Tolna Megyei Népújság, 1959. október (4. évfolyam, 230-256. szám)

1959-10-24 / 250. szám

Mehiv, Szekszárd. Egyetemi Könyvtár P g ^ s> '?sz, Szepessy u.3. lULftM MÍOttI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! IAIWUUUUUUUUUUUI SZOMBAT 1959. október 24. IV. évfolyam 250. szám ÁRA: 50 FILEÉR Z3 II fonoda dobozi! az elsők a selvsmgyár üzemrészei közötti versenyben Áprilisban a Tolnai Selyemgyár dolgozói úgy határoztak, hogy a kongresszusig 285 800 forintos meg takarítást érnek el a munkaver­seny segítségével. A vállalást már az első félév végén csaknem teljes egészében teljesítették és ekko»- határozták el, hogy az eredeti vál­lalást 150 ezer forinttal felemelik. Ennek az összegnek több mint fele — 8ö 400 forint — az önköltség csökkentésből származik. A félév óta először a napokban értékelték a selymfonógyári dolgc zók versenyét. Az értékelés szerint az összes vállalás 87.5 százalékát mar megvalósították. A gyár üzemrészeinek dolgozó' annak idején részletesen meghatá­rozták, hogy milyen tényezőknél érnek el jobb munkaszervezéssel, gondosabb munkával megtakarí­tást. Ezideig — mint várható is volt — a fonodái üzemrészben érnek el legjobb eredményeket a munkásnők. A selyemgubó gondosabb le- fonása eredményeként 169 000 forint megtakarítást értek el. A fonodái hulladék összegyűj­tésével — a kongresszusi ver­seny előtt szemétbe dobták — 5400 forint értékű még használha­tó anyagot mentettek meg. Több mint 600 forintot tesz ki a fono­dái üzemrész energia takarékossá­ga is. A selyemgyár egyik legfonto­sabb munkahelyén a selyemszobá­ban — itt osztályozzák, minősítik, válogatják a fonalat — még a múlt évben is jelentős mennyiségű jó­minőségű fonal ment a hulladék­ba. A gondos munka eredménye­ként a hulladék csökkentésének értéke ez ideig több mint tizezei forintot tesz ki. Néhány éve működik még csak a gyár új üzemrésze a fonoda. Az első hónapok lényegében a szak­ma tanulásával teltek el, és ak­kor még sok anyag — festék, vegyszer stb. — ment veszendő­be, de a fonalak festése is minő­ségi kívánnivalót hagyott maga után. A fonalak minőségének javí­tásával 103 200 forintos meg­takarítást értek el, ugyancsak ebben az üzemrészben a verseny eddigi szakaszában 15 ezer forint értékű festéket és vegyszert takarítottak meg. A gyár üzemrészei — a cérná- zó kivételével — teljesítik válla­lásukat. A cérnázóban a hulladék csökkentésére tett vállalásokat Megérte vöröshagymát termelni Héi vagon vöröshagymát vásároltak fel eddig Szakaivon Szakályon a régi malom he­lyiségében gyűjtik össze a föld- műveszövetkezet felvásárlói az egyéni parasztoktól a szerződésre termelt vöröshagymát. A leszer­ződött 11 vagon vöröshagymából eddig mór több mint hét vagon) vásároltak fel 1,60 forint, illetve 1,30 forint kilónkénti átlagáron Hajcskó Gábor egyéni gazda 200 négyszögöl földön 10 mázsa hagymát termelt, s ezért 1600 forintot, Szekeres Imre ugyancsak 200 négyszögöl földön 12 mázsa hagymát termelt, amelyért 1920 forintot kapott. Az idei termelési tapasztalatok azt mutatják, hogy akik többször megkapálták és gondosan meg­művelték a hagymaföldjüket, azok most lényegesen több jöve­delemre tesznek szert. nem teljesítették, a harmadik ne­gyedévben 0,3 százalékkal volt több a hulladék, mint annak csökkentésére tett vállalás. A gyár vezetői rendszeresen ér tékelik a brigádok és a dolgozók versenyét. A legutóbbi értékelés