Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-04 / 233. szám
i t TOLNA MEGVET NÉPÚJSÁG WH" a*ff 1059. október 4. Anglia a választások előestéjén Macmillan újabb választási beszéde London: (MTI) Az AP jelentése szerint Macmillan angol miniszterelnök a választási harc során pénteken este Watfordban beszédet mondott. A munkáspártról szólva kijelentette: a szavazóknak óvakodniok kell attól, hogy olyan pártot emeljenek hatalomra, amelynek néhány tagja »majdnem kommunista«. »A mun káspárt a védelem és a külpolitika komoly kérdéseiben nem képvisel egységes álláspontot, erősen széthúzó« — mondotta. A miniszterelnök szerint a munkáspártban »néhányan lényegében szimpatizánsok, néhány an pedig majdnem kommunisták«. Macmillan elismeréssel adózott viszont a munkáspárt jobbszárnyának, mondván, hogy ott akadnak néhányan »jó hazafiak«. Macmillan ezután ismét a februári moszkvai látogatására hívta fel a választók figyelmét, amely látogatás szerinte »megtörte a jeget Kelet és Nyugat között«. Az angol miniszterelnök — nyilvánvaló kortescélzattal — azt állította, hogy az ő moszkvai látogatása előtt a Nyugat azzal a »szörnyű dilemmával« nézett szembe, hogy vagy »átadja a kommunizmusnak«, a két és félmilliós Nyugat-Berlint, vagy pedig »ellenáll és mozgásba hoz olyan eseménysorozatot, amely a legveszélyesebb helyzethez vezethet, esetleg háborúhoz«. Macmillan hozzátette, hogy a feszültség enyhülése, amely Hruscsowal Moszkvában folytatott tárgyalásait követte, . »nagy eredmény« volt. Ä Pravda cikke Mint a TASZSZ jelenti, a Prav da szombati számában cikket közöl az angol pártok választási programjáról. Megállapítja, hogy a választók figyelme főként a kül politikai kérdésekre összpontosul, s elsősorban ezeket a kérdéseket vizsgálják a pártok programjában. Nos, a konzervatív párt programja igen szerény helyet biztosít e kérdéseknek. Hallgatólagosan a választók értésére adja, hogy a párt nem is gondol a nukleáris fegyverkezési hajszáról való lemondásra. A munkáspárt külpolitikai programja már konkrétabb, — folytatódik a cikk. — A párt megígérte, hogy ha hatalomra jut. lemond a nukleáris kísérleti robbantásokról és örök időkre megszüntetni igyekszik majd a nukleáris fegyverek használatát. — Ugyanakkor a munkáspárti prog ramban sok a következetlenség: a konzervatívokhoz hasonlóan hangoztatják a NATO-hoz való hűséget, hallgatnak a német béke- szerződés kérdéséről, az amerikai rakétatámaszpontok megszüntetéséről. A munkáspárti nyilatkozat gyakorlatilag nem szól az angol— szovjet viszony jövőjéről sem. A kommunista párt az, amely következetes programot ad a béke megőrzéséért vívott harcra, a hidegháború megszüntetésére, — I fejezi be cikkét a Pravda. Ochab lengyel földművelésügyi miniszter Washingtonban tárgyal Washington: (AFP) Az Egyesült Államok kormányának meghívására pénteken Washingtonba érkezett Edvard Ochab lengyel földművelésügyi, miniszter, aki eszmecserét folytatott Douglas Dillon amerikai külügyminiszterhelyettessel a Lengyelországot és az Egyesült Államokat érdeklő kérdésekről. A tanácskozás befejeztével Ochab kijelentette, az a benyomása, nemcsak ő maga, hanem Dillon is úgy gondolja, hogy a megvitatott kérdésekben lehetséges a megegyezés. Mint a Reuter jelenti, Ochab kijelentette, meg akarja tudni, hogy a lengyel mezőgazdaság milyen mértékben alkalmazhatná az amerikai mezőgazdaság módszereit. Hozzáfűzte, szeretné, ha fokozódnának Lengyelország és az Egyesült Államok kereskedelmi aocsolatai. A brnói vásár igazolta a szocialista gazdaság sikerét A néhány nappal ezelőtt bezárult brnói vásárt csaknem 2 millió 400 ezer látogató tekintette meg. A külföldiek közül több mint 10 ezren voltak kíváncsiak a vásárra. Az idei brnói vásár mész sze felülmúlta a hagyományos brnói gépipari vásár eredményeit. Roman Kubícek, a brnói vásár kereskedelmi igazgatója, a következőket mondotta a Bratislava! Pravda