden hold földhöz viszonyítva 2377 forintot kitevő árut értékesített a szövetkezet az állam, illetve a földművesszövetkezettel. S ez maga több mint 2 és félmillió forint. Ezen kívül a 20 hold halastóból kifogott halakat az idén magánúton értékesítette a szövetkezet, s természetben osztottak sokféle terményt a tagságnak. Ezekkel magyarázta Fauszt Mihály bácsi, — annak ellenére, hogy a betervezett munkaegység értéke nem lett meg, megtalálja ebben az évben is számítását a közösben. S vele együtt természetesen a tsz valamennyi tagja elégedett a közösből kapott jövedelemmel. Dorogi Erzsébet Köztudomású, hogy e rovatba, kimondva vagy kimondatlanul, sejtetve is a múlt és a jelen ősz- szehasonlítását tesszük. Szükséges ez? Feltétlenül, mert a tapasztalat azt mutatja, hogy sokan közülünk hajlamosak vagyunk rá, felejteni a régi fájdalmakat, nehézségeket. S a még ma is jelentkező egész más természetű bajokat, hibákat a feledés szemszögéből nézve, felnagyítva, eltúlozzuk. Hamis képet festünk tehát magunk elé. No persze tisztelet a kivételnek, hiszen a többség az érzi a különbséget a múlt és a jelen között. S mégis nem árt róla beszélni. Aki ezt érzi, az összehasonlítást azzal kezdi, mint Kozma Istvánná, a Nagydorogi Dohánybeváltó munkása, akit legutóbb az Élelmiszeripar kiváló dolgozója címmel tüntettek ki és 1000 forinttal jutalmaztak. — Harminckét éve dolgozom itt — mondja — de a munkás csak a felszabadulás óta van megbecsülve. —Tehát nemcsak rendes bért kap, hanem kiemelkedő munkáját kitüntetés formájában is elismeri a nép állama. — Azelőtt ilyen nem létezett — mondja ő maga is, de munkatársai is. E beszéd hallatára eszembe ötlik egy jó húsz év előtti eset. Székesfehérváron lőszergyárat építettünk. fiatalok, öregek vegyesen. Volt közöttünk egy bizonyos János bácsi nevezetű idős munkás. Erejétől telhetőén igyekezett jó munkát végezni. Úgy viNovember végén már egyre közelebbről dörgött az ágyú. A felszabadító szovjet csapatok közeledtek Dombóvár felé... És most, a felszabadulás 15. évfordulóján a Dombóvári Zrínyi Ilona Általános Iskola úttörő- csapata feleleveníti a szovjet hadsereg felszabadító harcait, térképen örökítik meg a hadműveleteket. Ez ideig megörökítették a második és a harmadik ukrán front felszabadító hadműveleteit a Tiszántúlon, az Alföldön. A térképen már a Dunáig húzódtak a vörös nyilak... A megye területén folyó hadműveleteket már majd kis zászlócskák jelzik, és az úttörők egészen április negyedikéig követik a felszabadító harcogyázott a tőkés vagyonára, hogy a sajátjára se különben. Ezt a vak is láthatta. Látták is. Itt-ott a munkavezetőktől hallottuk is a megjegyzést félfüllel: „nagyon rendes, derék öreg a János bácsi«. Jutalmat vagy érzékelhetőbb elismerést azonbna sem ő, sem más nem kapott akkoriban. Sőt! Egyszer egy szállítmány cement érkezett az építkezéshez. Mindnyájunkat odacsődí tettek, mert valami főmérnökféle is jelen volt. Mutatni akarták neki a helyiek, milyen nagyszerűen megy a munka. János bátyám is ott sietett, néha futott az ötvenkilós papírzsákokkal a fiatalok nyomában, nehogy elmaradáson fogják. A természet ellen azonban nem lehetett tenni — ma gépek végzik e munka túlnyomó részét — s öreg munkatársunk csakhamar elfáradt. De hisz csak ne látta volna meg a főmérnök. De meglátta. — Miért nem mennek az ilyen öregek haza! — csattant a megjegyzése. S este János bácsi mint munkanélküli kullogott, szomorúan haza velünk. Mi lett vele? Ki tudja... Ilyen tapasztalata bizonyára sokaknak van, s ezért nem árt, ha