a harmadik negyedévi eredmé­nyeket összesíti. Az értékelő szerint B. Schalli József né, Rencs Anna, Szűcs Zs. Ferencné, Katz Mária, va­lamint Potyondi Józsefné és Halasi Etel brigádjai érték el a legjobb eredményeket. A kongresszusi vállalás jelen­legi állása szerint remény van arra, hogy egy hónap múlva a se­lyemgyár dolgozói teljesítik ígé­retüket: közel félmillió forintos megtakarítást érnek el. Milyen az 11-18. repülőgép ? Moszkw. (MTI) A magyar saj­tó hírül adta, hogy a MALÉV 1960-ban előreláthatólag három 11-18. szovjet óriásgéppel bővíti parkját. Ez a repülőgép — a vi­lághírű Iljusin kollektívájának alkotása — a szovjet repülőgép- gyártás egyik új büszkesége. A repülőgépet négy, egyenkint 4000 lóerős tuvbolégcsavaros mo­tor emeli a magasba. 75—100 utas számára van benne hely. De a tu­ristaváltozat száznál is több utast szállíthat. Az 11-18. óránkint 650 kilométeres sebességgel leszállás nélkül több mint 5000 kilométer utat tehet meg úgy, hogy üzem­anyagtartályaiban még ezután is egy órára elegendő üzemanyag marad. A hasznos terhelés az út távolságától függően 14 tonnáig terjedhet. A gép maximális re­pülősúlya 61 tonna. A szovjet repülőgép kisebb re­pülőtereken is leszállhat. A leszál láshoz mindössze 560 méter hosz- szúságú pálya szükséges, s a gép már 750 méteres pályán is fel- emelkedhetik a levegőbe. „A kollektív vezetés lenini elve a pártélet alapköre“ Pártértekezlet Dombóvárott E jelszó díszítette a tanácskozó terem homlokzatát, s 6 jelszó je­gyében vizsgálta meg munkáját október 21-én a dombóvári járási pártértekezlet. Virág István elv­társ, a járási pártbizottság titká­ra mondta el a beszámolót, amely­nek gerincét is ez képezte. Fog­lalkozott a pártegységgel, a párt kétfrontos harcával, a párt és a tömegek kapcsolatával, amely a szocializmus felépítéséért folyó harcban erősödött. A kollektív ve­zetés szellemében vizsgálta a be­számoló a járás politikai és gaz­dasági helyzetének alakulását és azt, hogyan segítette a pártbi­zottság irányító munkája a járás politikai, gazdasági és kulturális életének fejlődését. Értékelte a kongresszusi verseny eredmé­nyeit. A Dombóvári Fűtőház az idei évben közel 10 millió forin­tot takarított meg. Szép eredményeket ért el a tégla­gyárak közül a III. számú téglagyár is, amely 625 000 téglát adott terven felül. Az egységes irányvonal a párt­vezetésben a mezőgazdaság át­szervezésében is kedvezően érez­tette hatását. Egészségesen fejlő­dött a járásban a tsz-mozgalom. A tsz-ek száma az idei évben 13-ról 21-re emelkedett. A já­rás 13 községéből 10 termelő­szövetkezeti községgé alakult át a tavasz folyamán. Voltak községek, mint Dalmand, Nak, Gyulaj és még jó néhány, ahol az egész falu parasztsága megmozdult és egyszerre szövet­kezett. Sokat tett a járási párt- bizottság a termelőszövetkezetek megszilárdításáért is. Áz 1958— 59-es évben a 3004/1-es rendelet értelmében 14 és félmillió forint állami beruházást kaptak a tsz- ek. Csaknem valamennyi terme­lőszövetkezetben ez idő szerint jól képzett mezőgazdasági szak­emberek végzik az irányítást. A gazdasági segítségen kívül a párt politikai segítsége sem maradt el, amelynek eredményeképpen erő­södnek a tsz- és a falusi párt- szervezetek. Nem a függetlenített pártappa­rátus irányította a pártbizottsá­got, hanem a demokratikus cent­ralizmus elv alapján a pártbizott­ság határozta meg a függetlení­tett