tudósítójának a vásár eredményeiről: — A brnói vásárnak két alapvető célkitűzése volt: segítenie kellett a csehszlovák vállalatoknak a külkereskedelem feladatainak teljesítésében és lehetővé kellett tennie, hogy a csehszlovák műszaki közvélemény megismerkedjen a hazai és külföldi műszaki eredményekkel. A csehszlovák gépeknek és berendezéseknek a külföldiekkel való összehasonlítása, az esetek többségében, a csehszlovák gyártmányok mellett szólt. De a külföldi kiállítók is néhány rendkívül érdekes gépet és berendezést mutattak be, mint például bányaberendezése' - építőinari, élelmiszeripari és megmunkálógépeket, továbbá talajjavítógépeket, amelyek új meg oldásokra ösztönzik majd a csehszlovák szakembereket. — Milyen kereskedelmi eredményekkel zárult a bmói vásár? — Keresedelmi szempontból — folytatta Roman Kubicek — minden várakozást felülmúlt. A cseh szlovák vállalatok több mint 4 milliárd korona forgalmat értek el. A csehszlovák gépipar gazdag választéka meglepte a külföldi kereskedők és szakemberek többségét, ami elsősorban a megmunkálógépek, gépkocsik, textilgépek, optikai- és mérőműszerek, mezőgazdasági gépek, stb. vásárlásában mutatkozott meg. A külföldi kiállítók már most biztosítani akarják a kiállítási területet a jövő évre. Nagy önálló nemzeti kiállítási területet szeretne biztosítani magának például Anglia, Olaszország, az Egyesült Államok és Franciaország. Az osztrák cégek, amelyeknek közös pavilonjuk volt, a kiállítási terület megduplázását kérték. — Melyek a bmói vásár jövő távlatai? — A külföldi kiállítók viszonylag nagy száma és a vásár során tett kijelentéseik arról tanúskodnak, hogy a brnói vásár már az indulásnál mély gyökereket vert. A vásár további távlata teljesen világos. Továbbra is specializált gépipari vásár marad. A ke reskedők, szakemberek és tudósok fontos nemzetközi találkozó- helyévé válik. Arra fogunk törekedni — folytatta —, hogy az érdeklődők teljes képet kapjanak egy-egy termelési ágról, például a megmunkálógépekről, stb. Ez lehetővé teszi a kiállított gépek és berendezések jobb összehasonlítását, s elősegíti a szociális ta országok együttműködésének megvalósítását — fejezte be nyilatkozatát Roman Kubicek, a bmói vásár kereskedelmi igazgatója. „ , ESEMENYEK SOROKBAN Párizs (MTI): A francia hivatalos lap pénteki száma rendeletet közöl áz 1959-es költségvetési kiegészítésről. Eszerint az 1576 milliárd frankos hadügyi előirányzatot csaknem 37 milliárd frankkal növelték. Ezen kívül emelték a hadsereg üzemanyagfogyasztási té telét és a muzulmán segédszolgá" latosok fegyverbentartásának költségeit, összesen 5 milliárd frankkal. Végeredményben az 1959-es költségvetési évben 1613 milliárd frankot tesznek ki Franciaország katonai kiadásai. 1958-hoz képest az emelkedés több mint 10 százalékos. Szófia (MTI): Georgi Bokov, a Rabotnicseszko Delo főszerkesztője a lap október 2-i számában írja: — Hruscsov amerikai utazása és Eisenhowerrel folytatott sikeres tárgyalásai után, miként az egész világon, a Balkánon is kedvező feltételek jöttek létre valamennyi vitás kérdés megoldására tárgyalások útján. Most, amikor minden erőfeszítés a hidegháború felszámolására és a kölcsönös bizalom és megértés megteremtésére irányul, jogos feltenni a kérdést, nincs-c itt az ideje annak, hogy valamennyi balkáni ország képviselői tárgyalóasztalhoz üljenek és türelmesen megvitassák és fokozatosan megoldják a még vitás balkáni kérdéseket? Colombo (MTI): Az AP jelentése szerint pénteken — egy héttel Bandaranaike miniszterelnök meggyilkolása után — rendkívüli ülést tartott az új ceyloni kormány és elhatározta, hogy a jövőben ismét halálbüntetéssel sújtják a gyilkosságok elkövetőit. Cape Canaveral (AP): Pénteken a Cape Canaveral-i kísérleti telepen felbocsátottak egy 28 láb hosszúságú „Poláris” mintájú rakétát. A rakéta 20 másodperc múlva felrobbant, második lépcsője levált és belezuhant