beszélünk róla. Emlékezzünk, ne felejtsünk, de ez adjon erőt, lelkesedést a mai megváltozott élet meglevő problémáinak leküzdéséhez. Sz. kát, amikoris a fasiszta hadsereg utolsó maradványai is kitakarodtak az országból. November 30-án* Dombóvár felszabadulásának napján pedig hadijátékot rendeznek az úttörők. A hadijáték kétnapos lesz és kiterjed a járásra. A hadijáték résztvevői felkeresik azokat a községeket — jelképezve a felszabadító hadműveleteket — amelyekbe a november 30-át követő napokban jutottak el a szovjet csapatok. Mindezek mellett az úttörő- csapat számos úttörőcsapattal váltott levelet — az ország különböző részeiből — hogy községük, városuk mikor szabadult fel. A szovjet hadsereg felszabadító harca — a dombóvári úttörők térképén A. Tolsztoj t A i i 0 IA 24. Az aol csapatok elpusztultak. Az erdőben megölték a pókevőket. A tengermelléki halászok utódai rabszolgák lettek. De a magacitlok nem bántották a pásztor híveit, nem nyúltak a Szent Küszöbhöz, nem mentek a Szoam- gejzirhez, sem pedig a hegyi szakadékokba, ahonnan déltájban titokzatos hangokat hozott magával a szél: az ulla hangjait. így telt el sok véres, szomorú esztendő. A magacitloknak nem voltak asszonyaik. Utódok nélkül a hódítók kihalásra voltak ítélve. Egyszer aztán a hegyekben — ahol az aolok megbújtak — küldött jelent meg: egy széparcú maga- citl. Nem volt rajta sisak, kard sem volt nála. Bot volt a kezében, felszalagozott bot. A Szent Küszöb tüzéhez lépett és így szólt az egybegyűlt aolokhoz: — Fejem védőijén, mellem fedetlen, kaszaboljatok le, ha hazugságon értek. Mi, magacitlok erősek vagyunk. Miénk volt a Talcetl-csillag. Megjártuk a Tejutat, átrepültünk a világűrön. Meghódítottuk Tumát és elpusztítottuk az ellenséges törzseket. Víztárolókat és hatalmas csatornákat kezdtünk építeni, hogy ösz- szegyűjtsük a vizet és öntözzük Túrna mindmáig terméketlen mezőit. Nagy várost építünk, Szoa- cerát, ami azt jelenti: a Nap Városa; életet adunk mindazoknak, akik élni akarnak. De nincsenek asszonyaink, kihalunk, mielőtt küldetésünket teljesíthetnénk. Adjátok nekünk szüzeiteket, hadd szüljenek egy hatalmas' fajt, amely benépesíti majdan Tuma világrészeit. Jöjjetek hozzánk mindnyájan és segítsetek építeni. A küldött maga mellé tette a szalagos botot a tűznél; leült, arccal a Szent Küszöb felé. Szemét lehunyta. És mindnyájan látták homlokán a harmadik szemet, "melyet hártya borított, mintha gyulladt lenne. Az aclck tanácskoztak és így szóltak egymáshoz: — A hegyekben kevés a jószág takarmánya, a víz nem elegendő. Télen halálra dermedünk barlangjainkban. A szélviharok a feneketlen szakadékokba döntik kunyhóinkat. Hallgassunk a küldöttre és térjünk vissza elhagyott tűzhelyeinkhez. Az aolok leszálltak a hegyi szakadékokból az Azora síkságára, maguk előtt hajtva hása- nyájaikat. A magacitlok elvették az aol szüzeket és ők a világra hozták a kék Gor-törzset. Ekkor kezdődött meg a Ro tizenhat hatalmas medencéjének építése. Itt gyűjtötték össze a vizet, amikor a Sarkokon olvadt a hó. A terméketlen mezőket öntözőcsatornák szelték át. A hamuból új aol városok és falvak emelkedtek. A mezőkről bőséges termést takarítottak be. Ekkor emelték Szoacera falait. A medencék és a Magacitl-fal építésénél hatalmas emelőszerkezeteket használtak, amelyeket csodálatos gépezetek hajtottak. A magacitlok tudásuk erejével hatalmas köveket szállítottak, meggyorsították a növények érését, könyveket írtak különféle színű foltokkal és csillagszerű jelekkel, fölhalmozva bennük ismereteiket,