apparátus munkáját, illetve e kollektív testület irányítása ér­vényesült. Munkánkban csaknem teljesen kiküszöböltük a paran­csolgatás módszerét és a határoza­tok végrehajtásába bevontuk a pártonkívülieket is, akik bizal­munkat viszonozták és segítő­szándékkal vetették fel a hibákat és azok kijavítását — állapította meg a beszámoló — A kollektív vezetés és az irányító munka ki­hatott a tömegszervezetekben dol­gozó kommunisták és a párton- kívüliek közötti kapcsolat erősö­désére. Munkás és értelmiségi gyűlé­seken, ankéíokon tanácskoz­tak a dolgozó tömegekkel, s tisztáztak egy-egy elvi kérdést, mint a munkásosztály vezető sze- «repe, a nácionalizmus és a sovi­nizmus megnyilvánulása, a szek- táriánizmus és a revizionizmus. Értelmiségi ankétokon foglalkoz­tak az idealista világnézet elleni harc fontosságával. Javult a pártonkívüliek meg­becsülése, és szép számmal van­nak olyan pártonkívüliek a dom­bóvári járásban, akiket jó mun­kájuk elismeréséül bevontak a közügyek intézésébe, önkritiku­san foglalkozott a beszámoló a gyakorlati munka közben elkö­vetett hibákkal, amelyek a már­ciusi párthatározat meg nem ér­téséből eredtek. Kommunista módon bírálta a megyei pártbi­zottságot, amely nem adott Október 10-től 20-ig rekordteliesítmény volt a megye gépállomásain — VÁRDOMB TELJESÍTETTE ÉVES TERVÉT — AZ IFJÚ TRAKTOROSOK VERSENYÉBEN TOVÁBBRA IS MOLNÁR LÁSZLÓ VEZET Ezekben a hetekben közel két­ezer gépállomási traktoros, sze­relő, brigádvezető, agronómus és mérnök vetélkedik, hogy a kong­resszusi versenyben a legjobb eredményt érje el. A gépállomási dolgozók versenyének keretében vannak is nap mint nap olyan teljesítések, amilyet az elmúlt tíz évben nem jegyezhetett fel a krónika. Egyetlen esztendő ha­sonló időszakában sem volt pél­dául olyan magas a gépállomás! traktorosok átlagteljesítménye, mint ezekben a napokban. Konk­rétabban pedig — az elmúlt tíz évet véve alapul — október 10- től 20-ig dolgoztak legtöbbet a megye gépállomásain. Ebben az időszakban egy traktor megyei át­lagteljesítménye napi 5,4 normál­hold volt. összesen a megye gép­állomásai 38 745 normálholdat kitevő munkát végeztek el a 889 traktorral. Tavaly az év hasonló időszakában a 640 géppel 20 336 normálhold volt a teljesítés. Más­szóval az elmúlt év hasonló idő­szakában az egy gépre eső napi munka nem sokkal volt több há­rom normálholdnál. A gépállomási traktorosok mos tani magas teljesítésének értékét csak növeli, hogy nem szállítások­ból, hanem szántás-vetésből te­vődik össze. Hiszen a megye gép­állomásai október 20-ig 23 975 holdat vetettek be kalászos gabo­nával, szemben azzal, hogy a ta­valyi év hasonló időszakában mindösze 8199 hold volt e tekin­tetben az elvégzett munka. Mély­szántásból 29 344 holdat teljesí­tettek a gépállomások, míg ta­valy ilyenkorig csak 7358 holdat. A fentiekhez tartozik még, hogy az elmúlt tiV napban az iregszemcsei traktorosok dolgoz- tag legtöbbet. Ezen a gépállomá­son átlagban 6,8 normálholdat végzett egy-egy gép. Sorrendben a gyönki traktorosok következnek, akik napi átlagban 5,9 normál­holdat kitevő munkát végeztek egy traktorral. A Gépállomások Megyei Igazga­tósága október 22-én ismét érté­kelte a gépállomások kongresszu­si versenyét, és az ifjú tratetoro- sok közti versenyt. E szerint je­lenleg a várdombi gépállomás az első. A megye első gépállomása október 20-ig teljesítette éves ter­vét. Az