az Atlantióceánba. New York (Reuter): Írország és Malájföld a „tibeti kérdés” napirendre tűzésének indítványozója kérte a főbizottságot, halassza el a jövő hét péntekéig a javaslat megvitatását. A két ország eddig nem tudott elegendő ENSZ-tagállamot megnyerni a javaslatnak. Két évvel ezelőtt lőtték fel as első mesterséges holdat Felbecsülhetetlen értékű adatokkal gyarapodott a tudomány Két évvel ezelőtt, 1957 október 4-én röppent világgá a hír: a Szovjetunióban felbocsátották az az első mesterséges holdat. Az első szovjet szputnyik 83 kilogrammos, félméter átmérőjű gömbje több hónapig keringett a Föld körül. Egy hónappal később követte a második szovjet mesterséges hold, amelynek súlya már fél tonna volt. Amíg az első szputnyik csak rádiókészüléket és hőmérőt vitt magával, a második már olyan szerkezeteket, amelyekkel a Nap sugárzását, a kozmikus sugarakat, a bolygóközi térben száguldó meteoritokat is észlelte. Ez vitte magával az első élőlényt, a Lajka kutyát is. Az első szputnyik felbocsátását újabb kísérletek követték és eddig 16 mesterséges holdat lőttek ki s ezek közül 8 még most is kering a Föld körül. Méréseik, megfigyeléseik jelentős lépéssel vitték és viszik előre a tudományt. Már az a tény, hogy a mes terséges holdak mozgása pontosan úgy történik, ahogy azt a csil lagászok kiszámították, bizonyítékot szolgáltat az eddig megállapított törvényszerűségek érvényességére. A mesterséges holdak tudományos rendeltetése igen sokrétű. Működésük elsősorban a Föld fizikai viszonyainak . tisztázására szolgál, de ugyanakkor műszereik már a világűr viszonyait is érzékeltetik. A mesterséges holdak adataiból sok szempontból módosultak az eddigi tudományos elképzelések. A megfigyelések azt mutatták hogy a földi légkör mintegy 1000 kilométerrel magasabbra terjedi mint ahogyan azt régebben sejtették. Különösen érdekes a Föld és az égitestek mágneses terének vizsgálata. Tudjuk ugyan, hogy a földmágnesség a Föld belsejében ered, de keletkezésének okát még nem ismerjük. A mesterséges holdakba épített mágneses mérőműszerek nagy magasságban is mérik a földi mágnességét, megállapítják, milyen mértékben csökken távolodva a Földtől. A mesterséges holdakkal és a Lu.nyik kozmikus rakétákkal 'sikerült 80 000 kilométerig nyomon követni a földmágnességet. A mérések azt mutatják, hogy a mágnesség valamivel lassabban csökken, mint ahogy azt az elméleti számítások mutatták. Ez valószínűleg a mágnesség eredeté vei, keletkezésével kapcsolatos. Ahhoz tehát, hogy a földmágnességet ismerjük, képet kapjunk a Föld belsejéről, nagy magasságra kell távolodnunk bolygónktól. Nem egészen két esztendő alatt lehetővé vált a kozmikus rakéták kilövése után ez év szeptember 12-én az első sikeres höld- ralcéta felbocsátása. Ez volt a második lépés; hogy az ember el szakadjon a Földtől, kijusson a térbe, s elhatoljon más égitestekre. Valószínűleg már csak rövid idő választ el a harmadik lépéstől, a Holdon leszálló és méréseket végző automata-rakétától vagy a Holdat körülrepülő ’ űrhajótól. Segni olasz miniszterelnök beszéde Washington: (MTI) Mint a Reuter és az AP jelenti, Segni olasz miniszterelnök pénteken beszédet mondott a7 amerikai országos sajtóklubban, ....... Beszédében mindenekelőtt hang súlyozta a nyugat »szolidaritásának« szükségességét,, különös tekintettel a hidegháború jegének megolvasztását célzó diplomáciai tevékenység új szakaszára. Az olasz miniszterelnök szerint »a nyugatnak a legnagyobb tévedése az lenne, ha megfelelő biztosikok hiányában felhagyna kollektív védelmi' erőfeszítéseivel«. ' ........ -kK* S egni a továbbiakban ki jelen- telte; az, plasz nép, az amerikai néphez és az amerikai kormány vezetőihez hasonlóan, őszintén reméli, hogy Hruscsov és Eisen- hovver találkozói gyümölcsözőle lesznek a béke és a civilizáció szempontjából. Az olasz kormány és az olasz nép őszintén reméli a kelet-nyugati kapcsolatok enyhülését. Egy hét a külpolitikában Hruscsov amerikai látogatása s ennek nemzetközi visszhangja nyomta rá bélyegét az elmúlt hét külpolitikájára. A szovjet kormányfő amerikai útja „az évszázad legfontosabb látogatása” volt, írja a New York Mirror szemleírója. A nyugati lapok egyetértenek abban, hogy HRUSCSOV AMERIKAI LÁTOGATÁSA és Eisenhower elnökkel folytatott tárgyalásai jelentősen megváltoztatták a világesemények menetét és megnyitották egy új korszakba, a béke és a kölcsönös megértés ■korszakába vezető utat. „Eleinte hajlottunk arra, — mondta egy gyűlésen Adlal Stevenson volt amerikai elnökjelölt —, hogy bizalmatlanul és elutasítóan fogadjuk Hruscsov látogatását. Még leszerelési javaslatát is sajtónk azonnal elvetette s régi propagandaszólamnak minősítette. Most azonban a sötétenlátást a derűlátás váltotta fel. Az a vélemény, hogy Hruscsov látogatása valami jót, kedvezőt és reménykeltőt adott a világnak”. A két államférfi tanácskozásainak legfontosabb eredménye, hocv mindketten a leszerelést tekintik a nemzetközi élet legfontosabb feladatának s ezt a bizakodó nemzetközi légkört nem tudják megrontani a bonni militaristák sem, akik nem is titkolják, hogy milyen aggodalommal néznek a leszerelés minden formája elé, a teljes és általános leszerelést pedig egyenesen tragédiának tekin'e»ék. Nemsokkal a két nagyhatalom kormányfőjének közös nyilatkozata után fordult A NÉMET DEMOKRATIKUS* KÖZTÁRSASÁG NÉPI KAMARÁJA a bonni parlamenthez és a nyugatnémet közvéleményhez, s felkérte, hogy foglaljon állást az NDK javaslataival kapcsolatban. A Német Demokratikus Köztársaság többek között javasolja, hogy mindkét német állam szálljon síkra az atomfegyver-kísérletek azonnali megszüntetéséért, mindkét német állam mondjon le az atomfegyverkezésről, állapodjon meg a fegyverkezés azonnali megszüntetésében, szüntesse meg a háborús propagandát s állapodjon meg paritásos alapon összeállított és a két német állam kormányának képviselőiből álló bizottság megalakításában, amely megvitatná a két német állammal kötendő békeszerződés kérdéseit, elősegítené a két német állam közeledését és az újraegyesítés feltételeinek megteremtését. A Német Demokratikus Köztársaság, mint már annyiszor, ismét tanújelét adta békés szándékainak s ezek felett Bonn sem nézhet el szótlanul, mert a nyugatnémet főváros hivatalos köreiben is tudomásul kell venni, hogy a világ egyre inkább a békés egymás mellett élést, a nemzetközi feszültség enyhülését, a megoldatlan nemzetközi kérdések rendezését kívánja, Hruscsov elvtárs. ahogy tréfásan megjegyezte, valóban egyik repülőgépből a másikba szállt, hogj’- amerikai körútja végeztével eleget tegyen a Kínai Népköztál • saság meghívásának s Pekingb»* utazzék a Kínai Népköztársasáa kikiáltásának 10. évfordulóján rendezett ünnepségekre. Az iinne. pen, amelyen Dobi István elvtár vezetésével magyar párt- és kormányküldöttség is részt vesz, A NÉPI KÍNA NAGY ÜNNEPE. Azé a Kínáé, mely a felszabadulása óta eltelt 10 év alatt rohamos fejlődésen ment át. A s?.e* cialista építés nagy diadala Kín* 10 éves történelme s a magyar nép is büszkén vallja azt az egyre erősödő barátságot, amely a kínai néphez kapcsol bennünket. „A kínaiak immár úgy érezhetik, meg* érdemlik az ünnepet, hogy megtapsolják vezéreiket, hitvallásukat és az eltelt évtizedben kifejten erőfeszítéseiket — írja a londoni Times s hozzáteszi: A változás valóban óriási.” A kínai ünneppel kapcsolatban ismét mind nagyobb teret kap a világsajtóban az a követelés, hogy ezt a hatalmas országot ne zárhassák, ki az ENSZ-ből. Az angol lapok különösen nagy teret szentelnek ennek a kérdésnek s megállapítják, hogy Kína mind fontosabb szerepet kap a világ ügyeinek intézésében. Á világ dolgozói a felszabadult, mind nagyobb eredményeket elérő, a szocializmus útján haladó Kínát ünnepelték ezekben a napokban, tt kínai nép nemzeti ünnepén.