előírt 79 000 normálhold helyett 79 363 normálholdat ki­tevő traktor és motormunkát vé­geztek el a várdombi traktorosok. A versenyben második helyen lé­vő szedresi gépállomáson pedig mindössze 2,3 százalék hiányzik az éves terv teljesítéséből. A har­madik helyen lévő gyönki gépál­lomás éves terve teljesítésének 94 százalékánál tartott október 20-án. A fenti tényekre alapozva a gépállomások megyei főagronó- musa, Arany István közölte, hogy november 10-ig a megye gépállo­másai összességében is teljesítik éves tervüket. Az ifjú traktorosok kongresz- szusi versenyében tovább tartja az első helyet Molnár László, a várdombig gépállomás kiváló trak­torvezetője, akinek teljesítése 2300 normálhold. Második Lu- senszki Ferenc szedresi, harma­dik Vezekényi József gyönki trak torvezető. Az előbbi teljesítése 1443, az utóbbié pedig 1381 nor­málhold. konkrét segítséget, illetve nem gondoskodott a munkásosztály helyzetével kapcsolatos párthatá­rozat végrehajtásáról. A revíziós bizottság beszámoló­ja a párthelyiségek és a felsze­relési tárgyak megbecsülésével és az ügyvitel fontosságával foglal­kozott. A beszámoló felett megindított vitában tizenheten vettek részt. A felszólalások alátámasztották a beszámolóban elhangzottakat. Bo- ruzs Gáborné a munkalehetősé­gek biztosításáról és a nők mun­kába állításának fontosságáról beszélt. Szabó Lajos arra kérte a pártbizottságot, hogy járjon köz­be, hogy Dombóvár ipari üzemet kapjon. »Hasznos lenne egy oxi­géngyár létesítése« — mondotta. — Simon Károly járási úttörő­vezető az ifjúság politikai neve­lésének fontosságát említette meg. Pillár László a tsz-ek meg­erősítéséről beszélt, s javaslatot tett ilyen értelemben a határoza­ti javaslat kiegészítésére. Dr. Tuska Pál elvtárs, a megyei ta­nács vb-elnöke a megyei pártbi­zottság üdvözletét tolmácsolta, majd a pártértekezlet és a küszö­bönálló pártkongresszus jelentő­ségét méltatta. — Nagy jelentőséggel bír a VII. pártkongresszus, amely a szocializmus alapjainak lera­kásáról, a dolgozó nép jobb­létének ügyéről tárgyal. Az MSZMP tézisei helyesen, ha­tározták meg a párt célkitűzéseit* amelyek fokozottabb munkát kö­vetelnek meg a párt tagjaitól. Jellemezze a kommunistákat az emberség és az őszinteség. Tart­suk be a párt normáit és helyesen hajtsuk végre a párt határozatait; Ez az alapja a dolgozó tömegek megnyerésének — mondotta töb­bek között. * . A pártértekezlet harmadik na­pirendi pontjaként 41 pártbizott­sági tagot választottak meg. A megyei pártértekezleten 32 sza­vazati és öt tanácskozási jogú küldött képviseli majd a dom­bóvári járás kommunistáit. Súlyos szerencsétlenséget okozott a magától elindult traktor Benke István, a szedresi gép­állomás traktorvezetője Tcngeli- cen az utcán hagyta a Belorusz traktort amellyel dolgozott, s a sebességváltót nem kapcsolta ,ri. Erről megfeledkezett, s mikor a segédmotort megindította, a gép magától elindult. A traktoros meg ijedt, nem tudott a kormán.','hoz. ülni, és a gép teljes sebességgel beszáguldott a legközelebbi ház udvarába, a kaput ledöntve. El­gázolta Stier István tengelici la­kos tizennégy éves kislányát, akit medencecsont-töréssel szállítottak a kórházba. Megsebesült a gép vezetője is. Benke István, lábán ment keresztül a traktor. A fele­lőtlen traktoros ügyében folyik a nyomozás. A lottó 43. hetének nyerőszámai: 3,10, 20, 71, 08

Next

/
Oldalképek
Tartalom